Monocerus- a rejtélyes unikornisok

Hajnalodott, de én még csöndesen álmok között bolyongva aludtam. Megint megjelent az a fehér szárnyas ló, de vajon mit jelenthet? Valaki bejött a szobába, éreztem a jelenlétét, de nem tudtam, hogy ki lehet, ez megrémített. Hirtelen felébredtem. Újra a valóságban találtam magam.

- Izáya jól vagy? – Kérdezte Atem.

- Nagyon rosszul érzem magamat.

- Doktor, mi lehet a baja?

- Felség, ezt így én sem tudom, de meg kell vizsgálnom.

- Elnézést, de az álmaimnak esetleg köze van a betegségemhez?

- Mit álmodtál gyermekem?

- Hát, az álmomban egy gyönyörű fehér ló jelent meg és…

- Folytasd, kérlek!

- A fehér lónak, volt egy szarva, nagyon szép volt.

- Aha, értem. Felség ki jönne egy pillanatra a folyosóra?

- Természetesen. – Csak néztem, ahogy kimennek a szobából, vártam, hogy visszajöjjenek, de nem tudtam várni, ezért kihallgattam a beszélgetésüket.

- Felség, én még ilyen dologgal nem találkoztam, de már hallottam róla. Monocerusnak hívják, ez egy nagyon ritka jelenség. Ilyen csak minden ezer esztendőben fordul elő, ez a fiatal lányoknál fordul elő, de csak azoknál fordul elő, akinek a szívében szeretet lakozik, és aki nem egyszerű ember, aki különbözik a többiektől.

- Pont, mint Izáya.

 - Az a helyzet, hogy az átváltozás… - Nem hagytam, hogy befejezze.

 - Milyen átváltozás? – Nyitottam ki az ajtót és kérdeztem.

- Gyermekem, ülj vissza, majd mindent elmondok. Az a helyzet, hogy egy nagyon ritka jelenségnek lehetünk majd tanúi. Ez a Monocerus. A tünetei, erős rosszul lét és egy fehér lóval való álmodás. A rosszullétek hamar elmúlnak, de az álombéli ló csak most lép életbe. Két nap múlva unikornissá fogsz változni.

- Tessék, most csak viccel!

- Sajnálom, de ez nem vicc, nagyon is komoly.  Két nap múlva unikornissá változol.

- Mi fog történni velem az átváltozás után?

- Amint megtörténik az átváltozás csak akkor tud emberi alakban újra megjelenni, ha szabályozni tudja magában az élő varázslatot. De bármikor ki is engedheti.

- Ne, ne ez nem lehet igaz! Mért pont én? Annyi lány van a világon, ez nem igazság! – Fakadtam sírva, dühös voltam, kétségbeesett.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj! – Ölelt át Atem, és simogatta a fejemet, hogy megnyugodjak.

- Már hogy ne lenne baj, mikor lóvá fogok változni, ki tudja menyi időre!– Sírtam tovább.

- Majd valahogy megoldjuk. – Azt hittem, hogy most omlott összes az egész életem. Egész nap csak a szobámban sírtam, senkit nem engedtem be, még a lányokat és Atemet sem. Nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet ennél rosszabb. Most, hogy megismerkedtem egy kedves, okos, jóképű fiúval, akit még szeretek is, erre tessék, mi történik velem, két nap múlva lóvá változom! Egész nap ezeken gondolkodtam, nem ettem, nem ittam. Kicsit éhes is lettem, csak úgy korgott a hasam. Próbáltam minél előbb elaludni, hogy túl legyek ezen a szörnyű napon, de a hasam nem engedett aludni, csak korgott egyfolytában. Arra a belátásra jutottam, hogy ha már mindenki elaludt ki megyek és eszek valamit. Már nagyon sötét volt oda kint, egy lámpa se égett. Ijesztő volt, de most csak egyre tudtam gondolni, hogy csillapítsam éjségemet.  Elindultam a sötét folyosón, csönd volt, túl nagy csönd. Ez nekem nagyon nem tetszett, de már késő lett volna visszafordulni. Kinyitottam egy ajtót, ez volt a konyha. Bementem, óvatosam magamra csuktam az ajtót. Körülnéztem, volt egy tál, tele gyümölcsökkel, úgy gondoltam senkinek nem fog hiányozni, felkaptam és már mente is volna, ha nem állták volna el az utamat valaki. Hátrálni kezdtem, az idegen bejött, nem láttam a sötétben az arcát, de amikor megszólalt azonnal tudtam ki az. A hang tulajdonosától kicsit tartottam, mert nem volt más mit Fox.

- Éjszakai nassolás? Habár nem is csodálom, hogy éhes vagy, mert egész nap még csak a híredet se láttam. Vajon miért?

- Már megbocsáss, de ez magán ügy!

- Rendben, nem kell mindjárt leharapni a fejemet! Kérdezhetek valamit, csak így négy szem közt?

- Ha muszáj! Kérdezz!

- Van valami viszonyod az én drága barátommal?

- Atemmel?

- Igen te buta liba! – Kiáltotta, közben egyre közelebb lépett.

- Nincs, csak barátok vagyunk, nagyon jó barátok. – Hajtottam le a fejemet, hogy ne lássa meg a szemem alatt az aprócska könnyet.

- Vagy úgy, barátok! Akkor szabad vagy igaz? – Még közelebb lépett, már csak kb. az arca csak 20cm-re volt az enyémtől. Hátráltam, egészen a legközelebbi falhoz.

- Ez milyen kérdés?

- Csak válaszolj! – Emelte fel a hangját.

- Nem, nincs senkim! – Nyeltem egy óriásit, vártam a válaszát.

- Remek, akkor… - Nem fejezte be a mondandóját, mert egy olajlámpa fénye közeledett a folyosón. – Majd legközelebb folytatjuk, de jobb, ha mész, mert Seto nemsokára kérdőre von, hogy mit keresel itt.

Fox kilépett az ajtón, eltűnt, mint ha csak a föld nyelte volna el. Már én is indultam volna, amikor Seto lépett be a helységbe.

- Izáya, te vagy az, mit keresel itt ilyen későn? – Kérdezte mérgesen.

- Csak nagyon éhes voltam és hát…

- Kisurrantál ide, hogy egyél valamit igaz?

- Igen. – Mondtam alig halhatóan lehajtott fejjel.

- Figyelj, lehet, hogy a fáraó védencei vagytok, de nekem nem kell eltűrnöm titeket, főleg téged nem! Most az egyszer elnézem ezt, de máskor ne várd el tőlem el, hogy elengedjelek! Tudod, hogy az engedékenység nem a kenyerem!

- Igen.

- Most menj vissza a szobádba. – Ezt már nyugodtabb hangon mondta. A kezembe nyomta a gyümölccsel teli tálat és én már indultam ki, de visszafordultam.

- Seto?

- Igen.

- Nem láttad erre felé Foxot, mert az épp találkoztam vele és nem volt valami barátságos!

- Ez badarság, Fox a szobájában van, az imént mentem el mellette és ott volt.

- De akkor én kivel beszéltem?

- Nem tudom, de most nincs időm ilyenekre vesztegetni az időmet! Menny már!

- Már itt sem vagyok! – Szóltam vissza, miközben a szobámba siettem. Bementem, magamra csuktam az ajtót és visszafeküdtem az ágyamba. Nagyon jól esett a friss gyümölcs, a tálban volt minden féle jó.

Pl: Alma, Szőlő, Banán, Mangó, Narancs, Füge, Datolya stb. a szőlővel kezdtem, nagyon finom volt.

Miután viszonylag jól laktam el is fáradtam a nagy lopakodásban, hamarosan úgy aludtam, mint akit fejbe vágtak egy nagy bottal. Álmomban megint megjelent a fehér unikornis, úgy szikrázott, mint a gyémánt, de volt ott még három unikornis is. Ezt egy kicsit furcsálltam is, mert azok a lovak nagyon hasonlítottak valakikre. Az unikornisok rubinvörös, zafírkék, smaragdzöld színekben pompáztak.

Ezek az állatok túlságosan is hasonlítottak a barátnőimre.  Egy csodaszép fehér unikornis vezette őket, sajnos nem tudtam végig követni őket, mert valaki felébresztett álmaim sűrű rengetegéből.

- Izáya! Izáya! Ébredj fel! Nagy baj van!- Kiabálta egy hang.

- Mi? Milyen baj? – Ültem fel álmosan a szememet dörzsölve.

- Az a helyzet, hogy a lányok is elkapták ezt a micsodát és most ők is lovakká fognak változni.

- Mi? – Most már nem voltam álmos csak ijedt.  Nem hittem a fülemnek.

- Sajnos ők is olyan tüneteket produkálnak, mint te. A doki azt mondta, hogy mind a négyen a meg álmodott lóvá fogtok változni.

- Akkor azok az unikornisok az álmomban a lányok voltak!

- Mi, te megálmodtad őket?-

- Ezek szerint!

- Gyorsan, menjünk a szobájukba!

- Rendben, de megengeded, hogy felöltözzek?

- Ja, persze. Ha akarod, akkor kimehetek! – Mosolyodott el.

- Na, ne, kifelé, azonnal! Várj meg az ajtóban! Oké? Egy pillanat és megyek!

- Oké. – Gyorsan magamra kaptam a ruhámat, megfésülködtem, ami eléggé sokáig tartott, de végül kész lettem. Kinyitottam az ajtót és már szaladtunk is a lányok szobájába. Amibe épp berakták őket, hogy ápolni tudják őket.

- Lányok, ugye jól vagytok?

- Jól vannak, csak nagyon rosszul lettek, pont úgy, mint te a minap. – Mondta Ízisz, miközben a lányok homlokát törölgette.

- Nemsokára elmúlik, én már csak tudom, de holnap…

- Izáya, nyugodtan mond ki, mi is tudunk a Monocerusról.

- Kimoko, kedvesem, feküdj vissza! – Miután a lányok elaludtak én ott ültem a szobájukban. Vigyáztam az álmaikra és abban reménykedtem, hogy minél hamarabb elmúlik a fájdalmuk. Atem bejött hozzám egy tál gyümölccsel a kezében.

- Szia, na, még nem ébredtek fel?

- Még nem. Csak alszanak, én meg nem tehetek semmit, hogy elmulasszam a fájdalmukat.

- Tudod, hogy nemsokára elmúlik, de azzal nem segítesz, ha éhezel!

- Igaz, na, ide azzal a tállal! – Kivetem Atem kezéből a tálat és el kezdtem enni. Már esteledett én még mindig ott ültem, de most nem aggódtam, hanem ettem. Lassan végeztem, majdnem felfaltam az összes gyümölcsöt. Az ágy szélén ülve azon gondolkodtam, hogy mi miért különbözünk ennyire a többiektől, hogy miért ilyen furcsa a kinézetünk? A gondolkodás nem az erősségem így nem agyaltam olyan sokáig ezen a dolgon. Már a nap is kezdett lebukni a homokdűnék mögött. Egyszerűen csodálatos látvány volt, ahogy az fények az ablakon besütöttek. Meleg szellő fújt be az ablakon én meg kezdtem elálmosodni. Atem még mindig ott ült mellettem és hallgatta az álmos szuszogásomat.

- Fáradt vagy? – Kérdezte kedvesen, ezzel kizökkentve a gondolataimból.

- Nem! – Persze ezt elég nehéz volt palástolni, mert majd leragadtak a szemeim és egy nagyot ásítottam. Atem elnevette magát, persze csak halkan. Mikor már majdnem lefordultam az ágyról, óvatosan magához ölelt. Nem tudtam ellenkezni, mert pillanatok alatt kényelembe helyeztem magamat, fejemet izmos mellkasára helyeztem. Nagyon jó illata volt, nem tudtam mihez hasonlítani, de tetszett. Még egy gondolat átfutott az agyamon, hogy vajon ló képében is tetszeni fogok Atemnek? „De miket beszélek, hiszen csak én vagyom szerelmes belé az nem garantált, hogy ő is ugyan így érez irántam!” Ezen járt az eszem maximum 10 másodpercig, mert hamarosan elaludtam egy igen hosszú és fárasztó nap után.