A végső visszaszámlálás I.

A lovon ülve elgondolkodtam, hogy mi is volt Bakura ajánlata. Hogy én mekkora ökör vagyok! Mert, hogy az vagyok, hiszem most az előbb adtam oda magam Bakurának, de legalább Atem megmenekült. Egyelőre! Addig is ki kell találnom valamit annak érdekében, hogy megszökhessek!

A palotában teljes volt a káosz. Mindenki ideges volt, hogy vajon Bakura meg öl-e ha utánam jönnek.

- Azonnal hozzátok a lovamat! – Adta ki keményen Atem a parancsot.

- De felség nem lenne jobb, ha…

- Azt mondtam a lovamat!

- De ha utánuk mész, akkor Bakura megöli Izáyat! – Fogta le Atem karját rémültem Raina.

- Inkább legyen halott, mint, hogy Bakura magáévá tegye! Ezt nem hagyhatom!

- Hogy mondhatsz ilyet? – Raina ebben a pillanatban sírva rohant el Atem közeléből, Kim karjaiba.

- Mit ne mondjak ezt szépen megoldottad! Jól van, nincs semmi baj, Atem ezt nem úgy gondolta. – Simogatta meg Raina fejét, próbálta meg nyugtatni. - Valahogy ki fogjuk szabadítani, de nem úgy, hogy rárontunk Bakurára! – Nézett szúrós tekintettel Atemre.

- Akkor, ha van jobb terved, mond, kíváncsian várom!

- Atem, ebből elég, tudom, hogy mit érzel, de az nem megoldás, ha kifordulsz önmagadból!

- Sajnálom, igazad van. Bocsáss meg Raina, hogy ezt mondtam.

- Semmi baj, de nagyon rosszul esett. Gondolod, hogy Bakura ki fogja használni Izáya védtelenégét?

- Remélem nem, de ettől az őrülttől bármi kitelik, hogy nekem fájdalmat okozzon, és ha ehhez az kell, hogy elvegye tőlem őt, hidd el, megteszi.

- Akkor jobb, ha kitalálsz valamit barátom!

- Fox, te mikor jöttél ide?

- Az most nem számít, az a kérdés, hogy hagyhattad annak a mocsoknak, hogy elvigye! – Háborodott fel Fox. – Atem megbánóan lehajtotta a fejét. – Á, szóval nincs mentséged erre!

- Menjünk be felség a trónterembe tanácskozni. – Ajánlotta fel Simon.

- Rendben. – Bementek a trónterembe, leültek és elkezdtek kieszelni valami kevésbé veszélyes tervet. Eközben mi is megérkeztünk. Lerántott a lóról és hátrakötözte a kezemet.

- Hol vagyunk?

- A szülőfalumban, Kura-Erunaban.

- De ezek csak romok.

- Jó észrevétel. Indulj! – Lökött meg hátulról, a kardját pedig a hátamnak szegezte. – Ezt még a fáraó apja csinálta a falummal, lerombolta és a lakosokat kegyetlen mód lemészároltatott, így születtek meg az ezer éves ikonok.  De most mindenért meglakol. Igaz ő már rég halott, de a fia még él.

- Atem!

- Pontosan, de nem fogom megölni csak miután kielégítettem magam.

- Mi?? – Fordultam meg és kétségbeesetten ránéztem.

- Ne nézz így, hisz te már az enyém vagy! Ha a fáraó megpróbál elvenni tőlem, azonnal megöllek!

 Ezt jobb, ha te is észben tartod! – Nem szólaltam meg csak a földet bámulva lassú léptekkel haladtam előre.

- Gyorsabban! – Kiáltott rám. Már beértünk a faluba, megállított, végigsimította a nyakamat, erre én összerezzentem. Megfogta a karomat és magával rántott egy pinceszerűségbe. Egy sötét piszkos helyre vitt, bezárta az ajtót és felém kezdett jönni.

- Ne gyere közelebb!

- Mért, akkor mi lesz, talán elvarázsolsz? Nem tudsz semmit se tenni ellenem.

A franba, igaza van! Most mi a fészkes fenét csináljak? – Kezdtem nagyon megijedni, egyre hátrább léptem, amikor elértem egy ágyféleséghez ráestem.

- Nem is hinnéd, hogy mennyire megkönnyíted a dolgomat. – Jelentette ki miközben leült mellém az ágyra.

- NE, nem akarom! – Húzódtam hátrább.

- Az lehet, de én igen is akarom! Nagy örömmel tölt el, hogy a fáraó után az enyém leszel!

- Nem leszek én senkié! – Kiáltottam el magam és hirtelen a kötelek elporhadtak a csuklómon.

- Mi a… - Még ki se mondta, de én már egy óriási szaltóval a terem másik oldalán voltam.

- Ehhez mit szólsz, nem adom olyan könnyen magam. Ha kellek, akkor kapj el!

- Rendben, ha fogócskázni akarsz, legyen! Diabund! – Egy óriási szörny jelent meg előttem, nagyon megrémültem, össze is estem. Bakura kihasználva riadtságomat, oda lépett hozzám és ezt súgta a fülembe.

- Győztem! – Felkapott és visszadobott az ágyra, de most nem hagyta, hogy elmeneküljek. Fölém hajolt, elkapta a két csuklómat és erősen nyomott vissza, bármennyire is ellenkeztem.

- Most jön a móka. – Elkezdte csókolgatni a nyakamat, egyre lejjebb ért, már a derekamnál tartott, amikor megállt. Kicsit fellélegeztem. Ezt ő is megérezte. – Ne örülj! – Fogott egy kötelet és mind a két kezemet kikötözte, így a kezei szabadon mozoghattak, de most más terve volt. Felállt és kiment szobából, valamit ellenőrizni. Kapva az alkalmon úgy, mint az előbb elporlasztottam a kötelet.

 Hogy ez mekkora bolond! Bár az előbb megijedtem.– Gondoltam magamba. Eszembe jutott valami, visszafeküdtem az ágyra és a kezemre tekertem egy kis kötelet, épp időben, mert jött vissza.

- Na, hol is tartottunk? – Hajolt ismét fölém, mivel azt hitte le vagyok kötve nem foglalkozott a kötelekkel, ez nagy hiba volt. Olyan szépen lefejeltem, hogy hátra esett én pedig az ajtó felé rohantam.

- Te kis szajha, ezt még nagyon megemlegeted! – Állt fel elég ideges arccal. Az ajtó, amit rángattam nem akart kinyílni, Bakura pedig egyre csak közeledett. Átszaladtam a terem másik felébe, ő előhívta Diabundot. Most nem ijedtem meg csak minél messzebb akartam kerülni tőle. Előhívott egy másik szörnyet, de ezt nem láttam, nem tudtam, hogy mi lehet ez, de nem álltam meg.

- Árny gólem, jöjj elő! – A szörny a falból jött elő és előttem termet, hátráltam legalább négy lépést, pont Bakura karjaiba. Erősen megszorította a derekamat és a nyakamat.

- Velem nem jó ujjat húzni! Ezt már megtanulhatnád!

- Addig fogok küzdeni míg… - Egy akkora pofont kaptam, hogy az ágyra estem. Fogtam az arcomat, mert egy nagy kéznyom volt rajta. Könnye kezdtek folyni a szememből.

- Ha nem ellenkezel, akkor talán meghagyom a kis életedet, de ha egy kis ellenkezést is mutatsz, elvágom a torkodat! Megértetted? – Nem válaszoltam – Megértetted?

- Igen.

- Helyes, de most már ne a szavak beszéljenek, hanem a tettek! – Ott ültem az ágyon, ő mellém ült, tudta, hogy nem fogok ellenkezni. Elkezdte simogatni az arcomat, a nyakamat aztán egyre lejjebb ért a keze, a combjaimat kezdte simogatni. Aztán csókolgatni kezdte a nyakamat és szintén egyre lejjebb ért. Hirtelen ráfektetett az ágyra, ő rám feküdt, hogy ne is moccanjak. Persze eszem ágában sem volt megmoccanni, ott feküdtem mozdulatlanul, mint egy darab fa, ez tetszett neki, mert elmosolyodott. Élvezte, hogy megfélemlített és rám erőltette az akaratát.

- Mennyi ideje ismered a fáraót?

- 10 napja.

- Nem értem, hogy vajon miért nem használta ki azt, hogy az ágyában aludtál.

- Mert ő nem olyan, mint te!

- Ez igaz, én jobb vagyok. – Mondta hatalmas egóval. Már a keze a felsőmben volt, de én mindig nem moccantam. Elővette a kését. Erre megrémültem.

- Nyugi, csak megszabadítalak a fölösleges ruhadaraboktól! Remélem nincs ellenedre? Hát persze, hogy nincs, hisz meg se mersz moccanni. – Nevette el magát és a késével felszakította a ruhámat. Automatikusam odakaptam a kezemet, bár volt rajtam még egy melltartóféleség.

- Mi a fene! – Bakura megszeppent én pedig kicsusszantan a karjaiból és elszaladtam.

- Ne kezd megint! – Állt fel dühösen.

- Már elkezdtem! – Szóltam oda neki gúnyosan. Bakura az ajtó felé lépett, - Ne aggódj, csak hozok valamit, amivel alaposan megleckéztethetlek! – Aztán kiment.

 -  Itt hagy! Annál jobb, valahogy ki kell jutnom!- Odaléptem a ruhámhoz, ami cafatokban volt.

- Ezt már nem fogom felvenni. – Sóhajtottam egyet. Hirtelen megakadt a szemem egy kisseb lyukon, ami az ágy mellett volt.  Elhúztam az ágyat, nagy meglepetésemre egy nagy lyuk tátongott a falon.

- Szuper! – Kimásztam rajta észre se vettem, hogy meddig voltam oda bent, mert már kint hajnalodott. Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam, át akartam változni, de nem ment. Kénytelen voltam gyalog visszamenni a palotába. Minél előbb el akartam tűnni erről a helyről. Amikor már azt hittem, hogy nem történhet a melegnél rosszabb, de még is. Bakura vágtatott utánam a lován, hamar utolért. Nagyon erősen koncentráltam az átváltozásra és az utolsó pillanatban sikerült.

- Még így se tudsz elmenekülni előlem!

- Azt te csak hiszed! – Gyorsabb tempóra kapcsoltam ő is jobban hajszolta a lovát, ami nagy sebességgel vágtatott mögöttem. Már készült eldobni a kötelet, de én gyorsabb voltam. Hamarosan megláttam a palotát.

- Ez az sikerült!

- Arra ne vegyél mérget! – Egyre közelebb ért hozzám, de még mindig nem elég közel. A palota kapuja nyitva volt én azon nyomban beszáguldottam azon, Bakurával a nyomomban. Sajnos nem tudtam elég jól koncentrálni és visszaváltoztam.

- Segítség! Segítsen valaki! – Kiabáltam kétségbeesetten, mikor sarokba szorított.

- Itt a vég! – mondta egy gúnyos mosollyal az arcán.

- Az nem olyan biztos! – Szólt egy hang a hátam mögül.

-Atem! – Szaladtam oda és a nyakába ugrottam.

- Mit műveltél vele? – Kiabálta, miután végignézett rajtam.

-  Nyugi, nem nyúltam hozzá! Pedig akartam, de a kis szajha nagyon vad, jobb lenne, ha megnevelnéd!- Mosolyodott el. – De most készülj fel a halálodra! – Bakura valamit kiabálni kezdett. Ez volt az:

- Élőhalottak, kik a föld alatt nyugszotok, jöjjetek elő és szolgáljatok! – Amint ezt kimondta, megremegett a föld és ezer meg ezer élőhalott jtt ki a homokból.

- Mik ezek?

- Múmiák!

- Hogyan lehet ezeket elpusztítani?

- Bármivel, hiszen csak homokból vannak!

 - Lányok, változzun át és intézzük el ezeket az izéket! – Szóltam oda a csajoknak.

- Rendben. – Mind nagyon koncentráltunk, szerencsére sikerült az átváltozás, valószínű azért mert most nagy szükség volt az erőnkre. A többiek már javában harcoltak, mikor mi is csatlakoztunk.

- Hol van Atem? – Kérdeztem meg az épp harcoló Setot.

- Megidézte a három istenkártyát és épp Bakura Diabundja ellen harcok. – A múmiák egyre csak gyültek, rengetegen voltak, de mi nagy erővel ritkítottuk őket.

- Segítek neki! – Már épp szaladtam volna Atemhez amikor Seto megállított.

- Ne, elboldugol egyedül is, de rád itt van szükség! Inkább segíts a barátnőidnek, rájuk fér. – Oda nézve láttam, hogy a lányok nagyon nehezen boldogultam. Már szinte teljesen bekerítették őket.

- Itt jövök! – Szarvamat előre szegeztem, félelmet nem ismerve a tömegbe rohantam, siettem a lányoknak segítetni.

- Végre, hogy itt vagy! – Mosolyodott el Kim miközben legalább három múmia próbálta elintézni.

- Ezek rengetegen vannak! – Sajnos Emiri figyelme egy kicsit lankadt és azonnal a földre terítették.

- Emiri! – Szaladt oda hozzá Raina, de ekkor megrohamozták őt is és szintén a földre került. Ezt látva Karim a segítségünkre sietett de a lányokat már nem tudta megmenteni, mert egy múmia a hátára csimpaszkodott és kiszívta sz életerejét.

- Ne, Karim!!- Kiáltottam, de már a testét elnyelte a végtelen homok.

- Izáya, segíts!! – Kiabált oda Kim. Őt még meg tudtam menteni, de a lányok ott feküdtek a földön és nem mozdultak. Még nem haltak meg, de már alig volt bennük élet. Sajnos a csata hevében Sadi is elvesztette az életét, mert egy múmia visszaverte a támadását. Mahado megidézte a sötét varázslót, Mana pedig a sötét varázslólányt. Így már nekik is fogyóban volt az energiájuk. A többiek is harcoltak, de Atemet sehol se láttam, de most másra kellett figyelnem. Kim és én teljesen sarokba voltunk szorítva, egy pillanat műve volt az egész és a múmiák karmaiban voltunk. Ezt Bakura észrevette és azonnal abba hagyta a harcot, de Diabundot nem hívta vissza. Oda lépett hozzánk és rám nézett.

- Na, most már elismered, hogy győztem?