3. fejezet

-Milyen volt a küldetés?
-Semmi extra, nagyrészt unatkoztam.
Mosolyogtam, de itt megint eszembe jutott, hogy bármit csinálhatott, amíg nem volt itthon. Még ő mondta máskor, hogy ninjának lenni kész csajmágnes. Szégyeltem magam, hogy eszembe jutott, de megfogalmazódott bennem egy kérdés: miért pont ő? Kell nekem ez a bizalmatlanság? Nem éreztem biztosnak a helyzetemet. Szabályosan belecsimpaszkodtam, ő pedig kedvesen visszaölelt.
-Naah, szivem, mi a baj? Nem voltam távol olyan sokáig.
-N-nagyon szeretlek!- szipogtam, mire ő elmosolyodott.
-Én is nagyon szeretlek, ugye tudod?
Sikerült megnyugtatnia. Rájöttem, hogy inkább neki hiszek, mint Orochimarunak. Minden rendben volt.

-Pszt, Rie-chan, ott vagy?- szólt át Jiraiya a fürdő férfi részéből.
-Igen.- válaszoltam kuncogva, mire ő is velem nevetett.
-Van még ott valaki rajtad kívül?
-Nincs. Nálad?
-Senki. Szóval... hehe... Mi lenne, ha most szépen átmennék hozzád?
-A női fürdőbe?!
-Csak te vagy ott, akkor meg mindegy, nem?
Kicsit győzködött, de aztán beadtam a derekam. Egy darabig vártam rá, de mivel nem jött, úgy gondoltam, elindulok én is kifelé, megkeresni. Törölközőbe csavarva mentem ki, de nagy meglepetésemre Jiraiya mellett ott találtam Orochimarut is. Szóval miatta nem tudott átosonni? Gyanakodva mérte végig Jiraiyat, de mikor meglátott engem is, egy pillanatra elmosolyodott, de nem őszintén és kedvesen, inkább perverz tekintettel. Nem tetszett a nézése... Ebben a pillanatban le mertem volna fogadni, hogy össze akart minket ugrasztani.
-Én most megyek felöltözni.

Nyugtalanul ültem a nappaliban. A vacsora már rég készen volt, de Jiraiya nem volt sehol, mint akit a föld nyelt el. Reménykedtem, hogy nem kocsmázik megint. Az utóbbi időben egyre részegesebb lett, és mikor be van tintázva, teljesen megőrül. Nem akartam tovább várni, úgy döntöttem, elpakolom az ennivalót és elmegyek aludni, mikor végre nyílt az ajtó és a matarészeg Jiraiya lépett be. Nem foglalkozott a megvető pillantásaimmal, magához ölelt, közben hevesen megcsókolt. Próbáltam leállítani, de még észbe sem kaptam, a keze már a felsőm alatt is volt, lassan egyre feljebb csúszott.
- Jiraiya! Állj már le!!!- morogtam, mikor abbahagyta a csókot. Meg sem hallotta, egyszerűen lesöpört mindent az étkezőasztalról és felfektetett. Az étkészlet csörömpölve barabokra tört a padlón. - De a vacsorához...
- Most nem érdekel! Majd utána eszünk...
- Idióta, a vacsorához kitett terítéket ripityára törted!
Értetlenül nézett rám, a szemein láttam, hogy alig van magánál.
- Figyelj, miért csinálod ezt? - kérdeztem halkan, miközben félretuszkoltam és felkeltem.
- Mit?
- Iszol... állandóan, mintha muszáj lenne! Ez nem normális, teljesen kifordulsz magadból, mint most! - magyaráztam egyre növekvő indulattal.
- Az... én dolgom, hogy mit csinálok. - válaszolta tőle szoktalanul nyers stílusban.
- De így tönkreteszed magad!!! Én ezt nem bírom végignézni...
- Nem vagyok gyerek, azt csinálok, amit akarok! Hagyj békén!
Némán bámultam rá. Szóval ő azt akarja, hogy köztünk legyen mindennek vége. Imádtam őt, mindennél jobban, de azt nem is bírtam volna végignézni, ahogy egy emberi roncs lesz belőle, szóval fogtam magam és kisétáltam. Utánam sem fordult, nem próbált visszatartani. Csak akkor kezdtem sírni, mikor leértem az utcára és tudatosult bennem, hogy mi történt. Nem volt senkim, akihez fordulhattam volna, pedig szükségem volt valakire, aki bátorítóan átölel és hagyja, hogy elmondjam, mi bánt. De mégis... eszembe jutott Orochimaru. Tényleg ő volt az egyetlen, aki még talán segít is.

Kissé bizonytalan voltam, mikor odaértem az ajtajához. Várhatom egyáltalán, hogy foglalkozzon velem? De végül arra jutottam, nincs más választás. Kopogtam, ő pedig nem sokkal utána ajtót nyitott.
- Áhh, Rie-san, miben segíthetek? - kérdezte. Bár nem néztem rá, hallottam a hangján egy mosolyt.
- Kidobott... - motyogtam.
- Kerülj beljebb, főzök egy teát és beszélgetünk egy kicsit.