Önt. Süt. Fordít. Süt. Kirak. Még egyszer. Önt. Süt. Fordít. Süt. Kirak. Még egyszer. Önt. Süt... Süt... Süt...
- Allen figyelj már oda! - torkolta le Lavi.
- Nee! Már megint leégettem egyet.
- Így sosem leszünk kész! - hisztizett tovább.
- Ez is a te hibád, mert beavattad Jerryt! - mondtam neki.
- Nem hisztizik a két kis rózsaszín kötényes! - mondta Jerry a fakanalát forgatva a hátunk mögött - Sütni sütni!
Igen. Jerry kicsit mérges lett, mikor nélküle hajtottuk végre a tervünket, így beállított minket palacsintát sütni. Will és Kanda nem tudott az egészről, így ők alapból kimaradtak. Lenalee lány, így ő is kimaradt. Crowley meg bevetette az aranyos nézését. Mi is próbálkoztunk ezzel, de nálunk nem sikerült. Mi maradtunk palacsintázni. És ha még nem lenne elég. Mindketten ilyen kis fodros rózsaszín kötényben csináljuk. Bár én jobban jártam. Nekem csak negyven palacsintát kell sütnöm, Lavinak viszont hatvanat, mert előzőnek jó nagy kuplerájt csinált a konyhában.
- Mennyinél tartasz? - kérdeztem.
- Tíz. - nyögte unva Lavi.
- Az jó. - mondtam kedvtelenül - Én háromnál. Ez a palacsinta sütés nem az erősségem.
- Most felmegyek Komuihoz, viszek kávét. - mondta Jerry - Ha kuplerájt csináltok, megemeljük a palacsinták számát kétszázra!
- Rendben. - mondtuk egyszerre kedvtelenül.
Semmi kedvünk egész nap sütögetni, úgyhogy eszünk ágában sincs kupit csinálni.
- Köszönök mindent Allen! - mondta Lavi.
- Mit is köszönsz? - csodálkoztam.
- Hogy segítettél nekem és Willnek.
- Ugyan! - nevettem - Rossz volt rátok nézni. Amúgy nem is értem miért nem kezdeményezett valamelyikőtök eddig.
- Daisuke miatt.
- Oh, értem.
- A picsába. - kaparta ki az odaégett palacsintát a tepsiből - Tuti, hogy haragszik rám.
- Ezt miből veszed? - kérdeztem.
- Szó nélkül ment el. És már két napja sehol sincs. Talán nem is kellett volna beleütnöm az orrom a dolgaiba.
- Ne nyavalyogj! - ütöttem bele a vállába - Emiatt nem fog rád haragudni! Biztos vagyok benne!
- Mitől vagy ilyen biztos?
- Ismerem. Végül is a feleségem. - mondtam gúnyosan vigyorogva.
Lavi elgondolkodott, majd ölő pillantást vetett rám.
- Ez gonosz volt Allen!
A pult felé nyúlt, és elvette onnan a szódás üveget.
- Mire készülsz Lavi? - hátráltam.
- Védd magad Allen!
Mondta gonoszan vigyorogva, majd a nyakamba zúdította a szódát. Én sem hagytam magam. Nem messze volt tőlem az a szekrény, amiben vannak a szódás üvegek. Odarohantam, és mindjárt kettőt vettem elő. A kis csetepaténktól úszott az egész konyha.
- Feladod? - kérdeztem lihegve.
- Még az kéne! - válaszolt ő is lihegve.
- Még is mi a francot műveltek? - jött a dühös hang a kajáldából.
De szerencsére nem Jerry volt, hanem Will.
- Hát te? Végül csak hazaértél? - kérdeztem.
- Igen. - mosolygott.
- Merre voltál? - kérdezte most Lavi.
- Erre arra. Csavarogtam. Ki kellett egy kicsit szellőztetnem a fejem.
Will végignézett rajtunk, majd nevetni kezdett.
- Csurom vizesek vagytok! Hozzatok felmosókat, mielőtt Jerry ezt észreveszi.
Én szaladtam a felmosókért, hogy kettesben hagyjam őket. Nem akarom, hogy a sok munkám kárba vesszen, és csak úgy összekapjanak. A felmosó a mosogató mellett volt, a mosogató meg nem messze ugye a konyhától, így minden szavukat hallottam.
- Haragszol rám? - kérdezte Lavi.
- Miért haragudnék rád gyagyás? - mondta nevetve Will.
- Hát mert belepiszkálódtam az ügyeidbe.
- Nem haragszom. Sőt, köszönöm, hogy így aggódtál értem. - mondta - Na, gyere ide!
Végszó, mehetek. Az ölelésnek köszönhetően, már Will is vizes volt, szóval Jerry simán belekeverheti őt is. Fogtuk a felmosókat, és rekord idő alatt próbáltuk felmosni a konyhát. Will is segített, hátha úgy gyorsabb lesz.
- Min vesztetek így össze? - háborgott Will.
- Csak a csajokról volt szó. - néztem vigyorogva Lavira.
- Igen. - vigyorodott el Lavi is, és átkarolt a vállamnál - Allen belezúgott Lenaleebe!
Túl magas a labda, ezt nem tudom leütni. Éreztem, hogy rákvörös lesz a fejem.
- M-Micsoda?! Én nem is... - próbáltam védekezni.
- Allen. - mosolygott Will - Ez most komoly?
- Dehogy! Ezt csak... Lavi meg akar szívatni!
- Uram atyám. Te tényleg kedveled Lenaleet! - ujjongott Will - Teljesen kipirultál!
- Pont ráhibáztam volna?! - nevetett Lavi, és hátba veregetett.
- Jó, nem mondom azt, hogy nem tetszik... de akkor is!
- Szóval mi is volt azzal, a kezdeményezős dologgal? - vigyorgott Lavi.
És éreztem, hogy most vissza fogom majd kapni az eddigi összes szívatásomat.
- Tetszik Lenalee, nem mondom, hogy nem. De szerintem még túl fiatal vagyok ehhez. Meg hát Lenaleenek ott van Komui, és hát Komui tuti villámhárítónak használna, ha megtudná. - mondtam.
- Nekem is van egy forró fejű bátyám. - mondta Will és Lavira nézett.
Tényleg. Lavinak is van oka félnie, mert Kanda tuti meggyilkolná, ha kitudódna mi van köztük, mégis Will mellett marad.
- Meg hát nem lehet elég korán kezdeni. - vigyorgott Lavi.
- Mi a fenét műveltetek ti? - vágott közbe Jerry.
Most már nem ússzuk meg. Ez tényleg Jerry. A fején látszott, hogy nagyon ideges, és el van sápadva.
- Rendben. Felemeljük a palacsinták számát 200ra! Pluszba még mosogatni is nektek kell!
- Ez is a te hibád Allen! - morgott Lavi.
- És te kisasszony! - nézett Willre, majd odanyújtotta a kész palacsintákat - Egyél nyugodtan, hogy a fiúk nulláról kezdhessenek.
- Mii? - hűltünk el Lavival.
- Semmi panaszkodás! Majd később megcsináljátok! - mondta Jerry, majd teljesen komollyá vált az arca - Will, Komui mondta, hogy menj fel hozzá. Látta, hogy megjöttél, úgyhogy nem lóghatsz meg előle.
- Rendben. Nem is akartam. - mondta Will, majd elindult.
- Várj! - állította meg Jerry - Jobb ha a két fiú is veled megy.
- Ennyire komoly lenne a helyzet? - nézett rá Lavi értetlenül.
- Komoly? Hah. Nagy a baj! Nagyon nagy.
- De hát... - kezdtem bele.
- Gyertek akkor, fönt úgy is kiderül. - vágott közbe Will.
Felsiettünk Komuihoz. Az ajtó előtt már majd kiugrottunk a bőrünkből, olyan idegesek voltunk. Will kopogtatott be.
- Gyere! - hallatszott Komui hangja bentről.
Benyitottunk, és éles füst szag ütötte meg az orrom. Aztán amikor láttam, hogy honnan jön, lesokkoltam. Egy cigiből... A mesterem cigiéből...
- Ez meg mit keres itt? - tört ki belőlem.
- Hello. - intett Cross.
- Miért hívtál? - kérdezte egyből Will.
- Oh, te még nem ismered Cross tábornokot. - állt fel Komui, hogy bemutassa.
Cross felvette a bárgyú nőszerző mosolyát, majd Will felé indult. Neehee. Remélem Willnek van annyi esze, hogy nem dől be ennek. De mégis. Will is széles huncut mosolyra húzta a száját. Kész. Innen már nincs menekvés. Szegény Will.
- Ne fáradj Komui - mondta Will mikor Cross megállt előtte - Mi már ismerjük egymást! - azzal elsötétedett az arcán a mosoly, majd fegyvert rántott.
A mesterem sem tétovázott, ő is előkapta a fegyverét, majd a lányra szegezte.
- Ismerjük egymást? - kérdezte a mesterem - Nem emlékszem rád.
- Persze. Mert leginkább a főnököm társaságát kerested, és engem mindig hulla részegen akartál fejbe lőni.
Emlékszem már. Amikor a Takahashi klánban voltunk, mesélt nekem erről. Nem is kellett volna olyan hirtelen megijednem, hisz Will azt mondta gyűlöli Crosst.
- Áh! Megvan. - tette el a pisztolyait - Az a kis pocok a zöldségesnél!
- Nem vagyok pocok! Már nem egyszer a szádba rágtam!
Azzal egy dördülés hallatszott. Will elsütötte a fegyvert. A mester arrébb húzta a fejét, így a golyó csak a hajába kapott bele.
- Félretéve ezt. Tényleg te lennél a kis korcs Noé?
- Már majdnem kaptál egy golyót a fejedbe. - mondtam - Szerintem nem kéne felhúzni.
És ekkor fogtam fel mit mondott.
- Ezt meg honnan veszed? Azt, hogy Noé... - néztem rá.
- Tudom és kész. Igaz, ugye? - nevetett.
- Honnan... Honnan tudsz a Noé véremről? - kérdezte Will.
- Tudok róla. Nem számít honnan. - válaszolta a mesterem - A lényeg, hogy futótűzként terjedt el ez a hír az Ördögűzők között. És a főbb fejesek már el is indultak ide, hogy kitárgyalják az ügyedet.
- Wáó. És mit vársz tőlem? Meneküljek? - nevetett közönyösen Will.
- Azt azért nem! Ha menekülni próbálnál, akkor én lennék megvádolva, hogy segítettem neked. Szó sincs erről. Épp arra akartalak kérni, hogy lehetőleg most már maradj a seggeden!
- Mi értelme lenne? - kérdezte Lavi - Ha összejön a tanács, tuti, hogy Willt eretneknek fogják nyilvánítani.
Azon töprengtem, hogy hogyan juthatott ki az információ. Csak hatan tudtunk a Noés ügyéről. Will csak nem lenne olyan, hogy bemártja saját magát. Crowley megesküdött, hogy nem mond semmit, és ha ő megesküszik, be is tartja. Kanda sem köpné be a saját testvérét, hisz eddig se tette. Lavinál most dúl a láv, szóval ő se tette volna meg. Én sem mondtam el... Akkor aki maradt...
- Lenalee. - mondta Will, megelőzve engem – Ő mondta el.
Lenalee volt az, aki el akarta mondani Komuinak. Úgy néz ki, hogy végül el is mondta. Így jutott el a hír, a felsőbb vezetőséghez. Will felhúzta mindkét fegyverét, majd gonoszul Crossra pillantott.
- Veled majd később számolok! - azzal elindult az ajtó felé.
A mesterem nem hagyta ennyiben, elé vágott, és elállta az útját.
- Tűnj innen! - mondta Will idegesen.
- Nyugi pocok, nőket nem gyilkolunk!
Will nagyon felhúzta magát Cross „pockozása” miatt. Újra elsütötte a fegyvert, de most a mesterem is lőtt. Az első a felé siető golyót, a második Will vállát találta el.
- Te szemét. - mondta Will.
A pisztolyt elejtette a hirtelen lövéstől, így megfogta, felugrott, majd úgy állon rúgta a mesterem, hogy szinte eltörte az állkapcsát.
- Idióta! - üvöltött a mesterem az állát tapogatva. - Innocence aktiválás.
Ahogy ezt kimondta Will a vállához kapva lerogyott a földre. Nehezen vette a levegőt. Lavi leguggolt mellé, hogy megtartsa.
- Ez azért már túlzás volt! - mondta.
- Aktiválva sokkal jobban fájt, mi? - mondta Cross - Ebből is látszik, hogy mi is valójában.
Will még mindig zihált. Próbálta egyenletesen venni a levegőt, de nem ment neki. Végül aztán megszédült és elájult.
- Ez most mi volt? - kérdeztem.
- Mindig amikor ideges lesz, akkor elájul. - magyarázott Lavi - Gondolom az Innocence reagál az érzéseire, viszont ha nem ájulna el, összeütközne a vérével, és az nagy bajt eredményezne.
- Mi? Milyen összeütközés? Milyen baj? - csodálkoztam.
- Érthetően, ha nem ájulna el, simán belehalna. A Noé vér, és az Innocence nem fér össze.
- Bookmanek. Ceh. - háborgott a mesterem - Azt hiszik mindenhatóak, csak mert sokat tudnak.
Lavi ezzel nem is foglalkozott, elengedte a füle mellett. Felemelte Willt a földröl, majd elment. Willt, Lavira lehet bízni. Talán őt nem lövi fejbe.
- Ez most mire volt jó? - kérdeztem a mesterem, mikor odajött hozzánk.
- Szórakoztató kis műsor volt - kuncogott - A szobám még megvan? - kérdezte Komuitól.
- I-Igen. - válaszolt.
- Helyes! - szólt, azzal elvonult.
- Lenalee mondta el? - kérdeztem Komuira nézve.
- Igen. - válaszolt komolyan - De ő csak aggódott, hogy valami baj lesz belőle.
- Értem. - azzal elindultam, hogy beszéljek Lenaleevel.
- Ne szúrd le. - mondta egész komolyan, majd visszaflúgosodott - Nem bánthatod az én Lenaleemet.
- Nem is akartam!
Mondtam, majd otthagytam. Elindultam Lenalee szobájába. Nem értem mi vette rá, hogy elmondja, mi is történt, amikor megígérte, hogy egy szót sem szól. Megálltam az ajtaja előtt, majd bekopogtattam. Semmi. Újra kopogtattam, de most kicsit erősebben. Semmi. Mikor már azon voltam, hogy amilyen erősen csak tudom, úgy üssem az ajtót, Lenalee kinyitotta. A szemei pirosak voltak, gondolom a sírástól.
- Szia Allen! - mondta szomorúan - Tudom miért jöttél.
- Igen?
- Én csak aggódtam a többiekért! Féltem, hogy kitör egyszer belőle a Noé, és bántani fog másokat.
- Nézd, én nem leszúrni jöttem. Csak tudni akartam, hogy miért mondtad el.
- Hát, ezért. A Tudományos részlegen mondtam ezt el. És mindenki azt mondta, hogy szólni kell a felsőbb vezetőségnek, mert ha rájönnek, eltanácsolhatnak mindenkit a Fekete Rendtől... Nagy a baj? - kérdezte.
- Egyenlőre még nem. Összejönnek a vezetők majd tanácskozni erről az ügyről.
- A vezetők? - nézett elhűlve Lenalee - Akkor minden bizonnyal Leverrier is jön. - mondta elcsukló hangon.
- Az ki? - érdeklődtem, de Lenaleet ez nagyon lesokkolta, így szólni se tudott.
- Bocsáss meg. - azzal becsukta előttem az ajtót.

A Tudományos Részlegben dekkolok. Mindenki körül vesz engem. Kíváncsiak a szaftos részletekre. Persze nem mondok semmit. Még azt sem erősítem meg, hogy Will Noé lenne. Emiatt persze most gonosznak tartanak. Éés az emlegetett... Megjelent Will. Sokszor járt ide. Legtöbbször papírokat rendezni, és életet lehelni a többiekbe. Komui azt mondta, hogy legtöbbször sikerült is neki. Félénken mentek oda a többiek hozzá, és máris kérdezősködni kezdtek.
- Állj, állj, állj! - kiabálta túl a többieket Will - Egyszerre csak egy kérdés.
- Akkor te... te tényleg Noé vagy? - kérdezte félénken Johnny.
- Igen, és ha nem vigyázol, éjszaka beosonok a szobádba, és lenyúzom a bőrödet.
Lesokkolva álltak Will kijelentésén.
- Ugyan. Csak vicceltem. - mondta - Hidd el én is félnék ha egy fedél alatt lennék egy Noéval.
- És... és milyen érzés? - kérdezte Reever.
- Milyen lenne? Attól én még normális ember vagyok! - jelentette ki - Bár az erőm sokkal nagyobb lett az átlagosnál. - azzal fogta, és Reever kezét a háta mögé csavarta - Egyéb kérdés?
- N-Nem. - mondta Reever elképedve.
Will nagyokat sóhajtva mászott el hozzám, és leült mellém a kanapéra.
- Te nem félsz tőlem, vagy húzzak el a fenébe? - kérdezte.
- Ne viccelj már Will!
- Akkor jó.
- Lavi merre van?
- Fájt a feje, így hamar lefeküdt. - mondta - Ő az egyetlen, aki még normálisnak tekint.
- Na! - morogtam - Én is normálisnak tekintelek.
- Jó, akkor te vagy a második!
- Na és Kanda? - kérdeztem.
- Ő a harmadik. És ki is fújt.
- Tényleg, és ő hol van?
- Szerinted? - nevetett - Lelépett az erdőbe, hogy kettesben maradjon Mugennel.
Belőlem is kitört a nevetés. Mond valamit. Kanda már annyira vonzódik ahhoz a kardhoz, hogy az már nem is normális.
- Wiiiiill! - csapta ki Miranda a Tudományos Részleg ajtajait.
- Mi a baj Miranda? - állt fel Will.
Lihegve és vérző orral állt elénk. Fogtam egy zsepit, és odanyújtottam neki.
- Szorítsd oda, hogy elálljon. - mondtam.
- Mi történt veled? - kérdezte Will.
- Találkoztam Cross Marian tábornokkal. - hadarta.
- Tudhattam volna, hogy a mester keze van benne! - mondtam.
- Csak elmentem az ajtaja előtt, és rám vágta.
- És ugye nem ájultál el?! - mondta idegesen Will.
- Nem, nem. Azonnal elfutottam. - mondta Miranda – Utánam kiabálta, hogy szóljak neked, hogy... idézem... „vonszold oda a nyamvadt segged, és az idegesítő tanítványom kötözd valamihez”.
- Az a szemét. - idegeskedett Will, majd elkapta a csukóm - Indulunk Allen, jól leteremtjük.
Azzal kiráncigált a szobából.
- N-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Én igazából nem is akarom látni a mesterem.
- Miért, én szerinted akarom? - mondta Will.
- Ú-Úgy terveztem, hogy aludni megyek. Későre jár! - próbáltam szabadulni.
- Rendben. - állt meg hirtelen – Akkor majd te mond el Lavinak, hogy Cross azért erőszakolt meg, mert te elmentél.
- M-Meggyőztél.
Megérkeztünk a szobájához. Mikor beléptünk, a mesterem épp sakkozott. Magával játszott, ide oda pakolászta a bábukat.
- Miért hívtál? - kérdezte Will ahogy beléptünk, és végigmérte Crosst.
- Csak téged hívtalak. - mondta, majd rám nézett - Mit keres itt az idióta tanítványom?!
- Biztosíték. - mondta Will - Ha esetleg mégis lennél olyan idióta, ha rám mozdulnál.
- Ugyan. - állt fel - Kicsi vagy te még hozzám pocok.
- A lényeget ha lehet! - mondta idegesen.
- Hallottam ám, hogy feleséged van! - állt meg előttem fenyegetően a mesterem - Ki az?
- Öhm. - lendítette meg a kezét Will Cross előtt.
- Na ne! Hogy ez a kis Noé? - képedt el a mesterem.
- Fejezze már be! - szóltam rá - Ő a feleségem, na és?! Miért fáj ez magának?
- Na mindegy. Gyertek sakkozzatok velem! - szólt, majd visszaült a helyére.
- Kizárt. - mondtuk egyszerre Willel.
- Ugyan már. Leülni sakkozni! - kiabálta - Legalább szórakozok egy jót rajtatok. - nevetett, azzal egy tucat kis poharat tett ki egymás mellé, és kinyitott egy rumos üveget.
Mikor a poharakat töltötte tele, akkor eszméltem rá, hogy mit akar.
- Na nem! - mondtam - Rumos sakkot nem játszunk!
- Kérdezzük meg a hölgyet, mit akar. - mondta a mesterem.
- Oh, most már hölgy? - vágott közbe Will - És ez miért lesz jó nekünk ha játszunk?
- Ha nyertek, akkor odaadom a szobám kulcsát nektek. Tehát, akkor mehetek csak ki innen, ha azt ti mondjátok.
- És ha veszítünk? - kérdeztem.
- Ha veszítetek, akkor már úgy is csont részegek lesztek. Nekem elég az, hogy röhöghetek rajtatok. - mondta, majd elnyomta a cigiét.
- Én kezdek. - mondta Will, majd leült a mesteremmel szembe.
Hülyén venné ki magát, hogy egy lány megmeri, de én megfutamodok, így odahúztam egy széket, majd letelepedtem Will mellé. Láttam, hogy a jobb keze be van kötözve, és gondolom fáj is neki, mert a bal kezét használja. Szemét mester. Azért reménykedem, hogy Will jól tud sakkozni, mivel én nem bírom az alkoholt. Először a parasztokkal léptünk, aztán Cross bevetette a futót, de mi a bástyával védekeztünk. Sokáig egyikünk se ütötte le a másikat, csak kerülgettük egymást. Végül a mesterem a lóval jött, és kiütötte az egyik parasztunkat. Talán kis jelentéktelennek tűnik, de ugyanannyit ér, mint a többi. Egy pohárnyi rum.
- Gyerünk, gyerünk, meginni! - noszogatott a mesterem.
- Nekem még ilyet nem is szabadna innom. - védekeztem.
- Az én jelenlétemben mindent lehet! Idd meg, vagy lenyomom a torkodon! - biztatott a mesterem.
Will fogta a poharat, és egy húzásra megitta az egészet.
- Ez erős. - köhögött.
- Még szép. - vigyorgott a mesterem.
Én is meghúztam a poharat. Az első kortynál végigmarta a torkomat, másodikra el is tűnt minden a pohárból. Összerázkódtam az izétől, majd rám is rám jött a köhögés. Tényleg erős volt. Annyira, hogy már az első pohártól melegem lett, és egy kis enyhe szédülést is betudhattam. De a játék nem állt le. Bástya hátul, futó elől, a király marad, a királynő támad, közben a parasztok védenek. Léptem a futóval, és kiütöttem a mesterem egyik lovát. Willel szinte örömtáncot lejtettünk. Persze ez a pohárka a mesteremnek meg sem kottyant. A következő fordulókban nagyon elbíztuk magunkat, így hullottak a bábuk, mint fáról az alma.
- Én úgy tudom jó játékos vagy! - vetette nekem oda Will.
- Pókerben, de nem sakkban! - gúnyolódtam.
Cross persze nem is törődött velünk. Egyre jobban élvezte lehangoló helyzetünket. Én az ötödik pohár után már teljesen kész voltam, így legtöbbször Will intézte a lépéseket is. A bábuk fogytak, és a poharak a kezünkbe szaporodtak. A sakk mattot már nem tudtam megvárni, képszakadás...

Reggel arra ébredtem, hogy melegem van... és tele van a fejem hajjal. Félénken nyitottam ki a szemem. Egy kanapén vagyok a mesterem szobájában, és mellettem édesdeden... Will szunyókál. Én meg mint egy plüssmacit, magamhoz ölelgetve szorongatom. Hirtelen felültem. A nadrág még rajtam volt, de a fölsőm az eltűnt... Nem akarok belegondolni, hogy mi történt a tegnap éjjel, és miért vagyok ilyen hiányos öltözetben. Életem utolsó percei pörögtek le előttem. Elgondolkodtam, hogy melyik lenne jobb... Ha Lavi gyilkolna meg, vagy ha Kanda. De végül is Will fel van öltözve... talán még nem vesztem el.
- Ha látnád az arcodat! - nevette el magát a mesterem.
Nem bírtam visszaszólni semmit. Remélem tényleg nem az történt amire gondolok.
- Egész művészi voltál tegnap este. - mondta gúnyosan.
- Mit? Mert?
- Egy, két, há, üres a pohár! Négy, öt, hat, rumot azonnal! - kezdett el énekelni.
- Ebbe meg mi a rosseb ütött? - kérdeztem, de inkább magamtól, mint tőle.
- Ezt énekelted egész végig. - nevetett.
Egyszerre rázott ki a hideg, és izzattam le. Még énekeltem is? Na neee... Will mozgolódni kezdett, majd ő is ijedten ült fel. Végignézett rajtam, és mikor látta, hogy csupasz felsőtestel járkálok, a szemében szinte tapinthatóvá vált a kétségbeesés.
- Fáj a fejem. - jelentette ki.
Gondolom a döbbenettől hirtelen nem jutott eszébe semmi jobb.
- Nyugalom kölykök! - állt fel a szoba másik sarkából egy nő.
Ő egy tábornok volt. Eddig észre se vettem. Tudom is a nevét... Hm... Mi is volt... Talán a pia tompította az agyam. Eh.
- Ő Cloud Nine! - mutatta be a mesterem Willnek.
- Nagyon örülök meg minden, de mi is történt? - kérdezte zavartan.
- Amikor megérkeztem, még javában sakkoztatok. - mondta Cloud - Bár már nagyon részegek voltatok! Nem történt semmi, Cross csak meg akart szívatni titeket.
- Sikerült! - akadt ki Will - Nem sokáig leszel az élők körében vénember.
- Mindegyik tábornok itt van már? - néztem elhűlve Cloudra.
- Még Tiedoll nincs itt. De ha ő is megérkezik, akkor elkezdődhet a gyűlés. Mivel már az összes vezető itt van.
Will lerúgta magáról a takarót, és mikor felállt, szó nélkül kiviharzott a szobából.
- Érzi a vesztét. - vigyorgott a mesterem.
Nagy nehezen előkerítettem a felsőmet, és eltűntem onnan, amilyen gyorsan csak tudtam. A fejem majd szét robban. Komuivak is összetalálkoztam, és észre is vette rajtam, hogy eléggé másnapos vagyok. Azt ajánlotta, hogy jéghideg vizet zúdítsak a fejemre, ami végül nem is tűnt olyan rossz ötletnek. Az első utam a fürdőszobába vezetett. Beálltam a zuhany alá, és összeszorított fogakkal megnyitottam a hideg vizes csapot. A fejem még jobban hasogatott, mikor elért a víz, és mellesleg fáztam is. Hülye Komui. Szerintem meg akart gyilkolni.

Már megint. Palacsintát sütök. Jerry délutánra elkapott. A fejem még mindig sajog. Jerry adott két kapszulát, hogy vegyem be, az majd csillapít rajta. De nem segített semmit. Ez igazságtalan. Lavinak semmi baja, még sincs itt. Pedig neki is kéne csinálnia. És most, hogy a vezetőség itt van, megszaporodtak az emberek, és az ebédlő is megtelt. Jerry mindenkinek ajánlgatja a palacsintámat, én meg lassan megszakadok.
- Hát te mit csinálsz? - jött be a konyhába Lenalee.
- Szia. - köszöntem - Jerry befogott sütni.
- Jól vagy? - kérdezte - Elég sápadtnak tűnsz.
- Csak fáj a fejem.
- Mennyit kell csinálnod? - kérdezte.
- Jerry egyenlőre megkímélt, úgyhogy 80 helyett, csak 40et... Most tartok 13nál. Szerencsés szám.
- Szerencsés. - mosolygott Lenalee – Segítek neked, jó? - szedett elő egy másik tepsit.
- Komolyan? - vigyorogtam a mai nap folyamán először - Életmentő vagy!
Nem sokat beszéltünk a sütés közben. Megkérdeztem, hogy ki ez a Leverrier, de Lenaleet aggasztotta ez a téma, így nem feszegettem tovább. Végül inkább csöndben töltöttük el a sütögetést. Neki köszönhetően, egész hamar végeztünk, így hamar is hagyhattuk el a konyhát.
- Hát, akkor én felmegyek a bátyámhoz. - mondta.
- Rendben. Elkísérlek addig.
- Köszönöm. - mondta, majd elindultunk fel – Gondolkoztál már azon, hogy mit fogunk kezdeni, ha vége ennek az egész Ördögűzős munkának?
- Mármint ha legyőzzük a Noékat, és az Ezeréves Grófot, és eltűnnek az Akumák is?
- Igen. - mondta mosolyogva.
- Nem tudom. Elmegyek olyan helyre, ahol csend és nyugalom van... ja és egy csomó kaja...
- Szerintem nyithatnál egy palacsintázót! - nevetett.
- Neem! Palacsintát soha az életben nem akarok látni!
- És ilyenen, hogy házasság, meg gyerek... ilyenen még nem gondolkoztál?
- Mik ezek a hirtelen kérdések? - néztem rá értetlenül.
- Nem, semmi. Csak valamelyik nap elmélkedtem el ezen, és kíváncsi voltam, te mit szólsz hozzá.
- Hát, még elég fiatal vagyok az ilyenekhez. Nem sürgetek én semmit. - mondtam.
- Azért azt a palacsintázót fontold meg. Egész jól belejöttél a végére.
- Na jó, megfontolom, de csak ha segítesz vinni a boltot.
- Rendben. - adta be a derekát.
A mesterem jött szembe velünk, mellette meg egy számomra ismeretlen férfi. Lenalee hirtelen leállt, és elsápadva nézett a férfire, aki egyre közelebb és közelebb jött, majd végül megállt előttünk.
- Rég láttalak, Lenalee. - köszönt neki, de Lenalee meg se mozdult, nem szólt semmit.
- Allen, ő itt Leverrier. - mutatta be.
Szóval ő lenne az, akitől Lenalee annyira tartott.
- Ő a tanítványod? - nézett a fickó a mesteremre.
- Igen. - jelentette ki a mesterem.
Úgy néz ki, hogy most ő is meg van szorongatva.
- Allen! - szólt rám – Húzd el a beled Willért, és szólj, hogy megérkezett Tiedoll tábornok is, a tanács csak őt várja.
- Miért nem maga megy el érte, ha már ön a felvigyázója?
- Befogod a szád, és csinálod amit mondtam! - kiabálta le a fejem.
Gondolom nem találta meg, ezért sózza rám a feladatot. Hehe, viszont én tudom hol van.
- Gyere. - fogtam meg Lenalee kezét.
Mikor eltűntek a mesteremék, Lenalee is visszazökkent.
- Nem kérdezem meg. - mondtam neki.
- Köszönöm. - hálálkodott.
Az arcából le lehetett venni, hogy mi is történt itt valójában. Elkísértem egész a szobájáig.
- Feküdj le, és pihend ki magad. - mondtam neki - Ez a Leverrier, nem fog egyhamar elmenni.
- Rendben. Köszönök mindent.
Majd mikor bement, elindultam Willért. Komolyan én vagyok a rend védőangyala vagy mi?! Megálltam Lavi ajtaja előtt, és bekopogtattam.
- Megyek! - szólt ki.
És csak vártam, és csak vártam, és végül kinyitotta. Nagy megkönnyebbülés látszott az arcán.
- Rosszabbra számítottam. - mosolygott.
- A fürge ajtó nyitásodból gondolom Will is itt van. - mondtam.
- I-Igen itt van. - adta meg magát - De alszik.
- Milyen jó annak, aki másnaposan alszik.
- Főleg, ha lőtt sebe is van. - mondta mosolyogva.
- Ott a pont.
- És miért jöttél? - kérdezte.
- Nem akartam én lenni a vészmadár, de megérkezett Tiedoll tábornok. Már csak Willre várnak a vezetők.
- Oh a francba. - sápadt el Lavi - Akkor... felébresztem.
Odament Willhez, majd az ágy szélére ült. Én addig ott vártam az ajtóban.
- Will. - keltegette, majd a nyakát kezdte puszilgatni.
Mint két turbékoló galamb, olyanok voltak.
- Mi az? - karolta át Will Lavi nyakát.
- Megjött Tiedoll tábornok.
- Mi? - ébredt fel teljes mértékben Will.
- A mesterem mondta, hogy szóljak neked, hogy már vár a vezetőség. - mondtam.
Will megragadta Lavi felsőjét, és nem törődve vele, hogy én is ott vagyok, magához húzta, és megcsókolta. Azt néztem, hogy mikor fulladnak meg egymás nyelvétől. Majd köhögni kezdtem, végül vették a lapot, és kimásztak az ágyból. Hárman elindultunk a „kivégző” szoba felé. Joshua jött szembe velünk a folyosón, majd vigyorogva megállt előttünk. Egy ideje már nem láttuk őt. Mellette két ismeretlen férfi volt. Mintha a testőrei lennének.
- Szia Will! - köszönt neki, engem és Lavit teljesen semmibe véve.
- Volt képed visszajönni?! - kérdezte Will idegesen.
Furcsa. Előzőnek tök jól megvoltak. Most meg...
- Neked meg volt képed itt maradni? Én a helyedbe már eltűntem volna innen.
Lavi szólni akart, de Will egy felemelve a kezét belefolytotta a szót.
- Nem vagyok olyan félénk mint te, hogy megfutamodjak!
- Te tudod Will. De nincs sok időd hátra, te is tudod.
- Ajj, fogd be a szád. - csititotta Will.
- Ez az igazság. Egy Noénak el kell fogadnia a sorsát!
Ekkor egy dörrenés hangja süvített végig a folyosón, és Joshua földre rogyott. Nem is vettem észre, hogy kirántotta a fegyvert. Hirtelen megijedtem, hogy végzetes sebet kapott. Joshua fekete nadrágját átitatta a vér. Szerencsére csak lábra kapott. Persze a Joshua mellett álló két fickó sem tétovázott, ők is fegyvert rántottak.
- Nyugalom, nem ölöm meg. - mondta Will nyugodtan, azzal mintha mi sem történt volna, eltette a fegyvereit.
- Hülye szuka! - tápászkodott fel Joshua, miután elszorította a sebet - Nem is értem, hogy miért vagy nekik olyan fontos.
- Ezt tőlük kérdezd meg, hiszen mégis csak a szövetségesük vagy!
- Nocsak ki beszél. - azzal gonosz vigyorra húzta a száját - A tanács már vár Willhelmina.
- A Will is elég lesz.
- A pisztolyt el kell, hogy vegyem. Ha ellenszegülsz, a Fekete Rendet uszítod magadra.
Will szó nélkül a pisztolyai után nyúlt.
- Nem! Tarkóra a kezeket! Nem trükközünk!
Will nagyot sóhajtott, majd végül engedelmeskedett, és tarkóra tette a kezeit.
- Várjunk csak! - szólalt meg Lavi - Will nem bűnöző, nem kéne úgy viselkedni vele.
- Egy Noé! Alapból bűnös! - szedte le a lányról a pisztolyokat.
- Még mindig Ördögűző, nem számít milyen vér van benne. - csattant fel Lavi.
- Nem igazán. A vére az, ami miatt a Noék közé tartozik. Ezzel felkerült a kiírtandó korcsok listájára.
És Lavinál ez volt az utolsó csepp. Úgy képen törölte Joshuát, hogy majdnem az egész folyosót felmosatta vele. Will értetlenül nézett Lavira, majd megölelte.
- Imádlak!
- Hogy értette, hogy nincs sok időd hátra? - kérdezte Lavi.
- Ne foglalkozz vele. - engedte el Will - Joshua mindig is ilyen szemét volt.
- Aggasztott téged amit mondott.
Will mély levegőt vett.
- Egy nap el kell hogy menjek. - mondta.
- Ezt hogy érted? - kérdezte Lavi.
Ezen a kérdésen Will elgondolkodott egy kicsit, majd rávágta.
- A végén úgy is eretneknek fognak nyílvánítani, és ki fognak végezni.
- Mégis honnan veszed ezt? - kérdeztem most én - Nem fogjuk engedni, hogy kivégezzenek!
- De fogjátok! - mondta Will - Ha megvédenétek, ti kerülnétek bajba, és azt nem akarom! Ígérjétek meg, ha kivégzésre kerül a sor, szó nélkül engedni fogjátok!
- Ilyet nem kérhetsz tőlünk! - mondta dühösen Lavi.
- De bizony hagyni fogjátok. - állt fel Joshua az állát fogva - Ki lesz végezve, ennyi. Mindkettőt megbilicselni. - szólt a két ajtós szekrényeknek - Megbánod ezt még Ifjú Bookman.

Lavi a korláthoz lett bilincselve, és egy őr áll mellette, így esélye sincs, hogy kiszabaduljon onnan. Willt most vitték be a vérszívókhoz. Én itt gugolok az ajtó előtt és hallgatózok. Könnyű, mivel az összes őr a teremben van, így az ajtót nem vigyázzák, csak belülről. Úgy néz ki félnek Willtől.
- Szóval te lennél Willhelmina Walker, a félnoé. - jelentette ki Leverrier.
- Walker? - kérdezte értetlenül Will.
- Szegény már megszokta a leánykori nevét. - nevetett Komui.
Will amúgy nem is tudta, hogy most már hivatalosan is házasok vagyunk, és fel kellett vennie a Walker nevet. Mikor Will... hogy is mondjam... meghalt, Ayame - főboszorkány - nem tudni honnan, de értesült róla. Így el akarta vinni őt innen. De mivel Will akkor már eltűnt, a házasságra hivatkoztunk, hogy ne uszítsunk magunkra egy bérgyilkos klánt. Persze Ayame sem volt hülye, máris a papírokat kérte. Így lett végül hivatalos a házasságunk.
- Igaz, hogy rálőtt Cross Marian tábornokra? - tette fel az első kérdését Leverrier.
- Igen. - válaszolt Will.
- A Noék kérték meg rá?
- Nem. Ez személyes ügy. Meg különben is, semmi rosszat nem tettem, hiszen még él!
- Mi vette magát rá, hogy egy tábornokra lőjön?
- Már mondta, hogy magánügy. - szólalt meg a mesterem - Ugorjunk tovább, kíváncsi vagyok a többire is!
- Igaz az, hogy rálőtt Joshua Takahashira? - kérdezgetett tovább.
- Igen. - mondta Will.
- Miért tette?
- Besúgó a Noéknál. - válaszolt Will, amin szerintem nem csak én döbbentem le.
Az elejétől fogva gyanús volt nekem ez a fazon. Főleg, amikor az Innocencet találtuk nála.
- Nem hiszem. - mondta gúnyosan Leverrier – Joshua egy tisztes Ördögűző.
- Persze. Maga szerint-
- Itt csak én kérdezek. - vágott Will szavába.
- Na ez már érdekesebb. - szólt a mesterem.
- Van valami köze a Noékhoz? Tartja velük a kapcsolatot? - kérdezősködött tovább Leverrier.
- Nem. - válaszolt.
- Találkozott már velük egyszer is?
- Nem.
- Hazudik. Hiszen ők tették magát Noévá.
- Ez igaz. - mondta Will - De eszméletlen állapotban voltam, szóval saját akaratom ellenére vittek el a Noék.
Kanda jelent meg a folyosóban.
- Te meg mit csinálsz? - nézett rám furán.
- Semmit. - ugrottam fel.
Ő is hallgatózni kezdett, majd mikor ráeszmélt, hogy Will van benn, simán be akart nyitni.
- Eszednél vagy? - torkoltam le.
- Benn van Will, nem fogom hagyni, hogy a keselyűk élősködjenek rajta! - mondta.
- Fejezd be! - mondtam neki - Inkább hallgasd mit mondanak. Jobban jársz vele. Így csak gyanúba kevered magadat is.
Végül beismerni nem akarta, de rájött, hogy igazam van.
- Rendben, akkor ennyi lenne. - szólt Leverrier.
Úgy néz ki, hogy végre ki fogják engedni. Nem értem, mit kellett annyira aggódnia Kandának.
- Rendelünk maga mellé valakit, aki majd megfigyeli, és vigyáz, hogy ne hogy hülyeséget csináljon.
- És ki lenne az? - kérdezte Will.
- Akit magácska megvádolt. Joshua.
- Nem, ezt nem tehetik! - kiabálta Will - Ez a szemét képes lenne a Noékhoz is elvinni.
- Ja és igen, amíg a vizsgálat folyik, minden Ördögűzőtöl, és Findertől el van tiltva!
Nyílt az ajtó, majd Joshua jött ki rajta sántikálva, maga mögött rángatva Will. Még Kanda sem tehetett ellene semmit.

Napok, hetek teltek el, mióta el lettünk tiltva Willtől. Senki, még csak a közelébe sem mehet. Lavi a tiltás ellenére, mégis néha néha beoson Willhez. Nem tudom, hogy csinálja, de sikerül neki. Volt olyan is nem egyszer, hogy ellógtak a Fekete Rendtől. Szóval kimentek, és csak hajnalban jöttek vissza. Gondolom Joshua falaz neki, mivel ő szokott „felügyelni” rá. Őket sem értem igazán. Egyszer agyba főbe lövöldöznek, annyira gyűlölik egymást, máskor meg tök normálisan el tudnak beszélgetni. Mellesleg nekem még mindig gyanús az a fickó. A tudósok is, már mindent kivizsgálták, de semmi logikus magyarázatot nem találtak rá, hogy miért van a Noé vére mellett Innocence. Csak olyanokat derítettek ki, amiről már mi is tudunk. Szóval nem haladtunk egyről a kettőre. Most, a szobámban vagyok. A naptáramat nézem. Holnapután lesz az évfordulója annak, hogy Will... meghalt. Fura ezt így kimondani. Leszedtem a naptáramat a falról, és a földhöz vágtam. Lemegyek inkább kajálni. Este van már, a legtöbben alszanak, de ébren is vannak bőven. A kajálda meg üres. Szuper. Még Jerry sincs itt. Abból ami megmaradt, felpakoltam egy tálcát, és nekiálltam enni. Annyira tele ettem magam, hogy mozdulni sem tudtam, és lusta is voltam. Így szépen végigfeküdtem a székeken, és elgondolkodtam. Egyszer csak nyikorogva nyílt az ajtó. Kinyújtottam magam, hogy megnézzem ki az, de elvesztettem az egyensúlyom, és csörömpölve leestem a székekről.
- Jól vagy? - szaladt oda hozzám Lenalee.
- Igen. - nevettem zavarodottan, majd feltápászkodtam.
- Mit csinálsz te itt?
- Úgy tele ettem magam, hogy már lusta voltam felmenni. Meg hát, jó egy kicsit egyedül lenni. Mostanság elé zűrös minden.
- Az én hibám az egész! - csuklott el a hangja - Ha... Ha nem mondom el a bátyámnak, hogy Will Noé, nem lenne ez. És most nem lenne az élete veszélyben.
- Nyugi. Ami történt, megtörtént. Tuti, hogy előbb vagy utóbb kiderült volna.
- Inkább utóbb kellett volna.
- Nem engedjük, hogy Willt csak úgy kivégeztessék. Ezt megígérem, jó?
- Jó. - bólintott.
Olyan aranyos volt, ahogy ott állt könnyes szemekkel előttem. (>.<) A testem magától mozdult. Odahajoltam hozzá, és (mit csinálsz Allen?? >.<) megcsókoltam. Meglepett volt, de most nem akartam elengedni. Átfontam a kezeimet a derekán, és magamhoz húztam. Pár pillanatig tartott csak, aztán ellökött magától.
- Várj, Allen! - nézett rám félénken.
Talán még sem volt olyan jó ötlet ez. Lehet egy kicsit gyors volt. Először meg kellett volna rohamoznom pár virággal, vagy csokival.
- Bocs. - mondtam neki - A két hülye hozta ezt most ki belőlem. - értettem ezt Willre és Lavira.
Ők mondták, hogy mindent bele. Bár igaz, hogy azt nem mondták, hogy siessem el a dolgot. Elszúrtam, ennyi.
- Semmi... baj... - mondta zavartan, majd elpirult.
- Későre jár. Azt hiszem, én megyek aludni. - próbáltam menteni magam a helyzetből.
Elindultam nagy nehezen.
- Várj! - szólt rám Lenalee.
Reménykedve álltam, és fordultam meg. Mond azt, hogy maradjak itt. Mond azt, hogy te is érzel valamit irántam, és nem akarod, hogy elmenjek. Mond, kérlek.
- Csak... vigyázz magadra! - mondta - Jóéjt!
- Jóéjt. - mentem ki.
Teljesen reményvesztetten csoszogtam végig a folyosón. Végül is erre számítottam, nem értem miért vagyok olyan letört. Lenalee mindig is a bátyó kis kedvence volt. Nem hiszem, hogy olyan hamar más férfit is maga mellé engedne.
- Allen! - intett nem messze tőlem Will.
Állítólag el van tiltva tőlünk, és őrök védik. De most senki nincs körülötte.
- Will. - szaladtam oda hozzá - Hát te? Hogy hogy csak így egyedül?
- Lebeszéltem Joshuával, hogy engedjen el. Kandával szerettem volna beszélni, de mint mindig megvárakoztat. Veled mi van?
Nem szabad neki elmondanom, hogy lebőgtem. Milyen ciki lenne már, hogy ennyire szerencsétlen vagyok.
- Lenalee dobott. - mondtam letörten.
- Mi? - mosolyodott el - Te bepróbálkoztál nála?
- Kicsit csendesebben. - csitítottam.
- A lényeg, hogy megpróbáltad. - ütögetett hátba - Biztos majd még lesz esélyed nála.
- Reménykedem.
Kanda jött oda hozzánk.
- Végre, hogy megjöttél. - torkolta le Will.
- Négyszemközt szeretnék beszélni veled. - mondta, majd gonoszul rám nézett.
- Én maradok! - jelentettem ki - Puccsot terveztek?
- Csak húzz a francba! - idegeskedett Kanda.
- A férje vagyok! - jöttem olyan ütőkártyával, amit Kanda nagyon utál.
- Nem sokáig. - tornyosult felém.
- Hagyjátok már abba! - mondta Will.
- Húzz innen tökmag! - szólt rám Kanda.
- Rendben. Elmegyek, de szólok az őröknek, hogy Will meglépett. - mondtam gonoszul.
- Jaj Kanda, hagyd már. - vesztette el a türelmét Will - Mond mit akartál.
- Ki akarnak végeztetni. - mondta idegesen - Azt mondták, hogy három nap.
- Micsoda?! - mondtam elhűlve.
Willen nem is látni, hogy megijedt volna.
- Emlékszel még mit mondtam Allen? - nézett rám.
- Ezt nem kérheted!
- De igen. És ezt neked is mondtam. - nézett most Kandára.
- Csak nem fogom végignézni, ahogy olyan miatt végeznek ki, amiről te nem is tehetsz.
- Már amúgy is rég halottnak kellene lennem.
- Térj már észhez! - kiabált rá Kanda - Nem halhatsz meg! Megértetted?
Will nem válaszolt semmit, a földet bámulta.
- Megértetted? - monda most sokkal hangosabban.
- Felveritek a népet! - suttogtam.
- Megértettem! - mondta Will - Mit akarsz, mit tegyek?
- Tiedoll vállalta, hogy elvisz téged innen. Új életet kezdhetsz, messze a Fekete Rendtől.
- És miért nem te jössz velem? - kérdezte Will.
- Az túl átlátszó lenne. - mondta.
- Túl átlátszó, mih? - mondta kételkedve.
- Holnap hajnalban mentek, rendben? - folytatta Kanda - Így van egy teljes napod, hogy elbúcsúzz mindenkitől. De ne feltűnően.
Kandát sem láttam még érzelegni. Elég fura így.
- Rendben. Köszönöm. - mondta Will.
- Csak ennyit akartam. - szólt Kanda - Megyek is. - azzal elindult.
- Várj! - ment utána.
Mikor Kanda megállt, Will szorosan magához ölelte.
- Hiányozni fogsz! - mondta neki könnyeivel küszködve - Nagyon, nagyon.
Kanda nem szólt erre semmit, csak ölelte. Mikor elengedte, mosolyogva simogatta meg a lány arcát, azzal elment. Igen, Kandának is vannak ilyen percei. Will odajött hozzám is, és engem is megölelt.
- Neked is köszönök mindent. - mondta.
- Ugyan.
- Aztán ne add fel Lenaleevel! - szipogta, mikor elengedett.
- Te meg vigyázz magadra!
- Meglesz. - mosolyogta.
- Na, irány Lavi! Nem akarom, hogy nekem hisztizzen egész végig, hogy őt szó nélkül itt hagytad! - mondtam.
Will újra megölelt, és újra megköszönt mindent. Azzal elrohant, hogy Lavitól is elbúcsúzzon. Valahogy olyan érzésem volt, hogy Will nem fog elmenni Tiedollal. És most még nem is sejtettem, hogy milyen igazam is van.