1.  fejezet

Az a nap felejthetetlen volt számomra. Emlékszem az ég dörgésére, amit szobámból hallhattam. Hallottam, ahogy a villám lecsap. Olyankor mindig megremegtem. Féltem, szomorú voltam. A takaró alatt összekuporodtam és vártam, hogy mindennek vége legyen. Nem a vihar volt, mely megremegtető hatást váltott testemre, hanem az, amit megtudtam. A szüleim meghaltak egy balesetben és Violet - anyám nővére – fogadott örökbe férjével egy szem fiúk mellé. Lord Kamelot sosem kedvelt engem. Éreztem, mindig, hogy gyűlölettel nézz rám. Shirleyel – aki a bátyám lett –nem beszélgettem sokat. Iskolába járt, míg én szórakoztam. Nem voltam jó fiú, sőt… a nemeseknél a viselkedésem megbocsáthatatlan. De Violet mindig kedves volt velem, de mégis… Az is csak álca volt az arcán. Undorral nézett rám és ott volt a szomorúság is a szemében. 7 éves koromig mindent rosszul gondoltam. Azt hittem azért nem tudnak elfogadni, mert nem vagyok az igazi gyermekük és, amiért minden zűrbe belekeveredek. De ez csak félig volt igaz. Azon a viharos éjszakán mindenre fény derült.
-    Tikyyy! –rángatott meg Road. – Már megint a régi időkre gondolsz? – észrevette, hogy nem vagyok magamnál. Hogy megint nem a jelenben élek.
-    A múlt elől nem lehet menekülni. – mosolyodtam el és néztem a kandallóban égő tűzre, mely nem volt messze a foteltől, amiben ültem.
-    Te azóta meghaltál, de újjászülettél. Csakis ezzel az életeddel kellene foglalkoznod. Vagy… csak azért gondolkodsz ennyit, mert Ő nem rég halt meg?
Észre sem vettem, hogy az ajtóhoz sétált. Sötét volt, de láttam mosolyát az arcán. Sosem tudtam eldönteni, hogy komoly a vidámsága, vagy csak álca. És ott volt a képessége. Nem gondolatolvasó, de ha látja az arcomat mindig tudja, hogy mi bánt. És megint eltalálta. Mikor találkoztam Vele újra, pár napra rá meghalt. Azóta csak az emlékek gyötörnek, amikről úgy gondolhatta volna az ember, hogy már nem emlékszek rá. Én is így gondolhattam. Meglepődtem, amikor előtörtek a mélybő,l kihasználva a megfelelő alkalmat, hogy marcangolják lelkemet. A legsötétebb és legvidámabb napjaimat minden éjjel újra látom.
Előttem van a kastély, ami még most is otthont ad Shirleynek. Ahol a dolgok kiderültek…. én ismét visszaesek a múltba. Talán, ha újra átélem ismét elfeledem és könnyebb lesz. Hagytam, hogy emlékeim végre előtörjenek. Éreztem, ahogy testem gyengül és esik előre… Hallottam Road hangját, de az csak távolodott, nemhogy erősödne, ahogy közelít felém. A sötétség is elért, végül más színek és régi, ismerős hangok jelenetek meg.
-    Violet… - szólt a kis göndör, fekete hajú fiú. Sárgás barna szemeit nem engedte le a hosszú, fekete göndör hajú és fekete szemű nőről, aki épp gombolta be az ingjét és sosem nézett a fiú szemébe. Ki volt öltözve ugyanis egy bálba igyekeznek.
-    Mondtam, hogy nyugodtan hívj anyának Tiky. – nézett szembe a fiúval, mosolyogva, csukott szemmel, miközben az utolsó gombbal is végzett. Megigazította a fehér inget, majd felállt és kezét nyújtotta. – Mindegy. – sóhajtott egyet, majd kézen fogva indultak el – Mond! Mit akarsz?
-    Azért nem szerettek, mert nem vagyok olyan jó nevelt, mint Shirley és mert nem vagyok a  gyereketek? – a léptek lassultak, majd megálltak. Tiky érezte, hogy Violet erősen megszorítja kezét. És ekkor látta először a szemét, ahogy azokat a fekte szemeket rámereszti. Nem volt benne élet. Szánakozást, bánatot, majd az undorodást tükrözték.
-    Még is honnan vetted ezt a hülyeséget? – vette fel ismét álcáját.
Ismét elindultunk sétálva. Violet nem várta meg, míg a gyermek válaszol, de ezután meg sem szólalt. Tiky végigment a nővel a hosszú folyosón, melynek falai mindenféle drága festménnyel vannak teli és ablakok sora néz ki az utcára. Az emberek nyüzsögnek. A fiú látja a barátokat, aki szórakoznak. Legszívesebben most ő is köztük lenne. De ehelyett bálba kell menni. Mindig Shirley volt az, aki elment. Tőle meg sem kérdezték soha, de most mégis. Igazából, ami bántja, hogy nem is tud táncolni. Soha nem próbálkozott meg vele. Ha szerencséje lesz, akkor nem akar majd senki sem vele ˝mulatni˝.  Kiértek, ahol hintó várta őket. Shirley már bent ült, mint a jó gyerek. Lord Kamelotnak egyéb teendői akadtak, így most nem tud menni. Beszálltak, majd a bűvös hintó elindult. A helyre ahol a fiú találkozhatott a lánnyal.
Weiß család tartja a bált. A család nevét az úrnő rokonai viselik már évszázadok óta. Az apja csak úgy engedte hozzá a férfihoz, hogy ha elfogadja ő és szerelme, hogy a családnév megmarad. Ugyanis az a pletyka terjed, hogy a férfi egy senkiházi volt előtte, de sikerült belopnia magát a lány szívébe. Azóta született egy lányuk, aki a Jean nevet kapta. 5 éves, de már kész úri hölgynek számítják. Engedelmes és gyorsan tanul.
-    Shirley! Itt a feladat. Hódítsd meg a szívét! Elég érett vagy rá te is. Gondolj rá úgy, mint ahogy rám apád.
-     ˝Minek kellett akkor nekem eljönnöm? ˝ - e járt Tiky fejében. Most azt kell néznie, ahogy bátyja, aki 9 éves még csak, de már udvarolnia kell egy 5 évesnek. És a családért. Ugyanis a Weiß család befolyásos és gazdag. De manapság ez megy. Vannak, akiket kisbaba korukban eljegyeznek. A gazdagok világa. Gyors lecsapni mindenre és feljebb törekedni. – És nekem miért kellett jönnöm? – nem bírta ki. Meg kellett kérdeznie.
-    Ohh… - már megint csak mosoly – nem feledkezte meg róla. Te majd bíztatod a bátyádat és kinézünk neked is valakit.
-    De még csak 7 éves vagyok. Amúgy sem érdekelnek a lányok. – tört ki belőle.
-    TIkyca! Ez még mindig csak éretlenségedet jelenti. – csipkelődött Shirley – Először is azt kell elérned, hogy te érdekeld a lányokat.
-    Mintha akarnám! – kezdet duzzogni. Szólt volna még valamit, de Violet leállította.
-    Fiúk, elég! Mindjárt megérkezünk. Nem merjetek nekem ott is vitázni! – mindketten most hallhatták először kiabálni a nőt, ami meghökkentette őket. Mindig kedvesen szokott beszélni, halkan, szinte suttogva. És most ahogy felemelte hangját megrémisztette őket. Ezek szerint tényleg nagyon fontos a mai bál.
Még egy 10 perc kocsikázás után megérkeztek. Tiky ámult. Azt hitte, hogy nem lehet nagyobb kastélya senkinek sem, mint ami Lord Kamelotnak van. És tévedett. Ez nem kastély. Ez palota. Óriási udvar, ahol a bokroknak különböző formájuk van.


De viszont kicsit visszább vette a hangulatot, hogy nem az a régies építés volt, amit Tiky annyira szeretett egyes épületekben. Látta, hogy a vendégek sora kígyózik fel a lépcsőn, hogy betérhessenek a palotába, amit sokan irigyeltek. És azt is látta, hogy ugyan csak vannak fiatalabb fiúk is. Annyi idősek, mint ő és Shirley. Lányokból is vannak elegen, de azok már idősebbnek néznek ki.  Egy-kettő, aki még fiatal. Mindenki díszes ruhában van. Igazából Tiky a fehér ingével kitűnik az öltönyös fiúk közül. Így sokan felfigyeltek rá. Violet vezette a két fiút. A padlók márványból voltak, akárcsak a falak. Középen egy óriási csillár lógott le. Ajtók vezettek ki a teraszokra. A kellemes zenére, pedig az emberek táncoltak. A két fiú a terem másik végébe a falhoz lett állítva. Vagy táncoljanak, vagy maradjanak ott. E volt a nő szava hozzájuk. Most pedig üdvözli a családot és próbál mély benyomást tenni, hogy a jövőben jó barátok legyenek. Azután pedig a fiúkat is bemutatja nekik. Főleg Shirleyt, hisz őt szánja férjül Weißék gyermekének.
Tiky nézte, ahogy Violet eltávozik. Shirleyre akart nézni, de ő már táncolt is. Egy elég vékony, hosszú barnahajú lánnyal. Úgy látszik régebb óta ismerik egymást. Elég kellemesen cseverésznek és nevetnek. A légkör nyomasztó volt számára. Nem ismert senkit. Nem tudott mozdulni. És kívülállónak tekintette saját magát. Még jobban körbenézett. Látott székeket, amiken lányok ülnek. Idősebbek, fiatalabbak, mind arra várva, hogy felszólítsák őket. És azt is látta, hogy bátyja beállt egy gyülekezetbe. Sok fiú volt ott, de Tiky nem értette miért. Mind ott álltak a lépcső aljában és vártak valamire. Nem valamire, hanem valakire. Egy lány kezdett lesétálni. Kicsi volt, de szép. Rövid, éden fekete haja volt. Teljesen fehér ruhát viselt és látta azt a mosolyt az arcán. Kicsit vontatottan lépett. Mint aki nem biztos abban, hogy leakar menni. Meglehet érteni. Annyi fiútól egy 5 éves lány tényleg megijedhet. Tiky nem értette miért, de ő sem tudta levenni a lányról a szemét. Olyan fura érzés fogta el. Mintha az, aki most lejön komolyan nem olyan ember, akinek mutatja magát. A lány megállt. Egyenesen Tiky felé nézett azokkal a sárgásbarna szemeivel. Egy darabig állt, majd bátran indult elfelé. Szinte futott. Amikor leért a fiúk elözönlötték. Ő mindenkinek azt mondta, hogy: sajnálom, de már kiválasztottam valakit. Amikor a fehér ingben álló fiú meglátta, hogy felé közelít, először nem akart hinni. Körbe nézett, hogy kifelé mehet, de rajta kívül senki sem volt ott. Hátrébb akart húzódni, elakart menni, de Violet szava fogta. A kocsiban való utazás óta, tudta, hogy jobb, ha nem mérgesíti ma fel. A lány kis cipelője kopogott, ahogy felé közelített. Mosoly arcáról nem tűnt el. Mikor már elég közel volt Tiky láthatta, hogy a lány szemei ugyanolyanok, mint az övé.
-    Nem akarsz felkérni egy táncra? – biccentette oldalra a fejét. Tetette az aranyost, de mégis más kisugárzása volt.
-    Nem. – vágta rá Tiky. Bármit csak táncolni ne.
-    Naaa…. ne félj. – nyúlt a fiú jobb keze felé, de az elrántotta. –Oké. Akkor ne kérj meg! Kötelezzek rá, hogy táncolj velem!
-    Nem teheted. Egy ilyen kicsi lányka ne mondja meg nekem, hogy mit tegyek. Még csak 5 éves vagy én meg hét.
-    Mi a neved?
-    Ez most hogy..
-    Mi a neved? – Tiky nagyot nyelt. Kicsit hasonlított a hangnem arra, amilyent Violet is felvett
-    Ti…Tiky…. –kicsit elpirult. Ő egy vagány gyerek, erre meg egy lány hangnemétől megijedt. Még szerencse, hogy nem voltak itt a barátai. Most nagyot nevetnének.
-    ohh.. értem. Te vagy Tiky Mikk. A Kamelot család fogadott örökbe nem igaz?
-    De. Várjunk csak! Honnan tud…
-    anyám mondta, hogy az ilyen nevű fiúval ne álljak szóba. Ugyanis nem éppen a nemesek közé való. Viselkedése megbocsáthatatlan… - gúnyolódva beszélt, ami idegesítette a fiút. – csak egy dologban különbözünk.
-    Még pedig? – nem értette, hogy miért érdeklődik. Azt akarta, hogy húzzon el és táncoljon egy fiúval, ő pedig hagyja békén.
-    Neked nincs meg az álarcod.
Ezzel megfogta a fiú karját, aki a döbbenettől nem ellenkezett. Nem értette, hogy mire célzott, de később megtudhatta. Táncolni kezdtek. Tiky idegesen nézet lefele, nehogy rágyúljon a lány lábára. Most táncol először és elégé idegesítő volt. A legjobban az frusztrálta, hogy sok mérges pillantás vetődött rá. Egyben az irigykedő fiúké, másrészt a botránkozó szülőké. Shirley mégis mosolygott. Nem volt elkeseredve, nem volt dühös. Vidám volt és látta, hogy halkan tapsol. ˝Amikro táncolunk, nézz a szemembe! Majd vezetlek és később átveszed!˝ - mondta a lány. Tikynek csak kicsivel kellett feljebb emelnie a fejét,hogy a lány szemeibe nézzen. Azok csillogtak a boldogságtól. Nem értette. Az anyja azt mondta, hogy ne álljon szóba. És ahogy Violet mesélt róla, akkor neki igen illemtudó, szófogadó gyermeknek kellene lennie. Észrevette, hogy a lány másfele figyel. Felfele nézett, ahova Violet is ment. Ott állt mellette egy hosszú barna hajú fiatal nő, vörös báli ruhában. Violet Tikyre nézett dühösen a másik nő pedig szikrákat szórt szemével. Gyűlölete nem Tiky felé irányítódott, hanem Jean felé. Tiky értette. Lánya megszegte, amit mondott neki, de érezte, hogy a kishölgy magabiztos. Mosolygott tovább, és azt a tudatot árasztotta, hogy nem lesz baj. De a fiú érezte, hogy belefogja keverni és ő lesz a végén a hibás. Mint később kiderül, sokat nem tévedett.