Ló szemmel mindent máshogy látsz!

Ugye tudjátok, hogy ma van annak a napja, hogy unikornissá változunk? Azt is gondoljátok, hogy hol hagytam abba a mesélést? Olvassátok tovább és derítsétek ki, hogy mi lesz a vége! Persze ha lesz.

Még nem kelt fel a nap, de én már felébredetem. Kissé zavart voltam, mert én úgy emlékeztem, hogy nem az ágyamban aludtam el. Kb. hajnali 3 óra lehetett. Felkeltem, felöltöztem, kifésültem a hajamból a nagy kócokat aztán lassan kisétáltam a kertbe.

- A lányok még biztosan alszanak! – Nem mertem tovább folytatni nehogy valaki meghalja a gondolataimat. - Annyira félek, a doki nem mondta meg, hogy mikor fogok átváltozni, de azt mondta, hogy valószínű, hogy a lányok egyszerre kezdik. Jaj, bár Atem most itt lenne! Átölelne, pont úgy, ahogy szokott, amikor félek. – Leültem egy szökőkút mellé, csak úgy csillogtak a vizében a csillagok.

- Olyan gyönyörűek! – Sóhajtottam el magamat. Még mindig sötét volt, csak alig pár napsugár jött elő a fekete dűnék mögül, de hamarosan azok is eltűntek. Nem égett sehol egy lámpa se, teljes sötétség borította el a palotát. Csak az a kis gyertya égett, amit magammal hoztam, hogy kijöhessek, de egy kis idő múlva azt elfújta a szél. Sötétségbe burkolózva ültem a kertben, de egy kis fény még is ott volt. Belőlem jött, egyre nagyobb lett. Már kezdtem megijedni, amikor lassan felemelkedtem a talajtól. Egyre nagyobb lett a fény, egy oszlopnyi fény beterítette a testemet. A fény nem csillapodott, de hamarosan leérkeztem a talajra. Nagyon furcsán éreztem magamat, olyan volt, mint ha valami megváltozott volna. Léptem egyet a kert járdáján, valami mögöttem kopogott, de amint megálltam elhallgatott. – Ez elég furcsa, remélem nincs bajom! – Oda léptem a szökőkúthoz, belenéztem és elszörnyülködtem a látványtól. Fel akartam sikítani, de csak egy óriási és hangos nyerítés jött ki a számon. – Ne, nem lehet igaz, hogy most kellett megtörténnie, a többiek biztosan hallották ezt a hangot! Most mit csináljak, így nem nézhetek Atem szemébe!- Sajnos túl késő volt, meghallották a nyerítést és a csörömpölést, ugyan is szépen levertem a szarvammal jó néhány cserepet. A lányok, Atem, Seto, Fox, és az összes pap kijött, hogy megtudja mi volt, ami ezt a hangot kiadta. Gondolom azt hitték, hogy az egyik ló az istállóból.

- Mi a fene van itt? – kérdezte Seto mérgesen.  Mindenki kijött a kertbe és elállt a szavuk attól, amit láttak.

- Ez meg mi? – Kérdezte Fox csodálkozva. Oda akart jönni hozzám, de Atem nem engedte.

- Ne menj közelebb hozzá!

- Mert? – Kérdően és dühösen ránézett Atemre, de ez őt nem érdekelte. Közelebb lépett hozzám, olyan óvatos volt, mint ha egy oroszlán állna szembe vele, ami most akarná letámadni.

- Mert azt mondtam!

- De ez a ló honnan jött?

- Mana, ez itt Izáya.

- Hogy mi? A kizárt!

- Pedig ő az, azt te is tudtad, hogy ma van az ideje, hogy átváltozzon és a többiekre is sor fog kerülni. - Alig, hogy kimondta megjelent a lányokban is ugyan az a fény, mint bennem, bár most már világos volt, de még így is eléggé zavaró volt a fény. Felemelkedtek a földtől, pár másodpercig lebegtek a fényoszlopban azután már unikornis alakban láttuk őket.

- Mi már ti is? – Ijedt meg Mana. Eközben Fox, Atem parancsa ellenére egyre közelebb jött hozzám.

Ne gyere közelebb, mert nagyon megjárhatod! – Felnyerítettem, kapartam a földet. Ha nem értesz a szép szóból, akkor kénytelen leszek erőszakot alkalmazni! – Amint elérhető távolságba jött hirtelen megfordultam és csillogó patáimmal szépen megrúgtam.  Repült is egy nagyot, legalább 5 métert.

- Hogy az a… - Emelt fel egy nagy husángot és felém indult. Még Atem se tudta megállítani, elkezdte lóbálni felénk azt az izét, nem kellett több se, azonnal sarkon fordultunk mind a négyen és a kapu felé vágtattunk. A többiek szerencsétlenségére pont nyitva volt a kapu, gyorsan kiszaladtunk rajta, a többiek a lovakért rohantak. Minél előbb utol akartak érni minket. Kimiko élesen balra, Emiri élesen Jobbra kanyarodott. Raina kissé balra kanyarodott, én pedig ugyan úgy tettem csak jobbra. Hátratekintettem, a többiek nem követtek bennünket. Elvágtattunk a már fényesen ragyogó napfelkeltébe.

- Gyorsan a lovakat!

- Felség mielőtt utánuk mennénk, ki kell találnunk, hogy merre menjünk.

- Igazad van Seto, de gyorsan!

- Az a terv, hogy Mahado és Mana Raina után mennek, én és Shadi majd Kim után megyünk, Karim és Ízisz Emiri után mennek. Mivel Izáya csak magában bízik meg, úgy lenne helyes ha, ön menne utána Fox herceggel.

- Rendben, de Fox inkább menjen veletek, mert Izáya nem tudom miért, de eléggé tart Foxtól.

- Igen is! Gyerünk indulás! –Mindenki elindult a maga útjára. Mivel külön váltunk a lányokkal és már veszély se fenyegetett arra a döntésre jutottam, hogy lépésben folytatom az utamat. Hamarosan elértem egy kisebb, de sziklásabb völgy permére. Hátra tekintettem. – Nagy szerencse, hogy nem jönnek utánunk, de már vissza szeretnék menni. Csak az a kérdés, hogy merre induljak. A francba, minek kellett elszaladni a sivatagba és még nagyobb kérdés, hogy mi a fenének kellett külön válnunk? De most már mind egy, itt vagyok és kész! – Leszaladtam a völgybe, nem volt sok növény én meg olyan éhes voltam. Lassan lépegettem a süppedő homokban, nem tudtam merre menjek így hát csak a völgyet követtem. Nagyon valószínű, hogy ez egy kiszáradt folyómeder lehet. Lassan sétáltam, de már nagyon untam magamat így vágtatni kezdtem. Rájöttem, hogy nagyon élvezem egyre gyorsabban vágtattam a mederben, de kénytelen voltam óriásit fékezni magamon, mert egy kőomlás maradványa zárta el az utamat. – Na, ez szuper, pedig már kezdtem élvezni a gyorsaságot! Itt biztos nem fogok átjutni vissza, kell fordulnom. – nagy nehezen felkapaszkodtam a meredek peremen. Amint felértem érdekes szag csapta meg az orromat. Olyan volt az illata, mint a friss víz és az illatos gyümölcsök és a dús fű. Mivel most ló vagyok nagyon érdekeltek a szagok forrása és elindultam. Nem kellett sokat vágtázni csak kb. 15 percet nekem ez meg se kottyant. – Ha ember lennék, akkor biztos nem bírnám ilyen sokáig a sivatagba. – Szerencsémre egy gyönyörű oázisban találtam magamat, kristálytiszta vizű folyó folyt át rajta, rengeteg egzotikus gyümölcsöt termő fát láttam, persze sivatagi állatból is sok volt. Mind ide jöttek, hogy felfrissítsék magukat. Átsétáltam közöttük, nagy meglepetésemre az összes állat abba hagyta, amit csinált és két falat alkotva körém gyűltek. Lassan sétáltam közöttük, nem értettem mire van ez a felhajtás. Miután elmentem mellettük visszamentek a dzsungelbe, én pedig megtaláltam az oázis legeldugottabb szegletét. Egy aprócska patak folyt végig egy kis tisztáson, amit sűrű erdő ölelt át. Gyönyörű volt, úgy csillogott, mint a gyémánt. Pillangók repdestek minden felé, egy érdekes kis fehér ragyogó madár röppent hozzám, amíg én egy érdekes gyémántberakásos fa alá feküdtem le, ami enyhén előre dőlt, így a fejem fölé magasodott a koronája. A napnak csak pár sugara érte el a helyet ahol pihentem, de így nyújtotta a legszebb látványt a számomra. Nem volt sötétség se vakító fényesség.  A madárka letelepedett és elaludt annak a fának az ágán, ami alatt feküdtem. Nem próbáltam meg beszélni, mert mikor utoljára próbáltam a sikítás helyett nyerítés jött ki, de lehet, ha beszélni próbálnék, menne.

- Vajon.. Sikerült!! Tudok beszélni! – Alig hittem a fülemnek, pedig elég jól hallok. - Aszta, nem gondoltam volna, hogy tudok beszélni. Hihetetlen, de egyben érdekes is. Miért nem tudtam sikítani a kertben? Na de mind egy, vajon mi lehet a lányokkal? Aggódom értük, hiszen már vagy 4 órája nem láttam őket, se Atemet. – Nagyon kifáradtam, azt hittem itt biztonságban vagyok így lassan lehunytam a szememet, nem aludtam csak pihentem. De addig, amíg én szunyókálok, nézzük meg, hogy a lányok találtak- e maguknak valami menedéket?

Raina is csak lépegetett a sivatagban, már régóta baktatott a forró homokon. Már szinte a sivatag szélén járt, mert nagyon félt és az elején nagy sebességgel száguldott át a sivatagon az óceán felé. Hamarosan el is érte az úti célját, hihetetlen látvány tárult elé. Tengeri madarak repkedtek felette és érdekes fák hajladoztak a szélben miközben a parton sétált. Neki is olyan szerencséje volt, mint nekem, bár ő nem egy oázist talált, hanem egy kis facsoportot, ami alatt csodaszép fű nőtt. Oda ment, hogy majd lepihen egy kicsit, de már a hely foglalt volt. Egy aranyos kis zafírkék madárka pihent az egyik ágon. Raina odament.

- Megengeded, hogy ide feküdjek? – Kérdezte kedvesen a madárkától.

- Persze, gyere csak. Nem sokan járnak erre így nagyon örülök a társaságnak, de ha nem bánod, akkor én most visszaaludnék, mert nagyon fáradt vagyok.

- Rendben, szép álmokat. –Raina is követte a madár példáját és ő is álomba merült.

(Vajon Kimiko mit csinál? Mindjárt meg tudjátok, csak olvassátok tovább!)

Kim egy érdekes helyen volt mindent magas fű borított be, de ő már javában a szálláshelyén pihent, egy rubinnal tarkított barlangban. Csodálatos fényben úszott az egész barlang. Kim halkan pihent a maga gyűjtötte fekhelyén. Szerintem ő is ideges volt, mert különváltunk és, hogy unikornissá változott. Ki tudja, hogy menyi ideig marad ebben a testben? Igaz ő most ezzel nem törődött. Volt ott egy gyönyörű rubinvörös kissé aprócska madárka. Ott kuporgott Kim sörénye mellett, nagyon aranyos volt, néha-néha megmoccant, de Kimet nem ébresztette fel.

(Már csak Emiri maradt, nézzük meg, hogy mit csinál!)

Emiri lassan sétált a homokon, nem is vette észre, hogy egyre több a növény a lába alatt csak akkor mikor már egy smaragdszőnyegen állt. Valóban az volt, Emiri megtalálta a tökéletes helyet ahol elrejtőzhetett és pihenhetett. Csodaszép fák tarkították a kis smaragdszőnyeget, amik enyhén befelé dőltek.  A fákon indák szaladtak felfelé azokon pedig színes virágok illatoztak. A fű puha volt és enyhén nedves, mikor belefeküdt egy apró smaragdzöld madár szállt le elé. Ott ugrált az orra előtt, figyelve a hegyes szarvára, halkan csicsergek.  Emirinek ez volt az utolsó emléke, mert amint a feje leért a fűbe nem tudta a szemeit nyitva tartani, egyből elnyelte az álom, mert ő is olyan fáradt volt, mint a többiek.

Már esteledett, mi elaludtunk a magunk választott helyen, nem is sejtettük, hogy mindenki aggódva kutatja a sivatagot azért, hogy megtaláljon. Sajnos éjszakára felfüggesztették a keresést.

UI:. A fát nálam ügy képzeljétek el, hogy annak gyémántok voltak az oldalába fúródva. Rainanál pedig némelyik óceán csepp zafírrá lett, amikor földet ért, de csak azon a partszakaszon ahol ő volt. Emirinél maga a fű volt smaragdból. Kimnél pedig a barlang falaiban rubinok volta.