- Kijönnél végre? - dörömböltem az ajtón, amin már vagy egy órája be akarok jutni.
- Egy perc! - jött a válasz, ami már vagy huszadszor hangzott el.
- Meddig fürdesz még?
- Hagyjál már! Ha siettetsz, nem leszek hamarabb kész!
Elegem lett. Órákig képes fürdeni. Nem fogok itt ácsorogni egy percig sem!
- Ha kész vagy szólj!
- Rendbeen! - szólt, majd azzal sarkon fordultam, és elmentem.
Igaz van egy csomó fürdőszoba még, de nem akarok itt eltévedni, és ez van a legközelebb. Végigterültem az ágyamon. Itt vagyunk az Ázsiai központba. Csak pár napja jöttünk, de már most nagy a felhajtás, hogy kik lehetnek ezek az újonnan érkezett emberek. Ez a Bak ugyanolyan idegesítő tud lenni, mint Komui. Az elmúlt napokban, hetekben - még a hónapot is meg merném kockáztatni - egy szemhunyásnyit sem aludtam. Elmerengtem mindig azon, hogy mit tettem azon az éjszakán, és a lelkiismeret furdalás gyötör miatta. Gyötör. Hihetetlenül gyötör. Amint ezen újfent elgondolkoztam, elnyomott az álom. Reggel keltem fel, úgy, hogy éjjel nem is ébredtem egyszer sem. Ami az utóbbi időkben nem sűrűn fordul elő. Zsibbadt a kezem. Odanéztem... Ezt nem hiszem el! Tegnap este tudja a fene meddig nem engedett be a fürdőbe, de most  pofátlanul ide fekszik mellém.
- Will! - ráztam, hogy felébredjen - Will!
- Mi van? - nyögte, mikor már félig meddig felébredt.
- Az én ágyamban vagy! Tűnés a tiédbe, ha aludni akarsz!
- Ajj, ne hisztizz már annyit! - átkarolta a nyakam, majd magához húzva aludt tovább.
- Hallod?! Nem aludhatsz így! - hámoztam le magamról.
- Miért nem?! - ült fel hisztizve.
- Csak mert! Indulj az ágyadba! - mutattam az ő ágyára.
Will a fejét rázva borult megint a nyakamba, és végigterült velem az ágyon. Egy szobát kaptunk, de külön ágyunk van. De ezt valahogy Willt nem nagyon érdekelte. Kopogtattak.
- Ki a franc vagy?! - kérdeztem dühösen.
- Bak vagyok! Bemegyek! - azzal be is nyitott.
Elég furán nézett rám, mikor meglátta Willt az ágyamban. Köhögött egyet, hogy így terelje el rólunk a figyelmét.
- Meg kéne vizsgálnunk Willt! - mondta halkan.
Felálltam, és Bak elé mentem.
- Szerintem ezt már nem egyszer megbeszéltük!
- Csak kíváncsiak vagyunk, hogy hogy menekült meg, és...
- Visszatettem az Innocencet a helyére! A seb beforrt, aztán meg újraélesztettem. Mit kell ezen annyit kíváncsiskodni?
- Nem, csak félünk, hogy belső sérülései vannak, vagy egyéb olyan bajai, amiről mi nem tudunk.
- Semmi baja! Nem kell megvizsgálni! - horkantam fel.
- El szeretném küldeni az adatait, mielőtt még visszamentek Komuihoz.
- Nem sokára megyünk! Komuinak meg küld el azt, amit mondtam! - azzal kilöktem Bakkot a szobából, és rácsaptam az ajtót.
Bak nagyon erősködik, hogy megvizsgálhassa Willt. Nem engedhetem meg nekik, mert ha kiderül az igazság, akkor itt tartanák kísérleti nyúlnak, és én azt nem akarom. Amúgy sincs sok időm hátra. Will egyáltalán nem gyanakszik. Sosem szerette, ha vizsgálni kellett. Nem is szokta nagyon engedni. Ez ilyen... családi szokás. Több mint fél évet itt töltöttünk Ázsiában. Egy kis házban nem messze az Ázsia központtól. Ezért is csodálkoztam, hogy eddig senki nem talált meg minket. Jól elvoltunk, senki nem zargatott. Aztán Will pár napja felvetette, hogy menjünk vissza a Fekete Rendhez. Hogy már rég látta a kis csapatot. Beleegyeztem. Először is azért, mert nem tűnhetünk csak úgy el. Egy idő után tuti ránk találtak volna, szóval inkább magunk megyünk oda. Másodszor, vissza is kell oda mennem az egyesség miatt, és szorít az idő. Kérdezgettem, hogy mit tud a halála napjáról. Legtöbbször azt mondta, hogy olyan volt, mintha elájult volna. Aztán már itt ébredt Ázsiában. A furcsa az, hogy mindenre emlékszik. Azt hittem, hogy semmi, és senki nem marad meg benne. Hogy talán engem sem fog megismerni.
- Kanda! - mászott le az ágyamról Will, majd hátulról átkarolt - Húzzunk el innen.
- Rendben!
Amióta elhurcoltam Ázsiába, és csak kettesben vagyunk, sokkal erősebb lett bennünk az a testvéri kapcsolat. Nem is bánom. Amilyen gyorsan csak tudtunk összepakoltunk, és elindultunk, hogy elhagyjuk az Ázsiai központot. Persze Wong utunkat állta.
- Nem mehetnek el! Bak úr meghagyta, hogy addig nem mehetnek el, amíg ki nem vizsgáljuk Will kisasszonyt.
- Irtózom a vizsgálatoktól! - jelentette ki Will.
- Akkor sem mehet el!
- Megyek, most már én beszélek ezzel a BakKecskével! - mondta Will, de már dühösen - Indulj előre Wong! - utasította.
Wong elindult, Will meg követte. Kíváncsi voltam, hogy mi sül ki belőle, így én is utánuk mentem.
- Bak úr! - nyitottunk be hozzá - Elhoztam Will kisasszonyt!
- Ó szóval meggondoltad magad? - ment oda Willhez.
- Szó sincs erről. - szép óvatosan az oldalához kötött kard után nyúlt, majd kihúzta.
Miután az a Noé szétszedte a fegyverét, azóta kardal járkál. Persze most is olyan bénán használja, mint régebben, de ez még mindig jobb mint a semmi. Pisztolyt nem tudtam neki szerezni. De sokat tanítottam ebben a fél évben, hogy hogyan használja a kardot.
- M-Mire készülsz? - mondta ijedten Bak, amint a kard hegye lassan a mellkasához ért.
- Ha nem akarom, hogy megvizsgáljanak, akkor nem vizsgálnak meg! Vetted?
- Addig viszont nem engedhetünk el! - mondta még mindig remegve.
- Biztos? - Will gonoszan elmosolyodott, majd a kardra nézett.

Most egy vonaton vagyunk. Bak egy csöppet megijedt, így utunkra engedett.. Bár az orrunkra kötötte, hogy ezt úgy sem fogjuk megúszni. Will az út nagy részét átaludta. De minden egyes ébredése szörnyű volt. A legtöbbször sírva, vagy félve ébredt. Rosszabb lett a helyzet mióta visszajött. Nem csak rémálmok gyötrik, de néha ha valamin felhúzza magát, halucinál is. Próbálta egy párszor megérteni, hogy mi is történik vele, de sosem talált rá választ. Én mindig azzal próbáltam kibújni a válaszok alól, hogy azt mondtam biztos a harc viselte meg nagyon. Meg hogy sok mindenkit veszített mostanság el. Végül is elfogadta, és most már hozzászokott. Próbál ellene tenni. Volt egy idő, amikor altatót vetett be, vagy nyugtatókat, de ezt nem engedtem neki, hogy sokáig csinálja. Saját erejéből kell hogy nyugodt legyen.

Egy hét múlva megérkeztünk. Egy hosszú ösvényen kellett végigmenni az állomásról, hogy a Fekete Rendhez érjünk. Már előttünk volt az erdő, amint át kellett vágni. Ismerős alakok tűntek fel. Lavi és Bookman. Ahogy egyre közeledtünk, végül ők is észrevettek minket. Ledermedve néztek minket. Még Bookman is, pedig tőle nem megszokott. Will fogta, a kezembe adta a cuccai, majd futásnak eredt.
- Mégis mit képzelsz? Nem fogom cipelni a te cuccod is! - kiabáltam utána, de ő meg se hallotta.
Ahogy elért hozzájuk, Lavi nyakába ugrott. A fiú nagyon meglepődött rajta, de végül ő is átölelte. Ha egy ujjal is- Állj! Ezt nem bírom! Kezdek olyan lenni, mint Komui. Beletörődve, hogy málhás szamarat csináltak belőlem, elindultam drága húgom után.
- T-Te élsz? - mosolygott Lavi - El se hiszem. De hogyan?
- Az Innocencem mentett meg. - mondta Will - Ti amúgy hova mentek?
- Bookman elrángatott. De sietünk vissza. - nézett az öregre - Vagyis remélem... Istenem, ez annyira hihetetlen. - ölelte át újra Willt.
- Most már induljunk! - fogtam meg Willt, és elhúztam Lavitól.
- Elég fura, hogy egy Innocence életet ment. - mondta Bookman.
Megálltam, és visszafordultam. Gyanakszik valamire.
- A Tökmag az életét is megmentette. Vagy célozni akartál valamire?
Lehet hogy túl átlátszóra sikeredett ez a kérdés.
- Nem, dehogy.
- Rendben. - válaszoltam kicsit megkönnyebbülve.
Egyszer csak öt kettes szintű, és hat egyes szintű akuma jelent meg a hátunk mögött. Lavi és Bookman máris ment, hogy megsemmisítse őket. Én a bőröndöket Willnek dobtam.
- Itt maradsz! - utasítottam.
- De...
- Nincs de! - vágtam a szavába - Meg se próbáld, hogy felveszed ellenük a harcot.
Nem szólt semmit erre. Fogtam magam, és szaladtam segíteni. Rég volt már, hogy akumák ellen kellett harcolnom, de nem jöttem ki a gyakorlatból. A kettes szintűekkel kezdtük. Az első, akit célba vettem úgy nézett ki, mint egy kutya, és egy elefánt keveréke.
- Pokol férgei! - azzal le is taroltam, úgy hogy még egy mögötte lévő egyes szintű is áldozatául esett.
A következőnek már nem volt ilyen kivehető formája. Nem igazán emlékeztetett semmire. De végül is nem az a lényeg, hogy néznek ki, hanem hogy mindegyiket eltöröljük. Újra és újra lesújtottam, és a két Bookman sem lazsált. Végül mindegyikkel végeztünk. Azaz majdnem mindel. Észrevettem, hogy Will előtt tornyosul egy egyes szintű, Will pedig rászegezi a kardját. Mereven néztek egymásra, de egyikük se mozdult.
- Will! - kiáltottam.
Erre az Akuma otthagyta Willt, és felém indult.
- Pokol férgei.
Az Akuma elpusztult, a többiek meg értetlenül néztek rám.
- Miért nem támadott meg? - kérdezte elhűlve Will.
- Erre én is kíváncsi vagyok. - mondta Bookman.
És itt van az alkalom, hogy piszkálhasson, hogy mélyebbre ásson, és kiderítse az igazságot.
- Honnan tudjam?! - mondtam dühösen, majd Will felé vettem az irányt - Indulunk!
- De meg kellett volna támadnia! Miért nem tette?! - mondta felháborodva Will.
- Inkább fogd be a szád! Örülj, hogy nem lőtte szét a fejed.
- Itt volt előttem, megtehette volna! - hisztizett.
Kellő képen feldühített. Megfogtam a két bőröndöt, majd legugoltam Will elé. Értetlenül nézett rám, de újra nekiállt hisztizni, mikor megfogtam, és a vállamon átdobva cipeltem el onnan.
- Kanda! Mit csinálsz? Nem teheted ezt velem!
- De igen! Kussolsz!
Nem akartam könnyes búcsúzkodást nézni, szóval úgy ahogy van otthagytam Laviékat. Nekik menniük kellett tovább, így szó nélkül mentek útjukra. Will egész úton hisztizett. Még jó, hogy közel voltunk a rendhez. A bejárat előtt ledobtam a vállamról.
- Még egy ilyen, és egy golyót eresztek a szép kis buksidba! - fenyegetőzött.
- Cehh. Mintha lennél olyan ügyes.
Itt állunk a Fekete Rend ajtajánál. Bebocsátást kértünk, és pár perc alatt be is engedtek. Allen és Lenalee várt minket. Lenalee örömkönnyekkel a szemében indult meg felénk, de Allen elkapta a kezét.
- Várj! - azzal alaposan szemügyre vette Willt.
- Nem akuma! - mondtam neki gúnyosan.
- Igen, azt látom. - majd rám nézett.
- Én sem vagyok az! - jelentettem ki.
- Isten hozott újra itthon! - mondta mosolyogva.
Felmentünk Komuihoz. Már vártak minket. Mikor beléptünk, csodálkozva nézték, hogy Will életben van. Nem akarta senki elhinni.
- Jó újra látni titeket! - mondta Komui - Főleg téged Will. Már azt hittük, hogy elveszítünk.
- Nem kéne ilyeneket mondani. Nagyon megviselték a történtek. - mondtam dühösen.
Johnny osont oda mellénk.
- Tessék Will. Gondolom erre szükséged lesz. - majd egy rendi kabátot nyomott Will kezébe.
- Oh. Johhny, köszönöm. - ölelte át.
Megfogta, levette a kabátját magáról, majd felvette azt a kabátot, amit kapott.
- Merre voltatok? - kérdezte Komui, mikor látta, hogy épp nem rá figyelek.
- Az Ázsiai központól nem messze. - válaszoltam.
- Értem.
Közben Will körül összegyűltek és erről arról kérdezgették.
- Mintha lefogytál volna! - szörnyülködött Jerry - Készítek neked valami finomat, jó?
- És miért tűntetek el olyan hosszú időre? - kérdezett megint Komui.
- Mint már mondtam, nagyon megviselt Will, így pihenésre volt szüksége.
- És ez azt jelenti, hogy csak úgy eltűntök?
- Ha szóltam volna, egy perc nyugtunk nem lett volna. Te vagy a testvérkomplexusos, szóval neked kéne a legjobban megértened.
- Na igen. - mosolygott idiótán.
- Willhelmina! - szólt egy lila hajú srác, aki épp a kíváncsi tömegen furakodott keresztül - Mikor fizeted a tartozásod? - mondta mérges fejjel.
- Azt se tudom ki vagy. - mondta Will is komolyan, majd elmosolyodott, és megölelte - Te kis idióta, mit keresel itt?
- Amit te, Ördögűző lettem.
- Az meg ki a franc? - kérdeztem Komuitól.
- Egy új Ördögűző. A neve Joshua. Elvileg Will bérgyilkos klánjából származik. - mondta - Nem rég érkezett egy jelentés az Ázsiaiaktól. Ha ott nem engedtétek, akkor most itt muszáj lesz! - állt fel Komui az asztalától - Meg kell vizsgálni Willt.
Erre a kijelentésre szinte megfagyott a levegő a szobában.
- Miért olyan fontos ez a kivizsgálás? - kérdezte Will - Talán azt hiszitek hogy Akuma vagyok? Vagy valami olyasmi? - és egyre dühösebb lett - Hogy az Ezeréves Gróf keze van abban, hogy még élek?
- Nyugodj le Will! - szóltam rá.
Nagy lélegzetet vett. Tudta, hogy nem sül ki belőle jó, ha feldühíti magát.
- Rendben. - szólalt meg - Legyen meg a vizsgálat.
A vér is megfagyott bennem, mikor ezt mondta.
- Will! - kiabáltam rá.
- Nem. Ha kivizsgálnak, békén fognak hagyni. Egy feltételem lenne. Nem bökdöshetnek tűvel. Azt utálom.
- Rendben! - egyezett bele Komui.

Már vért izzadok a szobámban. Fel alá járkálok. Mi lehet a legrosszabb?! Max árulónak nyilvánítanak, és kivégeznek mindkettőnket. És amikor már azt hittem megőrülök, Will nyitott be, mögötte Komui jött. És most fog az jönni, hogy kiderítették, hogy Will igazából...
- Semmi baja. - szólalt meg Komui.
- Mi? - néztem értetlenül - Semmi?
- Semmi. Megvizsgáltuk. Makk egészséges, és az Innocence a helyén van. Bár Hevlaska azt mondta, mintha meg lenne egy kicsit sérülve... de nem vészes!
- Ceh. Én megmondtam.
- Én is ebben reménykedtem. - mondta Komui, majd kiment, és kettesben maradtam Willel.
- Fáradt vagyok. - jelentette ki.
- Menj, akkor aludj!
- Aludhatok veled?
- Kizárt! - csattantam fel.
- Jól van akkor. - fordult meg, és elindult ki.
- Holnap elmegyek a mesteremhez! - mondtam hirtelen.
- Mi? - nézett értetlenül - De hisz most érkeztünk meg!
- Igen, tudom. De idegesítő egy vénember tud lenni, és jeleznem kéne neki, hogy élek.
- Hát jó. - mondta beletörődve - Vigyázz magadra.
Kiment a szobámból. Levetkőztem, majd végigterültem az ágyamon. Pihennem kéne egy kicsit, hogy holnap korán meg tudjak lépni. Most, hogy kivizsgálták Willt, semmi okom az aggodalomra, hisz semmit nem találtak. Pár perc múlva nyílt az ajtó. Will volt, hóna alatt a párnájával. Ez azt jelenti, hogy nem értette meg, hogy nem, és most nagyon nehéz dolgom lesz, hogy kitoljam a szobámból! Mikor szólni akartam, a fejemhez vágta a párnát.
- Mégis mit gondolsz?! - kiabáltam le.
- Veled alszom!
- Nem! - válaszoltam egyből.
- Mi az, hogy nem? De igen! - azzal odajött hozzám.
- Nem vagy már kicsi, hogy valakivel aludnod keljen!
- Miért, kicsinek kell lennem, hogy a bátyámmal aludhassak? Kanda!
Nagyot sóhajtottam. És felé nyújtottam a kezem.
- Gyere, na! Hisztis!
Boldogan mászott be mellém az ágyba, és végül a karjaimban aludt el. Fél egyedül aludni. És mostanában nagyon ragaszkodó tud lenni. Túl ragaszkodó, néha már idegesítő is. De hát nem is ő lenne, ha nem lenne ilyen idegesítő, és hisztis.
Reggel mikor felébredtem, Will már ébren volt. Ott feküdt a mellkasomon.
- Felébresztettelek? - kérdezte.
- Igen!
Will elmosolyodott.
- Na persze. Mikor mész?
Ránéztem az órára.
- Mondjuk most.
Kimásztam az ágyból, és öltözködni mentem. Elég korán volt, még csak most hajnalodott. Will fáradtnak tűnik. Lehet megint valami rosszat álmodott, amitől nem tudott aludni. Mikor kész lettem, odamentem Willhez. Még visszafeküdt az ágyba, de nem bírt aludni. Fölé hajoltam, majd egy puszit nyomtam a homlokára. Értetlenül nézett rám, szóvá is akarta tenni, de aztán meggondolta magát. Végül elindultam, hogy találkozzak a mesteremmel. Mostanság Will ilyen nyálas dolgokat húz ki belőlem. És olyan hülye szokásaim lettek miatta. Próbálok az maradni, aki régen voltam, de nem igazán megy. Mivel már semmi sem a régi...