5.fejezet
(Atemu)

„-Az ikonok fénye ismét pislákolni kezdett. Akadályozd meg, hogy ismét bekövetkezzen a hiba. Ne hagyd felbukkanni az ikonokat. Pusztítsd el őket, és vezesd elém a bűnöst, aki újjá kívánja teremteni őket! Ha ezt megteszed, isteni rangra emellek. „

Ezek voltak Hórusz szavai.
Éppen az utcán sétáltam végig, azon töprengve hogy mit is tegyek, hol kezdjem a keresést. Rossz előérzetem van, valami ismerős érzés… Nem ment ki a fejemből az, az alak akit az utcán láttam az iskola felé menet. Mintha… Bakura… lett volna…

Tudom nagy hülyeség elvégre ő valahol elzárva fekszik, leláncolva az árny birodalom legmélyén… Nem lehet itt. DE… akármi is volt, nem zárhatom ki az esélyt hogy rég nem látott „barátom” ismét visszatért. Jobb ha felkészülök erre a..-
Telefoncsöngés szakította félbe a gondolatmentemet.
-Mi a..? –döbbentem meg és nyúltam a zsebembe. –Honnan van telefonom?
Majd rájöttem. Elvégre itt élek…Hórusz mindent elintézett. Felnyitottam a fedelét. Anzu otthoni száma keres?
-Igen? –szóltam bele.
-Üdv újra az élők világában, fáraó. –hallatszott a vonal túlsó végéről. Azonnal megtorpantam. A lélegezetem is elakadt és a szívem őrült robajjal kezdett verni. Akárhol felismerem ezt a hangot. 3000 éven keresztül kísértett.. még a túlvilágon sem feledtem el soha!
-Bakura? – üvöltöttem dühösen a telefonba.
-Tudod a kis barátnőd nagy bajban van. És csak azt várja, hogy segíts rajta.
A kezem reszketni kezdett a dühtől, Bakura pedig így folytatta:
-Félek, hogy nem tudok sokáig uralkodni magamon, és megölöm.
Megszólalni sem volt időm, Anzu sikolyát hallottam a háttérből.
-Anzu? –kiáltottam döbbenten. A kezeim reszkettek, ám ezúttal a félelemtől. Mit művel? Hogy merészeli?
-Bakura! Ha bántani mered, én megöllek! –ordítottam magamon kívül. –Értetted, Bakura? Megöllek!
- Várlak fáraó. –suttogta ördögien majd kisípolt a telefon…
Ledermedve álltam egy helyben. Biztos voltam benne hogy ez egy csapda. Bakura még csak nem is titkolta. Tudja hogy nincs más választásom. Ha nem ismerném ennyire, akkor mernék blöffölni és kijátszani a végsőkig a játékot, de… ő nem blöfföl. Tudom, hogy tényleg megöli hidegvérrel Anzut ha nem megyek oda.
-Hát legyen. –nyertem vissza gyorsan a hidegvéremet, és arcomra kiült valami megmagyarázhatatlan nyugodtság, annak ellenére hogy legbelül őrjöngtem a dühtől.
–Játszunk, Bakura.
Zsebre tett kézzel indultam meg a Anzuék háza felé. Siettem, közben pedig az esélyeimet latolgattam. Egész biztos felkészült ellenem, szóval nincs más választásom, rögtönöznöm kell majd. Az ikonok ereje nincs nálam, de megvan még attól a saját mágiám és a párbajkártyáim is velem vannak.
Reszkettem a dühtől, és bevallom fogalmam sem volt mit tehetnék. Ám mégis… azzal hogy hallottam a hangját, már biztosan tudom hogy ő az. Ő az aki fel akarja támasztani az ikonokat.. Bakura…az…! Megmagyarázhatatlan izgalom lett úrrá rajtam, úgy éreztem újra élek. Ez mellett.. félek bevallani de örültem hogy ismét történik valami.
Talán az ikonokat is.. láthatom…
Hamar észhez kaptam. Ezek nem épp bizalomgerjesztő gondolatok. Túl kell lépnem az ikonokon és Hórusz feladatára koncentrálni. Ám ami most a legfontosabb, Anzut kell megmentenem, bármi áron!
Ha Bakura hozzáért vagy bántotta akkor kénytelen leszek örök időkre megölni őt. Nincs több kegyelem! Megszabadulok tőle! Bármennyire is egy a célunk.. akármennyire is szeretnénk ugyan úgy az ikonokat.. kénytelen leszek megakadályozni ebben.
A lépteim lassulni kezdtek. Mit művelek, miért állok meg?
Kételkedni kezdtem magamban? Vajon ha az ikonok előttem lennének, képes lennék ennyi idő után elpusztítani őket?
-Nem tudom. –suttogtam a sötét eget nézve. Valahol megértem Bakura érzéseit, mert én is ugyan azt akarom ám… más módon kellene.
-Nem lehetek ennyire hülye! –kaptam a fejemhez. Nem inoghatok meg, sietnem kell. Azzal ismét rohanni kezdtem Anzuék felé.
-El kell pusztítanom Bakurát bármi áron! Mégha az ikonokba is kerül! –sulykoltam magamba a parancs szavakat. Nem engedhetem meg hogy ez a kis semmi tolvaj gúnyt űzzön belőlünk!
Befordulva a kereszteződésen, Anzuék utcájába értem. Jobbra a harmadik ház…
Felsiettem pár lépcsőfokon majd megálltam az ajtó előtt.
Nyitva volt…
-Úgy tűnik már várnak. –dünnyögtem.
Sötét volt odabent. Meglöktem kicsit az ajtót hogy többet lássak. Nyikorogva nyílt ki.
Habozva léptem be az előszobába.
Körbenéztem, majd az ösztöneimre bíztam magam. Egy alak az ajtó mögött rejtőzik, arra vár hogy tovább menjek. Biztosan nem Bakura az.
Lehunytam a szememet majd elmosolyodtam. Ez az alak tényleg azt hiszi hogy esélye van egy 3000 éves tudással szemben?
Kilöktem azonnal az ajtót, ami nekicsapódott a falnak. Majd abban a pillanatban egy fogast akasztottam a kilincshez, így az alak a fal és az ajtó között szorult. Biztos fájhat neki
Fájdalmasan felszisszent és a kezéből csörömpölve esett ki valami.
-Egy tőr? –néztem le a földre döbbenten. Ismerős címer… Várjunk csak.
Visszarántottam az ajtót és elkaptam a mögötte rejlő, a fejét fájlaló alakot. A kezét hátraszorítottam és a falhoz nyomtam.
-Malik! –kiáltottam fel döbbenten.
-Eressz el! –mordult rám.
Szóval ő is benne van?
-Mióta tértél vissza erre az útra? –kérdeztem meglepetten, nem engedve hogy megmozduljon.
-Nem mindegy az neked?! –kiáltotta majd ellökött magától, felkapta a tőrt a földről és nekem rontott.
-Aludj inkább. –volt a válaszom. A homlokomon kirajzolódott Hórusz isten jele és Malik ájultan esett össze a földön.
Megfordultam és a szoba mélyébe néztem. Jól tudtam hogy ez a varázslat Bakura ellen semmit nem ér majd, ám Malik még túl tapasztalatlan, őt könnyű megállítani. Nem tudom hogyan vette rá Bakura hogy neki dolgozzon, de ezen ráérek később gondolkozni. Most meg kell keresnem Anzut.
Elindultam a nappali irányába. Korom sötét volt, az orromig sem láttam. Mivel mindannyian tudtuk hogy csapdába sétáltam így fölösleges rejtőzködnöm.
-Tudom hogy itt vagy Bakura! –szólaltam meg.
Érzem a jelenlétét. Ha két lélek, ilyen sokáig van együtt, akaratlanul is kiismerik már egymást. Tudom, hogy itt van. Tudom hogy épp ördögien mosolyog. Tudom, hogy Anzu még él és vele van.
-Mi tartott ennyi ideig,… Fáraó? –hallottam egy gúnyos hangot, majd riadtan megfordultam. Mögöttem állt, közvetlen a hátam mögött. Hogy került ide ilyen gyorsan? Esélyem sincs reagálni…