6. fejezet

- Tudom, hogy itt vagy Bakura! - kiáltotta.
Csöndben a háta mögé osontam, és késem a markomban szorítva, lesújtottam rá.
- Mi tartott ennyi ideig... Fáraó?! - vigyorogtam önelégülten.
Azonban hirtelen megfordult, és már azt hittem, hogy kivédi, mikor kiderült mégsem. Nem tudott gyorsan reagálni, de kezeit védekezően még maga elé kapta. A kés pengéje szinte, mint forró kés a vajban, szúrta bele magát a kezébe, majd a karja másik oldalán bukkant elő. Fájdalmában felüvöltött, én meg úgy gondoltam, ha már elvétettem a szúrást, legalább fájjon neki. Elkezdtem forgatni a húsában a kést, de ekkor úgy gyomron rúgott, hogy összegörnyedtem a földön a fájdalomtól. Ő pár lépést hátrált, majd kihúzta a pengét, a már javában vérző karjából.
- Bakura! - zihálta - Hol van Anzu?! Mit tettél vele?!
- Magadat kéne féltened! - álltam fel - Nem a kis barátnődet!
- Neki ehhez semmi köze!
- Kiütötted a talpnyalómat, és én adjam vissza a barátnődet?! Hol itt az igazság?! - nevettem.
- De... jól van? Mond, hogy nem bántottad! - mordult rám.
- Hát, eléggé ramatyul van, de még él. De kit érdekel az a csaj. Nekünk van itt még egy elintézetlen ügyünk!
- Tudom, mire készülsz! - mondta.
- Oh. Ilyen hamar rájöttél? Pedig azt hittem, hogy nem, hiszen te élted tovább az életed a BARÁTAIDDAL! - üvöltöttem rá.
Elkerekedett szemmel figyelt rám. Mintha nem értené, miről beszélek.
- Engem Hórusz küldött, hogy megállítsalak!
- Ez esetben - vigyorogtam - van rá még nyomatékosabb okom, hogy megöljelek!
Koncentrálnom se kellett, az árnyak máris ellepték a szobát. A Fáraó homlokán megjelent a Hórusz jel, és próbált visszanyomni.
- Ha engem most megölsz, nem szabadulsz meg Hórusztól. Egy a célunk... Visszaszerezni az ikonokat.
Eléggé meglepő volt, meg is zavarodtam, és az árnyak is eltűntek hirtelen. A Fáraó homlokáról is eltűnt a jel, és várta mit reagálok rá.
- Te most szívatsz? - nevettem fel.
- Hogy kerültél ide Bakura? - kérdezte - Hogy vetted rá Malikot, hogy melléd álljon?
- Sok a kérdés, Fáraó! Én egyszerűen nem loptam a napot, mint te! És ha már a kérdéseknél tartunk! Honnan veszed, hogy beveszem ezt a hülyeséget, hogy vissza akarod szerezni az ikonokat? Hórusz kutyája vagy, ráadásul nem áldoznád fel érte Domino Cityt!
- Domino Cityt nem is! De más várost igen. Mint már mondtam, engem Hórusz küldött. Tehát tudja, mire készülsz! Ha én el is bukok, biztos, hogy küld helyettem mást. Viszont, ha összefogunk, talán ki tudjuk egy kis időre iktatni őt.
- Szóval halandóvá akarod tenni? - tettem össze a képet.
- Igen. De ez nélküled nem menne.
Elgondolkoztam az előbb hallottakon. A Fáraó eldobná dicső jófiús szerepét, hogy segítsen egy tolvajnak? Valahogy sántít ez a dolog. De végül is az ikonoktól már annyira függött a kis csapata, hogy lehet, mégis vissza akarja szerezni. Vágyik az ikonok után, csak úgy, mint én.
- Rendben, legyen. - vigyorogtam - De ha úgy látom, hogy nem velem vagy, megöllek! Kegyetlenül és fájdalmasan.
Meg se rebbent a szeme erre a kijelentésre, de látszott rajta, megértette mit mondtam neki.
- Meg tudod idézni Hóruszt, igaz? - kérdeztem.
- Elvileg igen.
- Akkor... Ott a csajod a szekrényben! - biccentettem a fejemmel, majd Malikért indultam - Vigyük arrébb ezeket, vagy útban lesznek.
Megfogtam Malik két kezét, majd húzni kezdtem. A Fáraó is kinyitotta a szekrényt, majd mikor a kezébe omlott az eszméletlen csaj, első dolga az volt, hogy megvizsgálja, mi rosszat csináltam vele. Beraktuk őket az egyik szobába, majd indultunk vissza a nappaliban. A Fáraó amíg elszorította vérző karján a sebet, én frusztráltan figyeltem. Valahogy nem bírok megbízni benne, és ez a véres késem szorításából is lejött nem csak nekem, de neki is. Mikor kész lett, felállt, és koncentrálni kezdett.
- Ahogy megjelenik, zúdíts rá mindent, amit csak tudsz. - szólt.
Felálltam én is, és figyeltem, mi lesz ebből. A Fáraót fény vette körül, majd pár pillanat alatt Hórusz ott termett előttünk. Megfeszítettem izmaimat, majd amennyi árnyat csak tudtam, Hórusz felé küldtem. A Fáraó körül is eltűnt a fény, helyette sötét árnyak vették körül, ami ugyancsak Hórusz felé lett küldve. Ő felemelte arany pálcáját, védekezően maga elé tartotta, és próbálta visszanyomni az árnyakat.
- Megfizettek még ezért, hogy ellenem szegültetek! - kiáltotta, de utolsó erejével.
Az árnyak körbeburkolták. Az aranyló csillogás hirtelen eltűnt, és sötét lett a szobában. Aztán az árnyak közül vakító fénycsóvák törtek ki, és mikor újra elsötétül minden, az árnyak is eltűntek, és Hórusz a földön feküdt - halandóként.
- Most pedig nyírjuk ki! - vigyorodtam el, és késem markolva megindultam felé.
- Bakura! - kapta el a kezem a fáraó, majd visszahúzott maga mellé.