Néha megvannak a hátrányai, ha az ember két fogadott bátyja Ayasegawa Yumichika és Madarame Ikkaku. Mióta Ikkaku egyszer eltörte egy hetedik osztagos karját, mert el akart vinni inni valamit, nem sokan próbálkoznak nálam. Yumichika nem vert meg senkit, viszont fenyegetőzött és sokan nevetett a másik által elgyepált áldozatokon. Én kevésbé élveztem, hogy mindenki elkerült, de még akkor is, ha a fiúk nem voltak ott. Ők voltak a legjobb dolog, ami velem történt, de elkezdték átvenni az irányítást, főleg Ikkaku. Mikor csak mi voltunk, egymás között, akkor teljesen más volt, mint társaságban. Mindenkit elijesztett.

-... és már a közelembe sem mernek jönni!- kiabáltam a kopasznak.
-Nem is ajánlom nekik, vagy a szart is kikloffolom belőlük.
-Yumi-nii-chan, csinálj már valamit!!!
-Ne haragudj, de szerintem teljesen igaza van. Ne vegyülj a ronda és jelentéktelen tisztekkel, hugicám, rendben?
-A fenébe már! Elegem van abból, hogy mindenki utál miattatok. Barátokat akarok!!!
-Ne viccelj, én nagyon szeretlek! Nah, gyere csak, drága...- ölelt át Yumichika.
-Én is szeretlek titeket, fiúk. Ikka-chan, te nem csatlakozol az öleléshez?
Ikkaku mindig is utálta, ha rávettük az efajta érzelmes dolgokra. Általában az érzelmek minden fajtáját utálta.

**sok, rohadt sok évvel korábban**
-Istenem, már megint elvették az ennivalódat?- kérdezte a tizenéves Yumichika egy síró, hat év körülni kislánytól. Persze tudta ő a választ nagyon jól...
-Agyonverem a kis szarháziakat!- rontott be üvöltve Ikkaku. Mikor meglátott, mintha kicsit meglágyult volna az arca.
-Ikka-nii-chaaaaaan!- rohantam oda bömbölve, és átöleltem a derekát.
-Állj már le, teljesen eláztatsz! H-hééé, az orrod is folyik?! Nee, ne csináld, hallod?
Egy darabig próbált lerázni magáról, de aztán belenyugodott. Az ölében aludtam el.

**a jelenben**
-Fiúk, remek ötletem támadt!- vigyorogtam rájuk.
-Az oxigénhiány az oka... Mondtam én, hogy ne ölelgessétek egymást.- kommentálta a kopasz shinigami, de nem kifejezetten zavart a kis beszólása. Hozzászoktam.
-Menjünk el fürdeni!
-Rendben, az úgyis jót tesz a bőrnek. Kezdem kevésbé szépnek érezni magam.
Kicsi korunk óta volt elég időnk hozzászokni egymás meztelen látványához, szóval nem igazán zavartattuk magunkat. Sőt...
-Hát, Ikka-nii-chan, az az izé túl kicsi két embernek. Ezért nincs barátnőd, igaz? Ahhoz pont elég, hogy egyedül eljátszogass vele. Nem baj, mi kis cerkával is nagyon szeretünk téged, igaz, Yumi-nii-chan? Hahó, Yumi-nii-chan, hol vagy?
-Azt hiszem, ő már megunta a pancsolást, Deszka-chan.- vigyorgott Ikkaku.
-Mi van????
-Jól hallottad, Desz-ka-chan!- szótagolta, hogy még egy idióta is megérthesse.
-Nem lehet mindenki olyan, mint Matsumoto-fukutaichou! Amúgy pedig már nem divat a dinnye méretű mell, ha tudni szeretnéd, kis kopasz barátocskám.
-Nem baj, én laposan is szeretlek, Suzu-chan.

-Yumi-nii-chan?- néztem rá a lehető legbájosabban.
-Kizárt.
-Ikka-nii-chan?
-Mondtam már, hogy nem!!! Nem érdekel, hogy az a srác hova hívott el, nem mész.
-De kééérlek! Annyira rendes, okos, vicces ésésés...
-Nem érdekel. Vita lezárva.
Idegbeteg módjára berohantam a szobámba. Úgy csinálnak, mintha valami gyerek lennék, akit úgy irányíthatnak, ahogy akarnak. Nagyot tévedtek...

Megbeszéltük, hogy Akira-kun az ablak alatt vár, én gyorsan kimászok és senki nem vesz észre semmit. Épp a párkányról léptem volna le, mikor nyílt az ajtóm.
-Héé, Suzu-chan, ugye nem haragszol nagyon?- dugta be a fejét Ikkaku. Mikor meglátta, hogy mit csinálok, berohant, visszacibált, odalökött Yumichika mellé, aztán kihajolt a várakozó fiúhoz.
-Te utolsó szemét, ha nem takarodsz innen azonnal, agyonváglag, hallod?!
-Suzu-san, miért nem mondtad, hogy Madarame-san és te együtt vagytok?- kiabált be Akira-kun, aztán elrohant. A kopasz shinigami zihálva felém fordult.
-Miért keresel magadnak mindig ilyen kis nyamvadékokat? Semmit nem tudnak! Azt hiszed, hogy meg tudnak védeni bármitől is? Egy szart. Nem is ismernek, és tudod mit? Nem is érdekled őket, mert ők csak azt látják, hogy gyönyörű vagy és édes. De előre szólok, hogy ha bántani mernek, a saját kezemmel ölöm meg őket, az biztos.
Kicsörtetett a szobából és bevágta az ajtót. Yumichika szomorkásan elmosolyodott.
-Tudtam... Annyira tudtam, hogy ez a baja.- mondta fejcsóválva.
-Mi? Mi a baja?
-Nem lehetsz ennyire vak. Szerinted miért akart kisajátítani Ikkaku?
-Mert a kötelezségének érzi, hogy vigyáznia kell rám, akármi történik.
-Ennél sokkal szebb oka van. Nem hittem, hogy ezt nekem kell elmondanom, de Madarame Ikkaku szerelmes.
-T-tényleg? Kibe?
-Úr isten, te aztán nagyon lassan kapcsolsz. Kami-sama, kérlek, add, hogy a gyerekeik olyan okosak legyenek, mint az ő drága Yumichika bácsikájuk!
-Kik gyerekei?
-Ehm. Szóval, Ikkaku nem úgy gondol rád, mintha a bátyád lenne.
-Mi?
-Ez így nem megy! Kimondom... szerelmes beléd. Ugye nem komoly, hogy nem vetted észre? Annyira evidens volt. Pl. mikor mindenki bepiált...
-Lehet, hogy valami baj van velem, de nem emlékszem semmire.
-Akkor tényleg nagyon K.O. voltál. Jó, én is kicsit sokat ittam, az biztos.
-M-mit csináltam?
-Megkérdeztem, hogy szép vagyok-e, erre azt mondtad, hogy igen. Megöleltelek, te átkaroltad a nyakamat és megcsókoltál. Alig bírták lefogni Ikkakut, mert agyon akart verni. Nagyon féltékeny volt...

Nyaktörő tempóban rohantam a szobája ajtajáig. Próbáltam bemenni, de zárva volt.
-Ikkaku, nyiss ajtót! Beszélni szeretnék veled.
Lassan nyitotta ki az ajtót, láthatóan hezitált. Amint volt elég helyem rá, átöleltem, az arcomat a mellkasa fedetlen részéhez nyomtam. A bőre kellemesen meleg volt, a gyerekkorunkra emlékeztetett. Hozzám hajolt és megcsókolt, de mikor a jobb kezemet felcsúsztattam a tarkóján, összerándult.
-Mi a baj?
-Semmi, csak senki nem szokta a fejemet fogdosni. Csikis volt.
Jót kuncogtam rajta, mire ő zavartan elhúzódott. Gyorsan becsuktam az ajtót, aztán leültem a sarokban lévő futon szélére.
-Nem is fogsz leülni mellém, Ikka-chan?
-De, persze.
Finoman elkezdtem a nyaka hátulját simogatni, amitől reszketés futott végig rajta.
-Csak nem fázol?- néztem fel rá mosolyogva, aztán fekvő helyzetbe húztam magammal. Alaposan betakartam magunkat. Láthatóan nem igazán tudott mit kezdeni magával. Tétován piszkálgatta az ujjaimat. Kicsivel késöbb elaludtam. Mikor felébredtem, már sötét volt odakint, de a szobában sem égett egyetlen gyertya sem.
-M-már ébren vagy?- néztem a másik shinigamira.
-Nem aludtam.
-Akkor miért nem gyújtottál gyertyát és csináltál valamit?
-Jó volt csak feküdni veled az ágyban.
Mosolyogva megcsókoltam, aztán kuncogást hallottam meg a folyosóról.
-Yumichika... kimegyek és megölöm.- dörmögte Ikkaku, de nem engedtem el.
-Nyugi, hagyd csak. Ráér holnapig is nem? Maradj itt.
Még morgott egy kicsit magában, utána elaludt.
-Oyasumi, Ikka-chan.
-Khhmi, szeretlek.- motyogta félálomban.
-Én is szeretlek, kis kopasz...