Oneshot 01

-NEM! Erről aztán tényleg nem volt szó!!! Rohadt módon átvertél, te utolsó szemét.
-Nem kérdezted, szóval nem mondtam.- vont vállat a drága unokatestvérem, Ichigo.
-De tudod, hogy Asano meg én nem jövünk ki valami jól. Szólnod kellett volna, hogy ma ő is nálatok fog aludni. Nem értem, hogy hogy tehettél velem ilyen szörnyűséget.
-Csak tegnap találta ki, hogy nálunk alszik. Nem tudtam lebeszélni róla. Kibírod!
Idegbeteg módjára rohantam ki a teremből. Asano Keigo, az az idióta perverz... Pedig olyan szépen indult! Az unokatesóm, meg én, ketten lazulunk náluk péntek este. Se az ő családja, se az enyém nincs otthon. De azzal, hogy az az idióta is ott lesz, péntek esti rémálomra számíthatok. Egy unalmas, iskolai ünnepségen kezdődött.

**pár hónappal korábban**
Természetesen a szabadtéri iskolai rendezvények mindig a napon vannak tartva, lehetőleg dél és egy óra között, hogy a kedves diákok biztosan hőgutát kapjanak. Miért pont a mi iskolánk lenne a kivétel? Már vagy háromnegyed órája tartott a húde kitűnő diákok kitüntetése, meg a beszéd, mikor kedves osztálytársam, Keigo, aki éppen elöttem állt, elkezdett dőlni. Várható volt, hogy valaki rosszul lesz a hőségben. Megfogtam a karját és segítettem neki leülni a betonra. Mindenki csak bámult. Nem voltunk közeli barátok, szóval meglepődtek, hogy miért én segítek neki. Megitattam egy kis vízzel, aztán kezdett visszatérni az arcába a szín.
-Jól vagy, Asano-san?- kérdeztem, miközben Ichigo talpra segítette. Nem válaszolt, csak a nyakamba borult. Ichigo elkapta a grabancánál és elkezdte elcibálni tőlem, Keigo viszont teljes erővel tiltakozott. Szerencse, hogy valahol hátul álltunk és senki nem vette észre a kisebb bunyót, ami kibontakozott köztünk.
-Ichigo, te nem állhatsz az igaz szerelem útjába!- mondta drámai hangon a fiú.
-Miről beszélsz?- kérdeztem egy nem túl kedves fintort vágva. Ettől a naptól fogva Keigo üldözött.

**a jelenben**
Az ebédszünetben valahogy nagy nehezen elbújtam Keigo elől, de hallottam a kiabálását.
-Itt a tavasz, a szellő csinos, fiatal lányok illatát hozza felém. Huhú, és ma este...
Itt pattant el valami az agyamban. Mint valami őrölt, előugrottam a búvóhelyemről.
-Ma este mi lesz, Asano-san?
-Áhhh, az én őrangyalom, Kurosaki-san. Olyan jól fogjuk érezni magunkat ketten.
-Nem akarlak elkeseríteni, de Ichigo is ott lesz, mivel náluk leszünk. Ne reménykedj.
Egész nap kis fecniket írt nekem, de természetesen egyiket sem olvastam el. Órák után rögtön elindultam haza. Fülhallgató, zene jó hangos, én pedig csak mentem, egészen addig, amíg ez kéz el nem kapta a vállamat. Villám gyorsan megfordultam.
-Asano, mi a jó életet csinálsz?! Majdnem infarktust kaptam miattad! Többet ne csináld!
-Én csak haza akartalak kísérni, de nem vártál meg. Hát akkor...- a karját nyújtotta.
-Nem fogok beléd karolni, mert akkor úgy néznénk ki, mint egy pár, pedig nem járunk.
-Miééért vagy ilyen hideg velem, Sayu-chaaaan?- üvöltött teljes tüdőből. Persze rögtön minket kezdett bámulni az egész utca. Kezdtem nagyon égni, szóval inkább gyorsan megfogtam a kezét és futólépésben elvonszoltam. Mázlimra, pont jött egy busz.
-Hát akkor szerintem erre szálljunk fel.- azzal feltuszkoltam a fiút. Leültünk egymás mellé hátra, két idős nénike elé. Keigo feltette a táskámat a fejünk feletti tartóra.
-Milyen aranyos gyerekek, nem igaz?- kérdezte az egyik nagyi a másikat.
-Igen, aranyos pár. És a fiatalember is milyen udvarias... Ritka manapság az ilyen fiú.
Lejjebb csúsztam az ülésen. Hát ez egyre jobb helyzet lesz, mondhatom! Egészen a házunkig kísért. Átöltöztem és összepakoltam pár holmit, amit magammal akartam vinni. Hamar készen lettem, szóval korán elindultam Ichigoékhoz, hogy tudjak még veszekedni vele egy sort, mielött Keigo megérkezik. Elmagyaráztam neki, hogy a kis haverja helyes fiú, de egy idegbajos. Állandóan kiabál, drámázik, hisztizik... A korához képest nagyon gyerekes.
-Értem én, hogy mi a bajod vele, de nem tudok mit csinálni. Hülye szegény.

Épp a kanapén heverésztünk, mikor megérkezett. Csak úgy ragyogott az örömtől.
-Én akkor most... csinálok valami vacsorát.- ajánlottam fel gyorsan.
-Segítek, rendben?- előzékenykedett a fiú. -Nincs sok gyakorlatom, de segítek!
-NEM kell! Egyedül is boldogulok.
Kicsit leüvöltöttem, de nála más nem célravezető, csak a kiabálás, meg a testi fenyítés. Evés közben valahogy szóba került pár kínos történet.
-El sem hiszem, hogy ezt elmesélted, Töki!- néztem fintorogva Ichigora.
-Töki? Ez meg milyen új becenév?- kérdezett rá Keigo. Ez volt a célom vele...
-Hát az úgy volt, hogy mikor kb. 3-4 évesek voltunk...
-Ne! Ezt ne meséld el!!!!
-Nyugi, Ichigo! Szóval egyik rokonunk házassági évfordulóját ünnepeltük. Együtt az egész família, nyár, 40 fok. Ichigo folyamatosan rinyált, hogy melege van, de nem tudtak mit csinálni vele. Okos gyerek volt már akkor, szóval levetkőzött és pucéran szaladgált. Halálosan aranyos volt. Valahol még fotók is vannak. Innen jön a beceneve.
Keigo csak úgy fetrengett a röhögéstől, de Icchy-kun persze nem hagyta ennyiben.
-Hmmm, Keigo, ezt hallgasd! Sayu kicsi korában állandóan bepisilt éjjel.
-Ichigooo! Amúgy ez nem ér, mert te ijesztgettél állandóan, szóval a te hibád.
-Amúgy Keigo is csinált már kínos dolgokat!
-Ne, Ichigo, nee!- könyörgött a fiú, de az én cuki unokatesóm nem fogta be.
-Szóval egyszer, még általánosban bemászott a lányöltözőbe, az ablakon keresztül. Senki nem vette észre, úgy elbújt, viszont amikor a lányok kimentek, ő pedig elkezdett kifelé mászni, a haja beleakadt az ablak egyik zsanérjába. Nem tudta kiszedni egyedül, ezért elkezdet kiabálni. Minden lány odasereglett, végül levágtak a hajából egy darabot. Az óta ilyen a frizurája. De miután kiszabadult, még a lányok is megverték. Jó volt!
A srác győzött irulni-pirulni szégyenében, mi pedig jót nevettünk. Itt követtem el a bakit.
-Szegééééény, Keigo-kun!- kuncogtam, aztán megveregettem a fiú hátát.
-Végre nem "Asano-san"!- örömködött. Itt jött a második hibám, rögtön utána.
-Amúgy szerintem jól áll ez a frizura. Cuki!

Egész este jól elvoltunk, meglepő módon. Keigo vicces volt, nem esett túlzásokba és kivételesen nem kezdett el a mi nem létező nagy szerelmünkről beszélni. Áldottam az eget érte, már amikor épp nem a földön fetrengtem a nevetéstől.
-Nah jó, én ezt nem igazán értem. Icchi-nii-san, a ti házatok a Bermuda háromszögre épült, vagy mégis mivel magyarázható, hogy nincs térerő?- kérdeztem dühöngve.
-Pfff, nemtom, de most miért ilyen fontos ez?
-Anya azt mondta, hogy hívjam fel most este, mert akkor végre tudni fogja, hogy mikorra ér haza.
-Használd az én telefonomat!- nyomta a kezembe a mobilját Keigo, nagy lelkesen.
Elfogadtam, de persze bele is néztem a telefon tartalmába. Nagyon úgy nézett ki, hogy egy igencsak profi lesifotó sorozatot sikerült készítenie rólam. Lefotózott ebéd közben, órán, tesin, a buszmegállóban... Azért ez egy kicsit félelmetes.
-Azok... csak magán jellegű képek!- kapta ki a kezemből a mobilját pirulva a fiú. Itt kicsit kínossá vált a helyzet. Csak feszengve beszélgettünk tovább. Ichigo lassacskán elaludt a kanapén.
-Hozok egy takarót.- mondtam, aztán elindultam az unokabátyám szobája felé. Ahogy egy pokróccal a kezeben kiléptem az ajtón, belerohantam Keigo-ba. Épp meg akartam kérdezni, hogy miért jött fel utánam, mikor a vállaimra tette a kezeit, aztán megcsókolt. Nem értettem és próbáltam lerázni magamról, de nem engedett el. Addig-addig ficánkoltam, amíg a fiú rálépett a nadrágja szárára és már esett is lefelé a lépcsőn. Hatalmasat nyekkent, hirtelen nem tudtam, hogy lett-e komolyabb baja. Gyorsan lerohantam mellé, szerencsére eszméleténél volt.
-K-keigo, ugye jól vagy? Én nem akartalak lelökni, sajnálom, tényleg!
A csuklója csúnyán kicsavarodott, de ennek ellenére kedvesen elmosolyodott.
-Jesszus, neked a szád is vérzik!