Az idegen

Nagyon gyorsan teltek a napok. Észre se vettem és már lassan egy hete élünk a palotában.  Raina és én nagyon ügyesen kitanultuk Mahado és Mana segítségével a mágia minden aprócska titkát. Egész jól tudtunk varázsolni, de ez is csak annak köszönhető, hogy nem vagyunk hétköznapi emberek. Emiri nagy hozzáértéssel keveri a bájitalokat. Kimiko a harcművészetekben érzi igazán otthon magát, még a mesterét is legyőzte. Ne kérdezzétek, hogy ki ő, mert én se tudom. Ebben a pillanatban is egy nagyon nehéz átváltoztatási bűbájt gyakoroltam Rainaval, ami néha visszafelé sült el, de Mahado mindig ott volt, hogy segítsen.

- Raina, kérlek vigyázz, hogy merre varázsolsz!

- Bocsika. Szerintem inkább valami egyszerűbb varázslattal kéne kezdenünk, mint például a lebegtetés.

- Rendben. De óvatosan.

Mielőtt elkezdhettük volna a varázslást, Atem jött oda hozzánk.

- Sziasztok, lányok. – Mondta kedvesen, mint mindig. Úgy meg ijedtem, hogy az épp lebegtető vázát majdnem ráejtettem Raina fejére.

- Óvatosan Izáya!

- Bocsi Raina, de….

- Ne kend megint Atemre, oké!

- Lányok, figyelnétek egy kicsit, valami fontos dolgot kell mondanom.

- Figyelünk. – Mondtuk egyszerre.

- Remek, az a helyzet, hogy a szomszédos ország hercege jön látogatóba hozzám. Jó barátok vagyunk, bár nem annyira, de ez most mellékes. Arra szeretnélek kérni titeket, hogy ne keveredjetek bajba, amíg itt van. Kimet és Emirit már értesítettem, de tudom, hogy ti ketten csak úgy vonzzátok a bajt, semmi varázslás, semmi…

- Oké, oké értjük, de ez a herceg pontosan, mikor is érkezik?

- Ma este.

- Mi, már ma este? Jó, hogy szólsz.

- Sajnálom Izáya, de nem akartam, hogy tudjatok róla.

- Mondhatom szép, de most már mind egy.

- Felvennétek azt a… habár így is jó. – Mondta, miután végigmért. – Még valami, ezt csak egy figyelmeztetés, Fox nagyon szereti a csinos lányokat. De nagyon jó ember.

- Mi van?- Akadtunk ki Rainaval egyszerre.

- Nyugi, amíg az én udvaromban vagytok, Fox nem fog hozzátok érni, mert…

- Mert? – Kérdeztem rá.

- Hát, mert… Kérlek, ne akadjatok ki! Minden fiatal lány, aki itt van, az én tulajdonomban van, legalábbis Fox ezt fogja gondolni, amikor meglát titeket velem. – Mondta kissé félve a reakciómtól.

- Ez is egy pont. – Mondtam elgondolkodva.

- Nem vagy mérges, hogy tárgyként foglak kezelni?

- Nem, mért, legyek mérges? Figyelj, ha ez az ára annak, hogy az a Fox ne nyúljon hozzánk, akkor szíves örömest leszek tárgy, vagyis nem szívesen, de ez van. Igaz Raina?

- De igaz. Viszont egy valamit nem értek, mit kell majd csinálnunk?

- Ezt én se tudom, Atem szerinted mit kell csinálnunk?

- Ebbe most nem megyek bele, az a lényeg, hogy biztonságban vagytok, de higgyétek el, Fox jó ember, csak ki kell ismerni.

- Amúgy meddig marad?

- Azt mondta talán egy két hétig, talán tovább.

- Remek, de most menjünk vissza a palotába, készüljünk.

- Oké.

A palotába menet azon gondolkodtam, hogy tényleg egy nőfalóval van dolgunk, vagy csak Atem akar megviccelni, de ilyen dologgal nem hinném, hogy viccel. Bementünk a szobáinkba, Atem magunkra hagyott. Volt egy gyönyörű tükör a szobában. Elé álltam, végignéztem magamat és csak akkor láttam, hogy milyen rövid a ruhám. De nem volt sok időm ezen gondolkodni, mert Ízisz jött be a szobába mögötte a három lány.

- Kész vagy, mehetünk? – Kérdezte kedvesen.

- Hát, van más választásom?

- Nincs, sajnos. Úgy látom, hogy a fáraó teleetette a fejedet mindenféle butasággal Foxot illetően.

- Hazudott?

- Nem tudom, hogy mit mondott neked, de az igaz, hogy Foxnak voltak kis félrelépései más birodalmakban, de ez itt nem fog megtörténni. Hisz Atem vigyáz rátok. Lehet, hogy nem mondja, de nagyon fontosak vagytok a számára, főleg te Izáya.

- Ezt ő maga mondta?

- Nem, de látni rajta.

- Még ne vetted észre, te tényleg vak vagy!

- Kösz szépen Kim.

- De ez igaz. – Nevetett Emiri.

- Lányok, elég legyen, úgy viselkedtek, mint a gyerekek.

- Bocsánat! – Mondtuk mind lehajtott fejjel.

- Semmi baj, de most menjünk, Fox hamarosan itt lesz.

Elindultunk a trónterem felé, mikor bementünk a terem tel volt asztalokkal, azokon pedig tányérok voltak.

- Lesz valami ünnepség? – Kérdezem.

- Igen, Fox azért jön, hogy megünnepelje azt, hogy király lett, ja és még valami. Az ő országában az a szabály, hogy addig nem léphet trónra, amíg nem talál magának feleséget.

- Szóval ezért jön. –Suttogtam.

- Kérlek, üljetek le. Kimiko, Emiri, ti a fáraó jobboldalára üljetek. Raina, Izáya, ti a baloldalra.

- Rendben.

 Miután leültünk, nem sokkal később Atem is megérkezett egy fekete, rövid hajú fiú társaságában. Gyönyörű, díszes öltözékben volt, de egyáltalán nem hasonlított Ateméhez. Nem csodálom, hiszen más országból jött. Felálltunk, ahogy a többiek, mi is meghajoltunk.

- Légy üdvözölve a palotámban Fox, barátom. Örülök, hogy eljöttél.

- Atem, barátom én örülök a találkozásunknak. – Mindenki kezet fogott szép sorban, a hölgyeknek kezet csókolt. Lassan felénk közeledett.

- Atem, ki ez a négy páratlan szépség?

- A barátaim.

- Vagy úgy a barátaid! Akkor nem bánod ha… - Közelebb lépett és sorban kezet csókolt a három lánynak. Elém lépett, de én hátráltam egyet.

- Na, mi van, csak nem megijedtél tőlem aranyoskám? – Kérdezte vigyorogva.

- Fox, elég, kérlek!

- Atem én nem csináltam semmit, te is láttad.

- Igen láttam, de Izáya nagyon félénk szinte senkiben se bízik. – Atem mellém lépett és átkarolta a derekamat. Várta, hogy megnyugodjak.

- Úgy látom, hogy tőled nem fél! – Vigyorodott el. –Kicsi lány én nem akartalak bántani.

- Sajnálom. – Kezdtem. – Nem szoktam hozzá, hogy a középpontban legyek.

- Semmi baj, megengeded? – Nyújtotta a kezét. Nem vette észre, de én Atemre néztem ő pedig csak bólintott. Oda nyújtottam a kezemet, ő pedig megcsókolta hűvös ajkaival. Egy pillanatra beleborzongtam az érintésébe. Ezt Atem is érezte, mert még mindig a derekamnál fogott, de el is engedett.

- Úgy látom kedves Atem, hogy sokkal jobban értesz a nőkhöz, mint én.

- Köszönöm. – hírtelen valaki megszólalt.

- Ideje hozzá kezdeni az ünnepléshez! – Jelentette ki Seto.

Leültünk, nem voltunk sokan csak a hat pap, Mark,(Mark Kimiko tanára, ő tanítja meg Kimet harcolni) Mana, Kisara, mi négyen, Simon, Atem, Fox, ez csak tizenhat ember, de Fox direkt kérte, hogy ne legyen sok ember. Még az őrök se voltak bent, csak a zenekar. Atem ült a fő széken, bal oldalán Fox, jobb oldalán Seto. Mi négyen egymás mellet ültünk Seto oldalán, a papok pedig Fox oldalán. Egész idő alatt csak csendben, szótlanul ültem a helyemen, alig ettem valamit. Miután befejeztük a vacsorát, Atem intett a zenészeknek, hogy kezdhetik. Reménykedtem, hogy nem kel táncolnom. Vagy ha táncolnom is kell, akkor legalább Atemmel.

Mahado felkérte Íziszt, Seto pedig Kisarat. Nem kellett sokat várni és már a barátnőimet is vitték, Karim Rainaval táncolt, Emiri Sadival ment, Kim pedig Markal. Nekem nagy szerencsém volt, mert láttam Foxot felém jönni, de Atem megelőzte.

- Szabad egy táncra? – Kérdezte olyan kedvességgel, hogy majdnem lefordultam a székröl.

- Igen, persze. – Oda nyújtotta a kezét én pedig megfogtam. Úgy láttam végül Fox is talált magának párt, de láttam, hogy ő engem akart. Ettől kicsit meg is rémültem, az után eszméltem fel, hogy nincs mitől félnem, mert Atem megvéd. Gyönyörű volt a zene, hagytam, hogy Atem vezessen, mert nem nagyon tudtam táncolni, de egy idő után belejöttem. Nagyon boldog voltam ezekben a percekben, de lassan kezdtem rosszul érezni magamat. Oda hajoltam Atemhez.

- Nagyon rosszul vagyok. – Suttogtam.

- Rendben, bírd ki még a zene végét és utána bekísérlek a szobádba.

- Köszi. – Hamarosan véget ért a tánc, legalább is számomra, mert már az ájulás kerülgetett. Atem észrevette ezt, és kikísért a trónteremből.

- Felség, hová megy! – Kérdezte Seto.

- Mindjárt visszajövök, csak felkísérem Izáyát a szobájába, nagyon rosszul van.

Kimentünk a teremből, Atem bekísért a szobámba, már alig álltam a lábamon, mindenem fájt. Atem berakott az ágyamba, betakart.

- Jobban vagy?

- Nem igazán, mindem fáj, és olyan érzésem van mintha… nem is tudom, hogy írjam le.

- Jó, majd holnap kiderítjük mi a bajod, ha nem leszel jobban, most aludj. – Már ment volna kifelé.

- Várj, ne menj, kérlek. – Visszafordult, leült az ágyam szélére.

- Rendben, veled maradok, amíg el nem alszol.

- Köszönöm. – Becsuktam a szememet, nem aggódtam, mert tudtam, hogy itt van velem, hogy nem megy el. Mikor már elaludtam ő még mindig ott ült az ágyam szélén. Valaki benyitott.

- Felség, ideje már befejezni az ünnepséget, de maga nélkül ne lehet, kérem, jöjjön. – Mondta Simon

- Rendben, megyek. – Utoljára még egy csókot nyomott a homlokomra. Hamarosan befejeződött az ünnepség, mindenki elment a szobájába. Nekem nem volt egy kellemes éjszakám. Szörnyű álmok gyötörték elmémet, fájt mindenem, azt kívántam bárcsak felébredhetnék, de valami visszarántott, valami nem engedte meg, hogy vége legyen a szörnyűségeknek. Úgy éreztem, mint ha, valami belülről próbálná átváltoztatni a testemet. Utoljára álmomban egy csodálatos fehér ló jelent meg, szárnya szarva volt, mint az unikornisoknak. Ez volt az utolsó emlékem, az után mindent elborított a szörnyű és félelmetes, de egyben megnyugtató sötétség.

Legbelül reménykedtem benne, hogy ez a nyomasztó sötétség egyszer csak feloszlik.