Bakura visszatér

Másnap hajnalban Atem és a többiek folytatták a keresést. Most folytasssuk azzal, hogy valyon Setoék sikerrel járnak-e?  Setoék lassan egy barlangot vettek észre, közelebb mentek, hogy megnézhessék a belseét, de csak óvatosan közelítették meg. Hirtelen a barlang belseéből egy aprócska vörös madár repült Seto karjára.

- Vajon mit akarhat ez a madár? Sadi, Fox herceg, szerintem menjünk be!

- Rendben. Induljunk! – Hamarosan felértek a barlang szájához, sötétséget láttak, de ahogy egyre jobban haladtak befelé egy vörös fény villant meg a sötétbe, egyre jobban fénylett. mikor már majdnem elérték a belseét, csodálkozva látták, hogy van valaki a barlangban. Egy gyönyörű rubinvörös unikornis feküdt a barlangban és Setoékat nézte. Seto közelebb akart menni, közben halkan nyugtatta az állatot. Sadi a kezébe nyomott egy kötelet, ezt a ló és észrevette és hirtelen felállt. Seto hátrébb lépett, ekkor az unikornis közeledett hozzá. Seto megszólította a lényt.

- Kim, tudom, hogy te vagy az. Gyere, szépen hazamegyünk. – Seto közelebb ment hozzá és a kötelet is elővette. Ez Kimnek nem tetszett és prüszkölve hátrált, de már nem tudott hová, mert a barlang fala elállta az útját.

-Seto, segítsünk?

- Igen, álljátok el az útját, hogy eszébe se jusson elmenekülnie. Látom a szemén, hogy fél és kitörni készül! Készüljetek fel! – Sajnos elég hamar bekövetkezett amitől Seto félt, Kim hirtelen nekilódult és a kijárat felé vette az irányt. Seto kapva az alkalmon, a nyakára dobta a hurkot és erősen megszorította.

- Sajnálom, de muszáj. – Mondta megbánóan, amikor Kim a szorítástól a földre esett. Csak kapálózott a földön, mert nem tudott felállni. Legalább 10 percbe telt mire megközelíthető állapotba került. Felállt, Seto még mindig erősen fogta a kötelet, ami már felhorzsolta a tenyerét.

- Úgy látom lenyugodott!

- Az nem olyan biztos herceg! – De a hercegnek igaza volt, Kim már teljesen nyugodt volt, bár ismerte Setot és a többieket, de még is félt, hogy valaki bántaná. Ezt súgta neki egy belső hang, ez az ösztön volt. Miután végre mindenki nyugodt és higgadt fejjel tudott gondolkodni, mindenki arra a belátásra jutott, hogy vissza kéne menni a palotába.

- Menyünk, vissza a palotába, lehet, hogy már a többiek is megérkeztek! – Lassan kifelé indultak a barlangból, igaz Kimet eléggé nehézvolt kiráncigálni a rejtek helyéről. Seto csak húzta és húzta, már kezdett belefáradni. Kim igaz, hogy teljesen nyugodt volt, de még így is megnehezítette Seto dolgát. Hamarosan megpillantották a palotát. Amint Kim is meglátta a palotát, az tomboló vadlóból kezes báránnyá változott. Nekiiramodott, Seto a hátára kapta és a palota irányába vágtatott. Szegény Sadi és Fox alig tudták tartani a tempót Kimmel, mert olyan gyorsan száguldott, hogy egy versenyló is megirigyelné. Seto, jó lovas lévén fönn tudott maradni a hátán, de még így is erősen kapaszkodnia kellett. Hamar megérkeztek, Kim lelassított, Seto óvatosan leszállt róla, megsimogatta a nyakát. Mivel nyitva volt a fő kapu, könnyű szerrel be tudtak menni. Bevezette Kimet a kertbe. Érdekes módon nagyon nyugodt volt, még akkor is, mikor egy fának kötözték. Biztos, ami biztos alapon! Seto kiadta a parancsot, hogy az összes kaput csukják be. Kimet a kertben hagyták, persze felügyelettel. Sajnos ők voltak az elsők, a többiek még nem érkeztek meg.

Ahogy Mahadoék a sivatagban lovagoltak megláttak két lovat és két embert, akik egy zöld lovat vezettek. Bizony Ízisz és Karim megtalálta Emirit, aki békésen sétált mögöttük.

- Ááá, Ízisz! Látom megtaláltátok az egyiket!

- Igen, nagyon könnyű volt, ő maga jött oda hozzánk, így hamar végeztünk.

- Nagyszerű, akkor együtt megkereshetjük Rainát! – Szólt izgatottan Mana.

- Igen, de jobb, ha elindulunk! – Gyorsabb tempóra váltottak és elindultak a part felé. Mivel Emiri közel a partnál talált menedéket 10 perc múlva oda értek. A parton sétálva egy érdekes kis kék magárka röpködött körülöttük, mint ha mutatná az utat.

- Oda nézzetek!! – Mutatott a part mellett álló unikornisra Mana.

- Az ott.. Raina? – Kérdezett rá Ízisz.

Valóban, az ott ő! – Mahado közelebb ment az unikornishoz, amikor az ránézett megállt.

- Raina, gyere ide, kérlek! – Hívogatta a lovat Mana. Mint egy varázsütésre, Raina Mana felé közeledett. Mana végigsimogatta a ló kecses zafír kék nyakát és a kötelet is rárakta.

- Ügyes voltál!

- Köszönöm, mester! – Mosolyodott el a kis tanítvány.

- Most már ideje lenne menni, a többiek biztosan sikerrel jártak már, remélem a fáraó is megtalálta Izáyát. – Amíg a többiek a palota felé vették az irányt, addig Atem még midig a sivatagot rótta utánam. Lassan kezdett fáradni, ahogy a lova is.

- De jó lenne most egy kis víz! – Sóhajtotta el magát. De mind, ha meghallgatták volna az istenek odafent a kérését, nem telt el sok idő és egy oázissal találta szembe magát. Lassan bement, a folyónál leszállt a lováról, magához vette a kötelét és gyalog folytatta az útját, hátha szerencséje lesz. Egyre beljebb haladt, hamarosan talált egy aprócska patakot, azt követte egy kis tisztásig. Megállt, és elállt a szava a látványtól, apró állatok vettek körül, miközben én egy fa alatt pihentem.

- Izáya, te vagy az? – Kérdezte halkan, ezzel kicsit megijesztve. Az állatok mind elszaladtak és elbújtak, csak a kis barátom a madárka nem repült el. Felálltam és egy kicsit közelebb léptem Atemhez.

- Izáya, menjünk haza, a többiek biztos aggódnak érted!

- Atem! – Szólaltam meg halkan.

- Te tudsz beszélni? – Nézett rám megdöbbent szemekkel.

- Eddig is tudtam, csak… Megijedtem, ezért nem szóltam egy szót sem.

- Értem, de ugye tudod, hogy most haza kell mennünk! – Szólt erélyesen és egyre közelebb jött.

- Igen tudom, de én… mi lesz, ha így maradok! – Hátráltam egy lépést.

- Nyugodj meg, nem lesz, semmi baj, nem fogsz így maradni, megígérem, de most gyere, ideje hazamenni. – Olyan közel jött, hogy még ló testben is éreztem a testemben a bizsergést, ahogy hozzám ért, a nyakamra tette a kötelet. Ez nagyon nem tetszett és felrántottam a fejemet, de már késő volt a hurok megszorult, de csak azért, mert megrántottam a kötelet.

- Ne hisztizz! Ha lenyugszol nem fog fojtogatni a kötél! – Nem használt. – Hallod, amit mondok! Nyughass már! – Kiáltott rám. Erre hirtelen abba hagytam a hisztizést és ijedten ránéztem.

- Ugye tudod, hogy nagyon félelmetes vagy mikor kiabálsz?

- Igen, tudom, mert már mondtad egyszer. Most menjünk. – Atem lassan kivezetett a dzsungelből, felpattant a lovára és ügetésben elindultunk. Ott ügettem a lova mellett szép csöndben, nem mertem megszólalni. Hamarosan vágtára váltottunk. Alaposan elgondolkodtam azon, hogy mért csak ő jött egyedül a keresésemre. Már egy jó ideje vágtattunk a sivatagon át, de nemsokára megláttuk a palotát. Érdekes illat járta át az orromat. Olyan volt, mint a többiek szaga.

- Atem, már ők is ott vannak! – Mondtam izgatottsággal a hangomban.

- Honnan tudod?

- Érzem a szagukat, siessünk! – Gyorsabban vágtatunk, amíg be nem értünk a kapun, nagyon kifulladtam, de amint megláttam a barátaimat oda ügettem hozzájuk, a kertbe. Atem egyedül hagyott minket, már nem voltunk kikötve, szabadon legelhettünk a kertben.

- Lányok, úgy örülök nektek!

- Mi is neked, de az, hogy lehet, hogy tudunk beszélni?

- Kim, ezt én se tudom, de így legalább nem kell fura ló nyelven beszélni.

- Ez igaz. Annyira kimerültem, szerintem ti is fáradtak vagytok. Nem?

- De, jobb, ha most pihenünk egy kicsit. – Már mindannyian lefeküdtünk, amikor hirtelen egy alak jelent meg előttünk. Azt hittük, hogy valaki ismerős, de tévedtünk.

- Üdvözöllek titeket! – Mondta az idegen. – Bakura vagyok, a tolvajok királya.

- Mi! – Állt fel a három lány, én pedig követtem a példájukat.

- Ne feledjétek, hogy mit mondtam nektek! Eljövök értetek, amikor a bolygók a Nappal egy sorban állnak!

- Miről beszél? Nem értem! – Kérdeztem a lányoktól ijedten.

- Az a helyzet Izáya, hogy még a legelején mikor megszöktünk a palotából egy elhagyatott faluba értünk, de nem voltunk egyedül. Ő volt ott és megfenyegetett, ha nem megyünk vissza, akkor megöl mindannyinkat!  Azt mondta, hogy…

- A ti segítségetekkel elveszem a fáraó erejét és életét, ti pedig nem tehettek ellene semmit!

- Azt nem hagyom! – Léptem egyet és a szarvamat neki szegeztem.

- Lám-lám! Csak nem kedves neked a fáraó élete? Vagy talán tévedek?

- Elég, nem hagyom, hogy bántsd! – Kiáltottam rá.

- Ne dühítsd fel! – Szólt rám Kim.

- A kis barátod jól beszél, de ha te meg akarsz halni hát, legyen. – Előrántotta a kardját és felém közeledett. Nem ijedtem meg tőle, hiszen Atem élete volt a tét.

- Harcolni akarsz? Legyen! – Felé kezdtem vágtatni, de ő könnyedén kitért a támadás elől. A csetepatét a többiek is meghallották és kijöttek a kertbe.

- Mi ez a… Bakura!! – Döbbent meg Seto.

- Lányok jól vagytok? – Jött oda hozzánk Atem.

- Igen jól, de ez a Bakura meg akar ölni téged!

- Tudom, már számtalanszor próbálkozott, de sose sikerült neki.

- Most majd meglátjuk, hogy sikerül-e! Te lány, van egy ajánlatom! Meg hallgatod?

- Meg!

- Az ajánlatom így szól! Hagyd ott a fáraót és gyere velem, légy az enyém és cserébe én soha nem fogok a palotába jönni és a fáraó életét is megkímélem.

- De te meg akartad őt ölni!

- Ez igaz, de jobban szeretem látni azt, ha szenved, ha elveszíti azt, ami a legdrágább neki! Téged!

- Ne tedd, úgy se tartja meg a szavát! – Próbált Atem visszatartani.

- Nem tehetem, vele kell mennem, hogy…

- Jó kislány, most gyere szépen velem! – Most valami érdekes dolog történt velem, fény jelent meg bennem és felemelkedtem, a fényoszlop körülvette egész testemet. Amint leértem, már nem unikornisként álltam Bakura előtt, hanem emberi alakomban.

- Visszaváltozott? – Néztek a lányok értetlenül. Közelebb mentem Bakurához, ő füttyentett egyet és a sivatagból egy fekete paripa vágtatott hozzánk.

- Szállj fel! – Engedelmeskedtem neki és felszálltam a lóra.

- Kérlek, Izáya ne menj! Szükségem van rád!

- Sajnálom, nincs más választásom. Inkább elmegyek, és a távolból gondolok rád és arra, hogy élsz, mint, hogy veled legyek és miattam halj meg!

- Elég a búcsúzkodásból! Indulás, de ha valaki utánunk mer jönni, menten megölöm! Ég veled fáraó! Szenvedj! Szenvedj, mint ahogy annak ideén és is szenvedtem! Nézd végig, ahogy elviszem a nőt, akit szeretsz! Ő már az enyém! – Gúnyos nevetéssel szállt föl mögém a lóra és elvágtattunk a sötétségben.