Végre itthon vagyunk. Egész úton nekem kellett cipelnem Willt. Szerencsére az abroncs lekerült róla, és a ruha hosszából is levágott. Súlyos egy ruha volt. Lavi mondta, hogy menjünk jelenteni Komuinak. Bár nem tudom, hogy nekünk miért kell vele menni. Főleg, hogy még mindíg itt van Will a hátamon. Még az is lehet, hogy bealudt. Mikor elindultunk, ezek ketten - Lavi és Will - ölték egymást, szó szerint. Ha Willnek nem tűnnek el a fegyverei, nagy valószínűséggel lelövi Lavit. Most azonban, egy szót se szólalnak. Biztos kifárasztotta őket a sok veszekedés. Bekopogtunk, majd bementünk Komui szobájába. Egy nő ült a kanapén. Will mikor meglátta, nem törődve a lábával leugrott a hátamról, és futásnak eredt. Ekkor a nő felállt, elővette az ostorát, és egy csapással az ostor végét körültekerte Will lábán, aki végigterült a földön.
- Hova hova ilyen sietősen? - kérdezte gúnyosan a nő.
- Te ribanc! Felszakítottad a sebem! - kiáltott Will.
- Mit keresel te itt Ayame? - ment oda Kanda a nő elé.
- Beszédem van Willel!
- Velem aztán nem! Nagymellű perszóna. - állt fel Will nagy nehezen.
- Visszaviszlek! - mondta az ismeretlen nő.
- Nem viszed sehova! - horkant fel Kanda - Mit keres ez itt? - fordult oda Komuihoz.
- N-Nem én vagyok a hibás. Reever!! Ő volt az!
- Will most már a Takahashi klánhoz tartozik! Egy szavad nem lehet. - szólalt meg újra a nő.
- Tudtommal nem volt meg az esküvő! - ordította Kanda.
- Will. - odament a nő hozzá, és megfogta a kezeit - Szükségünk van rád! Te vagy a legjobb fegyverhasználó!
- Nem megyek! Én mostmár Ördögűző vagyok!
- Azt még megértem, hogy az idióta bátyád az, de hogy te is ilyen tehetséggel? Fel se foghatom.
- Báty? Esküvő? - súgtam oda Lavinak - Te tudsz erről valamit?
- Nem. - rázta meg a fejét.
- Itt marad! - állt Kanda Will és a nő közé.
- Semmi közöd nincs Willhez! Nem tarthatod itt!
Na erre nagyot néztem. Méghogy Kanda és Will között semmi. He~he~
- A bátyja vagyok! Ez neked semmi? A vérrokonság sokkal többet ér, mint egy darab fecni, ami bizonyítja, hogy a házasság megtörtént.
- Mih? - azért nem ezt gondoltam volna.
Mindenki ledermedt. Szóval Will és Kanda... testvérek? Az nem lehet! Akkor minden perverz felvetésünk kudarcba fulladt.
- Az nem jelent semmit! Daisuke eljegyezte! Hivatalosan is Takahashi  klánhoz tartozik! És ha kell, erőszakkal viszem el! Amíg nem megy férjhez, semmit nem tehetsz.
- Milyen véletlen, épp az előző héten ment férjhez! - mondta Kanda.
Mi folyik itt? Egy nő beállít, hogy elviszi Willt. Kiderül, hogy Will igazából Kanda húga. Most meg esküvő. Olyan nevekkel dobálóznak... Egyáltalán ki ez a nő?
- És ki a férj? - kérdezte a nő.
- Nem kell neked tudnod! - csattant fel Kanda.
- Addig nem megyek el! - kiabálta.
- Ne üvöltözz velem! - üvöltötte vissza.
A nő felénk nézett. A hideg is végigfutott a hátamon. Talán most van az, amikor...
- Én lennék az! - léptem előre egyet.
- Ez? - nézett a nő Willre.
- I-Igen. - mondta kicsit félénken Will.
Kanda viszont dühös volt. Nem kicsit. Tuti meghalok ha ennek vége. De legalább elmondhatom, hogy házas emberként haltam meg. A nő odajött elém, és alaposan szemügyre vett. Körbe-körbe járt. Reszkettem mint a nyárfalevél.
- Ez egy kis nyámnyila! Daisuke forogna a sírjában ha ezt megtudná! Te ennél sokkal jobbat érdemelsz! Mondjuk...
- Nem érdekel a fiad! - mondta Will.
Will odajött hozzám, majd átkarolt.
- Nekem most ő van. Törődj bele.
Határozott akart lenni, de valahogy nem volt hiteles. Remélem a csaj beveszi. Milyen hülye vagyok. Nem elég hogy Kandától fogok ezért kapni, de tuti a nő is felnégyel.
- Van fia? - kis hatásszünettel kérdezte Lavi.
- Kettő is. A nagy csöcseinek köszönheti, hogy fiatalabbnak néz ki, de amúgy már a negyvenet karcolja.
- Kuss legyen!
- Most már menned kell! - mondta Will de most már mosolyogva, és kedvesen.
- Tényleg, ezt Johnak is látnia kell. Meghívlak téged, meg a drága férjedet hozzánk!
- Nem! - szólalt meg Will.
- Nem fogadok el ellentmondást. - csapott egyet az ostorával - Addig nem megyek el, amíg nem jöttök velem!
Will rámnézett. Egy erőteljes Segítség rajzolódott ki az arcán. Kétségbe volt esve.
- Nagyon idegesítő vagy! - mondta Kanda - Első illúzió...
- Várj Kanda! - fogtam meg a kardját - Menjünk!
- Allen nem kell ezt csinálnod! - súgta Will.
- Addig úgyse száll le rólad... rólunk.
Rémisztő egy nő volt, de a kíváncsiságom legyőzte a félelmem. Kíváncsi voltam, hol élt Will. Talán még Kandáról is kiderül pár dolog.
- Előre megyek! Ajánlom Will, hogy 5perc múlva az ajtónál legyél! - azzal nyugodtan kiment.
- Ha vissza mersz ezzel élni! - fenyegetőzött Kanda.
- Ugyan már! Só~gor~
- Komolyan megöllek!
Kanda nagyon pipa lett, Crowley és Lavi alíg bírták visszatartani, hogy ne eressze ki Mugenen(Kanda katanája) keresztül a dühét.
- Nyugi, nyugi! - állt közénk Will.
- Köszönöm Allen! Megmentetted ezzel az életem! Hogy hálálhatom ezt meg?!
- Nem kell meghálálnod. Főleg, mert ezzel tudom idegesíteni Kandát. - kuncogtam.
- Én is megyek! - kiáltotta Lavi - Nem engedhetem el a lányom ilyen nővel!
- Rendben! Legalább nem csak én leszek életveszélynek kitéve! Tényleg ti komolyan testvérek vagytok? - néztem Willre.
- I-Igen. - válaszolta kicsit hezitálva.
- És ezt eddig miért nem mondtátok?
- Semmi közöd nem volt hozzá! Tökmag! - vágott a szavamba Kanda.
- Rendben! Nem is baj. Sóógor!
- Megölöm, megölöm!


Will átöltözött, majd Bookman összevarta a lábán a sebet. Nagyon nem bírja a tűt, egész végig hisztizett. Végül utána elindultunk a vesztőhelyre. Az ismeretlen nő - név szerint Ayame - lovaskocsival ment elől, mi meg gyalog követtük, mintha a rabszolgái lennénk. Kanda nem jött, ami kicsit meglepett. Azt mondta, nem megy a vipera fészkébe. Lavi viszont jött, egyszerűen nem tud leszakadni a... khm... lányáról.
- Tényleg Lavi. - kezdtem bele széles vigyorral - Ha Will a lányod, és Will meg Kanda testvérek, akkor...
- Kanda egy démon! - vágott a szavamba - Bármi gonoszat találtál ki, nehogy kimond!
-Miért nem mondtátok el, hogy testvérek vagytok? - kérdezte Lavi, de nem nézett Willre.
- Hát. Hosszú történet ne menjünk bele.
- De menjünk! Hazudtatok nekünk egész végig. - komolyodott el Lavi.
Úgy néz ki egy kicsit rosszul esett ez neki.
- Kanda sosem szerette ha valaki a múltjában turkál. Ezért szakított meg mindent a múltjával. Köztük velem is... Velem is minden kapcsolatot megszakított. Most, hogy csak így felbukkantam... nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni Kandát, ezért tartottam a szám. Mert ha egyből azt mondom, hogy én vagyok Kanda húga, akkor máris kérdezősködni kezdtek.
- Bocsánat. - jött zavarba Lavi.
- Semmi baj.
- Azt megkérdezhetem, hogy milyen kapcsolat fűz ehez a nőhöz? - szólaltam meg én is.
- Ő a Takahashi klán vezérének a felesége. Ez a Takahashi klán egy bérgyilkosokból álló család, akiknek a fegyverhasználat profi szintre emelése hétköznapi feladat. Ayaménak az unokaöccse Daisuke volt, aki hát nem éppen bánt jól a fegyverrel, ezért Ayame ki akarta tagadni a klánból. Ekkor jöttem én. Szerettem Daisuket, de Ayame mindenben csak az üzletet látta. Mivel én jó fegyverhasználó voltam, a lányává akart fogadni. De végül nem sikerült neki.
- És Daisuke a klánban maradt? - kérdeztem.
- Igen. Ayame félt attól, hogy ott hagyom a klánt, mert hogyha Daisuke elmegy, megyek én is, így békén hagyta. Bár mindíg is össze akart boronálni a fiával, Mercutioval, hogy kidobhassa végre Daisuket a klánból. Fort is a feje, amikor eljegyzett.
- Összeházasodtatok?
- Nem. Még az esküvő elött Daisuke meghalt.
Ez az a téma, amit talán nem kellett volna felhoznom, és feszegetnem.
- Ezért is jöttem el a Fekete Rendhez. És Kandának köszönhetően túlvészeltem ezt.
- Ayame és Kanda miért utálják egymást ennyire? - kérdezett most Lavi.
- Nincs olyan ember, aki ne utálná Ayamét. - nevetett - Nem is értem Johnt - a klánvezért - hogy miért van vele. Kanda sosem szerette, hogy egy bérgyilkos klánból származó fiúval vagyok. Ayame se szerette Kandát, mert Ördögűző. Előző férje azért hagyta ott, mert Ördögűzőnek állt. Azóta gyűlöli őket.
- De nem azt mondtad, hogy megszakította veled Kanda a kapcsolatot? - csodálkoztam.
- Igen, az igaz. De mikor megtudta egy Findertől, hogy van egy Innocencem, eljött, és azóta szemmel tart.
- Ez elég csúnya dolog. - mondta Lavi.
- Igazából nem. Megértem. Aggódott értem. Sosem akarta, hogy Ördögűző legyek, még annak ellenére sem, hogy van egy Innocencem. Nem akart kitenni ennek a veszélynek. Még azt is nagyon ellenezte, hogy egy bérgyilkos klánhoz szegődtem.
Több kérdést nem tettünk fel. Túl feszült volt hozzá a levegő. Csendben mentünk egymás mellett.


Megérkeztünk a klánba. Őszintén én valahogy úgy képzeltem el ezt az egészet, mint egy vándor, költözködő népet. Will azt mondta, hogy már évszázadok óta itt él ez a család. Most Ayame házában vagyunk. Várunk. És végszóra betoppant a klánvezér, John.
- Will! De rég láttalak! Mi van veled? - odament a lányhoz, majd magához ölelte.
Kedves, őszülő ember volt. Teljesen ellentéte Ayamenak. Erre mondják, hogy az ellentétek vonzák egymást.
- Mutass be kérlek a barátaidnak! - mondta kedvesen.
- Ő itt Lavi. - mutatott Lavira, aztán meg mellém állt - Ő pedig Allen...
- A férje! - jelentette ki Ayame - Te ezt érted drágám?! Képes volt hozzá menni egy ilyenhez!
- És mi bajod van vele? - mondta nyugodtan John.
- Nézz rá! El van átkozva! Még a húszhoz sincs közel, de hófehér a haja!
Nem értem miért van ezzel mindenkinek problémája.
- Nehéz dolgokon ment keresztül. Jó lenne ha befognád a szád! - csattant fel Will.
Ezt olyan komolyan mondta. Elgondolkoztam azon, hogy talán tudja mi történt velem... de én egy szót se szóltam erről... Lehet Kanda volt...
- Bocsáss meg. - mondta John - Az asszonynak mindíg is nagy szája volt. - nézett rám, majd Will felé fordult - Örülök, hogy sikerült túltenned magad a történteken, és megint elkötelezted magad. Tudom, nem én vagyok az apád, de áldásom adom rátok. Te meg vigyázz rá! - fogta meg a kezem.
- E-Ez csak természetes.
- Rendben. Mindjárt kész a vacsora. Gyertek ti is! - John megfordult, és  elindult kifelé.
- Szeretnék kérni valamit John. - mondta Will, majd John után ment.
- Neked bármit. Mond, mi lenne az?
- Daisuke pisztolyát szeretném. Mi után Daisuke... - itt megállt - ...Mercutio eltette a pisztolyait, ugye?
- Igen, megvannak még. Azóta nem lettek használva. De biztos vagy benne?
- Persze!
John odament az egyik szekrényhez, majd egy dobozt szedett ki onnan, amit Will kezébe nyomott.
- Köszönd meg Mercutionak, mert megmentette attól, hogy Ayame kárt tegyen benne.
- Rendben, köszönöm.
John kiment a szobából, maga előtt noszogatva Ayamet. Ami kicsit megnyugtatott, mert már tényleg idegesítő volt. Will magára kötötte a fegyvereket, majd megragadta a kezem, és kivonszolt a szobából.
- Most hova megyünk?
- Mercutiohoz, megköszönni a pisztolyt. És mivel a férjem vagy, illik bemutatni téged is.
- R-Rendben. Amúgy hol tanultad meg ilyen jól használni a fegyvereid?
- Nem fogod elhinni, ha elmondom... Egyszer dolgoztam egy zöldségesnél. A főnöknőm nagy vadász volt, és megmutatta hogy tud lőni. Az alapokat megtanította nekem is. Nagy példakép volt akkoriban, és el is határoztam, hogy ezen az úton fogok menni, de valahogy nem mertem belekezdeni. Aztán egy nap találkoztam Crossal, aki egyszer majdnem fejbelőtt.
- Mármint... azzal a Cross tábornokkal? A mesteremmel?
- Igen vele. Hosszú vörös haj, egyfolytában részegeskedő, nőkedvelő, de számlát sosem fizető...
- Igen, ő az! - vágtam a szavába.
Teljesen ráismertem ezekből a mesteremre.
- Akkor volt az, hogy elmentem egy tanárhoz, hogy addig tanuljam a fegyverhasználatot, amíg elég ügyes leszek ahoz, hogy én lőjem őt fejbe. Igazából érdekelt is ez, de rávenni magam csak ezután tudtam.
- És hogy találkoztál te Crossal?
- A főnöknőmmel kavart. - hirtelen megállt egy ajtó előtt - Itt vagyunk. - majd bekopogtatott.
Egy hosszú, szőke hajú fiú nyitott ajtót.
- Will! - ölelte meg - El sem hiszem. Hogy hogy eljöttél?
- Anyád iderángatott. Ja, Allen, ő Mercutio. Mercutio, ő Allen.
- A férjed?
- Gyorsan terjed a hír.
- Épp most hallottam róla. - majd kijjebb nyitotta az ajtót.
Ott ült a széken Ayame. Áhh ettől a boszorkától nem lehet megszabadulni.
- Azért gyere be. - mondta kedvesen a fiú.
- Csak a fegyvert jöttem megköszönni. Köszi, hogy megvédted a fő boszorkánytól.
- Ugyan nincs mit. De ragaszkodom hozzá, hogy begyere! Van akinek be szeretnélek mutatni.
Will nagyot sóhajtott, majd beljebb ment. Én szó nélkül követtem. Ha már a férje vagyok. Egy kis ágyhoz vezetett minket. A kis ágyban, meg egy baba. Még nagyon fiatal volt.
- Nem mondod?! - ujjongott Will - A tiéd? - nézett Mercutiora.
- Igen.
- Már házas vagy?
- Nem. Már nem. A feleségem a baba születése után meglépett.
- Ajj, szegény.
Mercutioról teljesen mást gondoltam. Azt hittem mogorva, és biztos voltam benne, hogy odavan Willért, de úgy látszik, ez ilyen legjobb barát kapcsolat, és csak Ayame akarja rájukkényszeríteni a házasságot. Hm. Most, hogy belegondolok, Ayame feltűnően csendben van. Látszik nagyon rajta, hogy abban reménykedik, hogy a baba majd összehozza őket. Mégis valahogy dühítette a családias légkör.
- Megfoghatom? - lelkendezett Will.
- Csak rajta.
Will benyúlt a kiságyba, majd felvette a babát, és magához ölelte. Mosolyogva tartotta, és közben azt figyelte, hogy mit csinál a kicsi. Volt ott egy dada is, aki minden mozzanatát figyelte a lánynak, nehogy valami balul süljön el. Ayaménál itt szakadt el a szál. Felpattant a székről, majd Willhez ment.
- Felejtsd el a gyerekeket! Te bérgyilkos vagy, nem anya!
Fogta, és kivette Will kezéből a babát, majd átpasszolta a mellette álló dadának. Will még utánanyúlt, de aztán leeresztette a kezeit, beletörődve abba, hogy nem foghatja meg. Látszott az arcán, hogy belegondolt, Ayaménak talán igaza van. A pumpa felment bennem.
- Mégis mit képzel?! Ilyet mondani egy nőnek? Ebből a jelenetből derült csak ki, hogy Will különb anya lenne, mint maga! - ordítottam rá hírtelen Ayamera.
- Allen! - nézett rám Will.
- Ne fecsegj fiam! Kicsi vagy te még ehez! - állt fenyegetően elém Ayame.
- Menjen ki, kérem. - szólt Will a dadának.
A nő magához szorította a babát, majd kiment vele. Ekkor egy nagy durranás hallatszott. Will kezében a fegyver. Ayame dermetten állt. A golyó belekapott a hajába, egy nagy tincset leszakítva belőle.
- Mégis mit kép-
- Húzz el innen Ayame! Vagy a következő golyó a fejedben landol!
- Ugyan, nem lőnél le!
- Fogadunk? - majd Ayame fejéhez nyomta a pisztolyt.
Ayame nem szólt semmit, megfordult, és kiment.
- Bocsáss meg! Ezt jobb lett volna, ha nem látod. - azzal ő is az ajtó felé vette az irányt.
- Várj! - ragadtam meg a kezét.
- Jól vagyok. - mosolygott - Megyek, kiszelőztetem a fejem. Oké?
- V-Vigyázz magadra.
Azzal elengedtem a kezét, ő meg kiment. Rossz érzés fogott el. Ha nem mondom neki, hogy jöjjünk el, nem lenne ez. Rossz emlékek fűzik őt ide, mégis eljött, mert én akartam.
- Akkor, megmutatom a szobátokat jó? - mondta zavartam Mercutio.
Nem nagyon lepte meg a jelenet.
- Mindíg ez megy?
- Hát, legtöbbször. Anyám egyszerűen nem tud beletörődni, hogy Will nem akar itt maradni. Mindíg azt mondogatja, hogy elpazarolja a tehetségét.
- Értem.
Most belegondolva, a dada is tudhatta mit lesz, azért sietett ki olyan gyorsan. Mercutio megmutatta a szobám. John felszólt, hogy menjünk vacsorázni, de én valahogy nem akartam lemenni. Ha neki kezdek az evészetnek, tuti nem tudom abbahagyni, és kieszem őket a vagyonukból. Végigterültem az ágyon, és még egy ideig elidőztem a szobában, azt gondolva, most békén kéne hagynom Willt, hadd dühöngje ki magát. De valahogy nem megy! Az az eröltetett mosoly, amit utoljára láttam rajta. Aggódom érte. Kimentem, és a keresésére indultam. Végig jártam az egész falut. De semmi. Végül összeakadtam Lavival.
- Allen. Willt keresed? - kérdezte, ahogy meglátott.
- I-Igen! Nem tudod merre van?
- De. Találkoztam vele. Kinn ül a folyóparton.
Se szó se beszéd, elindultam a folyó irányába.
- Beszéltem vele. Jobb lenne ha most nem zavarnád. Szegény kivan.
- Az én hibám. Muszály vele beszélnem!
Elrohantam. A folyópartra értem. Egy közeli kis hídon üldögélt. Ahogy meglátott, elfordult, és a szemeit kezdte törölgetni. Ez rossz jel.
- Will! - érkeztem meg mellé.
- Valahogy éreztem, hogy utánam fogsz jönni.
- Én sajnálom! Ha nem erősködök, hogy jöjjünk el...
- Nem! - vágott a szavamba - Én köszönöm, hogy kiáltál mellettem. Tudod ha nem mondod, hogy te vagy a férjem, Ayame tuti, hogy erőszakkal elvitt volna, és hozzáad Mercutiohoz. És ezzel, hogy te mondtad, hogy jöjjünk el, bebizonyítottad, hogy rátermett vagy, így Ayame se fog piszkálni többet. Igazából nála ez egy teszt féleség volt, amin sikeresen átmentél.
- De akkor is...
- Ne rágódj ezen. Tényleg nagyon sokat segítettél... És tudod amit a szobában mondtál. Nagyon nagyon jól esett. Köszönöm Allen!
Elpirulva leültem mellé. Állítólag jót tettem, de valamiért nem érzem ezt.
- Tudod. Daisuket egy akuma ölte meg.
- Mih? - döbbentem meg.
- Megtámadta egy akuma, és szétterjedt a vírus a testében. Amikor megtudtam, hogy van egy Innocencem, akkor még élt. - küszködött a könnyeivel - De nem tudtam neki segíteni! Azért nem szeretek ide járni. Igaz, hogy Daisuke egy fekete bárány volt, senki nem foglalkozott vele, de valahol mindenkiben megvan az a megvetés irántam... hogy... hogy én vagyok a hibás miatta... és...
- Nem te vagy a hibás! Még nem tudod rendesen használni az Innocenced! Neked nem volt aki megtanítsa, hogy hogy kell használni.
- Akkor is! Ez nem kifogás! Igazuk van! Kanda mindent elmesélt az akumákról, és egyetlen egy nyavajás egyes szintű volt. Nem tudtam... nem tudtam...
Fogtam, és magamhoz öleltem Willt.
- Ne gondolj ilyen hülyeségekre!
Will is átölelt, majd kitört belőle, elkezdett sírni. Onnantól kezdve már nem mondtam semmit, ő se szólalt már meg. Egy idő után meg is nyugodott. Elaludt az ölemben. Felkaptam, majd elindultam vele vissza, nehogy megfázzon. Elég hűvös volt már. Mikor visszaértem, Lavi ott ült a bejárati lépcsőn.
- Na mi volt? - felállt, majd ideszaladt - Megnyugtattad, vagy mégjobban kikészítetted?
- Hát, remélem az eslő.
- Mih? Ugye nem rontottad meg a lányom?!
- Miről beszélsz Lavi?
- Tudtam! Szegény kislányom! Perverz vagy Allen!
- Nyugi, nyugi nem volt semmi. Te amúgy miért nem alszol?
- É-Én... - vakarta meg a fejét - Nem tudtam aludni. Holnap mikor indulunk el? - terelte el a témát.
- Minél hamarabb. - indultam el.
- O-Oké.
- Jó éjszakát! - mondtam, majd bementem a házba.
Már mindenki aludt. Csönd van. Vééégre. Letettem Willt az ágyra, és betakartam. Nem ébredt fel. John azt mondta, hogy mivel házasok vagyunk egy ágyban kell aludnunk, de szerencsére Ayame ezt ellenezte. Igaz, hogy mégis egy szobába kerültünk, de külön ágyat kaptunk. Nem voltam vacsorázni, de valaki felhozott nekem is, meg Willnek is egy tányérral a mai vacsorából. Nem tudtam aludni, így felkaptam a tányért, és enni kezdtem. Odamentem az ablakhoz, és a tájat kémleltem. Lavi még mindíg lent volt. Eléggé el volt kenőde. Talán Will hangulata ráragadt Lavira is... És ekkor vált minden világossá. Tányérostól lerobogtam a lépcsőn, ki a bejárati ajtón, majd oda Lavihoz. A kendő, amit álltalában a fején hord, most a nyakán lógott. Kihasználva ezt, megragadtam a kendőt, és húzni kezdtem be a házba.
- Allen, mit csinálsz?
- Maradj csöndben! - suttogtam - Már mindenki alszik.
- Hallod! Hova viszel?
Széles vigyor ült ki az arcomra, amiért olyan figyelmes vagyok. Felmentünk a lépcsőn, és megálltunk annak a szobának az ajtaja előtt, amiben Will aludt. Lavi szobája közvetlenül mellette volt.
- Egyedül is fel tudtam volna jönni, és lefeküdni.
- Rendben. Akkor aludj jól.
Letettem a tányért a földre, majd belöktem Will szobájába Lavit, és rázártam az ajtót.
- Ez nem vicces! Engedj ki! - hisztizett.
- Én a másik szobában alszom, nyugodtabban alszom egyedül.
- Hey, ezt nem teheted. - dörömbölt.
- Halkan, ne ébreszd fel a többieket. Később még hálálkodni fogsz ezért.
Azzal fogtam magam is meg a tányérom is, és bementem a másik szobába.


Másnap reggel korán kidobott az ágy. Siettem is át, hogy megnézzem munkám gyümölcsét. Kinyitottam a szomszéd szoba ajtót, és beléptem. Lavi és Will még aludtak. Külön ágyban! Ezt az amatőrt! Eddig minden küldetésen csüngött a lányokon, és első látásra szerelmet vallot. De most... Talán beilyedt, hogy Will bérgyilkosok között volt. Vagy hogy Kanda húga. Will fordult egyet az ágyban, majd felült.
- Allen?! - nézett rám kábultan - Hány óra?
- Még korán van. Csak benéztem éltek-e még.
- Hogy hogy Lavi alszik itt?
- H-Ha egyedül vagyok, nyugodtabban alszom. - hazudtam - Remélem nem baj.
- Ugyan. - legyintett - Lassan szedelőzködni kéne. Hagyjuk el ezt a vipera fészket. - azzal felpattant az ágyból, és kiment a szobából.
Most vettem csak észre, hogy tényleg nagyon hasonlít Kandára. Ő is ezt mondta. Ha jobban megnézem, talán még külsőre is hasonlók. Odamentem Lavihoz, és lelöktem az ágyról. Nyögve ült fel, közben a hátsóját fogta, erősen arra célozva, hogy ez hirtelen jött, és nem volt kellemes.
- Mi ütött beléd Allen? - hisztizett.
- Kelj fel Don Juan! - mondtam gúnyosan - Elhagyjuk a vipera fészket.
Azzal megfordultam, és én is kimentem a szobából. Lavi is egy idő után letrappolt. Feltöltöttük magunkat kávéval, és elköszöntünk Johntól, és Mercutiol. Ayame annyira dühös volt, hogy ki se tette a lábát a szobájából. Gondolom John beszélt a fejével, hogy nem így kéne viselkedni.
- Elkísérjen egy kocsis? - kérdezte John.
- Köszönjük nem. Elsétálunk hazáig. - mondtam.
Elindultunk vissza. Ha jól számolok, akkor hajnalra érünk vissza. A gyaloglás majd kitisztítja az álomszuszékok fejét. Will azt mondta nem bánja. Úgyse akar még olyan hamar visszaérni.


Már sötétedett. Nem voltunk messze a Rendtől, de még bőven kellett gyalogolni. Lavi hírtelen megállt.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Látod azt? - mutatott az erdőn túlra.
Nem tudtam kivenni mi az, de fényes volt. Lavi megfogta a kalapácsát, és fentebbről szemügyre vette.
- Ez Miranda Innocence. - szólalt meg.
- Biztos? - kérdeztem.
- Igen. Innen rendesen ki lehet venni azt a nagy órát. - ért le a földre.
- Lehet bajban vannak. - mondtam.
- Akkor irány, nézzük meg! - mondta Will.
- Várjunk! Nem biztos, hogy jó ötlet lenne, hogy velünk gyere, az Erdélyben történtek óta. Főleg mert Kanda idegbeteg lesz.
- Nyaj, ne legyetek már ilyenek. Induljunk, mert lehet, hogy tényleg nagy a baj! - vezényelt, majd elindult be az erdőbe.
Furcsáltam. Az ember azt hinné, hogy kis védtelen, de közben nem is. Semmitől nem fél igazán... Bementünk az erdőbe. Csendes és kihalt terület volt.
- Ilyen helyeken szoktak játszódni a vérfarkasos történetek. - ijesztgetett Lavi.
Rendesen meg is ijedtünk. És ezzel magát is befélemlítette. Hírtelen egy reccsenést hallottunk magunk mögött. Mikor viszont megfordultam, senki nem volt mögöttünk.
- B-Biztos csak egy bagoly! - próbált nyugtatni Will, de az ő hangjában is megvolt a félelem.
Hirtelen egy hatalmas farkas ugrott elénk a fák közül. Mindannyian felsikoltottunk, főleg amikor a hátsó lábaira állt, és felénk közeledett.
- É-Én megmondtam! - hebegte Lavi.
És szinte már én is elhittem, de csalódnom kellett, egy akuma volt. Ezek a vérfarkasos históriák, csak históriák maradnak. Egy kettes szintű volt, szóval elég hamar végeztünk vele.
- Lehet, hogy többen is vannak! - mondta Will - El kell érnünk Mirandát! Szaladjunk! - majd futásnak eredt.
Lavi is utána futott, én meg minek maradjak itt, én is meglódultam. Az erdő egyre sűrűbb volt. Egy csomó ágba megbotlottam, néhány végigkarcolnta a karom. Egy még az arcomat is felsértette. Kevés kellett hozzá, hogy kiszúrja a szemem. Végül kiértünk az erdőből, egy nagy tisztásra. Itt volt Kanda, Crowley, Lenalee, és Miranda is. És, akikre a legkevésbé számítottunk... Egy hatalmas akuma csapat, és két jól ismert Noé, Tyki Mikk és Road Kamelot.