Oneshot -01

-A-aoi-chaaaaaaaaaan!- rohant felém visítva Shinji. -Ki tette _ezt_ veled!?
-Nyugi, semmi gond!
-De... ez annyira... NEEEE! Az én gyönyörű drágám... Én ezt nem bírom elviselni!!!
Ebben a pillanatban toppant be Love.
-Hey, Aoi-chan, látom levágattad a hajadat. Klassz, jól áll!
Rákacsintottam, mire ő egy csókot dobott nekem, aztán nevetve elvonult a szobájába. A szőke csak tovább habogott össze-vissza, láthatóan nem dolgozta fel az eseményeket.
-Most mi van, Hirako? Pont te lehetnél az, aki megérti, hogy mennyi baj van a derékig érő hajjal. Ez a kis rövid sokkal praktikusabb.
-De... nah jó, semmi baj, te vagy az első szerelmem, szóval rövid hajjal is szeretlek, Aoi-chaaaan!- csiripelte, aztán az arcát az enyémhez dörgölte.
-Fogd be! Minden lánynak ezt mondod, ne is mert letagadni! Állatira idegesítesz, Shinji.
-Na de Aoi-chaaan, a szerelem útjába nem állhat semmi. Ne tagadd, hogy szeretsz!
Teljes tüdőből üvöltve rohantam be a szobámba, az ajót pedig izomból bevágtam magam után. Egy kis darab festék lepotyogott a plafonról, mert lássuk be, egy romos raktár akkor is romos raktár marad, ha egy kicsit kipofozzuk. A szobám elég otthonos volt, még tv-m is volt, ami azt jelentette, hogy esténként mindenki nálam töltötte a drága idejét. Olyankor mindehol ült valaki. Hachi kapta a fotelt, Lisa és Kensei ült a kanapén, én az ágyamra fészkeltem be magam Love és Rose közé, az infantilis szakasz, vagyis Mashiro, Hiyori és Shinji pedig a szőnyegen fetrengtek. Igen nagy volt a szobában az idióták koncentrációja, azt el kell ismerni. Minden nap ugyan az az unalmas műsor.
-Aoi-chaaaan, én miért nem ülhetek az ágyra?- nyafogott a szőke.
-Mert már nincs hely, ha nem vennéd észre, zsenikém.
-De van! Mondjuk valaki ölébe ülsz...- vigyorgott rám igencsak perverz módon.
-Love, mit szólsz az ötlethez?
-Felőlem...
-Ne... neeeee, Aoi-chaaaan! Az én ölembe gondoltam.
-Nincs olyan isten, hogy én egy ujjal is hozzád akarjak érni, Hirako.
-Ez nem éééér!- nyafogott. -Pedig volt idő, amikor odáig voltál értem.

**110 évvel korábban**
A fogaimat csikorgatva próbáltam olyan szépre csinálni a csokit, amennyire csak tudtam. Nem mintha meg akartam volna mondani, hogy tőlem kapja. Az lett volna a legjobb, ha tetszik neki, de nem tudja, hogy ki csinálta. Épp egy megbeszélésen volt, szóval volt egy kis időm, hogy becsempésszem az irodájába az ajándékot. Utána már csak várnom kellett. A jelentések megírásában segítettem Aizen-fukutaichounak délután, de persze ő sem maradhatott ki az ajándékozásból, de ő giri-chokot kapott. Egyáltalán nem szerettem, még egy kicsit sem tetszett, de mivel én voltam a 3. tiszt, egész sok időt töltöttünk együtt, szóval nem éreztem volna szép dolognak, ha ő nem kap csokit. Láthatóan nagyon örült neki.
-Ohh, Terada-san, nagyon köszönöm!- motyogta elpirulva. Talán Hirako-taichou is így fog reagálni. Bár... Aizen-fukutaichou mindig nagyon kedves volt hozzám, állítólag azt is mondta valakinek, hogy tetszem neki.
-Igazán semmiség, Aizen-fukutaichou.
-Aoi-chaaaaaaaaan!- hallottam Hirako-taichou hangját az irodájából. -Bejönnél?
Egy bocsánatkérő kis mosollyal felkeltem Aizen mellől és az irodába mentem.
-Aoi-chan, nem láttál véletlenül valakit, aki besurrant az irodámba?
-N-nem, Hirako-taichou!- dadogtam, de zavaromban csak a padlót bámultam magam elött. A szőke halkan kuncogott egyet, aztán kedvesen összekócolta kicsit a hajamat.
-Hát, az nagy kár. Honnan tudjam így, hogy kinek vegyek valami szépet a Fehér napra? Viszont nekem az az érzésem, hogy te nem kedvelsz, Aoi-chan.
Ijedten néztem fel rá. Én? Nem kedvelem?
-É-én szer... kedvelem önt, uram.
Úr isten!!! Hogy lehetek ekkora idióta, szerencsétlen marha? Még el is szólom magam?!
-Hát... pedig az osztag minden női tagjától kaptam giri-chokot, sőt, még a többi osztagból is elkapott néhány lány. Páran még szerelmet is vallottak. Jah, és az a titokzatos csoki is... hmm, furcsa, nemde?
Kezdtem azt érzeni, hogy becsavarodom. Teljesen kivert a víz, legszívesebben visítottam volna.
-ÉN!!!!- üvöltöttem Shinji arcába. -Én voltam, Hirako-taichou, én csináltam!
A szőke csak vigyorgott, én pedig elnézést kéretem és kimentem. Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, az öklömmel csapkodni kezdtem a fejemet.
-Elnézést, de... miért?- kérdezte udvariasan Aizen, akiről el is feledkeztem.
-Ehm...

***1 hónappal késöbb, a Fehér napon***
Hirako-taichou valentin nap óta folyamatosan vigyorgott, ha meglátott. Kezdtem elképesztő hülyén érezni magam, főleg, hogy Aizen-fukutaichou szintén állandóan körülöttem sündörgött. Féltem ettől a naptól. Alig mertem reggel bemenni az irodába. Eredetileg a 3. tiszteknek nincs is asztaluk, de mivel én rengeteget segítettem, kaptam egy kis íróasztalt, amin most egy hatalmas csokor, vagy inkább kupac virág várt. Mosolyogva ültem le a székemre, ekkor belépett a kis, zsúfolt irodába Aizen.
-Tetszik?- kérdezte egy bájos mosollyal az arcán a shinigami.
-I-igen, tényleg gyönyörűek.
-Szeretnék kérdezni valamit...
-Elnézést, hogy közbevágok, de most be kell mennem Hirako-taichou irodájába. Egy perc és visszajövök, akkor megbeszéljük!

-Hirako-taichou, meghoztam a jelentésemet. Elnézést, hogy csak az utolsó pillanatban adom le, de rengeteg dolgom volt, szóval csak most értem rá.
-Nem kell szabadkoznod, Aoi-chan, semmi gond!- mosolygott rám titokzatosan a szőke. Volt valami huncut fény a szemeiben. -Szeretnék adni egy kis ajándékot, remélem tetszeni fog!
Egy kis dobozt nyomott a kezembe. Először csak bámultam rá, aztán elkezdtem igen hülyén érezni magam, szóval kinyitottam. El sem mertem hinni, hogy Hirako-taichou tényleg nekem vette azt a gyönyörű nyakláncot. Csak akkor sikerült meggyőznöm magam, mikor kivette a kezemből és segített becsatolni.
-K-köszönöm, taichou...
Ábránosan vigyorogva mentem vissza az irodába, bele sem gondoltam, hogy ott Aizen vár valami kérdéssel. Nyugtalan arckifejezéssel ácsorgott az asztala mellett, aztán mikor meglátott, egy pillanatig azt hittem, rögtön elájul.
-Szép nyaklánc.- mondta szomorkásan mosolyogva. -Ha jól sejtem, Hirako-taichou ajándéka.
-Igen. Mit akart kérdezni az elöbb?
-Valószínűleg már mindegy, de azért meg kell kérdezzem. Először is, tegeződhetnénk.
-Persze!- mosolyogtam rá, mire elkapta rólam a szemeit.
-Sz-szóval... bután fog hangzani, tudom, de... Terada Aoi, hozzám jönnél feleségül?
Szó szerint tátva maradt a szám. Hiába próbáltam megszólalni, egyszerűen nem ment. Aizen láthatóan rettenetesen el volt keseredve, szamályosan könnyesek lettek a nagy, csokoládébarna szemei. Hirtelen nagyon elszégyeltem magam. Most mi a fene legyen? Ha elfogadom az ajánlatát, akkor vele kell élnem életem végéig, viszont ha nem, azzal megbántom, pedig nem érdemelné meg. Olyan jó ember... Arról nem tehet, hogy nem ő az, akit szeretek.
-Mégis mi ez a nagy csend?- kérdezte a hátam mögül Hirako-taichou.
-Elnézését kérem, taichou...- kezdte Aizen. -...de ki kell derülnie, hogy melyikünket választja Aoi-chan.
-Oh, ez tényleg fontos téma!- vágta rá Hirako-taichou és kérdőn nézett rám.
Ott álltam két fickó között, akik mind a ketten azt várták, hogy őt válasszam. Az egyikük intelligens, megbízható, figyelmes, kedves... az ideális férj. A másik egy komolytalan, furcsa fickó, mégis őt szeretem. Kértem egy hetet, hogy rendesen átgondolhassam, amit ők úgy fogtak fel, hogy van egy hetük, hogy meggyőzzenek az udvarlásukkal.

-Szerintem Aizen a nyerő!- mondta Haruna-chan, az egyik barátnőm. -De tényleg! Gondold csak át, ő maga írt szerelmes verset. Hát hogy lehetne valaki ennél cukibb?
-Nem tudom... Én inkább Hirako-taichout választanám, mert ő olyan... furcsa.
Haruna fintorogva nézett rám.
-Persze, egy félelmetes idióta. Amúgy milyen feje van már?? Nagyon ronda.
-Nem is csúnya! Szerintem semmi baj nincs vele.
-De hasonlítsd össze a kettőt! Aizen magas, helyes, szimpatikus, okos, egy főnyeremény. Milyen édes gyerekeitek lennének, képzeld csak el... Aranyos pici Aizen Sosuke junior!
-Ne szaladj előre!- vágtam rá elvörösödve. Őszintén szólva még az is nehezemre esett, hogy azt elképzeljem, hogy bármit kettesben csinálunk, munkán kívül.

**másnap**
Letelt az egy hét, szóval kénytelen voltam eldönteni, hogy melyiküket választom. Sosuke idegesen várt egész héten, viszont Hirako-taichou láthatóan már felkészült mindenre. Lassan vonszoltam magam az iroda felé, mert már este volt és végigdolgoztam egy műszakot, ráadásul nehezemre esett választani közülük, viszont mikor beértem, csak egy üzenet várt. Hirako-taichout kivezényelték, mert eltűnt Rukongai mellett jópár shinigami és furcsa reiatsu aktivitást érzékeltek arról a területről. Hogy Aizen hova mehetett, arról halvány fogalmam sem volt. Rossz érzésem volt miattuk. Mi van, ha Aizen Hirako után ment? Valószínűleg azért vezényeltek ki kapitányokat, mert súlyos az ügy. Tudtam én nagyon jól, hogy nem szabadna oda mennem, de féltettem őket. Mindkettő kedves volt hozzám, egyre inkább kezdtek közel kerülni, csak más módon. Rohantam, ahogy csak bírtam. Nem lehet elfelejteni azt a látványt...
-K-una-fukutaichou? Muguruma-taichou? Mi...?- néztem a hollow-vá alakult shinigamikra.
-Aoi-chan, fuss!- kiabált felém Hirako-taichou, közben próbált védeni, de annyira lesokkoltak az események, hogy meg sem tudtam mozdulni. Aogy a kapitányomat leszúrták, őrült módon visítani kezdtem.
-Hira...
Még a nevét sem mondhattam végig, éreztem, ahogy egy pengét tolnak át a mellkasomon. A következő percek eseményei összemosódtak. Megérkezett Aizen. Egy pillanatig azt éreztem, hogy meg vagyunk mentve, ő majd hív segítséget és halahogy visszacsinálják. Minden visszaváltozik. Mikor rájöttem, hogy nem hogy nem fog segíteni, az egészről ő tehet, egy pillanatra a józan eszemet is elvesztettem. Ahogy egyre inkább a hollow irányítása alá kerültem, csak egy utolsó mondatra volt erőm.
-Pedig téged választottalak volna...
Aizen szánakozva elmosolyodott. Arra az arcra örökké emlékezni fogok.

**a jelenben**
A film után mindenki elment lefeküdni, egyedül Shinji ácsorgott a kis szoba közepén. Láthatta rajtam, hogy megint eszembe jutottak azok a régi dolgok, mert egy nagyot sóhajtva leült mellém az ágyra.
-Már megint ő jutott eszedbe?
Bólintottam egy nagyot, mire ő megfogta a téredemen pihenő kezemet.
-Haragszol még rá?
-Igen. Az az érzésem, hogy soha nem fogom elfelejteni, azokat a dolgokat...
Az arcom meg sem rezdült, csak elkezdtek folyni a könnyeim. Nem tudtam abbahagyni.
-Tudod, hogy mi az igazán furcsa? Én csak részben haragszom rá.
-Shinji, te egy idióta vagy!
-Most miért?- vigyorodott el. -Azt mondtad akkor este, hogy őt választottad volna...
Teljes erőmből, ököllel beleütöttem a vállába.
-Ouch, te vagy az első szerelmem, épp szépeket mondok, erre megversz? Aoi-chaaaan!
-Ne hazudj! És Orihime, meg Lisa?
-Háhá! Rád már vagy 120 éve szemet vetettem, csak hogy tudd!
Csak egy puszit adott, de pont elég volt, hogy csupa könnyes legyen az ő arca is az enyémtől. Gyorsan elkezdtem törölgetni a pólón szélével, de ő most sem bírt magával.
-Kicsit feljebb, Aoi-chan, a homlokomat is!
-Hülye nem vagyok, Hirako, tudom, hogy akkor olyat látnál, amihez nincs jogod.
-Még nincs!
-SHINJI!!!!
-Értem, nah! Már 120 éve várok egy kis akcióra.- dödögte, de közben azzal a félelmetes, széles vigyorával nézett rám. Idegtépően tudott viselkedni, de közben mindig ott volt, ugyan úgy, mint régen.