Oneshot 02

-HIRAKO-SAAAAAN! Gomen, gomen...- nyöszörögtem, mire a fiú csak vigyorgott. Persze, köztudott, hogy egy hatalmas perverz. Ez a szituáció kifejezetten ínyére lehetett: a tesiöltöző ajtaján jöttem épp kifelé, ő pedig valamiért pont ott térdelt, az ajtó elött, amiből az lett, hogy sikerült mellel belerohannom az arcába. Mintha ez még nem lett volna elég, megbotlottam a küszöbben, a fiú pedig, hogy megvédjen egy hatalmas eséstől, egyszerűen átkarolta a derekamat. Ilyen módon pedig nem tudtam olyan gyorsan elhúzódni tőle, mint ahogy szerettem volna.
-Semmi gond, Sayuri-chan! Igazán jó volt közelebbről megismerkedni...
Kacsintott egyet, aztán fütyörészve elment. Egy darabig csak bámultam utána, aztán lerogytam a padlóra. Mondhatni, sokkot kaptam. Egész nap az események hatása alatt voltam, Hirako-san pedig a megszokottnál sokkal többször nézett rám. Nagyszünetben épp valakinek magyarázott, rám nézett, aztán "teljesen véletlenül" a mellkasa elött kezdett el hadonászni a kezeivel. Elvörösödve gyorsan egy füzetet kaptam az arcom elé. Miért pont velem történnek ilyen dolgok? Egy vaizard jár az osztályomba, erre én... Igen, tudom, hogy mi ő. Nem akarom látni azokat a dolgokat, de nem tudok tőlük megszabadulni. Hollow, shinigami, vaizard, quincy... Nem akarok tudni róluk. Félek tőlük. Ki akarok maradni az egész harcból, a titkolózásból, az egész rendszerből. Órák után megvártam, amíg a többiek elmennek haza, aztán kezdtem csak készülődni.
-Sayuri-chaaa~n!
-H-hirako-san?- néztem rá bizonytalanul. Ne... ne is foglalkozzon velem, menjen el!
-Elkísérlek haza!
-Köszönöm, de inkább ne, ha lehet.
-Nem lehet! Egy ilyen udvarias fiúnak, mint én, mindenképp haza kell kísérnie az első szerelmét az iskolából.
Rá kaptam a tekintetemet, de ő csak ült, mint aki nincs tisztában azzal, amit mondott. Vigyorgott, olyan hülye módon, amitől kirázott a hideg. Furcsa mód, ezen kívül helyes fiúnak mondanám. Magas, szőke és egy menthetetlen womanizer. Szerintem ő soha nem volt még szerelmes deréktól felfelé. Megfogta a kezemet és elkezdett kifelé vezetni az épületből.
-Hirako-san, mi...?
-Mondtam már, hazakísérem az első szerelmemet, aztán talán hagyod, hogy megcsókoljalak, vagy ilyesmi. Van a nyelvemben piercing, szóval ne lepődj majd meg rajta. Elsőre kicsit furcsa érzés lehet, de...
-Engedd el a kezemet! Nem akarom, hogy hazakísérj, megcsókolj, vagy hogy akármi közöd legyen hozzám, vaizard!
-A reiatsu egy hasznos dolog, viszont ha te érzel másokat, ők is éreznek téged.- mondta komoran. -Tudom, hogy ki vagy, Sayuri-chan. Ne félj, nem akarlak bántani.
Mikor elindultunk, újra felvette a kedves hangnemet. Na jó, inkább behízelgőnek mondanám, mint olyan nagyon kedvesnek, de mindegy.
-És? Hogy fogjuk tálalni a kapcsolatunkat a többieknek a suliban?
-De Hirako-san, mi nem is járunk!
-Tényleg nem?- biggyesztette le a száját. -Biztooos? Pedig olyan jó lenne, ha az első szerelmemmel járhatnék, aztán megkérném a kezét, utána születne sok kis Hirako...
Kezdett nagyon elrugaszkodni a valóságtól.
-Hirako-san, én nem akarok járni. N-nem vagy az esetem...
-Akkor csak egyszer gyere velem randizni. Egyszeeeeer!
-Mmmh, hát, nem tudom... Szerintem ez nem egy olyan jó ötlet. Ne haragudj!
-Naaa! Csak egyetlen egy délutánt kérek. Én olyan szerelmes vagyok.
Hát én meg nem! Nem érdekel, hogy helyes, attól még egy hülyegyerek! Mire hazaértünk, már kezdtem nagyon mérges lenni rá. Folyamatosan ezzel macerált, egészen addig, amíg azt nem mondtam, hogy talán. Megígérte, hogy este felhív. Nem akartam, hogy felhívjon, de mégis végig a telefonomat figyeltem. Mikor lementem egy pohár vízért, rögtön megnéztem, hogy nem hívott-e. Már kezdtem kicsit ideges lenni, aztán megcsörrent a mobilom, de szinte rögtön abba is hagyta. SMS...
Szombat? Nagyon hiányzol
hercegnőm.<3 Szeretlek:
   Shinji
Undorító volt, de valahogy megnyugodtam tőle. Válaszoltam.
Rendben, akkor szombat.
   Sayuri
Másnap minél inkább próbáltam elkerülni a fiút, annál jobban tapadt rám. Úgy kezdte a napot, hogy kezet csókolt, aztán miután kikaptam az ötös alá dolgozatomat, óra után átölelt, de folytathatnám még a sort...

Szombatra sikerült olyan lelki állapotba kerülnöm, hogy már Hirako Shinji említésétől is sokkot kaptam. Délután a szobámban ülve vártam.
-Sayuri-chaaa~n! Megérkeztem!
Gépiesen mentem ki vele az utcára. Egész délután sétálgattunk, ettünk fagyit is, meg ebédeltünk, megpróbáltam meglépni, amíg ő mosdóban volt... Remek nap volt összességében. Este kettesben elindultunk haza.
-Van egy meglepetésem!- vigyorgott rám csillogó szemekkel. Nem igazán értettem, hogy mit akar. Felvett a karjaiba.
-Kapaszkodj erősen, rendben?- nézett rám, aztán elindult a levegőben. Persze, láttam már ilyet, de egy kicsit félelmetes volt. Az ingjébe csimpaszkodtam.
-Nyugi, nem lesz semmi baj. Nézd csak.- intett a fejével az alattunk elterülő város felé. Ebben a pillanatban elkezdtek kigyulladni az utcalámpák. Olyan szép volt, hogy egy pillanatra elfeledkeztem arról, hogy kibe kapaszkodok, és a fejemet a mellkasának támasztottam. A fiú édesen kuncogni kezdett. Hibáa, nem tudtam elnyomni egy mosolyt felé. Egész nap nagyon rendesen viselkedett, semmi udvariatlan, vagy kellemetlen dolgot nem csinált, meglepő módon. Észre sem vettem, de hazaértünk. Óvatosan letett a tetőre, aztán ő is odaállt mellém.
-Öhm, Shinji?- néztem rá. -Jól éreztem magam veled.
-Tényleg? Akkor... mondhatom, hogy szeretlek? Szabad?
-Uhum.- vigyorogtam rá, mire adott egy pici csókot, aztán elindult a tető széle felé.
-Szép álmokat!- azzal leugrott. Hiába nyújtogattam a nyakamat, nem láttam semmit, egészen addig, amíg észre nem vettem egy dudorászó alakot az utcán. Vidáman sétált, szinte ugrándozott a dallamra.
-Hééé, Shinji!- kiabáltam utána. -Én is szeretlek!
Mosolyogva visszanézett, aztán befordult a sarkon és eltűnt a szemem elől.

**a vaizardok főhadiszállásán**
-...aztán azt kiabálta, hogy szeret.- fejezte be a mondókáját a szőke fiú.
-Tuti, hogy buggyant ez a lány!- fintorgott Hiyori. -Ép nő ilyet nem mond neked...
-Hiyori! Ne beszélj így a szerelmemről! Olyan édes lány...
-Mi lelt, Pöcsfej? Beteg vagy?
-Nem beteg vagyok, hanem szerelmes.