Egy új drágakő felbukkanása

Lassan elkezdtük a játékot. Tea és Maja kezdett, miközben előrehaladtak négy mezőt Atem a kezembe nyomta a dobókockát.

- Dobjál! – Mondta kedvesen.

- Biztos? Ne szólj semmit, ha a dobásom következményekkel jár.

- Ezt mag, hogy érted?

- Áááá, semmi, majd meglátjátok!

Szerencsémre hatost dobtam.

- Szép dobás volt, most lépjél. – Mondta Joey.

Meg volt a hat lépés és én egy érdekes mezőre léptem.

- Mi ez? Kérdeztem tudatlanul.

- Ez egy szerencse kártya mező! – Jelentette ki Yugi.

- Oké, akkor felhúzok egy kártyát.

Fel is húztam egyet, de csak néztem a kártyát értetlenül a többiek meg engen néztem értetlenül. Milyen meglepő! Nem tudtam elolvasni az írást, bár a srácokat megértettem, de olvasni nem tudtam.

- Ő, Atem megkérhetlek, hogy felolvasnád a kártyát léci!

- Persze. -  Ezzel oda nyújtottam neki a kártyát.

- Na, mond már mi áll rajta! – Türelmetlenkedtem.

- Az áll rajta, hogy fel kell, tekerne a tábla közepén lévő varázsdobozt.

- Rendben.

A többiek kicsit hátrébb húzódtak, mert ők tudták mi következik. Nem értettem, hogy mi van velük és csak néztem a pörgő ládikát, ami egyszer csak meg állt.

Ekkor hirtelen egy koponya ugrott ki a ládikából, egyenesen felém.  Erre akkorát sikítottam, hogy még az ablak is majdnem megrepedt. Természetesen a legközelebbi alak háta mögé ugrottam ijedten, aki nem volt más, mint Atem.

- Segítsen valaki egy szörny!- Kiabáltam Atemhez bújva. A többiek csak nevettek rajtam. Még Atem is. Ez egy kicsit rosszul esett neked, de majd visszakapja, érzem.

- Most már elengedheted Atemet! !!– Rivallt rám Tea hangosan.

- Jól van, na, de megnéztem volna, ha te nem ijedtél volna meg?

- Lányok léci abba hagynátok! – Mondták a fiúk kórusba.

- Persze, csak, hogy még el se kezdtük. Na, mind egy, folytassuk a játékot. Mit kell most csinálni?

- Fel kell húznod egy lapot a feladat kártyákból, ja és a párosból húzz oké!

- Oké.

Felhúztam egy lapot, de fel se emeltem, máris Atem orra alá dugtam. Atem magában elolvasta a levelet és úgy elkezdett nevetni, hogy hátra is esett. Mosolyogtam rajta, mert még eddig nem láttam így nevetni és ez nem is vallott rá.

- Na, mi olyan vicces, ha szabad meg kérdeznem?

- Se… S… Semmi. De tényleg semmi. Csak a feladat olyan vicces, azt hiszem, én a magam részéről élvezni fogom!! – Ezzel tovább nevetett. Kivettem a kezéből a kártyát és Yuginak adtam.

- Az a címe, hogy Banán Száj! A hozzávalói: 1db banán, egy kis tejszínhab, 2db kendő, és ennyi.

Az a feladat, hogy a párnak mag kell hámozni egy banánt egészen és végig kell nyomnia tejszínhabbal a banánt. Mind kettőjük szemét be kell kötni, de előtte el, kell dönteni, hogy ki etet kit.

- Hogy mi? Meg kell etetni egymást?? Hát ez elég érdekesen hangzik!!- Mondtam nevetve.

- igen, de mind kettőtöknek meg kell csinálni a feladatot különben kiestek a játékból.

- Azt már nem. Nem fogunk kiesni a játékból! Igaz Atem?

- Nem bizony, na, hol van az a banán?

- Ha nincs, itthon banán csinálhattok valami mást is! – Mondta csillogó szemekkel Tea.

Láttam Tea szemein, hogy nem akarja, hogy Atem megcsinálja a feladatot velem. Főleg ezt a feladatot.

- Azt hiszem erre nincs szükség, mert minden itt van a konyhában! – Kiáltozott Joey a konyhából miközben a felszerelést vette elő.

- Úgy látom, kezdhetjük!- Mondta Atem, miközben egy kaján vigyorral ajándékozott meg.

Oda mentünk az asztalhoz és elkezdtünk készülődni, eközben Yugi gyorsan felszaladt valamiért.

Yugi egy videó kamerát hozott le nagy meglepetésemre.

- Minek az neked Yugi?

- Szerinted minek! Hát levideózni, ahogy szenvedtek a banánnal. – Jelentette ki nevetve.

- Ki nem hagynám, hogy újra és újra meg nézzem, és egy jót röhögjek rajtatok! – Mondta Joey röhögve.

Nem szóltam vissza csak hagytam, hogy Maja bekösse a szememet.

- Kezdhetjük? – Kérdezte Atem, miközben az ő szemét is bekötözték.

- Azt hiszem igen! – Feleltem némi izgatottsággal a hangomban.

Atem a kezébe vette a tejszínhabos banánt és én tátott szájjal vártam, hogy megérkezzen. Nagyon vicces volt mikor bekaptam a banánt, a fiúk el is röhögték magukat. Olyan maszatos voltam, mint aki egy tejszínhabos tálba esett. Nevettem én is a feladaton, végül mikor sikerült az utolsó falat banánt is lenyelnem, levettem a kendőt, Atemre néztem. Mosolygott, aztán közelebb lépett hozzám, majd egy zabkendővel óvatosan letörölte az arcomról a tejszínhabot. Úgy éreztem, ha a közelemben van, elpirulok és egy különös melegség járta át az egész testemet.

Vajon mi lehet ez a különös érzés?

Hírtelen belém nyílalt a felismerés, hogy én őt valahonnan már ismerem. De nagyon homályos volt minden, nem tudtam eldönteni ebben a pillanatban, hogy ez a pillanat honnan ismerős nekem ennyire. Elmélkedésemben Tea zavart meg.

- Izáya, miért villog a gyémánt nyakéked?

- Nem tudom, de ennek biztos köze van a többi „drágakő lánynak” szerintem. Jobb, ha most rögtön utána nézünk.

- Jaj, ne már, mi lesz a játékkal? – Nyavalygott Joey.

- Majd később folytatjuk. De most siessünk!

Azzal a hírtelem mozdulattal kirohantam a házból és követtem a nyakékemet. Valamiért ösztönösen tudtam, hogy merre kell mennem. Mintha hallottam volna a ékszer hangját, ami vezényelt. Nagyon sokáig rohantunk, vagyis csak én, mert a többiek lemaradtak és szerintem elveszítették a nyomomat.

De ez most nem tudott nagyon érdekelni, egyre csak hívott az ösztönöm, úgy éreztem mintha az a valaki veszélyben lenne.

„Remélem most az egyszer tévedett az ösztönöm és a lánynak nincs semmi baja.”

Mikor már majdnem oda értem, egy hang megszólalt a fejemben. Ezt suttogta: „Siess!” „Siess!”

Gyorsabb tempóra kapcsoltam, de már alig bírtam magamat is megtartani. Nagyon kimerültem. Azt hittem mindjárt összesesek, a szívem a torkomban dobogott. Hírtelen megtorpantam. Hangosan kapkodtam levegő után, a délutáni szellő belekapott a hajamba. Megláttam, akit oly sok idő óta keresek az utcákon. Egy hosszú, világoskék hajú lányt láttam a földön. A haja olyan hosszú volt, mint az enyém. Zafír színű, nagyon gyönyörű volt. A szúró fájdalom ellenére közelebb mentem hozzá, leguggoltam mellé és megszólítottam.

- Hé, minden rendben? Ébredj fel, kérlek!

De senki sem felelt a kérdésemre. De egy kis idő múlva kinyitotta a szemét, zafír színű volt, mint a haja.

- Végre, hogy felébredtél!

- Hol vagyok? Mi történt? – hangzottak felém a kérdések.

- Most már minden rendben van, biztonságban vagy. A barátaim értünk jönnek. Amúgy mi történt veled?

- Csak arra emlékszem, hogy sétálta az utcán és a nyakékem egyre csak világított. Az ösztönöm azt súgta, hogy mennyek. Amikor elindultam, a sarkon egy autó a zebrán elgázolt, igaz csak súrolt, mert ki tudtam térni előle. De hátra estem, bevertem a felemet és elájultam. – mondta a már addigra egy padon ülő lány.

- Csak úgy itt hagyott? – Mondtam mérgesen.

- Igen.

- Ha megkérdezhetem mi a neved? Az én nevem Izáya.

- Az enyém Raina. Mit is mondtál a barátaid mikor jönnek?

- Hát, igazából nem tudom, mert szétszakadtunk a nagy rohanásban. Igazából én Magyarországról jöttem, így nem nagyon ismerem a környéket, pláne ezt a részét. – Egy nagyot sóhajtottam.

- Tényleg, én is onnan jöttem valami fura ok miatt. Három napja szálltam le a gépről, azóta egy szállodában alszom és ott is dolgozom, mint recepciós. Remélem hamar ide érnek a barátaid, mert egy-két óra múlva besötétedik. – Mondta Raina, egy cseppnyi kis félelemmel a hangjában.

Mikor már kezdett lemenni a nap, már nagyon féltünk, mert egyikünk se tudta merre van a haza vezető út. Hírtelen meghallottam egy ismerős hangot, a nevemet kiabálta.

- Izáya! Hol vagy?

- Itt vagyok! Erre gyertek! – Feleltem izgatottan.

Nemsokára megérkezett az egész csapat is. Meglátták a hátam mögött álló lányt.

- Izáya miért rohantál el így? – Kiabált Atem dühösen.

- Sajnálom de Raina bajban volt.

- Ki az a Raina? – Kérdezte Joey értetlenül.

- Én vagyok! – Felelte Raina és előlépett.

Mindenki ámuldozva nézett rá. Hiszen nem mindig látni kék hajú lányt, aki ennyire csinos is.

Raina körbenézett a csapaton, de meg akadt a szeme Atemen, ekkor egy erős húzást éreztem a kezemen. Raina egy kb. 5m távolságba elrángatott.

- Izáya, én az a srácot már láttam valahol.

- Hol láttad?

- Az álmaimban, már vagy 3 napja vele álmodok, mióta itt vagyok Japánban.

- Komolyan, na, ne! – Ámuldoztam a hír hallatán.

- De komoly és álmomban, az a furcsa hogy Egyiptomban vagyok, három másik lánnyal, akiknek épp oly fura a külsejük, mint nekem. Te is köztük vagy.

- Tényleg, én is pont ugyan ilyet álmodom, de csak tegnap óta.

- Az a vicces, hogy mi az álmomban legjobb barátnők voltunk.

- Akkor mit szolnál, ha most, haza mennénk hozzám és jó alaposan elbeszélgetnénk egymással.

- Remek ötlet, menjük! – Éljenzett Raina.

Mikor megbeszéltük a dolgokat lassan hazafele sétáltunk, Raina és én hátul jöttünk és halkan beszélgettünk, hogy jobban megismerhessük egymást.