A végső visszaszámlálás II.

Bakura odalépett hozzám, leguggolt és ezt mondta:

- Na, most már elismered, hogy győztem?

- Soha! – Próbáltam felállni, de a múmiák nem engedték.

- Ugye tudod, hogy most jött el a végső visszaszámlálás ideje?

- Mi?

- Hogy végre megszabaduljak a te fáraódtól! Mivel nem tartottad be az alku rád eső részét így én is kénytelen leszek megszegni! Nagyon sajnálom! –Egy csepp megbánást se éreztem a hangjában. Mindenki körénk gyűlt.

- Ne gyertek közelebb, vagy meghalnak!

- Engedd el őket!

- Sajnálom fáraó, de nem tehetem. Kellenek a tervemhez, most pedig végre beteljesedik a sorsod! – Bakura az Ezeréves Gyűrűt felénk tartotta, úgy éreztem, hogy minden erőm épp most készül elhagyni. Atemék nem tehettek semmit ez ellen. Hamarosan Rainat, Kimet, Emirit és engem teljesen elhagyott a képességünk, visszaváltoztunk emberi formába.

- Először csak az erőiket akartam elvenni, hogy téged elpusztítsalak, de meggondoltam magam. Az életük is kell, helyesbítek a lelkűk.

- Ezt nem hagyom! Slyfer! Obelisk! Ra! – Hamarosan megjelent mind a három isten kártya. Bakura előhívta Diabundot, aki nagyon erős volt.

- Nem lesz az olyan könnyű fáraó! Diabund támadás!

- Istenek, támadjatok! – Az istenek és Diabund összecsaptak a fejünk felett. Óriási harc kezdődött az égen. Mindegyik szörny nagyhatalommal bírt. Diabundot, Bakura bosszúja és a haragja táplálta, az isteneket a gonosz elpusztulásáért harcoltak. Bakura és Atem is nagy sebeket kaptak a csatában, de Bakura csak ránk figyelt. Újra felénk tartotta a Gyűrűt, most a lelkünket akarta. Lassan kiragadta Raina lelkét.

- Neeee, kérlek! Meg teszek bármit, csak ne bántsd őket! Ígérem!

- Sajnálom, de ezt akkor kellett volna átgondolnod mikor megszegted az alkut! – Hamarosan kiragadta a lelkét, de nem porlasztotta el, hanem bezárta Raina zafír nyakékébe.

- Mit csináltál vele!

- Csak bezártam a lelkét a saját ékszerébe. – Lépett egyet és most Emiri lelkét ragadta ki volna, de Atem egyik istene megsebezte Diabundt és ezt Bakura is megérezte.

- Nem halhatok meg, még nem! Előtte be kell fejeznem, amit elkezdtem! – Bakura a fájdalomtól térdre rogyott, de hamarosan erőt vett magán és felállt, folytatta, amit elkezdett. Szegény Emiri lelkét is bezárta a smaragd nyakláncba. Én pedig nem tehettem ez ellen semmit.

- Bakura, hagyd abba! Kérlek! Te nem ilyen vagy, csak a bosszú beszél belőled!

- Igen a bosszú hajt, de te nem tudsz semmit rólam és a múltamról! Ugy hogy ne mond meg nekem, hogy mit ne csináljak! Diabund, támadd meg teljes erőddel a fáraót! – Kiáltotta mindenerejéből. A támadás eltalálta Atemet, aki a fájdalomtól teljesen összeesett. – Szenvedj!

- Herceg kérem, tartson ki!

- Mana.. – A fáraó még magánál volt, de nem tudott megmozdulni, megbénult az egész teste a támadástól.

- Fáraó, jól van? – Jött oda Seto és Ízisz egyszerre.

- Nem mozdul, a herceg nem mozdul! – Sírta el magát Mana, mert nagyon szerette a fáraót, mint egy igaz barátot.

- Mana, nem lesz semmi baja, még életben van.

- Tényleg? – Szipogott egyet a riadt lány. Eközben Bakura Kim felé fordult, az ő lelkét elég nehéz volt kiragadni, mert nagyon tiltakozott.

- A kis barátnőd lelke hevesen tiltakozik, de a gyűrű hatalmának senki se tud ellen állni, még te se és ő se! – Erősebben koncentrált és már Kim lelke se tudott tovább kitartani. Holtam, lélek nélkül esett a földre az élettelen teste.

- Neee, Kim! – Már alig láttam valamit is a könnyeimtől, de hallottam Bakura szavait.

- Ez nem történik meg, ha az ígéretedhez hű maradsz. – Egy óriási és öntelt hólyagot láttam magam előtt. Fűtött a düh, a harag a kétségbeesés. Nem tudtam, mit tegyek, de valamit tennem kellett.

- Nem hagyom, hogy még több ártatlan életet olts ki! – Ekkor fényleni kezdett körülöttem a levegő és a múmiák, amik eddig fogva tartottak, hirtelen elporladtak.

- Mi a fene történik veled?

- Ha valaki a barátaimat bántja azt keményen megbüntetem! – Ez után a mondat után kemény csata kezdődött köztem és Bakura között. Ő a Dibundját küldte rám és saját varázslatokkal küzdöttem. Sok sebet kaptunk mind a ketten és már egyikünk se volt olyan állapotban, hogy még egy csapást kibírjon vagy elindítson.

- Feladod? – Kérdeztem zihálva.

- Soha! De neked itt a vég! – Felállt és éppen rám akarta uszítani a szörnyét, de én ekkor kimondtam egy varázslatot és egy sötét helyen találtuk magunkat.

- Mi ez a hely, hol van Egyiptom?

- Ez itt az utolsó esélyed arra, hogy legyőzz, de egyben akár a sírhelyed is lehet! Ez az Ezeréves gyűrű belseje!

- Az Gyűrű belsejébe hoztál minket?

- Igen, kezdődjék, hát a végső visszaszámlálás! – Elindítottam egy energiagömböt Bakura felé, ő csak menekült. Alig bírt kitérni a támadásaim elől. Rohant az életéért, mikor már minden veszni látszott a számára a sötétségben egy apró fény jelent meg. Az élni akarás fénye. Hamarosan elért hozzá és egy jogar volt a fénygömbben. Bakura felemelte azt és felém tartotta.

- Csak nem meg találtad az élni akarás jogarát?

- Élni akarás jogara? – Kérdezett vissza.

- Ne keljem elmagyaráznom, hogy mi ez, benne van a nevében! – Bakura tovább szaladt a jogarral a kezében, de hirtelen megállt. Egy szintén erős energia gömb jelent meg a jogarban, mint az én energia gömbjeim, de ez más volt. Nem tudtam, hogy mit tud ezért támadtam. Bakura elindította a támadást, sajnos nem sikerült visszavernem. Eltalált. Súlyos sérülésem ellenére tovább harcoltam és nekem is sikerült eléggé megsebesítenem Bakurát, de már alig volt bennem élet, mert a sötétség, amiben harcoltunk, egyre csak elszívta az életenergiámat. Mind ketten kifáradtunk, alapos munkát végeztünk egymással.

- Ha téged is kinyírlak, akkor könnyű szerrel végezhetek a fáraóval!

- De elfelejtettél valamit!

- Mit?

- Azt, hogy még nem sikerült kinyírnod!

- Azon könnyen segíthetünk! – Egy hirtelen jött gömbtől alig tudtam kitérni, nem még támadást indítani ellene. Most én menekültem, már amennyire az erőm engedte.

- Most ki üldöz kit, cicuskám! – Mondta gúnyosan, miközben egyre közelebb ért.

- Nem vagyok a cicusod! Megértetted? –Kiabáltam rá, amit nem kellett volna, mert ez volt az utolsó energia foszlányom és ez is elszállt. Összeestem a sötétségben. Egyre közelebb jött. Nem tudtam se elmenekülni, se védekezni.

- Most legalább ott folytathatom ahol legutóbb Kura-Erunaban abbahagytam. Az enyém leszel, még ha utána meg is kell, hogy öljelek! – Olyan közel jött, hogy éreztem a leheletét az arcomon. Csókolgatni kezdte a nyakamat, de mivel még mindig nem volt rajtam felső, a derekamat kezdte csókolni. Úgy rám mászott, hogy alig kaptam levegőt. Az ujjával a derekamat simogatta, beleremegtem az érzésbe.

- Élvezed? – Nem feleltem, csak elfordítottam a fejemet. – Én többet adhatok neked, mint a fáraó. Csak te lennél nekem, nem számítana semmi a számomra csak te. Akarlak, most! – A testünk összesimult, felhajtotta a szoknyámat, hogy érezzem a köpenye alatt egyre jobban merevedő férfiasságát.

- Érzed ezt? Minden porcikám téged akar!

-  De én nem akarom! – Ellenkeztem. A kezét a szoknyám alá helyezte, próbálta behelyezni, de én ezt nem hagyta. Hirtelen oldalra fordultam, hogy ne sikerüljön neki.

- A francba, ne ellenkezz már! – Kiabálta le a felemet az előbbi miatt.

- Azt csinálok, amit akarok!

- Rendben, ha nem megy szépen, majd erőszakkal! – Hírtelen nagyon erőszakos lett, visszafordított és újra próbálta. De a kezemmel nem hagytam neki. Ellöktem magamtól és hátrafelé kúsztam, mert nem tudtam felállni. Ő csak közeledett egyre jobban, és a jogarát szegezte nekem.

- Meghalsz! – Ekkor egy energia gömböt készült felém lőni. Azt hittem, hogy itt a vége, de mielőtt elért volna a támadás egy védőfal jelent meg előttem és a csapást vissza irányította a gazdájának. Bakura szinte holtan rogyott a földre. Fölálltam és közelebb mentem hozzá.

- Sajnálom, de ha talán egy másik életben találkozunk, akkor akár, még barátok is lehetünk.

- Barátok! Badarság! – Ezek voltak az utolsó szavai mielőtt meghalt. A teste már kezdett eltűnni a sötétségbe, de én a még utolsó erőmmel kiragadtam a már élettelen testből a lelket és örök időkre az Ezeréves Gyűrűbe helyeztem. Hamarosan én is visszatértem a többiekhez, már alig volt bennem élet. Oda sereglettek körém, még Atem is akit Mana időközben meggyógyított.

- Izáya, jól vagy? Bakura?

- Elzártam a gyűrűbe, végleg, de én sem maradhatok tovább veled.

- Ne beszélj ilyeneket! Meg fogsz gyógyulni!

- Atem figyelj rám, kérlek. El kell zárnom a lelkemet a nyakláncomba, így talán van esély arra, hogy egy másik életben még egymással lehetünk. De ehhez az kell, hogy mind a négyünk testét a kijelölt helyekre temessétek az ékszerekkel együtt. Majd a madarak mutatják az utat.– Láttam Atemet sírni, értem sírt a nagy és erős fáraó.

 - Nem hagyhatsz itt!

- Kérlek, kövesd az utasításaimat. – Utolsó erőmmel még megszorítottam Atem kezét és elzártam a lelkemet a nyaklánca. Atem föl emelt a földről és így felelt.

- Ígérem, hogy találkozunk még! – Mindenki visszaindult a palotába, szép sorjában eltemették a lányokat, tiszteletre méltó temetést adtak nekik és végső nyugalomra helyezték őket azon a helyen, amelyet a legjobban szerettek. Atem az én temetésemen volt a legszomorúbb. Végső nyughelyemre helyeztek az oázis mélyén. Pont, ahogy kértem. Mindenki sírt, Mana zokogott, nem bírta felfogni a tényeket, de végül kénytelen volt belenyugodni az elvesztésünkbe. Miután véget ért a temetés Atem és Seto még ott maradt.

- Ígérem, hogy még találkozunk! Seto nekem az a sorsom, hogy Izáyaval legyek, rád bízom a birodalom irányítását, légy te a fáraó.

- Na, de felség!

- Semmi, de tudom, hogy jó uralkodó lesz belőled. – Ez volt az utolsó mondata Atemnek, mert elzárta az Ezeréves Kirakós mélyére a lelkét, hogy biztosan találkozzunk egy másik életben. Atemet egy fáraó módján temettek el a sírjában a kirakóval együtt, de legbelül mindenki tudta, hogy mind kettőnk végső nyughelye az a csodálatos oázis.

Évezredekkel később:

 Csöndben fújt a szél, az állatok se jártak erre, csak egy aprócska fehér madár ül egy ágon és siratta a fehér unikornist. Lehet, hogy ez a történet itt ér véget, de egy másik ugyan itt folytatódik.