Hórusz harcosa : Hórusz harcosa -A történet, ami a fényben folytatódik-
Hórusz harcosa -A történet, ami a fényben folytatódik-
2008.10.31. 20:25
5.fejezet
Hórusz harcosa -A történet, ami a fényben folytatódik-
5.fejezet
-Bakura-kun? –kérdezte Yugi szinte magánkívül. Bakura teljes fegyverzetben állt a tetőn, kezében hosszú, Anubis fejes botot tartva. Mereven nézett le a teraszon összegyűltekre. Majd hirtelen elrugaszkodott a tetőről és egy szempillantás alatt köztünk termett. Könnyedén érkezett talpra, mintha nem jelentett volna neki megerőltetést az a több 10 méter. Hihetetlen pontossággal, előttem ért földet, és alig pár centi választott el tőle. Meglepődtem. A szemei üresen csillogtak, mintha nem lenne saját akarata, hanem valaki irányítása alatt lenne. -Te vagy… Anubis harcosa? –dadogtam döbbenten –De hát… de hát mi történt veled Bakura-kun? A többieknek felocsúdni sem volt idejük. Bakura rezzenéstelen tekintettel nézet. Nem volt a szemében semmiféle érzelem. Se harag, se démoni gondolatok. Mint egy üres báb, úgy állt előttünk. Egyik kérdésre sem felelt… Talán meg sem hallotta azokat. Leforrázottan figyeltük őt, majd Bakura végül beszédre nyitotta a száját, és monoton hangon így szólt: -Érted jöttem, papnő. -Hogy micsoda? –riadtan léptem hátra egy lépést, de Bakura villámgyorsan utánam nyúlt, és a karomnál fogva vissza rántott. Embertelenül nagy ereje volt. -Engedd el! –kiáltott Yugi és Jyonouchi egy személyként. -Halakti, lépj közbe! –hangzott hirtelen a semmiből egy határozott hang, majd fénycsóva tűnt fel az égen, egyenesen Bakura felé süvítve. Halakti támadását még maga Zork sem tudta kivédeni, Bakura viszont könnyedén ugrott félre a csapás elől. Majd hirtelen szorítást éreztem a karomon. Bakura, maga után rántva engem, felugrott velem a palota tetejére. Szédítő magasságban voltunk, Bakura pedig úgy ugrott egyik helyről a másikra mintha csak apró lépéseket kéne megtennie. Odafentről leláttam az udvarra és a kapukon túl elterülő sivatagra. A teljes egyiptomi hadsereg tartott a palota felé. A Hold fénye burkolta körbe őket. A sivatag homokja magas felhőkben porzott a lábuk alatt. A lovas szekerek dübörgése félelmet keltett bennem, pedig tudtam, hogy Atemu vezeti őket. Ám ő mégsem vágtatott most csapatai élén. Úgy tűnt megérezte a bajt és előbb megérkezett a palotába. Fehér lován ült, homlokán a megszokott szimbólum világított. Halakti hatalmas lénye fonta körbe őt. Fölfelé nézett. Dühösen és aggódva figyelt minket. -Atemu! –vidult föl az arcom mikor megláttam őt. Tudtam, hogy most már nem lehet baj, hiszen itt van. -Jól vagy Anzu? –kérdezte. -I… igen. –bólintottam. -Bakura. –ráncolta össze mérgében a homlokát. –Szóval te vagy Anubis kutyája. Bakura viszont nem felelt. Ez szokatlan volt tőle. Ilyenkor általában démonian felkacag és jót nevet az ellenfele hátrányán. Most viszont csak állt egyhelyben, szótlanul és érzéstelen arccal nézve le a jó pár méterre alattunk lévő Atemura és Halaktira. -Engedj el te szörnyeteg! -próbáltam kiszabadítani a karomat a keze szorításából, ám Bakura minden erőfeszítés nélkül, szorosan tartott. Nem volt már ember, ez már biztos. -Hoj, Bakura! –hajolt ki Jyonouchi a teraszon és kiáltott föl nekünk a tetőre. -Mégis mi a fene ütött beléd? –kérdezte Bakurától –Szállj már le a magas lóról és beszéljük meg a dolgot! -Elég legyen Jyonouchi. –szólalt meg Shimon gondterhelt hangja a fiú háta mögül. –Ezzel nem mész nála semmire. Ő nem az a Bakura, akit ti vagy akit mi ismertünk. Ő más. Valaki használja a testét, de belül üres. -Hogy mi van? –nyílt nagyra Jyonouchi szeme. -De nagyapa! –szaladt ki Yugi száján. -Ha ez így van, -szólalt meg Jyonouchi megkomolyodott hangon. –Akkor nemcsak Anzun, hanem Bakurán is segítenünk kell. -Nincs segítség annak, aki Anubis szolgálatába állt. –sütötte le a szemeit Isis papnő gondterhelten. -Bakura! –hangzott Atemu hangja –Ugye nem gondolod azt, hogy meg tudsz szökni a palotából? Az 5 pap őrzi a kijáratokat! Bakura még mindig nem felelt. -Mi ütött beléd Bakura? –próbáltam kiszabadítani a karomat. –Mégis miért lettél Anubis harcosa? Nem ártottunk neked semmit! Hiába kérdeztem, nem kaptam választ. Felnéztem az arcára. A tekintete egy pont felé meredt, üresen. Halaktit nézte. Abban a pillanatban világossá vált számomra, hogy nem szabad akaratából van most itt és áll Anubis szolgálatában. Elvégre sosem süllyedne le odáig, hogy más szolgája legyen… bármennyire is gonosz a szíve. Nem volt időm tovább gondolkozni, ugyanis felemelte szabad kezét és Halakti felé mutatott vele. -„Mit csinál?” –töprengtem, majd hirtelen világossá vált számomra. -Atemu, menekülj! –ordítottam, ahogy a torkomon kifért. -Árnyak medre. –hangzott Bakura varázslata. -Halakti, sújts le rá az istenek fényével! –kiáltotta Atemu. Láthatóan esze ágában sem volt elmenekülni…De… miért is tette volna? Sejthettem volna, hogy sosem menne el. Egy büszke, magabiztos fáraó, aki az élete árán is megvédené Egyiptomot és a hozzá közel állókat. A Bakura testéből kiszabadult árnyak és Halakti fénye egymásnak ütközött. Szikrázó fény száguldott szét mindenfelé, már-már vakítóan hatott. Semmit sem láttam, csak Bakura kíméletlen szorítását éreztem. Mikor ez a két hatalom egymásnak feszült, sikítás csengett a levegőben. A fényben nem láttam, honnan jön ez a hang, ám úgy tűnt, mintha Egyiptom minden kőkockájából szólna a sikoly. Tudtam, hogy valami olyasmi történt most, aminek nem lett volna szabad bekövetkeznie. Talán az istenek siratják Egyiptomot? Vagy a palota nyűglődik ettől a küzdelemtől? Nem emberi sikoly volt… mégis akkor kitől vagy mitől származhat? Ahogy a fény halványulni kezdett a sikítás is elhalkult. Végre ismét láttam. Bakura térdre rogyva, a kezemet még mindig szorítva zihált mellettem. Ez volt az első érzelem, amit a feltűnése óta láttam rajta. A tekintetemet hirtelen Atemu felé kaptam. Ő ugyan olyan rémült arccal meredt maga elé és a levegőt szaporán kapkodta. „Mi volt ez a sikoly” –visszhangzott Atemu gondolataiban. „Kié volt ez a sikoly?” –nagyot nyelt, majd felnézett a palota tetejére, egyenesen a szemembe. „Anzu sikolya volt.” –gondolkozott. –„Ám ő úgy tűnik, rendben van.” Jyonouchi levette a füléről a kezét. -Eh de fület tépően sikoltott. -Anzu, jól vagy? –hajolt ki Yugi a teraszról és aggódó tekintettel nézett fel rám. Nem értettem a kérdését. -Nincs semmi bajom! –válaszoltam –De mi volt ez a hang? -Hiszen te sikítottál! –hajolt ki Honda is. -Ne hülyéskedj! Nem én voltam! -He? Akkor mégis ki? –lógott most már ki Jyonouchi is a teraszon. -Nem én! –bizonygattam. Shimon jól tudta mi történik, ám nem szólt róla nekünk. Maga is félt ettől a feltevéstől, hiszen sosem gondolta volna, hogy létezik ilyen. Akkor még nem tudtam, de a sikítás, amit mindannyian hallottunk, az tényleg tőlem származott. Legalábbis tőlem fog. Amikor Bakura és Atemu ereje egymásnak csapódott, az árnyjáték egy újabb szintre lépett. Az ő szintjükre. Amikor felszabadult a fény, egy darabkát megmutatott az elkövetkező jövőből. Az, hogy az én kétségbeesett sikolyom csengett a közel jövőből bizarr gondolatnak tűnt. Shimon lefogta reszkető kezét, majd a teraszhoz sietett. -Felség! –kiáltott le Atemunak. –Abba kell hagyniuk! Ezt az erőkifejtést még az Árnybirodalom sem fogja tudni elviselni és áttörik! Ha tovább folytatják, kíméletlenül meg fogja viselni a testüket ez a harc! Atemu még mindig kicsit zihálva, kiegyenesedett a lován és az aggódó, idős tanácsadója szemébe nézett. -Ne aggódj Shimon. –mondta fájdalommal teli tekintettel. –Bírni fogjuk. Ez egyértelműen hazugság volt. Már ez az egy támadás is kimerítette mindkettőjüket. Bakura reszkető lábakkal kiegyenesedett mellettem. A tekintete ismét ürességet tükrözött. A szabad keze, amivel az árnytámadást indította teljesen összeégett. Ő mégsem mutatott érzelmeket. „Ez fáj.” –szorította össze Atemu a fogait és a szívéhez kapott. „Hogy fájhat egy olyan támadás, amit én indítok?” –gondolkodott, ám nekünk nem mutatta a fájdalmát. „Mit tettek veled Bakura, amiért ilyen kockázatot vállalsz?” –tűnődött és felnézett a füstölgő kezű, páncélos alakra, aki egykor élő, érző személy volt. -Halakti –szólította meg Atemu az istennőt –Mit tegyünk? Hogy állítsuk meg? -A páncélt Anubis féméből kovácsolták. –csengett Halakti bölcs hangja. –Csak Hórusz Harcosa ejthet rajta karcolást. -Hórusz Harcosa nem jelenhet meg. - szögezte le a fáraó. -Akkor Anzu veszélybe kerül. -Én nem tehetek ellene sok mindent. –vallotta be az istennő. -Nem számít. –húzta ki magát Atemu, majd elkezdte lecsatolni a csuklóján lévő karperecet. -Felség, ne tegye! –rémült meg Shimon. -Akkor támadjuk Bakura azon részét, ami nincs páncéllal lefedve –szólt Halaktihoz a fáraó, nem figyelve az intésére. -A karperec. –suttogtam rémülten, nézve, ahogy lekerül Atemu csuklójáról. Ez a karperec zárta el a fáraó erejének a nagy részét, mivel az olyan hatalmas volt hogy Atemu érdekében, jobb volt elzárva tartani. -Mit gondolsz Halakti? –nézett fel a mögötte álló szörnyre Atemu –Képes vagy az erőm segítségével megrepeszteni azt a páncélt? -Képes. –felelte az istennő, majd kezét a fáraó fölé emelte és érezte ahogy átjárja a fáraó ereje. -Ez veszélyes támadás lesz. -jegyezte meg. -Tudom. –felelte Atemu. –Most viszont, kérlek támadj Halakti. -Segíts minket Hórusz, fáraók apja! –szólt Halakti, majd egész lénye fényleni kezdett, és a támadás megindult. A fény felénk süvített, ám csak Bakurát célozta. Ő viszont résen volt. Égő kezét felemelte és elkiáltotta magát monoton hangon. -Anubis, büntesd őket saját belátásod szerint! Ebben a pillanatban egy kavargó fekete lyuk jelent meg előtte, és elnyelte Halakti támadást. Atemunak még meglepődni sem volt ideje, a fekete lyuk a semmiből tűnt fel, közvetlenül előttük. -Mi a… -rémült meg, mire a másodperc töredéke alatt Halakti támadása a visszájára fordult, és feléjük süvített. - Superia! Varázs pajzs! –kiáltotta Isis a saját szörnyének. Superia a fény sebességével dacolva védőpajzsot varázsolt Atemu elé, ám Halakti visszájára fordított támadása egy szempillantás alatt áttörte ezt a pajzsot, és telibe találta Atemut és Halaktit. -Atemu! –sikítottam kétségbeesetten. -Felség! –kiáltotta Shimon. -A fenébe is! –szorította ökölbe Jyonouchi a kezét. A fény őrült erővel csapódott be. Halakti testét felemésztette, Atemut és a lovát felborította, majd jó pár métert röpítve nekicsapta a palota falának. A fáraó eszméletlenül esett a megviselt talajra. Halakti elpusztult, így az ő életereje is a végét járta. Isis a szája elé kapta rémülten a kezét. Lesokkolva álltam odafent, az iménti jelenetet figyelve. Egész testemben remegtem, ahogyan az eszméletlenül heverő Atemut néztem. -Ne. –suttogtam. –Ne… Ne őt. Könnycsepp csordult ki a szememből. -Atemu. –rebegtem –Atemu kelj fel! De ő nem mozdult. A karja és az oldala véres volt, és úgy tűnt, mintha nem lélegezne. A szívemhez kaptam a kezemet, és összeszorítottam a szememet, hogy valahogyan képes legyek visszafojtani a patakzó könnyeimet és a szörnyű gondolataimat. -Atemu!!! –sikítottam. Jyonouchiék rohantak végig az udvaron, a fáraó irányába, hogy segítsenek. -Atemu! –térdelt le barátja mellé Yugi könnyes szemekkel –Kérlek mondj valamit! -A fenébe is! –kapta el Jyonouchi a fáraó ruháját –Szólalj már meg! –kiabálta. - Jyonouchi elég legyen! –próbálta visszafogni Honda. -Elég! Mit művelsz?! –torkollotta le Shimon –Álljatok félre! -Hiszen nem lélegzik! Tegyetek már valamit! –tajtékzott Jyonouchi. Térdre rogytam. Menni akartam de Bakura kegyetlen módon nem engedett el. Csak szorította a kezemet, és én nem tehettem semmit. Onnan föntről kellet végignéznem, ahogy a férfi akit szeretek, haldoklik. Ekkor viszont, mint a villanás, a jóslat egy része jutott eszembe: „Ha Hórusz Harcosa nem jelenik meg, akkor Anubis elragadja a fáraó erejét, és vele együtt a lelkét is.” Tehát ha Hórusz Harcosa feltűnik, Atemu megmenekül. A remény ismét visszatért a szemembe. Elkezdtem kotorászni a zsebembe, és elővettem azt a kártyát, amit Atemu adott nekem az indulásunk előtt. Ez Hórusz Harcosát ábrázolta. „Ha Hórusz Harcosa megjelenik, az azt jelenti, hogy Te veszélybe kerülsz. Te neked kell majd irányítanod Anubis ellen, és ezt nem hagyhatom.” –csengett Atemu hangja a fülemben. -Sajnálom Atemu. –suttogtam. –De én sem hagyhatom, hogy veszélybe kerülj. A kártya a kezemben fényleni kezdet. -Jelenj meg! –kértem a kártyát. –Akárki is vagy, megidézlek téged, Hórusz Harcosa! A kártyából egy sólyom rikoltása hallatszott, majd előtört belőle egy sólyom madár. Felrepült az égig. Ebben a pillanatban Atemu teste is világítani kezdett akárcsak a kártya. -Mi folyik itt Shimon mester? –rémült meg Isis, a földön heverő fáraót figyelve. -Hórusz Harcosa? –kérdezte döbbenten Shimon, majd örömkönnyek csordultak végig az arcán. –Visszatért Hórusz Harcosa. –rebegte. Atemu szeme hirtelen fölnyílt és ismét lélegzett. -Mi folyik itt. –ült föl a döbbent arcok között. A teste rendületlenül fénylett, majd hirtelen egy külső erő megemelte és talpra állította. A körülötte kavargó fény alakot kezdett önteni. Egy páncél alakját. Fején sólyomra emlékeztető dísz villant meg. Karját, lábát és szinte a teljes testét aranyló páncél fogta közre. -Ez hogy lehetséges? –reszketett Isis a látványtól. -A… Atemu. –dadogta Yugi. -Hát visszatért. –hulltak alá Shimon könnyei. –Visszatért a megmentőnk. -Micsoda? –nézett döbbenten Atemu az idős papra. Shimon térdet hajtott. -Tudhattam volna, hogy Ön az felség. –felelte. –Ön az… Atemu lélegzete elakadt. Nemrég még a halál közelében lebegve feküdt a földön, most pedig díszes páncélba öltözve állt barátai között. -Én vagyok Hórusz Harcosa? –nézett végig magán, majd felnézett rám. Boldogan ám könnyes szemekkel tekintettem vissza rá. -Én lennék, aki veszélybe sodorja Anzut? –rebegte döbbenten.
AJÁNLOM AZ OLDALT![°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,](/portal/yugioh-page/image/logo_1375370659.jpg "°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,"){kind=logo}
5.fejezet
Yu-Gi-Oh! DM manga
Yu-Gi-Oh! DM anime
