Bajban

Kimoko gyors iramot diktált a fekete sötétségben, miután sikeresen kiértek a palota hatásköréből. Nem tudtak merre menni, csak előre. Mikor már majd nem feladták az éjszakai szállás keresését, észrevettek egy elhagyatott falut.

- Lányok, menyünk be ide. – Mutatott Kim az elhagyatott falura.

- De, mi van, ha ez egy kísértet falu, mert már hallottam ilyenről. Egy tolvaj falu volt, aminek az összes lakosát kegyetlenséggel lemészároltak az előző fáraó katonái. Így született meg a hét ezeréves ikon.

- Ne butáskodj már Emiri, ez biztos nem az a falu.

A lányok lassan a falu felé közeledtek, sötét volt, nagyon féltek, de valami szállást csak kellett találniuk, így hát bementek. Kísérteties hangok hallatszottak, ahogy egyre beljebb mentek a faluba. Hírtelen mintha valami elsuhant volna Raina lábánál.

- Segítség, szellem! – Sikította, erre mind a három lány sikítani kezdett. Nem is tudták, hogy ezzel felébresztik a falu egyetlen lakosát. Nem is tudták, hogy ezzel mekkora bajba keverték magukat.

Miután megnyugodtak találtak egy olyan házat, amiben mintha most is élne valaki, de nem láttak senkit.

- Nézzétek, ez olyan mintha valaki lakna itt. – Suttogta halkan Emiri.

- Lányok, szerintem tűnjünk el innen, mielőtt a tulaj visszajön. – Mondta Raina, miközben a félelemtől már alig bírt megállni a saját lábán.

- Jól van, akkor keressünk valami másik helyet, mert ettől a helytől én is kezdek be parázni.

- Rendben ez renek ötlet. – Mondta egyszerre Raina és Emiri.

Már épp fordultak volna vissza, amikor is észrevették, hogy egy alak eltorlaszolja az ajtót.

- Hová, hová olyan sietősen lányok? Maradjatok még, hiszen csak most jöttek.

Nem mertek megszólalni, nagyon féltek.

- Mit akar tőlünk? – Kérdezte Kim. Hiszen ő volt a bátrabb.

- Ó, semmi különöset, csak úgy gondolom, hogy a fáraó elpusztításához elengedhetetlen kellékek vagytok. Ezért most szépen itt maradtok. – Mosolygott az idegen. Közelebb lépett a lányokhoz. Megragadta Kim és Emiri karját, mivel nem volt több keze Raina el tudott menekülni.

- Szaladj csak, úgy sem jutsz messzire! – Kiabálta a menekülő Raina után. Megkötözte Kimet és Emirit a csuklójánál és a bokájánál, de, hogy biztos legyen a dolgában egy oszlophoz is kikötözte a tehetetlen lányokat.

- Most cicusaim maradjatok itt, amíg a kis barátnőtöket elkapom! Nem tart sokáig csak kicsit meg leckéztetem.

- Ha bántani mered, én nem tudom, hogy mit csinálok veled! – Dühöngött Kim.

- Na, ne te akarsz engem meg leckéztetni, hiszen még lábra se tudsz állni a kötelektől! – Nevette el magát az idegen. Elindult megkeresni Rainat. Raina csak futott és futott a faluban, nem értette miért nem tud kitalálni ebből a hátborzongató labirintusból. Az idegen hírtelen valahogy elé került és megragadta.

- Engedjen el!!! Nem hallja eresszen el!!

- Hallom, de sajnos mind a hárman kelletek a tervemhez.

- Milyen terv? Miközben Az idegen Rainat rángatta, a lány pedig teljes erejéből sikított, ahogy a torkán kifért.

- Hírtelen milyen bőbeszédű lettél! Úgy sem fontos a tervem, úgyhogy elmondom, amint megkötöztelek.

Az idegen kikötözte Rainat és elkezdett mesélni.

- De azt ugye tudjátok, hogy most hol vagytok?

- Nem!

- Kura-Erunában vagytok, a tolvajok falujában. Itt éltem addig, amíg az a semmire kellő fáraó meg nem ölte a falumat! De ez egy másik történet, térjünk rá arra, hogy minek kelletek nekem. Azt ugye tudjátok, hogy amíg ti itt vagytok megkötözve, addig a kis barátnőtök a palotában enyeleg a fáraóval.

- Ez nem igaz!

- A varázsgömb nem hazudik, nézzétek meg a saját szemetekkel. – Ekkor a háta mögül elő vett egy varázsgömbhöz hasonlító tárgyat. – Nézzetek bel! – Utasította a lányokat.

Csak azt látták, hogy egy ágyban fekszem a fáraó mellet, ő az arcomat simogatja, miközben én alszom.

- Ez nem lehet igaz! – Mondta szomorúan Raina.

- Pedig a varázsgömb nem hazudik.

- Tudni akarjuk a nevedet! Mond meg ki vagy!

- Rendben van kis vöröske.  Bakura vagyok, a tolvajok királya, sok gondot okoztam a mostani fáraónak és addig nem nyugszom, amíg meg nem öltem!

- De még mindig nem tudjuk, hogy jövünk mi a képbe?

- Hát, arra foglak titeket használni, hogy elvegyem a fáraó erejét és ezzel együtt az életét is, ebben mind a négyen segíteni fogtok nekem, főleg a kis aranyhajú barátnőtök. Neki van a legnagyobb ereje. Most visszamentek a palotába és ott maradtok. élitek az életeteket, de ne feledjétek, el eljövök értetek, mikor a bolygók a nappal egy síkban mozognak két napig.

- De ha nem a palotába megyünk, akkor mi lesz?!

- Ha nem fogadtok szót, akkor könyörtelenül megölöm a kis barátotokat és persze titeket. Úgy, hogy jobb, ha engedelmeskedtek, vagy ha nem az életetekkel fizettek! Érthető voltam?!

- Igen. –Mondták kórusban.

- Remek, most menjetek!

A lányok visszaindultak a palota irányába, már lassan hajnalodott. Nagyon fáradtak és éhesek voltak de, hamarosan elérték a palotát.

- Mi..lyen gyönyörű a napfelkelte. – Mondta Emiri két ásítás között.

- Valóban, de most jobb, ha igyekszünk vissza. Nem elég, hogy nagy nehezen megszöktünk most meg menjünk vissza! Felháborító!

Az őrök ott álltak a kapuban, képtelenség lett volna ott bejutni, de szerencséjükre egy ablakot nem őriztek a túloldalon.

- Ott bejuthatunk. – Suttogta Kim. A lányok óvatosan az ablakhoz mentek és bemásztak rajta.

- Tiszta a levegő! Mennyünk! – Sajnos bent több őr volt így nem tudtak menekülni, elkapták őket. A foglyokat Seto elé vitték.

- Uram ez a három szökevény itt kószált a kertben, mi legyen velük?

- Vessétek, őket tömlöcbe én addig megyek és értesítem a fáraót.

- Igen is! – A lányokat bevitték a cellájukba és ott hagyták. Seto a trónterembe igyekezett, de ott nem volt senki, elindult a fáraó szobája felé. Seto már nagyon korán kelt, a fáraó még javában aludt. Benyitni készült, amikor elgondolkodott azon, amit tegnap este látott, de nem érdekelte, bekopogott és benyitott.

- Felség! Kérem ébre…- Elállt a szava a látványtól, én Atem karjaiban aludtam, igaz ő is aludt, de elég félreérthető helyzetben voltam. Lassan Atem felébredt, kimászott az ágyból és Seto mellé állt.

- Valami baj van? Nem szoktál ilyenkor zavarni.

- Bocsásson meg felség, de a három szökött lány megkerült, itt voltak a kertben.

Erre már én is felébredtem, nem érdekelt, hogy Seto itt van, de meg kellet kérdeznem valamit.

- Mi a barátaim itt vannak a palotában?

- Igen itt, a cellájukban, de legalább te teljesítetted a feladatodat!

- Ácsi, ácsi én nem teljesítettem semmi féle feladatot, nem történt semmi köztem és a fáraó között!

- Ez valóban így van. – Helyeselt a fáraó.

- Most, hogy mind a négy lány itt van feléség, mi lesz a szándéka velük?

- Még nem tudom, de az biztos, hogy itt maradnak a palotában. Nem mit szolga és nem, mint ágyas, ezt ugye megértetted Seto?

- Természetesen.

- Akkor, ha kérhetem, mind a három lányt hozassa elém a trónterembe. Izáya te velem jössz.

- Máris hozom őket fáraó. – Seto elment, én ott álltam egy száll hálóingbe, ami elég rövid volt. Csak követtem Atemet, aki díszes pompában ment előttem én meg hálóingben utána, szerencse, hogy nem volt senki a folyosón, mert akkor aztán magyarázkodhattam volna.

- Ő, Atem…

- Mondjad?

- Nem felejtettél el valamit? – Rám nézett, elmosolyodott és így felelt.

- De, lehet. Gyere, keresünk valami ruhát neked. – Azzal kézen fogott és behúzott egy szobába, ami tele volt szebbnél szebb ruhákkal.

- Válasz magadnak egyet.

- Rendben. Kiválasztottam magamnak egyet a sok ruha közül. (Az a ruha pont úgy nézett ki mint a sorozatban Mana ruhája.) De ez a ruha más volt, amint felvettem, hófehér lett a színe, úgy csillogott, mint a gyémánt.

- Na, meg van? – Kérdezte unottan.

- Igen, meg. Szerinted milyen? – Kérdeztem nyájasan.

- Hát, jól áll, az biztos. – Gyorsan elfordította a fejét, hogy ne lássam, hogy elpirul.

- Akkor, mehetünk? – Kérdeztem rá.

- Igen. – Újra a trónterem felé vettük az irányt. Már nyitva volt, én csak ámultam mindenen. Atem szép lassan bement és leült a trónjára én egy széken foglaltam helyet, vártuk a többiek érkezését. Mikor belépte a terembe elakadt a szavam, ugyan olyan ruha volt rajtuk, mint rajtam, csak Kimen rubinvörös, Rainan zafírkék, Emirin pedig smaragdzöld ruha volt. Odajöttek a fáraóhoz és meghajoltak.

- Üljetek le lányok. – Mondta Atem

A lányok leültek mellém, szép sorban.

- Felség eldöntötte, hogy mi lesz a lányok sorsa? Kérdezte Shadi.

- Igen el, itt maradnak a palotában, azt csinálnak, amit akarnak. De a palotából csak engedéllyel és felügyelettel mehetnek ki, ez fáraói parancs. Világos voltam?

- Igen felség! – Mondták a lányok egyszerre.

- Ja és még valami, szólítsatok a nevemen, ha kérhetem.

- Na, de felség!

- Semmi, de Simon.

- Igen is.

- Most menjetek, majd Ízisz megmutatja a szobáitokat.

Már éppen indulni készültem mikor Atem elém állt.

- Te ne, még beszéden van veled.

- Rendben de…

- Nyugi, csak beszélni szeretnél veled, ezt már tudod.

- Igen.

- Akkor kérlek, kövess! – Elindultunk én csak követtem őt csendben, nem tudtam mit akar mondani. Egy idő után megállt, én majdnem nekiütköztem.

- Figyelj Izáya, nem tudom mért, de mikor először megláttalak egy különös érzés fogott el, mint ha már ismernélek, nagyon is jól.

- Nem tudom lehetséges, de mint ha nem rég valamit elvesztettem volna, egy üres lyuk tátongott eddig a szívemben, de most… Nem tudom, hogy mit érzek.

- Rendben én csak ezt szerettem volna tisztázni, mától a palotában fogtok lakni. Remélem, megfelel?

- Viccelsz, álmomban sem kívánnék jobbat! . Nevettem el magamat.

- Ennem örülök, de mivel szeretnéd eltölteni a napodat?

- Hát, gondolom, neked rengeteg dolgod van.

- Nem éppen, most nem megyünk se háborúba és nincs semmi nagyobb gond, a kisebbekkel pedig Setoék is megbirkóznak.

Nem szóltam erre a mondatára semmit, reméltem, hogy velem marad egész nap, de ezt még magamnak se vallottam be. Ott álltunk a forró reggeli napsütésben és csak néztük a sivatagot a teraszról.