-Mikor először itt jártatok, nem ismertelek föl, de mára már tudom ki vagy. Nem én teremtettem ezt a mellék világot hanem az elődöm Usaka Koriko, a te apád!

Na mindenféle válaszra gondoltam csak erre nem.

-Az nem lehet hiszen én.....mindig is ...árva voltam. Egy útszélén otthagyott kis kolonc. -gondoltam magamba. Mindig is úgy gondoltam hogy csak ugyanolyan lélek lehetek mint a többiek akik a perem vidékre kerültek. Soha nem gondoltam volna hogy egy halál istennek vagyok a gyermeke, pláne azt nem hogy egy ilyen nagy valakié.

-És hol van most az apám?-kérdeztem izgatottan.

-Sajnálom de már nem él.-mondta szomorúan.

-Ki ölte meg?

-Mikor megteremtette ezt a világot.-fogott hozzá.- megpróbálta nagyjából ugyanolyanra kialakítani ezt a világot mint amilyen a közép
világ, de ez a többieknek nem tetszett így föllázadtak ellene. Az apád tudta hogy lázadás készül ellene ezért kivette a lelkéből a magot és a tiédbe tette.-mondta.

-TESSÉK?-kérdeztem hangosan.-nálam van?

-Igen, miután ezt megtette elvitt téged a perem vidékre, és otthagyott hogy neked ne essék bajod.-mesélte.

-És az anyám?

-Ő akkora már nem élt, betegségben halt meg. Én akkor az apád hadnagya voltam, együtt jöttünk el a közép világból. Azt mondta hogy majd keresselek meg ,de az igazság az hogy nem tudtam hogy merre keresselek. Csak azt tudtam hogy Rugonkaiban vagy, de hogy hol az nem.-mondta.

-Értem.- Úgy éreztem hogy ez egy kicsit sok nekem egyszerre. De ami ez után következett..... Shigeo Haykora pillantott majd ijedten fölugrott és remegve hátrálni kezdett.

-Az az csak nem a....

-Mi? A nyaklánca? Seribeki Shanioé.- mondtam.

-Azt én is tudom kié, de az az energia ami belőle árad... Ti nem érzitek?

-Mégis mit?-kérdeztem csodálkozva.

-Az a nyaklánc, az a víz magja.-mondta hatalmas szemekkel.-hogy kerül az hozzátok?-kérdezte.

-Akkor találtam amikor megölte a szüleimet.

-Shanio igaz?-a lány csak bólintott.-igazán sajnálom.-mondta.-szóval, mielőtt elvett-ék tőle a rangját kiszedte a lelkéből a magját, de akkor mi van most Faunánál?-gondolkozott el.

-Kinél?

-A mostani fő kapitánynál a kék shinigamiknál, eddig nem is vette volna észre?

-De ha nálunk van kettő akkor már csak...

-Daisuke sama!-pattant föl Hayko.

-Nyugalom! odamegyünk mielőtt baj történne, amúgy meg kétlem hogy Dai nem tudná megvédeni magát.

-Á szóval, kiderült Daisuke kiléte ez egyre jobb.-vigyorgott.-na de most mi lesz?-kérdezte ám a következő pillanatban Satoya rontott be a terembe.

-Kapitány!!-üvöltött.- ujjabb vendég érkezett.

-Katsumi lenne?-kérdeztem.

-Kétlem ő nyílván tudja már hogy nálad van a mag szóval ide biztosan hogy nem jönne.- magyarázta.

    *

      Nem, az illető neve Hitsugaya Toushirou a 10. osztag kapitánya, az mondja rendkívül sürgős.
    *

      Na, végre megismerkedtek vele is kísérd be!-utasította.
    *

      Igen is!.-hajolt meg majd gyorsan futásnak eredt. Pár perc múlva Toushirouval tért vissza aki nagyokat lihegett nagyon zaklatottnak tűnt.
    *

      Mi az mi történt?-kérdezettem aggódva.
    *

      Valaki, egy nő, védőburkot húzott az elmúlás dombja köré és valami szertartást csinál ott, a legfurább hogy Katsumi is vele van.-mondta lihegve.
    *

      Ne!



Így is volt Tensei Behina, nagy piros védőburkot húzott a domb köré hogy ne tudják megzavarni szertartásában. Már mind a 13 osztag jelen volt de ne tudták megtörni a védőfalat. Behina még mindig gyenge volt ezért egy sötétzöld szinte fekete székből irányította a szertartást. kicsit távolabb állt tőle Katsumi is aki csak fa pofával figyelte az eseményeket. Tudta mire készül úrnője mégse tett semmit.

Mikor odaértünk már hatalmas tömeg volt. A pajzson belül pedig lassacskán egy hatalmas fekete kapu kezdett kirajzolódni.

-Mi a fenét műveltek?!-ütögettem öklömmel a pajzsot de az nem tört szét. -Katsumi! Állj le!-kiáltottam, de nem hallott engem, rám se figyelt.

-Kapitány!!!-kiáltotta egy ismerős hang. Ichigo volt az háta mögött barátai kis serege és két megint csak ismerős személy.

-Eigo, Daige!.-csodálkoztam.-mit kerestek itt?-kérdeztem.

-Gyorsan elmentünk értük hogy föltörjék a védő pajzsot. -magyarázta Rukia. Se szó se beszéd egyből elkezdték föltörni a pajzsot, amire már Katsumi is felfigyelt.

-Hé, ti ketten, hagyjátok abba különben végzek veletek.-fenyegetőzött közben ki volt karddal megindult feléjük. De amikor pont lesújtott volna, a védő pajzson egy kis ajtó nyílt ki.

-Usaka kapitány gyorsan!-mondta kicsit nyögve Eigo, én gyorsan besurrantam az ajtón, kihúztam a kardom majd kivédtem Katsumi támadását. Az ajtó bezárult mögöttem. Két ellenség és én. Bár Behina nagyon el volt foglalva valamiféle kapu kinyitásával, de azért hátrafordult fölmérni engem.

-Nézzenek oda, kit látnak szemeim, csak nem a kis Usaka Yasami, apuci hogy van?

-Mi?-kérdeztem.

-Semmi .-legyintett. -Katsumi öld meg!-utasította. A húgom megtorpant, nem mozdult.

-Még is mire készül ez a nő?-kérdeztem.

-Semmi közöd hozzá!.-kiáltott nagyot majd támadásba lendült. Kard kardot ért.

-Miért nem mondtad hogy bennem van a levegő magja mi?-kérdeztem szemre hányóan.-nem kaptál rá parancsot mi?-kérdeztem.

-Nem akarlak megölni.-mondta szomorúan.-nem akarok senkit bántani.-mondta.-soha senkit nem is akartam. csak.....visszakapni a családomat, a barátaimat,azokat akiket szerettem...vissza akarom kapni az életem!-kiáltotta, majd a kardja előhívás nélkül átváltozott.-nem foglak megölni, de nem engedhetem hogy meghiúsítsd az úrnőm tervét.-mondta.-ha pedig azt szeretnéd hogy senkinek ne essen baja akkor, menj innen!

legalább magyarázd el hogy mit csinál? Azt hiszed tétlenül fogjuk nézni ahogy itt valami kaput nyit....

Hueco Mundoba .-mondta.

-Tessék?

-Elmegy a lidércekhez hogy újjá szülessen. Pontosabban a legerősebb Vasto lordhoz.

A lidércek királyához.-mondta. A tervet egyszerűen lehetetlennek tartottam. Kizárt hogy a legerősebb lidérc segítsen neki, hacsak....

-Megőrültél? Ha a lidércekhez kerül mind a négy mag, akkor elpusztítják a lelkek világát beleértve a mellék világokat is.-mondtam.

-Ne törődj vele. Nem a te dolgod. Az úrnőm megfelelő alkut fog vele kötni, ami egyaránt jó neki és a lidérc királynak is.-magyarázta. Épp akkor adta ki a fő kapitány a parancsot Eigoéknak hogy törjék föl az egész pajzsot, de ahogy láttam, annak a kis ajtónak a kinyitása is kemény feladatnak számított. Jó időbe telt míg feltörték.

-Emlékszel még...-kezdtem el. Katsumi rám nézett.-amit még apa mondott nekünk?-kérdeztem.

-Javítsuk ki az én apám.-mondta.

-Igen a te apád, de akkor is. Emlékszel?

-Nem.-válaszolt egyszerűen.

-Azt mondta, mikor rátok nézek olyanok vagytok mint két tojás, de nem külsőleg, hanem belsőleg.

-Ezt mondta volna?

-Amikor ezt mondta nem értettem mit akar ezzel, de már rájöttem. Katsumi, mi ugyan abban a bűnben szenvedünk, ha nem békülünk ki akkor soha nem fog lenyugodni körülöttünk a világ, és soha nem lesz béke.-mondtam. Erre a kijelentésemre Behina megfordult. Mérgesen felhúzta szemöldökét és rám nézett.

-Ugye nem gondold hogy ezzel a hazugsággal megállíthatod a fogadott lányomat aki gyűlöl?-kérdezte. - Aki itt a legnagyobb bűnös az te vagy!-mutatott rá.

-Nem igaz! Mindketten hibáztunk, és félreértettük az érzéseinket a cselekedeteinket. Ördögi körforgás az egész..-mondtam.- soha nem voltak szüleim akiket úgy is szerettem volna, de...volt egy húgom, akit tényleg szerettem. Egy egyszerű félreértés volt az egész. Ha aznap nem haragudtál volna meg rám, akkor visszajöttél volna, vagy el se mentél volna. De nem így történt. Én meg. Ha nem kapom föl a kijelentéseden a vizet, talán most is egy család lennénk. Nem érted? Mind ketten hibáztunk, nem tagadhatod le!-mondtam. Katsuminak potyogni kezdtek a könnyei, majd térdre rogyott.

-SAJNÁLOM!!-kiáltotta, és közben zokogott.

-Hm.-morgott Behina. -úgy tűnik már rád sem számíthatok.-mondta.-de már nincs is szükségem rád.-mondta majd elővett egy tőrt, és Katsumi felé dobta de én megállítottam egy légőrvénnyel. Megvédtem őt. Mert úgy éreztem már a védelmem alá tartozik. Az egyik legfontosabb dolog az volt amit megtanultam, amikor a húgom megszületett, hogy bármi történjék nekem kell megvédenem. Mindez idáig megfeledkeztem erről a kötelességemről, de úgy gondoltam most már ismét a nővére lehetek.

-Nem bánthatod a húgom.-kiáltottam. Katsumi csodálkozva fordult meg felém.

-Yasami!

-Ne aggódj, megállítom.-mondtam elszántan.

-Meg akart ölni?-kérdezte.

-Igen.-bólintottam.

-Akkor....csak így, megöltél volna?-kérdezte közben szemei előtt megjelentek annak a Behinának a képei akit tisztelt és anyjaként szeretett.-akkor majd én. Nem kegyelmezek annak aki meg akart ölni egyszer.-mondta mérgesen.

-Hiába beszélek neked te? Elárult téged a tulajdon nővéred kitette az „életedből” a szűröd.-kiabált.

-Nem, nem tette ki. Épphogy elindította. Ha ő nem teszi ezt, ha mindez nem történik akkor, soha nem lehettem volna halál isten, nem lehettem volna a tanítványa, nem lehetnék most fő kapitány. Nem lennék senki. De, maga, maga tényleg elárult engem! Azzal győzködött hogy egyedül vagyok és egyedül is maradok a nagyvilágban. Hogy senki nincs mellettem csak maga! Azért mondta ezt hogy kihasználjon engem! Vallja csak be!

-Most mit tagadjam? Remek segítő voltál. Simán bevetted minden prédikációmat. Köszönöm hogy idáig eljuttattál. Ég veled.-mondta majd ujjabb vörös védő burkot csinált a kezével, majd elindította a lebegő trónt és átment vele a kapun. Nem tudtuk megállítani. Csak ennyit mondott még.

-Majd visszatérek egy kis pusztításra ide, addig is csináljátok ki egymást.-nevetett.

-Nem!-kiáltott Katsumi közbe pedig a burkot verte. Ismét csalódnia kellett valakiben akit nagyon szeretett. Mikor a védőburok eltűnt a Hueco Mundoba vezető kapu is bezárult, és Behina is vele együtt. Síri csend következett. Csak Katsumit hallottuk ahogy zokog. Most hogy belegondolok, mikor először támadt ránk, teljesen más volt. Mindenre képes lett volna hogy rajtam bosszút álljon. Folyamatosan Behinától kapta a parancsokat, amiket ő szívesen is teljesített. Nyílván azt a parancsot is az úrnőjétől kapta hogy hozza el Toushirout, hogy rabolja el Hinamorit, bár nagyon úgy tűnt hogy ezek az ő parancsai. Tudtam hogy soha nem lenne ilyen gonosz dolgokra képes soha. Ez a Katsumi aki most itt van. Ő az igazi kishúgom, az a kis szende zöld hajú lány aki egykor ott volt mellettem, akit én tényleg szerettem, annak ellenére hogy néha idegesítő volt. De akkor is, szeretem őt, bármit is csinált, bárkivel. Odamentem hozzá gyengéden átöleltem, ő pedig fejét a vállamra tette és még jobban sírni kezdett. A sok bűntudattól, a csalódástól, a fájdalmaktól.

-Sírj csak, sírj nyugodtan. -mondtam halkan közbe pedig a haját simogattam gyengéden.

-Fő kapitány asszony!-dadogott értetlenül Eigo, Daige csak mosolygott. Tudta most már hogy nem az ő hibája hogy a felesége meghalt, hanem Behináé. Mikor Katsumi jól kisírta magát, fölálltunk, nagy zöld szemeivel rám nézett, majd szorosan átölelt.

-Sajnálok mindent, kérlek bocsáss meg....egem, teljesen átvertek, kérlek ne haragudj!-mondta bűnbánóan.

-Nem nem haragszom.-szeppentem meg. Rég nem kaptam már ilyen őszinte ölelést senkitől. -most menjünk vissza.

-De mi lesz Behinával?

-Hallottad nem?-kérdeztem.-vissza fog térni és akkor elintézzük. Meg fog fizetni amit velünk művelt.-mondtam elszántan.-addig pedig még többet kell gyakorolnunk hogy erősek legyünk. Ha ő a legerősebb Vasto Lordot akarja a nyakunkra sózni föl kell készülnünk ellene.-mondtam.

-Rendben.-szorította ökölbe kezeit.

-Na ezt már szeretem.-szólalt meg egy hang, mikor odanéztem....

-Dai!

-Hogy kerülsz ide?-kérdezte Katsumi nagy szemekkel.

-Csak nem gondolod hogy kihagyok egy ilyen családi bulit?-vigyorgott.

-Oh köszi.(víz csepp)-mondtuk egyszerre.

-Jut eszembe, remélem benned van a tűz magja mert ha rólad is kiderül hogy nem nálad van.

-Nem nem, nálam van.-mosolygott.

-Én. -szólalt meg Hayko, majd oda ment Katsumihoz és levette a nyakláncát.-vissza szeretném ezt adni Shanionak, ez az övé.- Katsumi rá nézett egyből fölismerte a kis ék követ.

-Oh a trehány mindenségit, hogy hagyhatott el egy ilyen értékes ék követ? Tudod mit ,tartsd meg, Shanio nem tudná úgy se visszatenni a lelkébe, akiből egyszer ki vették az soha nem kaphatja vissza.-magyarázta.

-Igen.-bólintott.

-Kariso Katsumi. -szólította meg Yamamoto .-remélem most már nem lesz több incidens veled.

-Hát még emlékszik rám?-kérdezte.

-Hogyne, te voltál a leghangosabb az akadémián.-mondta. Mi meg csak nevettünk.

-Tényleg, és Toushirou?

-Hé gyere ide!-szólítottam barátomat aki egyből mellénk jött.

-Szeretnék bocsánatot kérni.-mondta.

-nem tőlem kéne, hanem Hinamoritól. -mondta- ő még mindig a gyengélkedőben fekszik, sérülten.-mondta.

-Nagyon sajnálom.

-De, még soha nem volt olyan ember akinek ne tudott volna megbocsájtani..mondta.

-Senki nem haragszik már rád.-mondtam.-el van az egész felejtve.

-Köszönöm. akkor, azt hiszem legjobb lesz ha visszamegyünk a saját világunkba.

-Na de..-tiltakoztam.

-Sok mindent kell elintéznem odahaza, a 13 őr osztagomnak, nagyjából mindenkinek okoztam valami fájdalmat, mindenkitől bocsánatot kell kérjek. El kell hogy indítsam az igazi általam irányított életemet. -mondta.

-Helyes.- bólintottam.

-Akkor még taklálkozunk.- mondta majd futásnak eredt. -Eigo Daige utánam!-utasította két tisztjét majd követték őt. Mikor egyre csak távolodott biztos voltam benne hogy Hayko az én kicsi húgomra hasonlít. Ahogy lobogott a haja a szélben.

Boldog voltam, hogy visszakaptam őt. Végtelenül boldog. De azért ideges is voltam Behina miatt de biztos voltam benne hogy mi ketten, Katsumi és én, bármire képesek vagyunk....a testvéri kötelék erejével.

THE END



Tanulság: Soha ne higgy a szemednek. Csak is a szíved kötelezzen. Ne hagyd hogy az életedet irányítsák, légy a magad ura. Félreértések bűnöket szülhetnek. De mindig a sorok közé kell látni hogy megtaláljuk a valódi igazságot. Mindig. Jól csak szívvel lehet látni, és lélekkel.

A testvérek veszekedhetnek, összeveszekszenek, de végül mindig kibékülnek, mert szeretik egymást, mindig. A testvéri kötelék soha nem szűnik meg, és az erő amit képvisel legyőzhetetlen.

Isten avagy a sors-e a történetek irányítója, kérdezhetnénk, hogy vajon ő iráynítja-e a gondolatainkat.

Csak akkor ha hagyjuk. Ha a szívünk vezet minket, soha nem fogunk eltévedni. Ha bízunk a barátainkba, azokban akiket szeretünk, és persze önmagunkban soha nem fogunk elbukni. „ Higgy és a szívünk nem fog meginogni, higgy és a kardunk nem fog eltörni. Lehet hogy az út amit választottunk másfelé vezet de a mi vas szívünk egyként fog dobogni és ígéret szerint visszatérünk ide”(Bleach: Abarai Renji)


Írta: Cathy Turner ( Téglás Kata)

BLEACH


Hamarosan következik: Bleach 2. kötet, Az átkozott kapitány