OneShot

Ami ösztönből jön
Link x Allen X’mas Story
Nem korhatáros

A történet: Link szemszögéből

-    Gyerünk haza!! – hallatszott Lavi boldog hangja. Tél van, szinte már karácsony. Egy küldetés után visszafele tartunk a Rendhez. A legközelebbi település több kilométerre van, oda gyalogolunk. Kanda megy legelöl, mellette Lavi, s mögöttük én meg Allen.
-    Azt hittem már sose lesz vége – mosolyog rám Allen.
-    Ugye? De még a hó sem esik… - helyettem Lavi válaszol, amit Kanda csak egy ,,Cöh” –vel illet. Ez az első karácsonyom itt mióta idekerültem. Ezelőtt karácsonykor a varjútáborba kellettem visszamenni, ahol meg van tiltva a karácsonyozás.
-    Itt hogyan megy az ünneplés? – nézek Allenre.
-    Mégis maradhatsz? – kérdezi hatalmas vigyorral a száján.
-    Eddig úgy néz ki, igen. Most nem hívtak el – mosolygok rá vissza.
-    Ez remek! Mármint… valószínű úgy lesz, mint ezelőtt. Az ebédlőnek egy részét kiürítik, és felállítanak egy nagy fát, amit közösen feldíszítünk. Az ajándékokat is alája rakhatjuk!! – lelkendezik.
-    Igen, igen… régebben nem lehetett megtartani, de azóta változtattak rajta, hogy még otthonosabb legyen – kapcsolódik be a beszélgetésbe Lavi – pl. tavaly Kanda egy csomó hajgumit, meg masnit kapott – neveti el magát – meg valaki hajvasalót vett neki.
-    Nem tudjátok, hogy ki adja? – kérdezem. Még sose karácsonyoztam senkivel… mindig kimaradt az életemből.
-    Cöh… nem fontos ráírni ki kinek ad… - mordul fel Kanda.
-    De akkor így jó, nem?
-    Nem egészen… - lép közelebb Allen, majd néz a szemembe… csönd telepszik ránk. Laviék nem veszik észre, de már több perce szemezünk Allennel. Idegesen fordítom el a fejemet. Mi van velem?
-    Remélem a noék nem terveznek semmit karácsony napjára… - néz hátra ismét Lavi – ezelőtt szerencsénk volt… - és nekiállt elmondani az ezelőtti karácsonyi napnak minden percét. Halkan figyelem, ahogy Allennal cseverésznek, s észre sem vettem a nagy gondolkodásomban, hogy én már Kanda mellett megyek, és Lavi mögöttem van. Kandától nem számíthatok sok együttműködésre, így a gondolataimba mélyedve lépkedek. Már megint Allenen felejtettem a tekintetem, mint már annyiszor… mi van velem? Szinte vonz azzal, ahogy visszanéz rám… áh… ezelőtt még sosem voltam felügyelő, nem voltam hozzákötve senkihez sem. De eltelt 2 év. A felügyelt és felügyelő viszonyból mély barátság lett, s már egyáltalán nem tekintek rá úgy, mint annó egy tárgyra.
Nemsokára megérkeztünk egy kis faluba. Az egyetlen fogadóba szállást béreltünk, de hideg lévén, nagyon sokan szálltak meg itt, így egy szobát kaptunk négyőnknek. A szobába volt egy nagy franciaágy, egy kanapé, és behoztak egy pótágyat. Egy éjszakára jöttünk, kibírjuk.
-    Link, te Allennel alszol az ágyon – jelentette ki a szobába érve Kanda.
-    Öhm rendben – már hozzászoktam, hogy így utasít, általában visszafeleselek neki, de most jónak látom amit mond. A kanapét Lavi, míg a pótágyat Kanda foglalja el.
Korán nyugovóra térünk.
Álmatlanul forgolódok az ágyban, még mindig nem tud nyugton hagyni Allen nézése. Folyton eszembe jutnak a szemei… kérlelő és kétségbeesett tekintete, ami megállíthatatlanul vonz magához. Mi közöttünk ez a kimondhatatlan erő?
-    Link…alszol…? - kérdezi Allen felém fordulva…ne, csak ne nézz így rám.
-    Nem… túl hideg van… - hazudom, de jobb ötletem nincs.
-    Te ugye, még nem karácsonyoztál sose? – kérdezi kedvesen – Mármint.. úgy értem, tudod… nem akartalak megbántani – zavarban van, de megnyugtatom. Meglepett a kérdése. Eddig nem igazán beszéltünk rólam, csak egypárszor kérdezett meg valamit.
-    Nem, még sose… ez lesz az első – sóhajtok egyet – a varjúknál tiltott az ilyesmi.
-    Szörnyű… én nem bírom elképzelni az életemet e nélkül.
-    Majd meglátjuk, biztos túlélem.
-    Majd segítek, na tegyük el magunkat – azzal mindketten jó éjszakát kívántunk, s elaludtunk. Nem tudom mennyi idő telt el, de még sötét volt, mikor hatalmas rengés rázta meg az épületet. Amint lehet, felkaptuk a ruháinkat, és rohantunk megnézni mi történhetett. Alig értünk le a lépcsőn, Allen elkiáltotta magát.
-    Akumák!! – s jó pár 3as és 2es szintű vett minket körbe.
-    Ördögűzők – sziszegte egy kígyóra hasonlító szörnyeteg. Allenék nem vártak, egyszerre elkezdték őket irtani, és mint mindig nekem az emberek menekítése volt a feladatom.
Az épületből alig maradt valami, de szerencsére senki sem sérült meg.
-    Basszátok meg, hogy pont karácsonykor támadtok – hallottam magából kikelve Kandát. Még nem láttam ilyennek. A mugennel egyszerre 5-6 akumát letarolt.
-    Ezek kivételesen erősek – mondta Lavi miközben két 3as szintűvel ,,játszott”, vagyis inkább ők vele.
-    Ez furcsa… olyan mintha… mintha nem is akarnának minket megütni – kiabálta Allen, picit messzebbről. Valóban, nem igazán foglalkoztak velünk, csak a macska egér játék játékszabályait követték.
-    Áúú – ordítottam fel, mikor valami a copfomnál fogva felemelt.
-    Hey nézzétek itt egy szöszke, s meglendítve dobott oda egy másik akumának, ami elkapott, s már passzolt is tovább. Azt hittem elhányom magamat. Forgott velem az egész világ.
-    Liiink!! – hallottam Allen hangját mögülem, majd éreztem, hogy akinél most vagyok akuma az megindul valamerre. Nem láttam sok mindent. A színek elfolytak, összefolytak s a hangok is eltorzultak, ahogy erősen fogott, és vitt. Nem telt bele sok perc, és már az ájulás szélén álltam. A szorítás egyre csak erősödött, s még egyszer kinyitottam a szemem, majd hatalmába kerített a sötétség.

Lágy kéz érintésére ébredtem. Felnéztem, Allen ölében feküdtem.
-    Al…Allen?
-    Link, felébredtél, jajj annyira örülök, hogy jól vagy – nézett gyengéden a szemeimbe. Körbenézek, valami sziklás helyen vagyunk… olyan, mint egy barlang.
-    Hol vagyunk.. többiek? – felettem a csillagos eget látom…este van.
-    Én.. hát, miután ott megtámadtak minket, a faluban, további támadások értek. Téged visszaszereztünk, s tovább haladtunk. Egy síkságon kötöttünk ki, majd ide jöttünk…ebbe a kiszáradt kráterbe. Lavi…Lavi és Kanda két napja mentek el… azt mondták, maradjak itt veled, és vigyázzak rád, míg…ők… - lesütötte a szemeit – míg ők kiirtják az akumákat – megpróbálok felülni, és nagy nehezen sikerül is, de érzem, ahogyan a fájdalom belém hasít.
-    Ne mozogj sokat, lehet eltört valamid… olyan rossz volt látni, ahogy dobálnak – ölel át hirtelen.
-    Nyugodj meg… semmi bajom – simítom meg a haját. És újra előjön az a különös érzésem. A teste mágnesként vonz, és azon kapom magam, hogy még mindig gyengéden simogatom a haját, hátát.
-    Karácsony van – szipogja- vagyis holnap lesz…
-    Nagyon kicsesztek velünk – suttogom, magam sem tudom miért.
-    Nem maradhatnék itt még egy egész kicsit? – néz rám. Először nem tudom, mire gondol, majd szerényen elmosolyodom.
-    De..persze… - húzom oda újra, és ölelem át. Ő az ölembe fészkeli magát, és úgy bújik hozzám. Csöndben ülünk egy darabig. Szemeim lassan le lecsukódnak. Nem vagyok álmos, mégis jó kiélvezni ezt a pillanatot.
Hideg érintést érzek az arcomon. Kinyitom a szemem. Hatalmas, fehér hópelyhek szállnak alá az égből.
-    Allen – nógatom – nézd csak – kinyitja nagy szemeit, és felnéz először rám, majd meglátja a pelyheket.
-    Hóóó~!! – kacag fel vidáman, majd megfordul, s hátát nekem döntve néz fel az égre. Kezeit kinyújtja, hogy el tudjon kapni pár hópihét. Én is ugyanezt teszem, s ahogy boldogan figyeljük a hóesést, úgy kezünk összekulcsolódik, gyengéden csúsztatja kézfejét a tenyerembe.
-    Olyan gyönyörű… csak az a baj, hogy hideg lesz, ha túl sok esik
-    Majd felmelegítelek, ne félj – olyan hangom mondtam, amit már rég nem hallottam magamtól. Csábítottam. De ő Allen, a barátom… nem tehetem meg…nem… nem – nem bírtam tovább gondolkodni, mert tekintetét rám emelte. Sokáig fürkésztük egymás szemeit, majd Allen elmosolyodott, és hozzám bújt.
Ez most egy lehetőség volt, ami elúszott… de miért aggódok ezen? Barátok vagyunk, nem? Még ha tudom, ez a kapcsolat már rég túllépett jó pár határt…
Tovább nézzük a hóesést, majd nemsokára egymás karjaiban nyom el minket az álom.
…
-    Álomszuszékok ébresztő!! – Lavi hangjára kelek fel – áh Link, jobban vagy?
-    Már kicsivel – Allen az ölemben aludt, de a mozgolódásra ő is felébredt. Mindent hó borít, s a ruhánk is kissé megfagyott, csoda, hogy nem fagytunk meg.
-    Merre voltatok fiúk? – kérdezte álmosan Allen.
-    Nem tudtunk visszajönni, mert Kandának kificamodott a bokája, és minden tele volt akumákkal. Nagyon féltettünk már tieteket.
-    Heh… persze azt nem mondod el, hogy te milyen hősiesen nyávogtál – szól oda Kanda, majd felsegít – fáj valamid?
-    Fogok tudni menni, ha erre gondolsz…de szerintem egy bordám megrepedhetett.
-    Hősiesen repkedtél – nevet ki Lavi.
-    Haha nagyon vicces…
-    Szóval akkor most mi lesz? – kérdezi Allen, mind rá figyelünk.
-    Öhm… - töpreng Lavi - visszamegyünk, felmelegedtek, és irány a rend. Vissza akarok érni estére, vagy legalább délutánra, mert a sietségben nem vettem ajándékot… - ajándék. Milyen fura.. nekem is kiment a fejemből. De ugyan… hiszen nekem senki sem venne… - megindulunk visszafele a házhoz, amiről Kandáék beszéltek. Csöndben beszélgetünk, de én inkább csak a gondolataimba mélyedve kullogok hátul. Ajándék.. barátok… most ahogy jobban belegondolok… tavaly kaptam egy kis csomagot. Egyetlen egyet. Lenalee adta oda. Azt mondta ez volt az utolsó ajándék a fa alatt az én nevemmel. Egy kis doboz volt, benne egy aranyszínű szalaggal… nem volt rajta név, mégis nagyon kedves ajándék. Azóta is azzal van bekötve a hajam – hozom előre a fonatomat, s ujjaimmal elkezdek játszani aranyszőke tincseimmel. Vannak barátaim… már vannak, nekem is venni kell valamit…van kinek ajándékot vennem.
-    Link! – jön hátra és karol belém Lavi – nehogy kimaradj a jóból, gyere már, ne hátul durmolj – s előrehúz a többiekhez.
Nem sokkal később a házban melegedünk, forrócsokit iszogatva (>> a házinéni specialitása). A reggelt nem megvárva indulunk útnak, s felszállunk a legelső vonatra, ami Londonba megy. A vonaton nagyon kellemes a hangulat. A kabinok karácsonyhoz illően vannak feldíszítve. Minden az ünnepre utal.
-    Én előbb leszállok – szólal meg furcsa módon Kanda.
-    Ajándééék? – vicceli Lavi, de hamar abbahagyja. Most mindenki ajándékot szeretne venni. Kanda már félúton leszáll, és azt mondja, estére visszaér. Most gondolok csak bele. Addig jó, hogy ajándékot veszek, de mit? Kandára is gondolnom kell…eh. Eszembe jut egy aranyos kis bolt, ahol egy régi küldetésem alatt jártam. Pont átmegy azon a városon ez a vonat.
-    Jajj nagyon sietnünk kell, hogy visszaérjünk. Az ajándékozás 9-kor kezdődik – dől hátra az ülésen Lavi, szemére ráhúzva fejpántját – már tudom mit veszek… - mosolyodik el…
-    Én is, olyan jó lesz – néz rám Allen – imádom a karácsonyt.
-    Bocsi..Allen Lavi, de én is korábban leszállok…a titkos helyeket meg kell nézni… remélem nem lesz baj – nézek Allenre mint sem Lavira, mert ő minden bizonnyal már alszik.
-    Elmész? – hangjában csalódottság cseng.
-    Igen, de hamar végzek, ígérem – tekintetünk megint találkozik, s akaratlanul mosolyodunk el. 2 óra telik el, s már ott állok Whitecity vasútállomásán. A vonatablakon kihajolva Lavi és Allen integettek. Visszaintettem nekik, majd megnéztem a vonatrendet, és kértem jegyet az esti vonatra.
Egy kis keresgélés után rátaláltam a piciny boltra. Beléptem, s megszólalt egy kellemes hang.
-    Jó napot…
-    Üdvözlet – szólt az eladó majd rám nézett – oh, Link? De rég jártál erre.
-    Szia Reita – köszönök az eladólánynak – kéne pár ajándék.
-    Hohó nem mondod, hogy ajándékot veszel – jön közelebb – és milyen kéne?
-    Hát… - és nekiállok elmondani a terveimet. Ő szívesen hallgat meg, s míg segít, a bátyát kéri meg, hogy legyen a pultnál. Reita, egy nagyon kedves lány. Őbelőle is varjút akartak, de a szülei előkerültek, így meg tudott szökni.
Szépen lassan gyűlnek az ajándékok. Ahogy válogatunk, egyre többen jutnak eszembe, hogy neki is, meg neki is kell…ehh~~. Minden szép, minden jó, egyedül Allennek nem vettem. Reita addig csomagolja az ajándékokat, míg én válogatok. Nagy segítség ez nekem. Ugyanazt a polcot nézem át negyedszerre, ötödszörre…és így tovább. Valami különlegeset akarok Allennek, ami nem annyira kirívó, de tudni fogja, hogy tőlem van.
Addig-addig nézegettem, míg megakadt a szemem egy zöldköves fülbevalón. Játékosan felveszem, és elnézegetem a kezemben a zöld kő csillogását, és ahogy lenézek egy ugyanolyan kövekkel kirakott karkötőt pillantok meg. Allen szereti az ilyet… nevetem el magam…
-    Min nevetsz, megvan, amit kerestél? – jön oda Reita.
-    Azt hiszem, igen… - mutatom fel a talált tárgyakat.
-    Ehhez van egy nyaklánc is – s már hozza is. Lila és zöld köves csoda volt. Nem lányos, olyan mindenkinek való. Megveszem őket.
-    Remélem ezzel sikerül meghódítanod! – kacagja el magát, én csak nézek magam elé.
-    Mi? Dehogy… - mentegetőzöm, de ő átlát rajtam.
Szinte rohanva érek be az állomásra, és szállok fel a vonatra. Mindjárt 6 óra, fél 8-ra fogok beérni a rendhez, feltehetőleg.
Nagyon fárasztó volt a mai nap. Még érzem az ezelőtti csata eredményét, s már biztos vagyok benne, hogy egy bordám megrepedt, mert nagyon fáj, de nem mutathatom ki.
8-ra ért be a vonat… késett, de valahogy várható volt.
A rendnél már nagy a sürgölődés, forgolódás. Minden szépen fel volt díszítve. Azért csodálkozom, hogy a Fekete Rend ilyenekre képes. Karácsony. Még itt is jelent valamit, nem úgy mint a Varjú táborban. Ahogy megyek a folyosón a szobám felé Timothyval futok össze.
-    Link! – gurul oda hozzám görkoriján – a többiek már várnak.
-    Hello Tim.
-    Ha ajándékot hoztál, akkor gyere, mutatom hova kell lerakni – szó nélkül követem… már ahogy tudom. Nincs ám tekintettel rá, hogy én fáradt, és ééhes vagyok.
-    Itt is vagyunk; a fát már feldíszítettük, ugye milyen szép – ránézek a hatalmas karácsonyfára. Gyönyörű. Lenalee épp most rakja fel a csúcsdíszt.
-    Oda pakold a cuccot – mutat a fa alá – na én megyek, mert még venni kellek Emiliának valamit – ez jellemző rá. Mindent az utolsó percben csinál. Kipakolom az ajándékokat, majd odamegyek Jerryhez.
-    Jerry, fogadsz el rendelést? – nézek be, látom ő is el van foglalva.
-    Igazából nem, de – ad ki egy tálcát, ami tele van palacsintával – ezt rakd ki kérlek valamelyik asztalra, bárki vehet belőle – én kiteszem, és el is csenek párat. Felmegyek a szobába, ott jó lesz kivárni a 9 órát. Fent Allennel találkozok.
-    Visszaértél? – lép közelebb, majd nyújtja a kezét. A kézfogásból végül ölelés lesz. Ezt akartam mindig is. Elpirulva húzódik el tőlem, s szemét lesütve lép arrébb. Nagyon aranyos.
-    Örülök, Kanda még nem ért vissza. Segíthetnél díszíteni lent – néz végre rám.
-    Szívesen – s úgy ahogy vagyunk megragadja a kezemet és húz.
-    Öhmm…
-    Ja persze, bocsi… - enged el zavartan, majd lemegyünk díszíteni. A maradék fél óra gyorsan elmegy, s már az ebédlőben ülünk. A villanyokat lekapcsolják, Kanda épp hogy csak beesik.
-    Hát visszaértél – köszön neki Lavi. Ő csak csöndben leül, nem mond semmit.
-    Most mi lesz? – suttogom Allen fülébe.
-    Komui mond egy beszédet… meg ilyesmi… nekünk csak ülni kell, és utána odasereglünk a fához… - suttogja a fülembe. Érzem, ahogy lehelete megcsiklandozza fülcimpámat, és akaratlanul is beleremegek.
-    És… nem vagyunk túl sokan pöppet? – körbenézve… nagyon sok findert és ördögűzőt látok…
-    Szakaszonként megyünk oda, de most, pszt – Komui elkezd beszélni. Elmondja milyen volt az év, hogy jól teljesítettünk, s az előző karácsonyról beszél.
-    És hozzátenném, hogy ugyanúgy, mint tavaly, most is lesz éjszakai buli – vihog, mint a tejbetök. Körbenézek a teremben, szinte mindenki őt figyeli. Kanda és Lavi meghittem susmutyol mellettünk… A végén, viszont nem úgy volt ahogy Allen mondta. Komui itt is kommentált.
-    Mivel tavaly eléggé… hogy is mondjam túlzsúfolt volt a hely, ezért úgy gondoltuk kiosszuk az összes ajándékot. Ebben a részlegvezetők, Lenalee, és én fogunk segédkezni – még egy dolog, amire nem gondoltam. Teljesen le vagyok döbbenve.
Lavi mint egy kiéhezett kisgyerek várja az ajándékot, de hasonlót tapasztalok Allennél is. Sokáig nem kerül az asztalunkra semmi, majd először Kandánál landol egy nagyobb csomag.
-    Nyisd ki! Nyisd ki! – lelkendezik Allen.
-    Gyerünk Yuu!! – Lavi mondatára végre elkezdi kiboncolni a csomagolásból a valamit, s a végén… khm… egy cicafül, cicafarok készlettel találja szembe magát. Lavi és Allen, sőt még én is hatalmas nevetésben törünk ki, és ennek eredményeképpen mindenki ránk figyel… végül Kanda sóhajt egyet, és elhúzza a száját. Közben a többiek is kapják sorban az ajándékokat. Allen inkább csak sütiket kap, míg Lavinak egész kulcstartó gyűjteménye lesz.
-    Link!! Ez a tied – landol nálam egy kisebb csomag, és azt még jó pár követi. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindent kapok. Elkezdem kibontani őket… körömlakk??? Kinek van ennyi esze, de mindegy is. A legjobban egy apró, kis maci plüss tetszik, aminek a hasára egy szívalak van belehímezve. Nem tudom, ki vette, de nagyon megfogott. Ennyit jelent, ha az embernek vannak barátai? Sose kaptam még ennyi mindent… A meghatódottságtól könnyek szöknek a szemembe, de gyorsan le is törlöm őket… nem, nem sírok, csak boldog vagyok.
Közben nézem, merre járnak az én ajándékaim. Többen már megkapták, s örömmel veszem észre, hogy teszik nekik. Egyedül Allennek nem érkezett még meg.
-    Na mit kaptatok? – rohan oda hozzánk Lenalee.
-    Ki is fogyott? – nézek kérdőn Lenaleera.
-    Igen, hú de sok volt – ez furcsa…pedig én tudom, hogy Allen ajándékát is odaraktam… mi történhetett? Lemondóan sóhajtok. Mindenki örül annak, amit kapott… olyan boldogok, de az én kedvem egy csapásra elment ettől.
-    Rendben vagy Link? – teszi az arcomra a kezét Allen.
-    Öhm, semmi bajom – bújok ki a fogásából- csak, fáradt vagyok, azt hiszem, ledőlök egyet… de majd jövök bulizni – mondom, s már állok is fel. Mikor megyek ki a teremből, magamon érzem Allen pillantását, majd kicsit hátranézve látom csalódott arckifejezését. Sajnálom Allen. Még egy ilyen dolgot is elszúrok… pedig neked, tényleg meg akartam mutatni ki is vagyok.
A bulit persze kihagytam. Olyan fáradt voltam, hogy egyszerre elaludtam amint ledőltem.
Reggel… nagyon későn keltem!! Pattantam ki az ágyból, mikor megláttam, hogy az órán 11 óra van. Felöltöztem és rohantam le. Allent hallottam mikor este visszajött, de már nincs a szobába. A lépcső aljánál hirtelen megtorpanok, mert meghallom szerelmem hangját. Egy ideig csak állok, majd belegondolok. Azt mondtam szerelem?…én ez…
-    Reever…
-    Allen, ezt az utcán találtam a Rend előtt. A te neved volt ráírva. Biztos elvesztette valaki – kinézek, és azt látom, hogy Reever az én csomagocskámat adja át Allennek, szóval kiesett? Áh… pont ilyenkor. Látom, hogy Allen érdeklődve veszi át a csomagot, és bontja ki. Arcán hatalmas mosoly jelenik meg, mikor kiveszi az általam választott holmikat.
-    Nagyon szépek, - szól Reever is – biztos nagyon szeret, akitől kaptad… de most mennem kell, boldog karácsonyt! – azzal elsétál. Némán nézem Allent, de hirtelen Timcanpy repül bele a látóterembe.
-    Tim! – kiáltok fel hangosan, és persze észrevesz. Belenyugvóan sóhajtok Timre nézve, aki közben a vállamra ül.
-    Link… bocsi hogy nem keltettelek fel – mosolyog meghatottan Allen, majd jön hozzám közelebb. Én is megindulok.
-    Nagyon tetszik a maci… ugye te adtad? – nézek a szemébe… most már tudom, mit akarok, hogy mit érzek. Eddig is tudtam, csak nem akartam magamnak bevallani.
-    Nekem is, amit te adtál – mutat rá a dobozra, ami a kezében van – tudtam… tudtam, hogy ez a tied – ahogy összetalálkozunk, öntudatlanul öleljük át egymást, s ajkaink gyengéden érnek össze. Szinte belefeledkezünk egymásba, s húzzuk magunkat egyre közelebb a másikhoz.
-    Boldog karácsonyt Link! – kacag vidáman, belém csimpaszkodva.
-    Boldog karácsonyt Allen!!
Megtaláltam a barátaimat, megtaláltam a szerelmemet. Annyi ki nem mondott szó volt, amit most egy másodperc alatt elmondtunk egymásnak. Annyi rejtett érzés… érzelem van amit meg kellünk osztani a másikkal.
Végre révbe értem… nem fogok többé letérni a helyes útról. Már tudom hova tartozom.


Vége
by Tikky