Most szálltunk le a vonatról. Nagyot sóhajtottam. Itt vagyunk, ahol régebben éltem. Itt nőttem fel, itt éltem nagyapámmal, és életem nagy szerelmével, Eliadéval. Talán... talán mégis rossz ötlet volt, hogy eljöttem.
- Minden rendben? - állt mellém Will.
- Persze. - sóhajtottam - Csak a régi emlékek.
- Haa? Te már jártál itt?
- Igen. Itt éltem Eliadéval. Aztán végül kiderült, hogy egy akuma, és meg kellett ölnöm.
- Oh. - jött zavarba - Bocsánat. Én nem is... Bocsánat!
Elöntött a fájdalom. Visszagondolni Eliadéra... Könnyeim magától megindultak.
- Crowley, én nem akartam! - ijedt meg Will.
- Semmi baj. - töröltem meg az arcom - Menjünk.
Elindultam keményen, magabiztosan előre - legalább is azt mutattam, belül rettentően féltem. Komui mondta, hogy ne jöjjek, de nekem erősködnöm kellett... Minden egyes lépés olyan volt, mintha több tonna súly lenne a lábamon. Nagy nehezen nyílt az a kapu is, amit ezelőtt pár évvel, simán kinyitottam. A kertben vagyunk. Minden virág elszáradt, minden növény kipusztult. Azaz majdem minden. Az örökzöld fák, még épphogy éltek. Csend volt. Komui szavaiból azt vettem le, hogy itt nyüzsögnek az akumák. De semmi.
- Hol vannak az akumák? - kérdeztem - Lehet hogy átvágtak minket?
- Vagy az is lehet, hogy tudták, hogy jövünk. - kezdett bele Allen - Ami azt jelenti, hogy lehet emögött egy Noé áll. Legyetek óvatosak. - majd tovább indult.
- Váó. Milyen nagy ez a kastély! - csodálkozott Will.
- Meg félelmetes. - tette hozzá Allen.
- Most már a belsejére is kíváncsi vagyok! Siessetek! - lelkesedett megint a kis újjonc.
Nekem persze már semmi új nem volt a kastélyban. De mégis fura újra látni. A kastély bejáratához mentünk, és ahogy kinyitottuk, a szavunk is elállt. A hatalmas nagy előtérben nyüzsgött a sok akuma. Több száz volt belőlük. És a nyikorgásra felkapták a fejüket.
- Nocsak, behatolók. - szólalt meg egy kettes szintű, majd egyből nekünk támadt.
Írtottuk őket ahogy csak tudtuk. Még Will is. Most látom először, hogy az Innocencét használja. Komui szerint elég fura a használási módja, de én semmi különöset nem veszek észre. Van két pisztolya, azt használja. A mozgása olyan mint... mint... hm... minek is hívják azokat?? Bérgyilkosok! De nekem sem szabad tétlenül állnom. Az első leterített akuma után, és az első korty vér után én is felpörögtem.
- Megállni! - hallatszott egy hang, amire minden akuma megállt.
A teremben mintha megfagyott volna minden. Az összes akuma reszketve nézett a hang irányába. Én is így tettem, bár én nem igazán reszkettem. Nah jó most hazudtam. Két Noé állt a lépcső tetején. Road Kamelot, és Tyki Mikk.
- Mégis mi ez a nagy felfordulás? - nézett körül Road, majd mikor észrevett minket felvidult - Ördögűzők! És Allen is itt van! - ujjongott.
- Te Allen ismered őket? - súgta Will.
- Igen. Ők a Noé klánból valók.
- Komui mesélt róluk. Szóval ti vagytok, akik az akumákat irányítják! - kiabált nekik oda.
- Új csapattárs? - jegyezte meg gúnyosan Tyki - Nézzük mennyire bírja az iramot egy lány! - majd egy hármas szintűt küldött felé.
Allen Will elé állt.
- Mit csinálsz Allen? - kérdezte Will.
- Egy hármas szintű ellen nem tudsz harcolni!
- Milyen lovagias. Vigyázz mert Road kikaparja szegény lány szemét! - mondta Tyki.
Körbenéztem. Mindenhol egyes és kettes szintű akumák voltak. Viszont hármas szintű csak az az egy. Rájuktámadt. Allen kivédte a támadását.
- Menj innen! - szólt rá Willre.
- Ezt megjegyeztem! - majd elrohant.
Allen minden egyes támadása hatott az akumára, de valamiért az akuma nem érte el Allent. Mintha egy láthatatlan pajzs védené. Willre rátámadt két kettes szintű, így levette tekintetét Allenről. Próbáltam közelebb férközni vagy Allenhez, vagy Willhez, de annyi volt ezekből, hogy nem tudtam megmoccanni sem. Ekkor az akuma akkorát ütött Allenbe, hogy nekizuhant a falnak, majd azt is átszakítva, az egyik fán landolt. Utánament, majd visszadobta a helyiségbe, egyenesen a falon függő csillárra. Allen leesett a földre, próbált felkelni, de ekkor a csillár leszakadt, és egyenesen ráesett.
- Allen! - kiáltottuk egyszerre Willel.
A hármas szintű kiemelte az üvegdarabok közül. Meg se mozdult. Ekkor Road odasétált hozzá.
- Szívós ez az Allen. Csak az eszméletét vesztette el.
A hármas szintű letette Allent a földre, Road pedig magához ölelte. Futásnak eredtem, hogy segítsek rajta. Will követte a példám. De ekkor Road a hármas szintűt küldte felénk, ami elragadta mellőlem Willt.
- Will. - megálltam.
- Menj tovább! - kiáltotta, majd felhúzta a fegyvereit, és lövöldözni kezdett.
Nem tudom mit tegyek. Will bírni fog vele? Egyre csak ez járt az eszemben.
- Indulj már! - üvöltött rám, amitől megindultak lábaim.
De persze Road sem akarta, hogy közel férközzek hozzá, így annyi akumát küldött rám, amennyit csak tudott. Ekkor...
- Pokol férgei! - azzal a kastély fala leomlott, majd előtünt Kanda és Lavi.
- Úgy látszik időben! - mondta Lavi - HiBan!
A tűz végigsöpört, és a legtöbb egyes szintűt elpusztította. Azonban a hármas szintű, akivel Will harcolt, nekivágta a lányt a kastély egyik falának. Egyből elvesztette az eszméletét, és zuhanni kezdett. De mielőtt földet ért volna, Tyki elkapta.
- Megvagy hime(hercegnő)!
- Vedd le róla a mocskos kezed! - kiabált Kanda.
- Maradj nyugton, túl nagy a szád! - Tyki elvigyorodott - Ígérem nem fog fájni neki! Gyors leszek!
Kezét felemelte, hogy rámérje a végső csapást.
- Megállj Tyki. - szólt rá Road - Ne öld meg! Eszembe jutott valami nagyon jó. Ti ott hárman! Holnap rendezünk egy nagy bált! Feltétlenül jöjjetek el!
- Mit tervezel Road? - nézett értetlenül Tyki.
- Majd meglátod!
Road megfotga Allent, majd Tyki irányába húzta.
- Hozd a csajt.
Egy ajtó emelkedett fel mögöttük, majd eltűntek benne.


Kanda őrjöng! Fél órája mást se csinál, csak fel alá járkál, és szitkozódik, hogy a hülye Komuinak minek kellett elküldenie Willt, amikor nem tudja még rendesen használni az Innocencét. Meg hogy tuti megöli!
- Hogy hogy ilyen hamar ideértetek? - vetettem fel.
- Amikor visszaértünk, Komui mondta, hogy eljöttetek. Szerencsére csak egy órányira voltunk lemaradva tőletek. És Kanda tempójában, simán utolértünk. - sóhajtotta Lavi.
- És most mit csinálunk? - kérdeztem.
- Lesz ez a bál, amit említett. Valamit terveznek, szóval szerintem még életben hagyták Allent és Willt. Utánuk nem tudunk menni, szóval nem tehetünk mást, minthogy várunk. Talán addig körbekérdezgethetnénk az itt lakókat.
- És azzal mit érnénk el? Csak időpocsékolás. - morgott Kanda.
Végül mégis elindultunk körbekérdezősködni mindenkit. Amióta eljöttünk a kastélyból, majdnem a fél falu eltűnt. Nők, férfiak... a gyerekek viszont mind ott maradtak. Nekik semmi bajuk nem esett, ami kicsit meg is nyugtatott.
- Mi történhetett? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Nem tudom. De valami nagyon nem tetszik. - mondta Lavi - Már órák óta járkálunk körbe körbe, de semmi nem történik - Talán vissza kéne menni a kastélyba. - veti fel.
- Most szabadultunk el onnan! - tört ki belőlem.
- Emlékezz mit mondott Road. Egy bált akar rendezni. És legjobb helyszín erre...
- A kastély. - fejezte be a mondatot Kanda - Indulás!
Visszamentünk a kastélyba. Üres volt, és kihalt. Többször is végigjártuk minden szegletét.
- Nem tehetünk semmit. Várjunk. - mondta Lavi.


Hajnalodott. Én még nem voltam fáradt, úgyhogy őrködtem. Viszont Lavi és Kanda kiütötte magát. Állítólag az előző küldetésükről egyből idejöttek, és hát nem aludtak sokat. Jobb is így. Legalább nem veszekszenek. Nagyon hangosak voltak. Az előtérben vagyunk. Nem messze az összetört csillártól. Csupa vér minden egyes összetört darab. Allen erős, de azért aggódom érte is, és Willért is. Több órája tűntek el, és mindketten eszméletlenek voltak. Ekkor kitárult a nagy bejárati ajtó. Kanda egyből felült a zajra, majd Lavit is egy kis megfélemlítéssel felébresztette. Fekete ruhás alakok sorakoztak egymás mögött. Tényleg bált akart rendezni. A férfiakon öltöny, a nőkön nagy abroncsos ruha, és mindenki fején állarc. Ámultan néztük őket. Felmentek a lépcsőn, és egy nagyobb terembe mentek. Velünk nem foglalkoztak.
- Menjünk utánuk. - álltam fel.
Mi is utánuk szaladtunk a terembe. Csodaszép volt. Táncolt mindenki, és szinte egyszerre mozogtak.
- Játszunk egyet! - kiáltotta Road.
Nem messze egy nagy lépcsőn ült. A lépcső egy ilyen erkély szerűségre vezetett. Nem nyiltak onnan szobák, egy ajtó volt, ami az előtérbe vezetett. Ezen az erkélyen be lehetett látni az egész termet.
- Allen és az újlány is itt van. Ha megtaláljátok őket, és meg tudjátok akár egy ujjal is érinteni őket, nyertetek, és akkor szó nélkül elmegyünk innen!
- És ha veszítünk? - kérdezte Lavi.
- Hát, akkor sajnos meghaltok. - mondta Tyki.
Már is indultam volna neki, de Kanda megállított.
- Van még valami, nem igaz? - kérdezte.
- Igen. Ez a démonok bálja nevet is kaphatná. A terem tele van akumákkal. - nevetett Road - Azért csak óvatosan, a faluból is van pár ember.
- Ezt a kicseszést! - mondta Lavi - A legjobb ha nem vá...
Kanda se szó, se beszéd elindult előre a tömegben. Pár perce még ő állított meg, hogy ne rohanjak bele a vakvilágba.
-...válnánk szét! Ez mekkora hülye!
Lavi nekidőlt a hátamnak.
- Induljunk, fedezlek!
Bementünk a tömegbe. Körbenéztem, sehol nem láttam őket. A sok fekete ruha annyira összeolvadt. Mentünk előre. Hírtelen három kettes szintű állta utunkat. Körbevettek minket. A többiek nem foglalkoztak velünk, táncoltak tovább. Próbáltunk nem nagy felfordulást csinálni, mert akkor talán emberek is megsérülhetnek. Nekem sikerült is, de Lavinak... pár mellettünk táncoló párt is megpörkölt. Egy nőnek Lavi véletlenül leégette az álarcát, aki hirtelen sikítani kezdett, majd kifutott a teremből.
- Szóval ez a trükk. - nézett Lavi.
- Mire jöttél rá? - kérdeztem.
- A nőnek... az állarca... úgy néz ki, hogy azzal irányítják őket... Szedd le az állarcokat!
- Nem is vártam mást egy Bookmantől. - mondta Road.
Annyi állarcot szedtem le, amennyit csak tudtam. Aki falusi volt, elrohant, viszont az akumák még az állarc leszedése előtt ránktámadtak.
- Menj! - szólt Road a mellette álló hármas szintűnek.
Az volt az a hármas szintű, aki miatt Allen és Will elvesztette az eszméletét, és elvitték őket. A hármas szintű nagy meglepetésemre nem felénk jött. Ekkor ugrott be. Kanda. Az akuma Kandát vette célba.
- Kanda! - kiáltottam.
- Rendben lesz, ne aggódj! Most meg kell találni Allenéket, mert akkor vége a "játéknak" és elmennek. De hol lehet Will? Hol lehet Will? - ismételte Lavi egyfolytában.
- Ennyire aggódsz érte? Lavi, csak nem?
- Ne gondolj semmi rosszra! E-Ez ilyen természetes aggodalom. Szóval ilyen... apai aggodalom.
- Allent kifelejtetted az apai aggodalomból. - mondtam gúnyosan.
- Ő tud vigyázni magára! Siessünk és találjuk meg őket.
És akkor ugrott be.
- Mekkora hülyék vagyunk. Az emelet. - majd felmutattam.
- Gyerünk Kuro-chan!
Lavi kalapácsával felmentünk arra az erkélyre. És igazam volt. Innen jól be lehet látni az egész termet. Páztáztam a tömeget. Csak néztem, és néztem. Nem mintha jobb lett volna a helyzet. Ekkor az akumák elrugaszkodtak a tánctérről, és egyenesen felénk tartottak.
- Majd én elintézem őket! Te keresd meg Allenéket.
Azzal Lavi fogta a kalapácsát, és újra örjöngő tűzvészt csinált. Néztem a tömeget. Balról jobbra halattam. Szinte minden sort megnéztem. És akkor észrevettem Allent. Annak ellenére, hogy állarcot visel, a fehér haja még mindíg nagyon kirikít a sok feketéből. Odaszaladtam Lavihoz, megragadtam csuklóját, leugrottam, és futni kezdtem, magammal húzva őt, és fellökve a körülöttem állokat, nem törődve azzal, hogy akuma-e, vagy ember. Persze ezt nem hagyták olyan könnyen. De ezzel csak maguknak okoztak bajt, mert így meg tudtuk különböztetni őket az emberektől. Jól haladtunk egyre kevesebb akuma volt. És végül odaértünk Allenékhez is. Allenen egy fekete ing, és nadrág volt, de nem a rend egyenruhája. Willen sem a megszokott fekete felső, és rövid nadrág volt, hanem a nagy abroncsos ruha. Úgy táncoltak ketten, mintha már évek óta csinálnák ezt. De a szemük az állarc mögött üveges, és sötét volt. Egy mozdulattal lekaptam az állarcokat. Will egyből összeesett. Allen is fölre rogyott, de ő magánál volt.
- Mi történt? - nézett körül.
- Nyertetek. - nevetett Road - Remélem még találkozunk. - majd egy ajtó emelkedett mögöttük.
- Most csak úgy elmentek? - kiabáltam.
- Jó volt veletek játszani, de semmi több. A Gróf-sama mérges lesz ránk.
- De ne aggódjatok, következő alkalommal halálig tartó küzdelem lesz. - mondta Tyki.
Azzal átmentek a kapun. Az állarcok elporladtak, a maradék akuma, meg szél sebesen elhúzta onnan a csíkot. A hármas szintű még a kezében tartotta Kandát, aztán a földre dobta, és a többi akumát követte. Odarohantunk hozzá.
- Kanda jól vagy?
- Semmi bajom. - ült fel nagy nehezen.
Elég csúnya, és mély seb volt az oldalán, de amikor magától állt fel, kicsit megnyugodtam.
- Nyitni kéne egy ruhaboltot. - mondta kuncogva Lavi, miközben a sok ruhára pillantott, amit az akumák levetettek magukról.
- Most már menjünk innen. - szólt Allen és felállt.
Segítettem Kandának felállni, Lavi Willt kapta fel, majd elindultunk a legközelebbi fogadóba. Már ott voltunk, amikor végre Will is felébredt.
- Mi történt? - ült fel kábultan.
- Jobban vagy? - kérdeztem, de Lavi úgy ahogy van félre lökött.
- Ne aggódj! - szorította magához a megszeppent lányt - Apuci mostmár megvéd! Nem engedem, hogy a drága kislányom csak úgy bántsák!
- Heh? Menj innen! - lökte el magától.
Will ahogy állt volna fel az ágyról, egyből vissza is huppant.
- Mi a-
A lábából ömlött a vér.
- Ne! Az én egyetlen lányom!
- Mióta vagyok én a lányod?!
- Crowley! - szólt rám Lavi - Szaladj, hozz két pohárral valami erős alkoholt! Le kell fertőtleníteni Will sebét! Siess!
- Nem kell ezt olyan nagy dobra verni!
- Ne ellenkezz! Apád ezt jobban tudja!
- Hol van Kanda? - durcizott be.
- Alszik. Elég csúnyán megsérült.
- Mi? - Will rémülten néztt, majd fel akart állni, de Lavi nem engedte.
- Először ellátjuk a sebed! - rámnézett - Crowley!
- I-Igen, megyek.
Elrohantam, és ahogy Lavi mondta, két pohárral hoztam a legerősebb alkoholból.
- Ez egy kicsit csípni fog! - szólt Lavi, majd meghúzta az egyik poharat - Áhh. Felkészültem!
- Állj erre nem nekem kéne felkészülni?
De alíg mondta ki, egyből a lábán landolt a pohár tartalma. Hátradőlt és felordított.
- Te-te idióóóta!!
Lavi még körbetekert a lábán valami géz szerűt, majd diadalmasan felállt, és Allen felé fordult.
- Allen! Reggel indulunk vissza! Te egyfolytában táncikáltál! Szóval te kapod azt a megtisztelő feladatot, hogy vidd Willt!
- Miért kéne engem cipelni? - horkant fel Will.
- Hogy ne nyíljon szét a sebed!
- Addigra begyógyul.
- Nem hinném!!
- Hol vannak a fegyvereim? - hagyta abba hírtelen Will a  veszekedést.
- Tényleg. - néztünk körül - A Noék biztos elvették... - mondta  Allen.
- Ahh az volt a kedvenc fegyverem. - dőlt végig az ágyon.
Összenéztünk a többiekkel. Ezt úgy mondta, mintha nem érdekelné,  hogy az Innocencének annyi.
- Dehát akkor az Innocenced... - mondtam nyögve nyelősen.
- Ne aggódj Crowley. Az nem az Innocencem volt. Nem adom olyan  könnyen. - mosolygott.

Jó hogy újra itt a csapat, hallani a vicces, gyerekes veszekedésüket. Nekik köszönhetően nem is jutott eszembe Eliade. És ha eszembe is jutott, nem fájt, büszkén gondoltam vissza azokra az időkre.