7. fejezet
A halálosztó
 

Bakura jót nevetett a bestia vállán. A parancsára aztán Zork végezni készült Sani-val, de Én közéjük álltam és megállítottam a támadásban. Amíg a bátyám és a többiek a menekülő tömeggel voltak elfoglalva, addig Én a fejemre helyeztem a koronát és hát… egy védőpajzzsal megvédtem a barátnőmet. A tekintetek gyorsan felém vándoroltak. A menekülőket is beleszámolva.
-    Hát ez meg mi? – kérdezte Bakura. – Elhiszem, hogy boszorkány vagy, de ekkora erőd nem lehet! Egy kis boszi nem állíthatja meg Zork-ot és engem se!
-    Szerintem még is! – vigyorgott Atem. – Arisa-nak nagyobb hatalma van, mint hinnéd! Jobban tennéd ha elkotródnál, amíg szépen vagy!
-    Nincs szükségem a tanácsaidra, Fáraó! A saját szemeddel láthatod, hogyan ölöm meg a húgod! – mondta egy kis idegességgel a hangjában. – Zork! Intézd el ezeket a sárkány-boszorkány féléket! – utasította.
Zork egy pusztító gömböt formált a két tenyerével. Az egyiptomiak nagyon megijedtek, de én rezzenéstelen arccal hárítottam a támadást, mikor szabadjára engedte. Egyre többször támadott meg újra és újra, de semmi haszna nem volt. Később ököllel próbálta szétzúzni a védelmemet, de ez sem sikerült neki.
-    Látom tényleg nagy hatalomra tettél szert. – ismerte el Bakura. – Asszem kénytelen leszek más módszerhez folyamodni! – mondta fülig érő szájjal és az emberek felé nézett.
Ekkor Zork abba hagyta a védőpajzs ostromlását és a következő varázsgömbbel az embereket támadta. A katonáknak durván a háromnegyede esett áldozatául. A látottaktól nagyon dühös lettem.
A pajzsom kezdett füstté alakulni és eggyesűlve egy fénysugarat alkotott. Ez a sugár egy kicsit megröptette Zork-ot Bakura-stól mindenestül. Szóval kicsit messze szállt az erejétől a városhatáron túlra. A látványos bemutatóm után nagy tapsvihar és ujjongás fogadott, de nem sokára egy hatalmas robbanás miatt a fél város elpusztult. A pusztítás természetesen Zork-nak volt köszönhető. Olyan hirtelen ért minket a támadás, hogy csak Sani-n tudtam segíteni. Atem-et és a főpapokat megvédték az Ezeréves Ikonok, de a többiek…
-    De nehéz titeket megölni! – mérgelődött Bakura, mikor Zork vállán ülve visszatért.
-    Ez meg mire volt jó?! – kiáltott indulatosan Seth.
-    Ezért megöllek!!! – ordítottam rá, mert eszembe jutott Haniko.
Semmi esélye sem volt túlélni, mert a palota is megsemmisült, s Ő pont arra fele ért földet korábban. A szemeimből patakokban folytak a könnyek. Sajnos nem volt időm megtámadni, mert valaki megelőzött.
-    Sani!!!! NEE!!!! – kiáltottam rá, mikor elszáguldott felettem a világ hatalmasabb sárkányaként és célba vette Bakura-t.
Haniko haláláért érzett haragját és szomorúságát használta fel ahhoz, hogy összeszedje az erejét. Nem szeretném részletezni, hogy hogyan történt. Nem horrornak készül ez a story. Elégedjetek meg annyival, ha azt írom, hogy Zork kegyetlenül végzett vele a szemem láttára. A vére a lábaim előtt folyt szét a földön. Ijedtemben pár lépést hátráltam mielőtt vérfürdőt vett volna a lábam. A látványtól viszont egy időre teljesen ledermedtem.
Fogalmam sincs meddig álltam ott mozdulatlanul. Mire észbe kaptam, Atem a nevemet kiáltotta és a földre rántott. A szél csak úgy süvített a fülembe ahogy elkerült a csapás. Félelmemben folyamatosan sikítottam, amíg a varázslat véget nem ért.
Aztán lassan mindketten felnéztünk. Zork már gyűjtötte az erejét a végsőnek szánt támadáshoz. Gyorsan erőt vettem a koronából és egy fénysugárral megsebeztem Zork jobb karját. Ez Bakura-t is érzékenyen érintette.
-    Szép volt. Gyere! Menjünk innen! – vonszolt maga után Atem.
-    Várj! Le tudom győzni! – kiáltottam, de amint elmentünk a korábbi helyünkről, Zork azonnal lecsapott oda.
-    Elhiszem, de ne kockáztassunk! Gondold meg mennyi energiát használsz fel, mert nem tudjuk mennyi ereje van ennek a koronának!
-    A halálhoz épp elég! – gondoltam bele anyánk halálába, de Atem félre értette:
-    Zork nagyon erős. Ne becsüld alá se őt, se Bakura-t. Láttad mit tettek a barátnőiddel!
-    Az semmi ahhoz képest, amit Én teszek velük! – vágtam vissza, amit komor tekintettel viszonzott.
-    Csak tedd azt, amit mondok! – azzal odalökött Seth-hez és megkérte rá, hogy vigyázzon rám. (A papocska úgy is parancsnak vette kérés helyett. Rossz szokása.)
Bakura közben állatiul ideges lett. Bírta, de nem komálta a fájdalmat. Zork is nagyon indulatos lett. Olyannyira, hogy ledobta magáról Bakura-t és megtagadta a parancsait. Önállóan elkezdett rombolni és pusztítani. A papok megidézték a szörnyeiket, hogy visszatartsák, míg meglépünk. Közben Bakura is jobbnak látta, ha elhúzza a csíkot.
Zork égből potyorászó, robbanó gömbjeit kerülgetve futottunk olyan messzire, amennyire csak tudtunk. Atem nem engedte, hogy használjam a korona erejét, pedig nagyon szerettem volna bosszút állni a barátaimért.
Aztán az egyik robbanástól Mahart elesett. Azt gondoltam, most tényleg muszáj használnom az erőmet. Ezért megint akkora erőt bocsájtottam ki, hogy Zork elrepült. Egy félig még egyben lévő házban rejtőztünk el.
-    Köszönöm, Hercegnő! – hálálkodott Mahart.
-    Nincs mit. – mosolyogtam, majd Atem-hez fordultam. – Most nem pazaroltam az erőmet. Eléggé nyomos okom volt használni.
-    Ez igaz! De kár volt ilyen sok erőt elpocsékolnod! – felelte még mindig rossz kedéllyel.
-    Neked semmi se jó?
-    Tényleg túl sokat pazaroltál. Régen jól be tudtad osztani. – elmélkedett Mahart.
-    De azt is figyelembe kell venni, hogy most vesztette el a barátait. – mondta Izis. – Így nem csoda, ha minden erejét felhasználja, hogy megbosszulja őket.
-    De az ő ereje az egyetlen amivel felvehetjük a harcot Zork ellen! – szólt Atem, majd felém fordult: - Két halott barátnő még nem ok arra, hogy elpocsékold az utolsó esélyünket is!
-    Még ha csak kettő lenne! – sóhajtottam, majd lehajtottam a fejem. – Mana is a palotában volt… és Simon is. – fűztem hozzá.
A többiek rögtön elhallgattak. Még nem is volt idejük belegondolni a palotabéliek halálába. Túlságosan is lekötötte őket a város pusztulása és a többi esemény, amik miatt az éltük is veszélyben volt és van is még.
Rövidesen egy hatalmas robbanás szétrobbantotta a menedékhelyünket. Mikor elült a füst és a por, látni lehetett, hogy egy kékes fényű pajzs óv minket. Épp időben kikecmeregtem a gondolataim sokaságából, még mielőtt komoly gond lett volna. Zork-ot megint kezdte szétfeszíteni a harag, ezért ostromolni kezdte a pajzsom.
Az árnyszörnyek a segítségünkre siettek. Zork hátrálni kezdett a sok támadástól. Egyszer csak elege lett a csőcselékből és elpusztította őket. Egy halvány piros gömböt formált a teste köré, mely eltaszította a szörnyeket és szétporlasztotta szegényeket. A papok egyszerre rogytak térdre a fájdalomtól. Ezzel Mahart és Seto kivételével néhány papnak az életenergiája ki is ürült és rövidesen el is mentek oda, ahova a szüleim.
Atem nagyon dühös lett. Feltápászkodott a földről és a maradék életerejét is felhasználva megidézte Obelisk-et. (Már csak ennyire telt tőle. És még Ő magyarázott a spórolásról!) Mikor Obelisk színre lépet, Atem megszédült egy kicsit, de állva maradt. Odamentem hozzá, hogy megtámasszam.
-    Ne csináld!!! Ez öngyilkosság!!!
-    Hagyj békén!!! – lökött félre. – Nem maradhat büntetlenül, amit tett! Ha elbuknék, akkor neked kell elintézned! – nézett felém egy picike mosolyt megeresztve. – Obelisk! Támadj!
A két szörny összecsapott egymással. Ahoz képest, hogy közel azonos szinten vannak, Obelisk nagyon nagy hátrányban volt ellenfelével szemben. Nem egyszer sikerült fájdalmat szereznie, mely a bátyámra is kihatott. Én csak aggódva figyeltem az eseményeket, mert nem engedett közbelépni. Zork leterítette Obelisk-et a földre. Mindenki arra számított, hogy most vége van a szörnynek és Atem-nek is. Azonban másnak a fájdalmas kiáltását hallottuk a hátunk mögül. Pontosabban szólva mások kiáltását. Mikor hátranéztünk már nem tehettünk semmit sem. Mahart és Seto menthetetlenül zuhantak a halál torkába. Odamentem hozzájuk, de már nem volt bennük élet. Semmit se tehettem már, csak sírtam.
-    De hát… hogyan? – dadogta Atem.
Ekkor közvetlenül mellettem megjelent egy szürke szörny. Még hozzá nem más, mint Diabolt.
-    Nem érdekel, hogy hogyan, de így vagy úgy megöllek titeket! – állt a szörnye mellé Bakura és közben ördögien vigyorgott.
-    Zork elszabadult! Te meg még mindig a bosszúddal foglalkozol?! – oltogattam egy méter távolságra állva tőle. – Mindent el akarsz pusztítani?
-    Ha muszáj, akkor igen. – mosolygott, miközben méregetett.
-    És min akarsz uralkodni? Egy kihalt pusztaságon?
-    Ahhoz neked semmi közöd, hogy mit akarok tenni! – kerülte el a válaszadást, mert képtelen volt rá válaszolni. – Mennyit használtál el az erődből? – kérdezte gúnyosan még mindig a gyengéimet keresgélve rajtam.
-    Semmi közöd sincs hozzá! – állt elém Atem, hogy nehogy bántson. – És jobb lesz, ha elteszed azt a kést!
-    Milyen kést? – gondoltam és feltűnt, hogy a jobb kezével már küldött volna a Másvilágra.
Mivel már úgy is lebukott, így rávetette magát Atem-re, hogy leszúrja. Egy apró sikoly tört elő belőlem. Gyorsan segíteni akartam a bátyámnak, de Diabolt lefogott. Míg a karmai közt kapálóztam, addig a fiúk a földön fetrengve és gurulva küzdöttek. Zork közben kezdte a földbe passzírozni Obelisk-et, mely nagyon fájt Atem-nek is.
Nagy nehezen a mutatóujjammal becéloztam Diabolt-ot és egy apró sugárral megsebeztem a jobb karját. A tervem bevált. Ez Bakura-nak is fájt, s elejtette a kést. Atem azonnal képen törölte az öklével. Aztán odakúszott hozzá és még egy pár siskával megajándékozta. Egy idő múlva már Bakura is összeszedte magát és félre lökte a fáraót, hogy pihenjen mielőtt ismét megtámadnád Őt.