Álom vagy valóság II.

Mi az, hogy a fáraó ágyasai!! – Háborodtam fel.

- De ugye minket nem fognak szét választani?

- Ugyan Raina, neked csak ez a legkevesebb gondod, hogy találkozunk majd utána. Hiszen mind a fáraóé leszünk, mindenestül! – Mondta Kimiko.

- Ez igaz! – Mondtam alig halhatóan.

- Na de most kérlek, készülődjetek, nem tudtok úgyse megszökni, mert ebben a szobában csak kicsi ablakok vannak és ott is őrök. Jobban jártok, ha nem szöktök el, mert aki megpróbálja annak Seto nem kegyelmez! – Mondta Ízisz komolysággal a hangjában.

- Öltözzetek fel, segítek kiválasztani a megfelelő öltözéket.

Mi nem szóltunk semmit, csak lassan bementünk s kicsit sötét szobába. Magunkra kaptuk a kikészített ünnepi ruhát, aztán Ízisz kiment, magunkra hagyott.

- Majd, ha eljön, az idő értetek jövök! – Mondta szelíden.

- Nem hiszem el, hogy csak így, valami tárgyként kezel miket az a semmire kellő fáraó!!

- De ő nem tud az érkezésünkről. – Mondtam halkan.

- Ne hogy már őt védd, hiszen nem is ismered, még életedben nem láttad, ki tudja milyen!?

Én nem védem csak…. Nem fejeztem be a mondatot, mert nem tudtam mit mondani.

- Jaj, Izáya olyan hiszékeny én naiv vagy, a fáraó is pasiból van. Mondta Emiri.

- Ez igaz! De amíg nem látom, vagy nem ismerem, nem tudok ítélkezni.

- De ne felejtsd el, hogy emiatt rengetegen próbáltak kihasználni.

- Kimiko, én őszintén megmondom neked, hogy ezekre nem emlékszem, de rátok igen.

- Jobb is, ha nem emlékszel rá. Na de, most már pihenjünk, mert nem sokára visszajön a hölgy.

Előbb találjunk ki valamilyen szökési tervet!- Mondta Raina idegesen.

Nekem lenne egy ötletem. Mit szólnátok ahhoz, hogy ha bemegyünk, a trónterembe akkor szöknénk meg.

- De ezt, hogy gondoltad? – Kérdezte Emiri.

- Úgy, hogy gondolom lesz pár őr a trónteremben, a fáraó pedig ott ül fenn, úgy is a védelemmel lesznek elfoglalni, majd kicselezzük őket. Ha eljön az ideje, akkor majd rohanjatok ki a palotából, rendben. Bármi van, ne törődjetek velem oké, kitaláltam valamit, ami biztosítja a szökéseteket.

- De veled mi lesz, mi a terved?

- Sajnos nem mondhatom el, de bízzatok bennem, amint szólok, ti szaladjatok!

- Rendben! De vigyázz magadra! – Megöleltük egymást, könnyes szemmel aludtunk el. Nem tudom menyit aludtunk, de biztos sokat, mert a zenebonára ébredtünk. Ízisz jött be a szobába, fel akart kelteni.

- Lányok, ébredjetek! Itt az idő, a nagy eseményre.

- Már akinek, nekünk biztos nem!

- Léci, Kim ne kezd megint, ne feledd az időzítés fontos! – Súgtam halkan a fülébe, hogy Ízisz ne halja. Szerencsére nem hallotta. Seto és még négy katona kíséretében mentünk, hogy ne is jusson eszünkbe szökni. Kinyitották a tróntermet, ahogy gondoltam, minden a tervem szerint haladt. Senki sem vette észre, de mielőtt kijöttünk a szobából egy tört raktam a ruhámba. Ezt csak Kim vette észre, de nem szólt semmit. Bementünk, szerencsénkre nem csukták be az ajtót és még egy nagy ablak is ki volt nyitva, rögtön a kertre nyílt. Seto oda vezetett a fáraóhoz, mi illően meghajoltunk. Nagyon jól kell időzítenem, mert ha nem, akkor akár ki is végezhetnek, nem számít, hogy minek vagyunk itt.

Mindenki ajándékokat adott a fáraónak, csak egy pillanatom van, ha elrontom végünk. Az őröket szerencsére kihívatták, csak kettő maradt bent, azok is az ajtóban álltak, mert Seto oda állította őket.

Ott voltam a fáraó közvetlen közelében, a lányok kb. 5 méterrel arrébb álltak, közel az ablakokhoz.

Hírtelen előrántottam a tört és a fáraó torkának szegeztem.

- Gyerünk, most szaladjatok! – A lányok az ablak felé kezdtek futni, el akarták kapni őket.

- Ha megpróbál utánuk menni valaki, akkor elvágom a fáraó torkát!! – Kiabáltam.

Mindenki megállt, várták, hogy mi fog most történni. A fáraó, se mert megmoccanni, csak várt.

- Mindenki, hagyja elmenni azt a hármat! De te nem úszod meg, megbánod még, hogy a fáraóra támadtál!

Ott álltunk hosszú perceket, úgy gondoltam, hogy a többiek már kijutottak, ezért leengedtem a kezemet és hátrább léptem. Az őrök azonnal elfogtak.

- Sajnálom, nem volt más választásom. – Mondtam halkan a fáraónak.

- Kötözzétek meg, a kert közepére kössétek ki egy póznához, ott legalább megtanulja mit szabad és mit nem! Semmi fedél, se inni se enni!! – Mondta Seto.

- Igen uram! – Ezzel ki vittek, egy póznához kötöztek ki, úgy ahogy Seto mondta. Valamilyen szinten boldog voltam, mert tudtam, hogy a többiek már biztonságban vannak valahol, még ha én itt vagyok, kikötözve. Már nagyon szomjas voltam, hiszen csak nem két órája vagyok kikötözve. Azt ti is tudjátok, hogy ez a csetepaté este volt, így annyira nem volt meleg, ha a 22 fokot esti lehűlésnek lehet nevezni.

Lement a nap is, csillagos volt az ég, nagyon gyönyörű volt.

- Jaj, Istenem, egy napja még egy kis faluban éltem, most meg a fáraó életére török, hogy a barátaim elmehessenek. Hihetetlen vagyok. – Mondtam hangosan gondolkodva.

Ekkor a sötétségben egy alak tűnt fel, kissé megrémültem tőle, nem tudtam mit akar. Meglepetésemre a fáraó volt az. Oda jött hozzám, én nem néztem rá, nem mertek. Végül is én az ő számára lettem a palotába hozva. Leguggolt mellém, rám nézett, elmosolyodott.

- Gondolom jó okod volt azt tenni, amit tettél! – Mondta kedvesen. Nem feleltem.

- Kérlek, nézz rám, én nem foglak bántani a tettedért. – Kérlelt kedvesen.

Ránéztem a kisírt arany szemeimmel, szerettem volna elmenekülni, hogy ne keljen a szemébe néznem, de mikor elfordultam, megfogta az államat és kénytelen voltam ránézni.

- Szeretném, ha elmondanád, hogy miért vagy itt és miért tettél ilyet?

- Rendben, én a barátnőimmel egy, a palotához közeli faluban lakom. Ma reggel patadobogásra lettünk figyelmesek, egy férfi kintről azt kiabálta, hogy: „Minden fiatal és valamire való lányt hozzanak a fő utcára!” Még ki se mondta, de már két katona bejött és kihurcolt az utcára. Aztán a férfi megkérdezte, hogy melyik a 15 éves korosztály, a katona ránk mutatott és az a férfi akit Setonak hívtak magához vitetett és megkötözött mind a négyünket és elindultunk a palotába.

- Jaj, Seto, meg mondtam tisztán és világosan, hogy nem kellenek nekem lányok! De azt nem lehet tagadni, hogy nagyon gyönyörűek vagytok, főleg te.

Erre a kijelentésre visszább húzódtam, de nem tudtam hová. Atem látta a reakciómat.

- Nyugi, nem áll szándékomban kihasználni téged. – Mondta mosolyogva – De úgy érzem, mintha én más ismernélek.

- Húúú. Ennek örülök, mármint….

- Semmi baj, megértem, de még mindig nem értem, hogy minek szegeztél kést a torkomnak?

- Sajnálom, de azt mondta egy Ízisz nevű nő, hogy mi azért lettünk a palotába hozva, hogy a te, vagyis az ön ágyasai legyünk. Mi ettől nagyon megijedtünk és nem láttam más kiutat, csak ezt.

Nem érdekelt, hogy az én sorsom mi lesz, csak a barátaim legyenek biztonságban és én most itt vagyok egy póznához kikötözve.

- Nem sokáig, de ígérd meg, hogy nem fogsz megszökni!– Elő vett egy kést és elvágta a köteleimet, de a karomat megfogta, várta a válaszomat. Mivel nem sok esélyem volt a menekülésre így beleegyeztem.

- Oké.

- Gyere menyünk be a palotába, papok már úgy is alszanak, keresek neked valami szállást. - Kézen fogott és elindultunk lassan a palota belsejébe.

- Remélem, felséged tudja, hogy mit csinál?

- Kérlek, nem lehetne, hogy a nevemen szólíts!

- De nem lehet, mert akkor én…

- Szólíts a nevemen!

- Rendben, akkor van valami terved, hogy hová rejts!

- Van, majd a szobámban elrejtelek. Így azt hiszik, hogy éltem az „ajándékkal”.

- Na, ez nem volt szép, de ha nincs más választásom… legyen.

Miután lassan beértünk a palotába, Seto nem aludt. Ő észrevett minket, de mi őt nem, csak azt látta, hogy a fáraó bevisz a szobájába. Gondolhatjátok, hogy mire gondolt a kis…

Amint beértem elállt a szavam a látványtól, olyan gyönyörű volt a szoba. Egy csodaszép, óriási selyemmel beborított franciaágy volt a szoba közepén. A szobából egy nagy terasz nyílt ki a kertre és most csillagos égre.

- Ez csodaszép! – Ámuldoztam.

 - Valóban? Szerintem ez egy átlagos szoba.

- Már akinek, a faluban ahol éltem maga a házunk nem volt ekkora!

- Hát most tekintsd ezt ideiglenes otthonodnak, amíg nem találtam megfelelő szobát.

- Köszönöm. – Még mindig csak néztem a szobát mikor megszólalt a hasam, hogy ideje már ennem valamit, hiszen szinte egész nap nem ettem.

- Csak nem éhes vagy? – Nevette el magát.

Egy kicsit elszégyelltem magamat, mert tényleg majd kilyukadt a hasam.

- Hát, ami azt illeti…

- Mindjárt visszajövök, hozok valami ételt.

- De nem illendő a fáraót ugráltatni, inkább majd… - Nem tudtam befejezni, mert belém fojtotta a szót azzal, hogy olyan közel jött hozzám, hogy elállt a szavam.

- Most te vagy a vendég én meg a házigazda. Inkább maradj itt, mert ha valaki meglát el is kaphatnak.

- Re...re...rendben. – Alig bírtam kinyögni ezt az egy szót, mert azok a lila szemek teljesen megigéztek.

Atem ki ment a szobából én pedig kimentem a teraszra, elég magasan volt így esélyem se lett volna a szökésre. De valamiért nem is tudtam volna elmenekülni, mert nem éreztem magam veszélyben. Érdekes érzés kerített hatalmában, Atemre gondoltam, valamiért eléggé a szívembe lopta magát.

- Talán szerelmes lennék a fáraóba? –Gondolkodtam hangosan. – Nem az nem lehet, hiszen én… Vagy még is? De ő biztos nem érez így, egy egyszerű parasztlány iránt. NEM, nem és nem! Nem szabad belebonyolódnom, hisz úgyis elmegyek innen! Jaj, de ő olyan jóképű, olyan magabiztos és biztos vagyok benne, hogy bátor is. Mellette biztonságban lennék.

Ezek a gondolatok rohantak át az eszemen, nem is gondoltam volna, hogy a fáraóval lehetek együtt. Már nagyon fáztam, de nem mentem be, csak a csillagokban gyönyörködtem. Hiszen még mindig az a mini ruha volt rajtam, amit Ízisz adott rám. Hírtelen valaki mögém állt, átkarolta a derekamat és valamit rám terített. Gyorsan megfordultam, Atem volt az, a palástját terítette rám és angyalian mosolygott.

- Nem azt mondtad nekem pár perce, hogy nem akarsz semmi olyasmit tőlem! – Erre hangosan felnevetett.

- Jaj, dehogy nem, megígértem és be is tartom, de láttam rajtad, hogy fázol így hát gondoltam… De ha nem akarod, akkor el is mehetek!

- Ne menj! Nem úgy értettem csak még soha senki sem volt ennyire közel hozzám.

- Például így? – Erősebben magához húzott. Nem is értettem magamat, hiszen ilyenkor, ha valaki ilyes féleképpen közeledik hozzám, akkor én elszaladok, vagy jól hasba rúgom. De most én is közelebb húzódtam hozzá, lehet, hogy csak azért, mert nagyon fáztam, de ő nem bánta. Nagyon fáradt voltam, majdnem el is aludtam, erre ő is felfigyelt. Lassan eltávolodott tőlem, én erre összerezzentem, mert megcsapott a hideg levegő.

- Mi a baj? – Kérdezte.

- Semmi, csak… Nagyon fázom. – Mondtam dideregve.

- Gyere, menjünk be. Szaladj, fürödj meg, én addig keresek neked egy hálóinget.

- Rendben. – Nem kellett kétszer se mondani, én már szaladtam be a fürdőszobába. Óriási kád volt bent. Érdekes volt, mert volt vízvezeték is, rendesen jött a meleg víz csak habfürdő nem volt. Beleültem a forró vízbe és elgondolkodtam a dolgaimon. Már vagy tizenöt perce ülte a vízben, amikor kopogtattak az ajtón.

- Csak én vagyok, meghoztam a ruhádat.

- Rendben, jövök. -  Kimásztam a kádból a hajam a földet súrolta és eltakarta kecses alakomat. Résnyire nyitottam az ajtót és kinyúltam rajta, hogy elvegyen a ruhát. Megtörölköztem és felöltöztem.

- Jól nézel ki! – Mondta, miután végigmért vagy háromszor.

- Köszi. – Mosolyogtam vissza rá. – Nem mész te is fürödni?

- De megyek, addig te feküdj le. – Mutatott az ágyra.

- Hogy oda?

- Igen oda. Kénytelen vagy velem egy ágyban aludni.

- Szó se lehet róla! – Ezzel a kijárat felé vettem az irányt, de mire kinyithattam volna, visszarántott és az ágyra estem.

-  Kérlek, megnyugodnál végre, a teraszon nem így viselkedtél! Mondtam neked, hogy nem áll szándékomban bántani! Ugye ezt te is tudod?

- Sajnálom. – Mondtam könnyes szemmel és lehajtottam a fejemet – De olyan ijesztő vagy mikor kiabálsz. Leült mellém az ágyra.

- Tényleg olyan rémisztő vagyok, ha kiabálok? – Csak bólogattam. - Renden, akkor kérlek, ne dühíts fel többet. Jó?

- Igen. – Ezzel gyorsan bebújtam az ágyba. Ő elment fürödni. Már nagyon későre járt, megpróbáltam megvárni, de gyorsan elaludtam. Arra sem ébredtem fel, hogy befekszik mellén az ágyba, pedig ettől egy kicsit paráztam, de végül is úgy aludtam, mint akit fejbe vertek, nem is csodálom, a mai nap elég fárasztó volt. Holnap reggel majd kiderül, hogy hogyan ébredtem.