Erős fájdalom hasított bele a fejembe, majd hátraestem, egyenesen a fenekemre.
- Öreg Panda! Ha még egyszer neki vezetsz egy oszlopnak, balhét verek!
- Kit nevezel te pandának?! - ütött a fejemre - Különben is! Minek kellett megvakulnod ilyen könnyen?! Idióta kölyök!
Hát igen. Nem volt eseménytelen ez a kirándulás. Egy tolvaj késsel támadott rám, és megvágta az épen maradt szemem. Most körbe van tekerve a fejem gézzel, és semmit az ég világon nem látok. Persze ezt Bookman ki is használja, és minden létező oszlopnak neki vezet. Próbáltam először az Innocencemmel tájékozódni, de miután letaroltam egy sulis osztályt, meg lett tiltva. Szerencsére a szemem gyógyulgat, így remélhetőleg már holnap le lehet szedni a gézt, és újra láthatok. Addig sajnos Bookmanre vagyok bízva. Már nem vagyunk messze a Rendtől. Mármint Bookman mindig ezt mondogatta, az elmúlt egy órában. Szóval nem igazán tudom, hogy mi igaz belőle. Csak akkor tudtam biztosra, hogy megérkeztünk, amikor felmentünk a liftel. Egyből Komui irodájába vettük az irányt, de útközben összetalálkoztunk Allennel.
- Oh, hello. - köszönt.
- Mi történt Allen? - kérdezte Bookman.
- Elájult. - mondta Allen - Mercutio, és Ayame hozta nem rég vissza.
- Will? - kérdeztem.
Előrenyújtottam a kezem, és éreztem, hogy hozzáérek Will vállához. Így sokkal könnyebb tájékozódni. Beletúrtam a hajába, végigsimítottam az arcát, a kezeit, és a lábait.
- M-Mit csinálsz Lavi? - kérdezte Allen.
A hangján lehetett hallani, hogy kellemetlenül érzi magát. Mikor befejeztem, nagy levegőt vettem, majd összegyűjtöttem a gondolataimat.
- A lábain és a kezein sok a sérülés. A hajában levelek, és fadarabok voltak, ami arra utal, hogy menekülni próbált.
- Honnan tudod, hogy menekült, és nem csak futott? - kérdezte Allen.
- Az ember jobban vigyáz magára, ha simán csak fut. Menekülés közben viszont az üldözőjére figyel, nem magára.
- Értem.
- A szétharapott ajkából kiderül, hogy félt, vagy ideges volt. Valami itt nincs rendben.
- Ilyen a mi Lavink. Még lekötött szemmel is... Tényleg, mi történt a szemeddel?
- Áhh, semmi különös. - mondtam.
- Már megint nem figyelt eléggé az idióta kölyök. - vágott közbe Bookman.
- De már holnap le lehet venni a kötést. - védekeztem.
- Elmegyek Komuihoz. - jelentette ki Bookman.
- Szerintem ne, Ayame még mindig itt van, és Komui idegeit öli. - kiabált utána Allen.
- Gondolhattam volna, hogy nem hagyja ennyiben. - mondta Bookman, majd hallottam, hogy elmegy.
- És velem mi lesz Öreg Panda? - üvöltöttem utána, de mintha meg se hallotta volna.
- Gyere! - jött nekem háttal Allen - Elvisszük Willt a szobájába, majd utána elkísérlek téged is, jó?
- Rendben. - morogtam.
Megfogtam a vállát, és út közben próbáltam nem rálépni.
- Kanda merre van? - kérdeztem, mikor Will szobájába értünk, és Allen lerakta őt az ágyára.
- Elment Tiedoll tábornokhoz. Egy ideig nem lesz itt. - ütött a hátamra.
- Mit akarsz ezzel mondani? - nyögtem fel az előző ütés miatt.
- Kettesben hagyjalak vele? - mondta gúnyosan, és gonoszan nevetni kezdett.
- Nem szükséges! - vágtam rá.
- Nyuszi vagy! - mondta még mindig ugyanolyan gúnyosan.
- Te pedig gonosz! El van ájulva, így...
- Nem is azt mondtam, hogy támadd le! - nevetett.
- Utállak! - hisztiztem.
- Na jó, abbahagyom! - védekezett - Gyere!
Megfogta a kabátom ujját, majd elhúzott. Gonoszkodás nélkül elkísért a szobámba. Én hulla voltam már. Szóval végigterültem az ágyamon, és úgy ahogy vagyok, el is aludtam.

Másnap reggel van. A kajáldában vagyok Bookmannel. Unottan ülök, és a tojásrántottámat majszolom.
- Mikor vehetem már le a kötést? - kérdeztem.
- Rajta kéne hagyni ma estig, vagy holnap reggelig.
- Ma estig. - vágtam rá.
- Ilyen hamar be akarsz állni tésztát főzni? - kérdezte a konyhából Jerry.
- Ne hallgatózz! - szóltam, és ha nem lenne a szememen a kötés, ölő pillantást vetnék rá.
Nagyon megjártam. Elég nagy felfordulást csináltam a konyhában, így Jerry azt mondta munkára fog fogni, ha meggyógyul a szemem. Ah. Milyen jó is lesz egész nap tésztát főzni. Különös, mostanság üres szokott lenni a kajálda. Általában tele van Ördögűzőkkel, és Finderekkel leginkább. De most senki. A légy zümmögését is lehetett hallani. Nyikorogva nyílt az ajtó, majd lépteket hallottam.
- Allen lesz az. - tippeltem magamban.
Ahogy elhaltak a lépések, Jerry már is felkiáltott.
- Szia Allen! Mit kérsz?
- Oh, szia Jerry. - mondta Allen vidáman.
Sejtettem, hogy ő lesz. Allen szinte már törzsvendég itt a konyhában, annyit eszik. Hirtelen megint nyikorogva nyílt az ajtó. Időm se volt gondolkodni, hogy ki is lehet az.
- Allen! - kiáltott Will, majd odaszalad hozzá - Beszélnem kell veled. - suttogta - Nagyon fontos lenne.
- Ah, épp kajálni készültem. Gyere ülj le, és mond mi a baj.
- Négyszemközt szeretném. - erősködött - Légyszi Allen!
Will hangján lehetett hallani, hogy zavarban van. Allen felsóhajtott.
- Rendben. Gyere!
Azzal megint a szapora léptek, és a nyikorgó ajtó.
- Nem akarok semmi rosszra gondolni, de ez minek látszott? - tettem szóvá.
- Ne foglalkozz vele! - válaszolt idegesen Bookman.
Valamiért elfogott egy rossz érzés. Ezt hívják féltékenységnek. A bizonyos zöld szemű szörnynek.
- Áhh. - álltam fel a fejemet rázva - Megyek a szobámba.
- Úgy sem találsz el odáig. - biztatott Bookman.
- De! Megoldom! - másztam ki az asztal mögül.
Elindultam egyenesen, majd úgy ahogy van nekimentem a következő asztalnak.
- Igen, azt látom. - tette szóvá.
Nagy nehezen megtaláltam a kijáratot, és a szobám felé vettem az irányt. Vagyis remélhetőleg.

Már órák óta a szobámban fekszem az ágyon. Így vakon nem igazán tudok csinálni semmit. Ha legalább olvashatnék. Áhh, de így az ember szétunja a fejét. Mi lenne velem, ha komolyan megvakulnék, bele se merek gondolni. Hirtelen kopogtatást hallottam, majd nyílt is az ajtóm.
- Ki vagy? - kérdeztem unottan, ám nem kaptam választ rá.
Felültem, és végül a látogatóm is helyet foglalt az ágyamon. A kezét az arcomra tette, és mikor megfogtam a kezét, jöttem rá ki is az.
- Will?!
- Így rám ismersz? - kérdezte.
- Igen, végül is Bookman vagyok.
- Allen mondta mi történt veled.
- Igen, sajnos. Most egy ideig nem láthatok semmit.
- A lényeg, hogy én láthatlak téged.
Átfonta karjait a nyakamon, magához húzott, majd megölelt.
- Ha valami segítség kell amíg le van kötve a szemed, akkor szólj! - engedett el.
- WCre kell mennem. - szólaltam meg.
Willből kitört a nevetés.
- Komoly?
- Aha. - nevettem én is.
- Elkísérhetlek, de többet nem tehetek érted! - állt fel.
- Az is elég. - másztam én is le az ágyról.
Megfogta a kezem, majd elhúzott. Szótlanul mentünk egy ideig egymás mellett.
- Olyan pici kezed van! - mondtam hirtelen.
- Tényleg? - nevetett - Hát a tiédhez képest tényleg kicsi! De magasságban mindjárt utolérlek! - bökött meg.
- Miről beszélsz? - tettem a fejére a kezem - Egy fejjel kisebb vagy! Sosem érsz utol!
- Nem igaz! Nem vagyok kicsi!
Hihetetlen, hogy milyen értelmetlen dolgokon tud vitatkozni az ember. De végül is az ilyenek dobják fel a hangulatot.
- Megérkeztünk. - szólt, majd az ajtó elé tuszkolt.
- Will! - rohant oda hozzánk Allen - Beszélhetnénk? Gondolkoztam tegnap azon amit mondtál... és valami fontosat... kihagytunk.
- Oh, rendben. Csak hát Lavi...
- Menj csak! - vágtam közbe - Visszatalálok.
- Biztos? - erősködött.
- Biztos!
- Hát jó. Azért óvatosan! Majd még benézek hozzád, jó?
- Rendben. - mosolyogtam.
Azzal Allennel karöltve - képletesen értem - elment.

Este van. És eljött az a pillanat, amikor végre leszedhetem a kötést. Ahogy lekerült a fejemről, még elég homályosan láttam egy ideig, a fény is zavart nagyon. De pár perc múlva kitisztult a látásom, és normálisan láttam. Bookman megvizsgálta a szemem, hogy minden rendben van-e.
- Úgy néz ki nincs semmi gond. Látsz rendesen? - kérdezte.
- Igen. Bár a te fejednél valami szebbet akartam volna látni először.
Az Öreg Panda ütni készült, de Komui egy pillanat alatt félrelökte.
- Ha szépet akarsz látni, itt vagyok én. - vigyorgott.
- Kösz, inkább nem. - nyögtem szenvedve.
- Szerintem akit Lavi szívesebben látna...
- Allen! - kaptam el, majd a kezemmel befogtam a száját - Nekünk beszélnünk kéne! - húztam ki magammal az ajtón vigyorogva a többiekre.
- Ez is azt bizonyítja, hogy te tényleg belezúgtál Willbe! - súgta, mikor elengedtem, és becsuktam az ajtót.
- Nem tudom miről beszélsz! Nem zúgtam bele!
- De tetszik! - erősködött.
- Na puff, nekem melyik nő nem tetszik?!
- Azért nem vagy olyan mint Cross! - mondta - Ott van például Miranda!
- Miranda is jó irányba halad! Meg különben is ő "munkatárs". - mondtam.
- Will is!
Én meg végre bevethettem az ölő pillantásomat.
- Na és Lenalee, tetszik?
- Nem mondom, hogy csúnya, de nem jönnék össze vele.
- Nem úgy mint Willel! - mondta kuncogva.
- Te kiforgatod a szavaimat!
- Meglehet!
Ekkor lépett ki Komui, és Bookman.
- Örülök, hogy jól vagy Lavi! - mondta Komui, majd el is ment.
- Áh, megyek én is! - mondta Allen - Aztán ne legyél nyuszi, és vágj bele... - futott el.
- Allen! - hisztiztem.

Mióta "visszanyertem" a látásomat, azóta mást sem csinálok, mint hogy Willt követem. Nagyon aggaszt, ami történt. És mostanság elég furán viselkedik. Kanda még nem jött vissza, így legtöbbször Mirandával, és Lenaleeval járkál. Néha néha benéz a Tudományos részleghez, hogy segítsen a széthullott papírokat összerendezni. Ha valami miatt ideges lesz, egyből a szobájába fut. Minden reggel hajnalban kel. Megtudtam, hogy kivizsgálták teljesen, és nem találtak semmit. Az Innocence mintha sérült lenne, de semmi baj, regenerálódni fog. Épp most is a három csajt kémlelem. Eggyel lentebbi szinten vannak.
- Túlságosan is elveszi a figyelmedet, Lavi. - lépett mellém Bookman.
- Aggaszt valami Willel kapcsolatban. - mondtam - Ez a visszatérés... hisz ott voltam, láttam... halott volt.
- Igen, tudom. Én is láttam, mikor visszahozták. De akkor is túlságosan leköti a figyelmedet. Nem egyszer mondtam neked, hogy egy Bookmannek nincsenek érzései!
- Ugyan már, én nem...
- Látszik a fejeden, ahogy nézel rá!
Ezen a kijelentésén nagyon megdöbbentem. Nem szokta ilyen mondat elhagyni a száját.
- Egy nő csak elterelné a figyelmedet az igazi dolgodról. Ha akarsz tőle valamit, vedd rá, hogy szüljön neked egy fiút!
Na ez a kijelentése letarolt. Nyílt volt, és gonoszul őszinte.
- Gonosz vagy Panda! - jelentettem ki.
Biztos ha azzal állnék elé, hogy "szülsz nekem egy fiút?" nyakon vágna, majd otthagyna. Nagyon utálom Bookman gondolkodását. A kis álszent. Will mosolyogva intett fel. Visszaintettem neki, amitől Bookman elég csúnyán nézett rám.
- Félretennéd az álmodozást, és beszélhetnénk? - kérdezte dühösen.
- P-Persze.
- Nekem el kell mennem. Ezt add be a Tudományos részlegbe. - nyújtott egy vérrel teli üvegcsét a kezembe.
- Mi ez? - kérdeztem.
- Egy Noénak a vére.
- Egy Noé? - hűltem el - Ez honnan van?
- Tiedoll tábornok szerezte. A Noét nem tudta megölni, de a véréből szerzett mintát.
- Rendben, odaadom.
- Vigyázz rá Lavi. - mondta, azzal el is ment.
Az üvegcsét néztem, és benne a vért. Lehet... lehet hogy Willnek köze van a Noékhoz. Nem tudom még hogy, de nem lenne hülyeség. Rémálmai vannak, azért kel fel mindig olyan korán. Az Akuma nem támadott rá, akkor amikor összetalálkoztunk. Zsebre tettem az üveget, és lementem a pincébe. A pincében van egy kis raktárunk, tele-tele könyvespolccal. Ide szoktuk hozni Bookmannel a jegyzeteinket. Talán körülnézhetnék, hátha találok valamit. Leszedtem egy tucat mappát, és átnézegettem. Igazából nem tudom, hogy mit keresek, de remélem, hogy segít, ha valamire rá is találok. Már sötétedett. A fenekem is elültem, és a nyakam is zsibbadt. Felkaptam pár mappát, és elindultam fel a szobámba. Ott majd még elolvasok párat, vagy alszok egyet, nem tudom. Már elég csendes volt minden. Azt hiszem sérvet kaptam ettől a sok papírtól. Letettem a mappákat a földre, majd előkerestem a kulcsaimat, és kinyitottam az ajtót. Felvettem újra a sérvképzőt, és ledobtam az asztalomra. Most így hirtelen megkívántam a teát. Remélem Jerry már alszik. Leosontam a konyhába, és csináltam magamnak teát. Legalább felmelegítem magam, és nem alszok be a kutatásom közben. Visszamentem. Nem messze a szobámtól észrevettem Willt, és Kandát. Egy sötét folyosó nyílt mellettem, csak úgy reflexből elbújtam oda. Willen törölköző volt, és vizes volt a haja. Fürdésből jött. De Kanda mit keres itt?! Most jött volna vissza?!
- Nem igazán értem, hogy mi bajod van. - mondta Kanda.
- Semmi, tényleg semmi. - és ment volna tovább, de Kanda megragadta a kezét, és visszahúzta.
- Te nem tudsz hazudni nekem! - kiáltotta.
- Ez az! Hogy nekem sem lehet hazudni! - mondta nyugodtan Will.
- M-Mi m-miről beszélsz?
- Daisuke megcsalt. - mondta még mindig nyugodtan - De nem foglalkozom vele.
- Megcsalt? De hát ezt honnan veszed?
- Mercutio mondta el. Ő tudott mindent Daisukeról. Sajnálom, ha kicsit ideges vagyok, vagy undok néha, de most ez hirtelen jött.
- Oh, rendben. - mondta már ő is nyugodtan.
- Menj, pihend ki magad.
- És te?
- Nem sokára megyek én is! Menj csak. Még meg szeretném szárítani a hajam.
- Rendben leszel?
- Igen. Ne aggódj nem idegesítem magam miatta. Nem érdemes.
- Akkor jó.
Kanda elment, Will még utána nézett, majd amikor eltűnt, nekidőlt a falnak.
- A picsába! - leült végighúzva magát a falon.
A hangján lehetett hallani, hogy sír. Azon gondolkoztam, hogy odamenjek-e. Talán jobb lenne, ha kidühöngené magát. Hisz Daisukéról van szó. Mégis olyan rossz volt hallani, ahogy sír. Már rávettem magam, hogy odamegyek, de ekkor ijedten ugrott fel. A falhoz tapadt, és remegve nézett a lábam elé.
- N-Ne most! Ne most!
Halucinál? Ez most komoly? Nem tudom mit lát, de nagyon fél. Becsukta a szemét, és mély lélegzeteket vett. Lábai meginogtak, majd végigterült a földön. Ennyitől elájult volna?! Talán mindig is ez volt, csak eddig nem vettem észre. Odarohantam hozzá. Szerencsére a törölköző nem bomlott szét, így mindent tökéletesen takart. Felemeltem a földről, majd elindultam a szobám irányába. A sajátjába nem akartam, mert... nah jó, nem mertem vinni. Túl közel van a szobájához a Kanda néven ismert házőrzője. Megérkeztem az ajtóhoz. Nah jó, és most hogy nyitom ki?! Kulcsra van zárva. Ahh. Letettem Will lábait, majd a hátánál erősen magamhoz szorítottam az egyik kezemmel. Remélem azért nem fullad meg. A másik kezemmel kotorászni kezdtem a zsebemben. Meg is lett a kulcs, majd nagy nehezen kinyitottam az ajtót. Újra felkaptam az ölembe, majd bevittem, és lefektettem az ágyamba. Betakartam, mert a törölköző bemondta az unalmast. Leültem az ágy szélére. Emlékszem, amikor először találkoztunk, akkor is az ágy szélére ülve figyeltem. Igaz aztán az arcomba tolta a pisztolyát, de ez már mellékes! Odahajoltam közel az ajkaihoz. Éreztem a számon ahogy lélegzik. Szerettem volna megcsókolni, de nem ment. Először is, elég védtelen állapotban van, és így szemétség lenne letámadni. Másodszor... Itt van Daisuke. Sosem bírta elengedni, de most, egész jól elvan Allennel. Hagynom kéne, hogy boldog legyen. De ha már össze fognak jönni, egyetlen csók nem árthat... Nem! Vissza kell fognom magam! Egy lány... Most egy lány kell ide... Mármint nem magamnak gondoltam. Miranda van a legközelebb, így fogtam magam, és érte rohantam. Furcsállta, hogy ilyen későn zargatom, de nem aludt még, így nem bánta.
- Miranda! Segítened kell! - megfogtam a csuklóját, és elhúztam.
- V-Várj, az ajtó!
- Az most nem lényeg.
- M-Mi történt?
Nem válaszoltam, csak húztam tovább. Reméltem, hogy le fogja venni a helyzetet. De nem. Sőt félre is értette.
- Sz-szadista. - rám mutatva hátrált tőlem.
- Teljesen félreérted.
- F-Fogadjunk leütötted! Aztán... El se merem képzelni...
- De... - próbáltam védekezni.
- Neki férje van!
- Ahh. Igen. Allen. - mondtam.
Ezt a házasságot mindenki komolyan veszi, kivéve a két félt. És most ment el a kedvem, hogy védekezzek. Nem érdekel mit hisz. Odamentem a szekrényhez, és egy pólót meg egy rövid nadrágot dobtam az ágy végére.
- Csak... öltöztesd fel, amíg elugrom törölközőért.
Kimentem a szobából, és elrohantam a fürdőbe. Felkutattam a szekrényeket. Egyetlen árva törölközőt találtam, így azt felkaptam, és elvittem. Mikor visszaértem, megálltam a SAJÁT ajtóm előtt, és bekopogtam a SAJÁT szobámba, hogy bemehetek-e.
- Gyere! - szólt Miranda. Willt már szépen átöltöztette, és megbánó arccal állt az ágy mellett.
- M-Mi történt?
- A fürdőből jött, miközben elájult. - mentem oda az ágyhoz, hogy Will vizes haja alá terítsem a törölközőt - Behoztam ide, és hívtalak téged. Nem csináltam semmit vele!
- Sajnálom. - hajolt meg - Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom!
- O-Oké, semmi baj.
- De tényleg nagyon sajnálom, hogy ilyet feltételeztem rólad.
- Tényleg semmi baj! De ha lehet, ne mond ezt el senkinek. Főleg ne Kandának, mert ő tuti átharapja a torkom.
- R-Rendben.
Alig bírtam kinoszogatni Mirandát a szobából. Mikor elment, leültem az asztal mellé, és elmerültem a papírjaimban. Semmi különösebb eset nem történt. Csak a szokásos háborúk mindenhonnan, ahol az emberek hülyeség miatt mennek meghalni. Lehet, hogy csak paranoiás vagyok, és hagynom kéne a francba az egészet. Még egy fél óra telt el, mikor Will csak úgy hirtelen felült az ágyon, és a fejéhez kapott. Még én is megijedtem. Sejtettem, hogy fájni fog a feje, ezért felálltam, majd egy kapszulát, és egy pohár vizet nyomtam a kezébe.
- Mi ez? - nézett rám.
Semmi "te perverz, mit keresek a te szobádban"?
- Fájdalom csillapító. - mondtam.
Bevette a gyógyszert, majd fel akart állni, de én nem engedtem.
- Maradj! Pihenned kéne! - ültem le az ágyra.
- Már így is sokat tettél értem!
- Maradsz! - mondtam gúnyosan.
- Igenis! - mosolygott, majd visszafeküdt.
- Mitől ütötted így ki magad? - kérdeztem.
- Amióta visszakaptam az Innocencem, azóta halucinálok, ha valami miatt felhúzom magam. A végén elsötétül minden, és a saját ágyamban kelek.
- Nem az én dolgom, de... min húztad fel magad?
- Daisuke megcsalt. - válaszolta kertelés nélkül.
- Honnan tudod? Hisz ő már...
- Tudom. Mercutiotól hallottam. Ő ismerte a legjobban Daisukét. Így tudott a másik kapcsolatáról. Engem... engem csak azért használt fel, hogy a klánban maradhasson. De mindegy. Nem akarok panaszkodni.
- Ugyan!
- Nem is érdekel. Nem fogok már ezért aggódni, vagy letört lenni. Túlléptem rajta.
Csönd lett. Ő se mondott semmit, és én se mondtam semmit. Nem tudtam mit mondani erre. Elgondolkoztam, hogy mi lett volna, ha nem találkozunk. Gáz bevallani, de nagyon megkedveltem.
- Az a... - törte meg Will a gondolat menetem - sálad?
Volt az ágyam fölött egy polc. Mindenféle kacat volt oda feldobálva. Egy pár könyv, egy kávésbögre - amit hetek óta tervezek, hogy kiviszem - egy régi fényképező, pár toll, és a sálam. Will felállt az ágyon, és levette a polcról a narancssárga sálam.
- Miért nem hordod mostanság?
- Már ráuntam. - válaszoltam.
- Ne hazudj, hisz imádod ezt a sálat.
Nem gondoltam volna, hogy így átlát rajtam.
- Tudod... Ezzel a sállal szorítottam el a sebed azon az éjszakán... Mikor visszajöttünk, és kimostam a vért belőle... azután sem voltam képes felvenni, mert mindig te jutottál eszembe róla...
- Lavi. - mondta kedvesen, majd leült közvetlenül elém, és a nyakamba tette a sálam - Most már itt vagyok! Tessék hordani.
Legszívesebben most azonnal átölelném. De nem akarom ilyen dolgokkal elmarni mellőlem.
- Rendben. - válaszoltam, majd egy mosolyt erőltettem az arcomra.
Will megragadta a sálam, magához húzott, és nagy meglepetésemre... megcsókolt. Mikor elengedett, mosolyogva nézett rám, várva a "mi volt ez?" kérdésemet. De nem kérdeztem. Viszonozva csókját, újra, meg újra a szájára tapadtam. Megfontoltam, hogy nem kéne elsietni a dolgot, de mikor már végigterültünk az ágyon, és a ruhák is fogyatkoztak, nem bírtam megállni. És láthatólag ő sem. Ma éjjel minden zavaró tényezőt ki akarok zárni. Azt, hogy mit feltételeztem Allenről, azt hogy, mit mondott az öreg panda, és azt is, hogy esetleg emiatt Kanda apró darabokra fog szeletelni.

Reggel mikor felébredtem, hirtelen végigfutott az agyamon, hogy esetleg csak álmodtam. De aztán éreztem hogy Will a hátamhoz van simulva, és a mellkasomnál átkarolt. Ez a gondolat mosolyt csalt az arcomra.
- Fel is ébredtél? - kérdezte Will, mikor mocorogni kezdtem.
- Aha. Te mióta vagy fenn?
- Egy ideje. Olyan aranyosan tudsz aludni. - könyökölt föl, majd mosolyogva rám nézett.
Egyszerűen nem tudok neki ellenállni. Fölemeltem magam, majd megcsókoltam. Azt hittem, hogy kiengedi a gőzt, és itt hagy, de nem tette.
- Will. - mondtam elkeseredetten - Lehet, hogy te csak erre az egy éjszakára akartad, de én-
De nem tudtam befejezni, egy csókkal belém fojtotta a szót.
- Szeretlek Lavi. - mondta - Jobban, mint eddig bárkit is.
Ez olyan jó érzéssel töltött el.
- Én is szeretlek! - mondtam, majd magamhoz öleltem.
Úgy feküdtünk tovább az ágyban.
- Figyelj, - kezdtem bele - lehet hülyeségnek hangzik, de én mindvégig azt hittem, hogy te és Allen... szóval... tudod...
- Én Allennel? Ezt honnan vetted?
- Sokat lógtál vele az elmúlt napokban.
- Mikor megtudtam, hogy megcsalt Daisuke, egyből rád gondoltam, hogy voltam olyan marha, hogy nem mondtam el hogy szeretlek. Amikor lementem a kajáldába, hogy beszéljek Allennel, akkor azért volt, hogy ezt elmondjam neki, és tanácsot kérjek tőle, hogy ő mit tenne. Ő is azt mondta, hogy hülye vagyok induljak hozzád.
- Szóval Allen csak segített?
- Igen. Előzőnek meg azért rángatott el, hogy felhívja a figyelmem Kandára és Bookmanre. Hogy nem biztos hogy örülnének nekünk.
- Milyen igaz. - mosolyogtam - És én mekkora egy hülye voltam.
- Ne aggódj, velem is előfordul.
Olyan jó volt ezt hallani. És annyira jó, hogy most a karjaimban tarthatom. Emlékszem előző évben, amikor elmentünk a bérgyilkos klánba, Allen összezárt vele. Ő már akkor is tudta. Meg kell ezt majd köszönnöm neki. Most viszont, legszívesebben fel se kelnék. De heves kopogtatás oszlatta el a rózsaszín felhőimet.
- Ki az? - mondtam kedvtelenül.
- Ki lenne az! - szólalt meg Kanda - Will itt van? - dörömbölt tovább.
Hát úgy kb most a halálos ítéletemet írtam alá.
- Mond azt neki, hogy itt vagyok, de alszom! Ha nem nyitsz neki ajtót, tuti betöri! - suttogta Will.
- Várj, megyek, kinyitom! - szóltam ki.
- Igyekezz! - mondta dühösen.
Gyorsan összeszedtem a szanaszét heverő ruháimat, és felöltöztem. Majd Willnek is odadobtam az "alvós cuccát", és kinyitottam az ajtót.
- Itt van. - mondtam, és álmossággal próbáltam leplezni idegességemet - De még alszik. És én is aludtam!
Kanda odament az ágy mellé. Will elég jól tud alvást színlelni. Csak abban reménykedem, hogy nem dőlünk meg.
- Te öltöztetted át?
Annyira éreztem, hogy ez lesz az első kérdése.
- Nem. Miranda volt.
- És mit keres itt? - fordult felém.
A szemein nagyon látszik, hogy képes lenne itt helyben leszúrni, és kivéreztetni.
- Elájult. Felfújtad volna a dolgot, azért nem vittem az ő szobájába.
- Nem szokott ilyen sokáig aludni. Felébredt az éjjel?
- Az ájulás után felébredt. De olyan fáradt volt, hogy egyből vissza is aludt. Gondolom utána nem kelt fel.
Kanda megfogta, és Will homlokára tette a kezét. Pár másodpercig figyelte még a lány, majd kifelé indult. Előtte még jól szemügyre vette a földön heverő párnát - ahol állítólag aludtam - de nem tette szóvá.
- Ha felkelt, szólj neki, hogy beszélnem kell vele! Fontos lenne, úgyhogy lehetőleg ne felejtsd el!
- Ne nézz hülyének!
Kiment. Megúsztuk. Úgy néz ki egyenlőre nem ismerkedek meg közelebbről a katanájával. Odamentem Willhez, majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Egész jó lennél színésznek! - mondtam.
Will átkarolta a nyakamat, és magához ölelt.
- Semmi kedvem most felkelni, és Kandával beszélni.
- Pedig muszáj lesz. - sóhajtottam - Nem kerülheted el mindig.
Felálltam (nem úgy), és kinoszogattam Willt az ágyból. Nagy nehezen erőt vett magán, majd egy csókkal búcsúzva elment (és ez sem úgy). Leültem az asztalomhoz. El sem hiszem, hogy ez megtörtént. Ekkor jutott eszembe a vér. Még nem adtam le a tudományos részlegnek. Na mindegy. Lezuhanyzom, majd utána. Fogtam magam, és elindultam. Nagyon melegem volt, így egyből hideg vizet zúdítottam a nyakamba. Ez most jó volt. Teljesen felfrissített. Mikor kész lettem, felöltöztem, és egy törölközővel a fejemen mentem ki. Bementem a szobámba, hogy elvigyem a vért a Tudományos mókusoknak. Az asztalomon volt, csak úgy mint a többi papír. Szanaszét hevertek, így próbáltam egy kis rendet rakni. Ahogy törölgettem a hajamat, beleolvastam egy kettőbe. Nem értem hogy mit remélek még, de segíteni akarok Willnek. És akkor egy lapon megakadt a szemem. 15 éve történt incidens. Egy parazita típus Ördögűző, William Davison, megtámadta Akumákkal a Fekete Rendet. Akumákkal? Egy Ördögűző? Miután elfogták, alaposan kivizsgálták, de semmi elváltozás nem történt rajta. Kivéve, hogy a vércsoportja AB-sből, nullás lett. Az Innocence sérült volt, de annak ellenére még működő képes, mégsem tudta használni. Ahogy olvastam tovább egyre világosabbá vált minden. A férfi is álmatlan volt, halucinált, mikor dühös lett. Willnek is ugyanez a baja. Olvastam tovább, hogy kiderítsem mi baja volt a férfinek. Azt írják, hogy az okát nem találták meg, mert igaz, hogy hamar ki akarták végeztetni, mint eretnek, de saját maga vetett véget az életének. Átharapta a nyelvét. Újra a nullán. Nem értem mi baja lehet. Az üvegcsére néztem. És akkor ugrott be. Visszaolvastam. Az van oda írva, hogy a vércsoportja AB-sből nullás lett. Ezaz. Azért mutatja azt minden vizsgálat, hogy egészséges, és nincs semmi baja, mert tényleg nincs semmi baja. Nagy nehezen vették rá Willt, hogy kivizsgálhassák, és így is megegyeztek, hogy nem szurkálják tűvel, mert azt ki nem állhatja. Pedig amit kerestünk mindig is ott volt... a vérében. Szaladtam, hogy megosszam felfedezésemet Allennel, és Crowleyval. Meg is találtam őket. Allen és Crowley Lenaleevel volt, így neki is elmondtam.

Jerryt is bevontuk tervünkbe. Hamar bele is egyezett, de aztán fel kellett mennie Komuihoz, hogy kávét vigyen. Nem avattuk bele minden részletbe. Csak annyit mondtunk, hogy valami meg akarunk Willen vizsgálni. A vér elméletet nem fejtettük ki. Will és Kanda az üres ebédlőben ücsörögnek. Kanda mint mindig sobát eszik, Will pedig a teáját forgatja a kezében.
- Nem túlzás ez egy kicsit? - kérdezte Allen - Csak így letámadni.
- Beszédre kell bírni Kandát. Így a legegyszerűbb. - mondtam - Kóstolj bele ebbe! De ne idd meg az egészet! - adtam a vérrel teli üvegcsét Crowley kezébe.
Crowley meghúzta az üvegcsét, majd megízlelte a vért.
- Wlee. Ez borzalmas. - rázkódott össze - Keserű.
- Rendben. Jegyezd meg az ízét. - utasítottam.
- Ezt nem lesz nehéz! - mondta még mindig libabőrösen.
Végre Will is belekortyolt a teájába. Jerry gondosan beleszórt egy kis altatót. Hamar felszívódik, és hamar is múlik a hatása, de most ez megteszi.
- Nem csak Daisuke miatt húztad fel magad tegnap, igaz? - kérdezte Kanda.
- Te hazudnál nekem valaha is Kanda?
- Nem! - vágta rá.
- Most is hazudsz!
- Meglehet. - evett tovább.
Will újra meg újra belekortyolt a teába, és az altató is kezdett hatni.
- Szédülök. - mondta.
- Mert még nem ettél semmit. - jelentette ki Kanda.
- Nem, ez most más. - felállt, és egyből elvesztette uralmát a teste fölött, majd összeesett.
Kanda csak felsóhajtott. Nem rázta meg az előbb látott, hiszen már nem egyszer élhette ezt át. Akkor jöttünk ki a rejtekhelyünkről. Allen és én elkaptuk két oldalról Kandát, és lefogtuk. Próbált szabadulni, de nem tudott. Crowley odament Willhez, majd a hátánál fogva felemelte.
- Mit műveltek? - szitkozódott Kanda.
- Kiderítjük az igazságot. - mondta Crowley, majd fogait Will nyakába mélyesztette.
Kanda még erősebben ficánkolt. Alig bírtuk ketten megtartani. Aztán mikor Crowley elengedte Willt, megállt, és meg se mozdult.
- Ugyanaz a hátborzongató keserű íz. Willben a Noék vére csörgedezik!
Mindenki lefagyott. Kanda lehajtott fejjel állt közöttünk. Allennel elengedtük. Arra számítottam, hogy őrjöngeni kezd, de nem csinál semmit.
- Mindenkinek meg kell ígérnie, hogy ez köztünk marad. - mondtam - Ha ez kitudódik...
- Én megígérem! - állt fel Crowley, majd a mellkasára tette a kezét.
Abban a pillanatban ő is mint egy rongybaba, végigterült a földön. A többiek értetlenül néztek.
- Úgy látszik rá is hatott az altató. - mondtam - Nem kell aggódni!
- Szólni kéne Komuinak! - mondta Lenalee - hátha tudnak tenni-
- Nem! - vágtam közbe - Ezt jelentenie kellene a felsőbb vezetőségnek. Nem mondhatjuk el senkinek. Ígérjétek meg!
- Bízhatsz bennem! - bólintott Allen.
- Lenalee? - kérdeztem.
- Na és te, Lavi? - kérdezett vissza.
- Én megesküszöm! - mondtam.
- Te Kanda? - kérdezte Lenalee most Kandára nézve.
- Ceh. Én eddig sem mondtam el. Most miért tenném?!
- Én sem szólok egy szót sem. - mondta Lenalee.
- És most, halljuk mi történt. - néztem Kandára - Miért lett Willből Noé? Miért tűntetek, és bukkantatok fel olyan hirtelen?
- Nem hinném, hogy közötök le-
- Nem érdekel a kifogás. - kiabáltam - Válaszokat akarok!
- Nem értem mit foglalkozol vele ennyit! - kiabálta ő is.
- Nyugalom. - állt közénk Lenalee - Meséld el mi történt!
Kanda nagy levegőt vett.
- Mikor meghalt, ellátogatott hozzám az Ezeréves Gróf.
- Tehát te tetted őt ilyenné! - mondta dühösen Allen.
- Nem én voltam idióta tökmag! Azt kérdezte tőlem, hogy szeretném-e viszont látni Willt. Azt mondtam bármit megtennék érte. De sosem tenném őt Akumává. Erre azt mondta, hogy akkor nem Akuma lesz belőle, és eltűnt. Rossz érzésem támadt, és visszajöttem a Rendhez. Akkorra már Will teste eltűnt. Egy Noé vitte el. Mire odaértem, már őt is azzá tették. Nem tehettem már semmit.