Elmúlt éjfél. Már úgy nagyjából mindenki alszik. Óvatosan kimásztam az ágyból, majd még utoljára, Lavira néztem. Olyan aranyosan tud aludni. Hiányozni fog. A sok baromsága, amivel mindig meg tudott nevettetni... A szeretete, amikor annyiszor törődött velem... nagyon, nagyon hiányozni fog! Csöndben kimentem a szobából, hogy ne keltsem fel, és átmentem az enyémbe. Egyenesen a szekrényemhez léptem. Nem akarok semmit elvinni egy kardon kívül. Amikor Kandával csak ketten voltunk, megkértem, hogy tanítson meg, hogy kell a kardal bánni. Szívesen tanított. Ha nem is azért, hogy jobb legyek, akkor talán azért, hogy edzésben maradjon. Ezzel a kardal gyakoroltam mindig. Persze Kandát egyszer sem tudtam legyőzni. Na jó, egyszer, de azt is csak úgy, hogy pisztollyal kényszerítettem, hogy megadja magát. Magamra kötöttem a kardot, majd mély lélegzetet vettem, és elindultam. Elbúcsúztam már Kandától, Allentől, és Lavitól is tegnap, és az bőven elég. Nem akarok most senkitől se elbúcsúzni, így csak rosszabb lenne az elválás. Csöndben osontam ki, mert még a Tudományos részlegen pár munkamániás fenn volt. Kanda tudni fogja, hogy miért mentem el, így még búcsúlevelet sem akartam hagyni. Nagy nehezen kijutottam az épületből. A kőszirt széle felé vettem az irányt, majd mikor a végére értem lenéztem a mélységbe. Mint már említettem elmúlt éjfél. De egész világos volt. A telihold mindent bevilágít. Azt mondják, hogy telihold idején mindenki meghülyül. Lehet benne valami. Én is nagy hülyeségre készülök.
- Will! - szólalt meg egy hang a hátam mögött.
Őt akartam most a legkevésbé látni.
- Kanda! - fordultam meg - Mit keresel te itt?
- Ugyanezt kérdezhetném én is. Hova indultál?
- Tudod... - kezdtem bele - Tudok az egyességedről!
- Hogy mi? - nézett rám elhűlve.
- Amit az Ezeréves Gróffal kötöttél. Egy évet kaptál össz-vissz.
- Nem tehettem mást. - mondta fejét lehajtva.
- De tehettél volna! Nem jössz utánam!
- Ilyet nem kérhetsz tőlem!
- Felajánlottad az életedet cserébe az enyémért. Csak azért, hogy egy évig velem lehess....
- És te tovább éld az életed. Normálisan! Tyki vitt el téged azon az éjszakán, ő csinált belőled Noét. Fel is használtak volna, ha nem megyek utánad, és nem teszem ezt.
- Ha ki tudlak téged váltani, megteszem. Ha az alku ezzel nem lesz érvényes többé, akkor elmegyek, még ha az Ezeréves Gróf pórázon rángatott kis kedvence kell hogy legyek, akkor is... De nem áldozhatod fel az életedet miattam. - odamentem hozzá, majd szorosan magamhoz öleltem - Szerinted hogy tudnék én abban a tudatban tovább élni, hogy miattam haltál meg?
Nem szólt többet. Ő is szorosan tartott. Reménykedtem benne, hogy megérti, és elenged szó nélkül.
- Mennem kell. - toltam el magamtól.
- Talán igazad van. De akkor sem fogom hagyni, hogy felhasználjanak azok az átkozottak.
Hátráltam pár lépést, majd előhúztam a kardom, és rá szegeztem. Kanda furcsán nézett rám.
- Ellenem, kardal?
- A két pisztolyom elkobozták.
- Mit akarsz ezzel elérni?
- Ha győzöl, itt maradok!
Kandának sem kellett ennél több, kihúzta tokjából a kardját. Kettő volt nála. Egy sima katana, és Mugen. Gondolom azért hozta a sima katanát, mert Mugennel több kárt tud nekem okozni, mivel hogy félig Noé vagyok. Talán őrültség volt ezt mondani, de ha kell erővel veszem rá, hogy maradjon. Ő támadott először. Gyors volt nagyon, én viszont erős. Így a támadásait simán kivédtem, és eltaszítva magamtól hátrálásra kényszerítettem. Lendítettem egy nagyot, de ő leguggolt, és nem értem el. Ha guggol, akkor a lábaimat veszi célba. Hátrálni kezdtem, és épphogy csak megúsztam, hogy ne szeletelje fel a gyomromat. Ekkor észrevettem, hogy egy Finder néz minket az ajtóból. Kanda is észrevette, de próbált ügyet sem vetni rá. Most a győzelem volt számára a fontos. Mikor a Finder is ráeszmélt, hogy tudjuk, hogy ott van, beszaladt. Gondolom szólni akart a többieknek. Hamar végeznem kell ezzel, és eltűnnöm innen, mielőtt több Ördögűző is rájön, hogy mire készülök. De nem bírtam. Kanda nagyon jól forgatja a kardot, és nekem meg nehezemre esik kivédeni. Talán ha én támadnék, lenne esélyem. Kanda is tudja, ezért próbálja ezt elkerülni. Allen, majd Crowley rohant ki az épületből. Már csak ez hiányzott.
- Mégis mit csináltok? - kérdezte Allen, ahogy odaért.
- Fogd be a szád Tökmag! - mondta Kanda, és ezzel le is rendezte a beszélgetést.
Allen, és Crowley is látta, hogy nagyon komolyan gondoljuk, így nem érdemes beleavatkozniuk. Egyre csak gyűltek. Kijött Lenalee Miranda, pár munkamániás a Tudományos osztályról. Csöndben akartam elmenni, de úgy néz ki ez nem fog menni. Talán most kéne lelépnem. Épp menekülőre fogtam volna, mikor Kanda elém ugrott, és elzárta előlem a menekülés útját. Azt akarta, hogy rendesen fejezzük ezt be. Komui rohant felénk, mögötte Lavi és Bookman követte.
- Mit csináltok? Hagyjátok abba! - vezényelt Komui.
- Fogd be te is a szád! - szólt újra Kanda.
De Komui nem hagyta abba.
- Most azonnal befejezni!
Hátrálni kezdtem, majd leengedtem a kardom, és a fejemmel biccentettem Kandának, hogy csitítsa el. Kanda ránézett Komuira, majd a mellkasának nyomta a kardot.
- Maradj csöndben!
Komui is végül megértette, és hátrálni kezdett. Most, hogy egy kicsit Komuira figyel, talán van esélyem. Nekiindultam, és lendítettem egyet a kardon, de Kanda félreugrott. Kis híja volt, hogy a kis felgyűlt közönségünket le ne kaszaboljam. Megálltam. Zihálva tartottam a kardom, és vártam a következő támadására. Kandán persze nem látszott a fáradság. Ő volt a legjobb kardforgató. Újra támadott. A két penge összecsattant. Próbált eltolni, de nem igazán sikerült neki. Hátraugrottam, és utána én támadtam meg. Kicsit váratlanul érte, alig bírta kivédeni a csapásom. De végül eltért a kardom elől, és most ő próbált támadni. Reflexből hátra döltem, mert elég közel volt a fejemhez a penge vége. Kanda csak erre várt. Egy mozdulattal kirúgta a lábam, és én végigterültem a földön. Felém állt, majd a kardját a nyakamhoz nyomta.
- Én győztem! - mondta diadalittas mosollyal az arcán.
- Nem is vártam volna mást tőled. - nyújtottam a kezem.
Eltette a kardját, majd ő is odanyújtotta a kezét, amit szépen meg is fogtam, elfogadva a segítséget. De ahelyett, hogy felálltam volna, Kandát magamra húztam, és mikor rám esett, átfordultam vele, hogy ő legyen alattam. Megragadtam Mugent, és kihúztam a tokjából, majd a kardommal együtt, Kanda nyaka mellett teljes erőmből belemélyesztettem a földbe. A két kard közrefogta a nyakát, így képtelen volt felkelni. Nagyon váratlanul érte, de a szitkozódáson kívül nem tudott semmit se csinálni. Próbálta kihúzni a kardokat, de nem ment neki.
- Sajnálom Kanda! - azzal felálltam, és a megmaradt harmadik kardot eltettem.
- Nem mehetsz el! - üvöltötte teljes erejéből.
- El akarsz menni? - kérdezte Lavi miután átfurakodott a kis csoporton.
Tudott róla, hogy el akarok menni, de úgy volt, hogy hajnalban Tiedollal.
- Igen. - válaszoltam - Mondtam, hogy egy nap, majd el kell hogy menjek. Most jött el az a nap.
Annyira nem akartam búcsúzkodni. Odamentem Lavihoz, és átöleltem. Nem akartam elmenni, de muszáj volt.
- Sajnálom, hogy csak úgy itt kell hogy hagyjalak. Kevés időt tölthettünk együtt... Talán nem is kellett volna elmondanom...
- Ne mondj ilyen őrültséget!
A többiek persze értetlenül néztek. Lavin és rajtam kívül csak Allent tudott a kapcsolatunkról. Kanda csak sejtette, de nem volt benne biztos.
- Tessék hordani a sáladat! - vezényeltem, majd megigazítottam a nyakában.
Lavi kotorászni kezdett a zsebében, majd egy láncot vett elő. A láncon egy kicsi iránytű volt. Fogta, és a nyakamba rakta.
- Lavi...
- Ezt évekkel ezelőtt találtam. Sokszor segített már, hogy hazataláljak. Remélem egyszer majd neked is segít.
Könnyek gyűltek a szemembe. Szorosan magamhoz öleltem Lavit.
- Köszönöm. - mondtam.
- Nehogy elengedjétek. - kiabált Kanda a földhöz szögezve.
Már meglazította az egyik kardot. Sietnem kell. Visszafelé nem tudok menni, mert nem engednek. Tehát maradt... a tátongó mélység. Még utoljára megcsókoltam Lavit, majd nagy lendületet vettem, és futni kezdtem. Mindenki elhűlve kiabált utánam, mikor meglátták mire készülök. Kandának sikerült kiszednie a kardot, majd egyből felpattant, de már késő volt. Elrugaszkodtam a szikla széléről, és már zuhantam is. A Noé vérnek köszönhetően nem fogok belehalni, mégis annyira ijesztő, ahogy zuhanok lefelé. Bár a sima emberi vér miatt, ha nem figyelek, a nyakam is kitörhetem. Elsodródtam. Nem lehet. Ha nem sodródtam volna el, sima talajra érkezem. De így, egyenesen az erdőbe zuhanok. A fák egyre közelebb és közelebb voltak. Kezeimet az arcom elé tettem, hogy az ágak ne szúrják ki a szemem. És végül elértem az első fát. Öt ágat törtem le így sorba. A hatodikba beleakadt a lábam, fordultam egyet, és szépen lefejeltem a fa törzsét. Még egy két ágba beleakadtam, majd talpra érkezve dőltem végig a földön. Huh, simább, és fájdalom mentesebb landolásra számítottam. Lehet, hogy eltört az egyik karom, mert piszkosul fáj. Felnéztem. Jó messze van a Fekete Rend. Ha egyszerű ember lennék, tuti nem élem túl. És ekkor... észrevettem, hogy Kanda már jön is le. Nagy bajban vagyok. Gyorsan felálltam. De nem kellett volna gyorsan. Belenyilallt a fájdalom a lábamba. Nem lesz ez így jó. Futásnak eredtem nem törődve a fájdalommal. Nem megy. Bicebócán folytattam utamat. El kell érnem a folyópartot, ahol régebben találkoztam először a Noékkal. Pár perc sem telt bele, és már hallottam a hátam mögött Kanda hangját. Újra futásnak eredtem. Egyre csak azt lehetett hallani, ahogy a nevem kiabálja. Olyan rossz érzés volt ezt hallani. Elértem a folyópartra. És ahogy megbeszéltük, a hídon már ott állt Joshua, mögötte pedig Road ajtaja tornyosult. Mikor meglátta, hogy bicegek, odarohant hozzám, és vállára tette a kezem, úgy segített előre. Szar hogy ezelőtt még mindenhova elkívántam, mindennek elhordtam, mert elárult.... És én most ugyanezt teszem. Ugyan olyan szemét alak vagyok, mint Joshua. Beléptünk a kapun, hátrahagyva mindent. Az eddigi életemet, az eddig szeretett embereket. Mindent. Ugyanazon a hosszú folyosón mentünk végig, mint amikor előzőnek itt voltam, és ugyanabba az orgonás szobába kötöttünk ki. Az Ezeréves Gróf már várt. Noék vették körül őt.
- Oh, pont jókor jöttél. - mondta a Gróf, majd a kezén lévő órára nézett - Már nincs sok hátra.
- M-Mi? Mihez? - kérdeztem.
- 10... 9... - kezdett visszafelé számolni a Gróf - 8... 7...
- Mi folyik itt?
- 6... 5... 4...
Nem értettem mi történik, de valahogy ez a visszaszámlálás megrémített.
- 3...
Egyre jobban remegtem, ahogy a számok csökkentek.
- 2...
Felidéztem még azokat az arcokat...
- 1...
akiket hátrahagytam. Hátha ez lesz az utolsó kép...
- És 0!!
Erős fájdalom hasított bele a mellkasomba. Elviselhetetlen érzés volt. Akaratlanul is felordítottam, majd lerogytam a földre. A mellkasom mintha szétrepedne... és ahogy odakaptam... éreztem, hogy tényleg szét is repedt. A vér folyt belőlem, mintha egy csapot nyitottak volna meg. Egy sokkal erősebb fájdalom nyilallt belém, és éreztem, hogy valami a kezemben maradt. A-Az Innocencem. A saját Innocencemet tartom a kezemben. Elhomályosult minden, és végigdőltem a földön.
- Gyerünk Debitto! - kiabált Tyki.
- Miért nekem kell már megint? - hisztizett.
- Azért mert előzőnek is te adtál! Gyerünk! - szólt rá megint Tyki.
Debitto egy fecskendőt vágott a karjába, majd vért vett magától. Odajött hozzám, és a karomba döfte a tűt, majd belém nyomta a saját vérét. Melegség öntötte el az egész testem, bizsergő érzés volt. A látásom is tisztult, de nem tudtam megmozdulni.
- Még egyet! - szólt rá Tyki - Gyerünk!
- Jól van, kussolj már be! - üvöltött rá Debitto.
Újra vért vett magától, és újra belém fecskendezte. A seb a mellkasomon össze fort, én meg felültem, mintha semmi nem történt volna.
- Mi volt ez? - remegtem - Mi történt?
Tyki fogta, és leguggolt az Innocencem előtt, majd felvette a földről. Az előbb még a kezemben volt...
- Ha jobban megnézed, egy hártya veszi körül az Innocencedet. - kezdett bele - Ez azt sejtette az Innocenceddel, hogy rendes emberi vér van benned, így nem váltál Elbukottá.
- Akkor miért kellett már az elejétől fogva bennem hagyni? - kérdeztem dühösen.
- Mert a tested nem szokott még hozzá a Noé vérhez, és ha csak úgy simán kivesszük az Innocencedet, belehalsz. Egy évet kaptál. Addig lemásoltad az Innocenced képességét, így Noéként is most megvannak ezek neked. Egy év alatt befejeződött a másolás, így már nincs szüksége a testednek az Innocencere. Szóval simán csak kilökte.
Tyki összezárta a markát, és porrá zúzta az Innocencem. Az utolsó dolgot, ami még az Ördögűzőkhöz kapcsolt.
- A halucinációk is ezért voltak. És a rémálmok is. - mondta Road - Amikor ideges lettél, az Innocence reagált rá, és simán csak elájultál, hogy a Noé vér és az Innocence ne ütközzön. Szóval amikor itt aktiváltad, azért vesztettél annyi vért, mert ki akarta belőled lökni a Noé vért.
- Mellesleg te vagy a második olyan, aki el tudta viselni a Noé vér befecskendezését! - mondta Jasdero - Lehet, hogy még őt is túl fogod élni.
- Üdv a mi oldalunkon! Ör~dög~ű~ző~! - kuncogott a Gróf.

Két nap telt el azóta, hogy a Noék és az Ezeréves Gróf kis kedvence lettem. Kis kedvenc, és nem Noé. Nem sorolnak a Noék közé. Én vagyok a kis "ketteske", a félvérű. Azért ketteske, mert előttem volt egy férfi, aki túlélte ezt a Noésítást, de végül a Fekete Rend elkapta, és ő meg öngyilkos lett. Remélem én tovább fogom bírni. Hiszen most Kanda élete a tét. Az ikrek mesélték nekem, hogy próbálkoztak rendes embereken, de ahogy megkapták a vért, belehaltak. Aztán Ördögűzőkön vetették be. A sima felszerelés típusúak úgy jártak, mint a többi ember, de a parazita típusúak tovább bírták. Ez a William volt, aki a legtöbb ideig bírta. Állítólag utálta a Fekete Rendet, mert elszakították a családjától, így bosszút akart állni. Ezért paktált le az Ezerévessel. De mindez 15 éve volt.
Nagyot sóhajtottam. Itt vagyunk Tykivel valami fogadóban. Tudja a fene, hogy hol. Az ikreket várjuk. Velük fogok tovább menni, hogy kivesézzük Cross tábornokot. Amit őszintén, nem is bánok. De Tyki... Legszívesebben most azonnal felállnék, és itt hagynám. De nem tehetem. Az ágyon ülök, és a mellettem feltornyozott újságokat bújom, hogy elvonjam a figyelmemet Tykiről. De nem tudom. Egész végig engem bámul, és ez nagyon idegesít.
- Utálsz engem? - kérdezte hirtelen.
- Gyűlöllek! - válaszoltam.
- Pedig megmentettem az életedet. Nem egyszer.
- Nem egyszer? Miről beszélsz? - lettem dühös.
Előkaptam a pisztolyomat, majd felé céloztam. Mikor "vissza"jöttem ide, Debittoék újabb csodákkal szereltek fel, hogy ne a kardal kelljen szórakoznom.
- Neked köszönhetően az egész életem romokban hever. Legszívesebben most fejbe lőnélek!
- De nem teheted! - mosolygott.
Elnyomta a cigiét, majd felállt. Én viszont a pisztolyt nem engedtem le. Egyre jobban közeledett felém, én meg hátráltam. Végül a falnak ütköztem. Nem nyúlt a pisztoly után. Tudta, hogy csak fenyegetőzök, és nem lőném le. Kezeit nekitámasztotta a falnak, közrefogva engem, hogy ne meneküljek.
- Tudod miért tettelek Noévá? - kérdezte.
- Nem.
- Mert kár ilyen szépet az Ördögűzőkre pazarolni!
- Ceh. Hagyjál már a hülyeségeiddel. - néztem oldalra.
Tyki megfogta az államat, és felé fordította a fejem. Vészesen közel volt hozzám.
- Engedj el, hallod?!
Mintha meg se hallotta volna. Odahajolt hozzám, hogy megcsókoljon. Már éreztem a leheletét az ajkaimon, amikor fogtam, és amilyen erősen csak tudtam, ellöktem magamtól. Fura, hogy az emberek közt olyan nehéz volt hozzászoknom a nagy erőmhöz. Volt, hogy amikor felidegesített egy srác, még Ázsiában, egy ütéssel eltörtem a lábát. Viszont itt semmit nem ér az erőm. Kiindultam, hogy lehiggadjak. Most Tyki Mikket vágyom a legkevésbé látni. Nem szólt semmit, hogy csak úgy elmentem. Tyki az a falazós típus. A Noék kikötötték, hogy nincs csatangolás, Tyki még is szó nélkül elenged. Tudja, hogy úgy is visszamegyek, mert muszáj visszamennem.
Pár napja vagyok itt a Noéknál, de simán ki lehetett őket ismerni, mert kertelés nélkül megmutatják, hogy milyenek is valójában. Fogalmazzunk úgy, hogy elég nehéz életem lesz. De végül is nem bántam meg, hogy eljöttem. Az tartja bennem a lelket, hogy az egészet olyasvalakiért csinálom, akit szeretek. Mert ha idő előtt meghalnék... a Noék üldözni kezdenék Kandát. És azt nem akarom. A Noék közül az ikrekkel vagyok el a legjobban. Kész idióták mindketten, és ők is kedvelnek engem. Úgyhogy azt mondták, hogy mindig velük kell, hogy lógjak. Ahogy ők fogalmaznak, ők a "felvigyázok". Tyki is odavan értem. De nehéz lesz tőle megszabadulni, ha túltengnek benne a hormonok. Egyszerűen utálom. És minden egyes érintésétől kiráz a hideg. De nem mindegyik Noé szeret ám. Road Tyki miatt egyszerűen gyűlöl. Skin is mindig azt hajtogatja, hogy egy kis korcs vagyok, és hogy nem vagyok ide való. Ha egyedül vagyok, képes rá, és megöl. Egy csomag cukorkával szoktam járkálni, mert legalább így tőle meg tudok menekülni. Lulubell nem szokta szóvá tenni, de ő is simán lenéz engem. A Gróf az olyan semleges. De szerencsére vele nem szoktam sűrűn találkozni. A halucinációim elmúltak már. Azt mondta a Gróf, ha elmúlnak a rémálmaim is, akkor teljes vérű Noévá tesznek. Teljes vérűvé, ami nem egyenlő a teljes értékűvel. Most az egyes szintű akumákon kívül mindegyik rám támad. Ha teljes vérű leszek, akkor már tudok parancsolni az egyes szintűeknek, és a kettes szintűek sem támadnak rám. A többi viszont igen.

Kint mászkálok a nem éppen nyüzsisnek hívható kis utcán. Megláttam egy csapat focizó kisfiút. Olyan aranyosak voltak. Muszáj voltam leállni, és nézni őket. Volt egy kisfiú nem messze a focizóktól. Egy padon ült, és őket nézte. Most viszont lemászott a padról, és felém vette az irányt. Megállt előttem, és engem kémlelt.
- Szia! - guggoltam elé.
- Te egy hercegnő vagy? - kérdezte.
- Oh, igen. - mondtam - Akarsz lenni a legfőbb katonám?
- Igeen! - mondta ujjongva.
- Rendben.
Levettem a kabátom, és a kezébe adtam. Még mindig a Rend egyenruhája volt rajtam. Road azt mondta, hogy szabaduljak meg tőle, vagy kabátostól együtt felgyújt.
- Figyelj, ha egy olyan embert látsz erre, akinek ilyen kabátja van, add neki oda ezt a levelet, rendben? - nyújtottam oda neki a levelemet.
- Igenis hercegnő! - vágta haptákba magát.
- De másnak nem adhatod oda. Csak akin ilyen fehér csillag van. Oké?
- Rendben. Megteszem.
Mosolyogva bólintottam neki. A kisfiú a levélre nézett.
- La... vi... - olvasta a levélen szereplő nevet - Neki lesz?
- Pontosan kis katona!
Megsimogattam a kisfiú fejét, majd végül elmentem. Vissza oda, ahova pár éve még nem is sejtettem, hogy kerülni fogok.

.V.É.G.E.