Álom vagy valóság I.

Raina és én miközben hátul beszélgettünk, elérkeztünk a szállásomig. Bementünk, igaz Bakura, Maja, Tea és Tristan már hazamentek, de mi kíváncsiak voltunk Raina álmára.

- Raina léci elmeséled azt a különös álmodat? – Kérdeztem tőle izgatottan, ugyanis az álma Atemről szólt.

- Persze, elmesélem. Egyiptomban játszódik ez az álom, nem tudom, de mind, ha én régen oda tartoztam volna. Az ősi Egyiptomban volt egy fáraó, aki pont úgy néz ki, mint Atem. Aztán te is ott voltál, Izáya, egy szegény faluban laktunk, még két hozzánk hasonló lánnyal. Nem messze a palotától. Éltük a megszokott életünket, de egyik nap megjelent egy fehér hajú, sebhelyes férfi és azt mondta nekünk, hogy egyszer a valóságban még visszatér és a saját bőrünkön fogjuk megtapasztalni a múltunkat és az ő haragját, hogy összeálltunk a fáraóval. Ez egy kicsit értelmetlen, legalábbis nekem.

Az a vicces, hogy a fáraó nevét senki nem tudta, vagy nem merték kimondani. A legtöbbjük félt a fáraótól, nem tudom mért.

- Atem, mint fáraó? Habár jól állna neki ez a szerep. – nevettem el magamat.

- Azt mondod, jól állna neki, várd meg míg kide… – Joey nem tudta elmondani a végét, mert Atem befogta a száját és mérgesen ránézett.

- Hé, haver ugye tudod, hogy a szemeiddel ölni tudnál! – Mondta Joey egy kicsit meglepődve.

- Örülj neki, hogy nem öltelek meg!

- Fiúk, elég legyen, inkább hallgassuk Raina történetét.

- Hát, igazából már mindent elmondtam, amit lehetett. Sajnálom, hogy nincs több infó.

- Semmi baj. Van kedved velünk vacsorázni, rendelünk pizzát?

- Ha nem zavarok, akkor miért is ne.

Oké akkor ezt megbeszéltük, de lányok nem kéne előbb megrendelni a kaját? – Mondta Joey korgó gyomorral.

- Te jó ég, Joey, ide hallom, ahogy kopog a szemed! – Nevettük el magunkat Rainaval.

Megrendeltük a pizzát, fél óra múlva ki is hozták, úgy döntöttünk, hogy beszélgetünk még egy darabig. Vagy is beszélgettünk volna, ha egy nem ide tartozó személy, meg nem jelenik!

- Bakura!! – Mondtuk Rainaval kórusban.

- Lányok, álljatok a hátam mögé, ez nem az a Bakura! Ő az álom béli gonosz Bakura.

Nem kellett többet szólni, Atem háta mögé álltunk, hogy biztonságban legyünk.

- Úgy örülök felség, hogy épségben van. Látom megtalálta a négy ágyasa közül a kettőt!- Mondta Bakura gúnyos vigyorral a képén.

- Mi az, hogy ágyas, Atem kérlek, magyarázd el, nem értünk belőle semmit!

- Ne most kérlek, majd elmondom, ha itt az ideje, bár ezt az ágyas részt én magam se értem.

- Ó, szóval nem minden emléked tért vissza, gondolom, arra nem is emlékszel, hogy ez a két lány igen fontos a számodra.

Szerettem volna tudni, hogy mi ez a dolog Bakurával, de inkább csöndben maradtam. Raina is eléggé meg ijedt, ahogy én is, szerintem mind kettőnk fejében az járt, hogy az álom valóra fog válni.

- Raina, én félek. – Suttogtam alig halhatóan, Raina fülébe.

- Csak remélni tudom, hogy nem lesz semmi baj. – Válaszolt félve.

Bakura közelebb lépett hozzánk. Mi persze Atem háta mögé bújtunk, ő pedig védelmezően közénk és Bakura közé állt. Bakura gúnyosan vigyorgott, becsukta a szemét. Azt hittük, hogy már vége, de még csak most jött el a fekete leves. Felemelte mind a két kezét és elkezdett valami, érthetetlen halandzsát mondani. Mint kiderült, egyiptomiul beszélt. Amint befejezte a mondandóját, egy fehér fénysugár jelent meg körülöttünk, füsttel vegyítve. Bakura eltűnt, aztán Atem is, végül mi is eltűntünk a szobából. Szegény Joey és Yugi pedig ott maradt egyedül a szobában, nem hittek a szemüknek, hogy csak így eltűntünk.

A „varázslatnak” vége volt, Raina és én eszméletlenül feküdtünk a sivatagi homokban, egy falu utcáján.

- Izáya, ébredj fel. Hol vagyunk?- Jöttek felém a kérdések, miután felébredtem.

- Halvány gőzöm sincs, hogy hol vagyunk. De amint látom Egyiptomban, és ráadásnak nem is akár milyen korban. Ha jól saccolok, akkor 3000évvel ezelőttre jöttünk vissza az időbe.

- Minden annak a Bakurának a hibája, mire volt ez jó!?- Háborodott fel Raina.

- Nem tudom, de jobb lenne szállást keresni, mert mindjárt besötétedik. – Közben elindultam a faluban szétnézni.  Ez a falu nem volt messze a palotától. Ekkor két lány jött oda hozzánk. Ugyan úgy néztek ki, mint Raina és én, némi különbséggel. Az egyiknek Rubin vörös volt a haja, a másiknak pedig Smaragd zöld.

- Izáya, Raina, hol a fenében voltatok, mindenhol kerestünk titeket?! – Kérdezte a vörös hajú lány.

- Sajnálom Kimiko, hogy kerestetek. – Ezen még én is meglepődtem, hogy tudom mind a két lány nevét, hiszen még egyszer se találkoztam velük, de tudtam, hogy bennük bízhatunk. A másik lányt Emirinek hívták. Raina is tudta a lányok nevét, ezen ő is meglepődött, de most nem ezen, törtük a felünket, hanem azon, hogy az elmúlt három-négy napban mit csináltunk pontosan. Ugyan is semmire sem emlékeztünk.  Teljesen kiesett az Atemmel töltött idő. Lassan utánuk mentünk, az házunkba, nem volt nagy, de elég volt négy embernek. Egy kis Egyiptomi házikó volt a falu fő utcájában. Amíg Kimiko és Emiri elmentek a faluszéli kúthoz vízért, addig mi a piacra mentünk némi ételért. Nem vettünk sok mindent, mert nem futotta rá, de az emberek kedvesek voltak, így néni plusz ételt is adtak a többi mellé. Lehet, hogy azért, mert ők ismertek minket, de mi sajna nem nagyon ismertük meg őket. Visszamentünk a házba, a lányok is megjöttek a vízzel. Elkezdtünk valami leves félét készíteni, de a végére egész finom lett. Ettünk gyümölcsöt, desszert gyanánt. Már későre járt, kb. 22:42 lehetett mikor úgy döntöttünk, hogy lefekszünk. Holnap úgyis korán kelünk, a sok tenni való miatt. Raina és én alig tudtunk elaludni, nem értettük, hogy miért nem emlékszünk a többi dologra, mért csak erre a két lányra. Nem gondolkodtunk sokáig, mert lassan elnyomott az álom.

Reggel korán reggel patadobogásra lettünk figyelmesek. Kim és Emiri már tudták, hogy kik azok, de mi nem. Ki akartunk menni, megnézni, de a lányok azt mondták ne, mert veszélyes. Sajnos igazuk is lett, mert ami most fog következni arra még ők sem számítottak. A lovasok megálltak, és egy hang elkiáltotta magát.

- Minden fiatal és valamire való lányt hozzatok a falu fő utcájára, egy se maradjon itt!

Amint ezt kimondta már 2 katona be is jött a házunkba, megragadták a karunkat és a földre dogtak.

- Hé, engedjen el azonnal, mert ha nem, nagyon megemlegeti! – Kiáltozott a kissé forrófejű Kimiko.

- Nyugi kislány, nyugi! – mondta lenézően a katona.

- Uram, minden lány itt van, ha gondolja, szétválogatjuk őket.

- Igen, az jó lesz!- Mondta a vezér gőgösen a lován ülve.

Egy kis idő múlva csoportokra lettünk osztva, kor szerint.

- Seto fő pap, minden kész van.

- Rendben, melyik a 15 éves korosztály?

- Az ott! – Mutatott ránk, és még a másik három lányra.

- Hozzátok elém azt a négy színes hajú lányt!! – Ezt ránk értette.

- Igen is uram.

A katonák fölrántottak a földről és a pap elé vitt mind a négyünket. Nagyon ellenkeztünk, de nem volt haszna. A pap elé vittek, nem értettük mire ez a toborzás, de nagyon féltünk.

- Lányok, inkább örüljetek, hogy nem kell tovább itt élnetek. Hisz jöttök a palotába. A fáraó születésnapjára lesztek, mint….- Nem fejezte be a mondandóját csak elmosolyodott.

- Mint mi? – Kérdeztem meg ijedten. Nem válaszolt csak kiadott egy parancsot.

- Kötözzétek őket egy kötélhez, indulunk!

Kikötöztek minket egy hosszú kötélhez, amit Seto fogott. Sorban elindultak a katonák, mi mentünk elöl. A falubeliek sajnálkozó pillantást vetettek ránk, hiszen ők tudták minek visznek a palotába bennünket. Már egy jó ideje mentük, nem mertünk megszólalni, még Kimiko sem. Egy hosszabb gyaloglás után megérkeztünk a palotához. Csak csodálkozni tudtunk a látványtól, nagyon gyönyörű volt. Bementünk, mindenki minket nézett, készültek a nagy ünneplésre.

Seto leszállt a lováról, kioldotta a köteleinket és bevezetett a palota belsejébe.

- Olyan jó megszabadulni a kötelektől. – mondtam megkönnyebbülve, miközben a csuklómat masszíroztam. Egyre beljebb mentünk, találkoztunk egy lánnyal, akinek egy fura nyaklánc volt a nyakában.

 - Seto, úgy látom meghoztad a lányokat.

- Igen. Ízisz, ha nem bánod a gondjaidra bízom őket! De a fáraónak ne szólj róluk, tudom, hogy nem akarja őket, de mégis csak ő a fáraó. Kell az ilyesmi neki is.

- Rendben, kicsinosítom őket az esti parádéra.

- Akkor én most megyek, sok dolgom van még!

- Viszlát Seto. Elköszöntek egymástól. Mi sajnos nem tudtunk, mert katonák kísértek egészen egy szobáig.

- Innem már átveszem!- Szólt a katonáknak Ízisz.

Amint a katonák elmentek, mi bementünk a szobába.

-  Rendben lányok, kérlek, most menjetek el fürödni. Utána majd fölöltöztetlek titeket illően.

Elindultunk a fürdőszobába, akkora volt ott a kád, hogy akár négy ember is bele fért. Ízisz megcsinálta a fürdőnket, azt mondta üljünk be mind a négyen a kádba. Nem mert kockáztatni, hogy valameikünk közben meg is szökhetne.

- Lányok, ugye azért tudjátok, hogy miért vagytok itt?

- Hát, hogy őszinte legyek, fogalmam sincsen. – Mondtam halkan.

- Akkor majd én elmondom. Azért hozatott ide Seto, hogy a fáraó ágyasai legyetek, bár a fáraó még nem tud róla.

- TESSÉK!! Szó se lehet róla!!- Fakadtunk ki mind egyszerre. Már nem volt kedvűnk nyugodttan ülni a kádban. El akartunk szökni, minél előbb erről a helyről.