A múlt foglyai
1.fejezet
(Atemu)
 

Homokos szél borzolta föl a sivatag homoklyát. Rég nem létezett már a régi egyiptomi birodalom. A palotákból romok lettek. A hatalmas fáraók kora lejárt… A papok befolyása eltűnt.
Vajon…. Az árnyjáték kora is lejárt már?

Atemu egy fa tövében pihent. A Nap erős sugarai ellen árnyékot nyújtott a fa dús lombja. Pompás oázisnak tűnt ez a hely.
„Ez tehát a túlvilág. –sóhajtott nagyot. – "Világos és békés. Tele sok ismerőssel és ismeretlennel. Az összes barátom itt van és a szüleim is."-
Ám egy valami mégis hiányzott innen. Míg élt, sosem volt alkalma megtapasztalni, hogy milyen lehet egy feleség vagy barátnő. Egyetlen egy nő volt, akihez húzott a szíve, ám mikor  Atemu megtudta hogy egy fáraó szelleme, eltaszította magától a lányt.
-Különleges lány volt Anzu. –töprengett. Remélte hogy Yugiék idejében újjászülethet, ám a túlvilág istenei megmondták, hogy sosem lehet többé az élők tagja.  Különlegesnek hívták őt, ám ezt Atemu csak tehernek érezte.
-Bakura. –ült föl a fűben. –Bakura volt az, aki elvette tőlem az életet.
Elmosolyodott.
-Irónikus, nem? –kérdezte magától. –apámék megfosztották őt a nyugodt élettől, ő pedig engem.
Szemét az égre szegezte.
-Pont olyan, mint otthon... –suttogta. –És mégsem az.
„Az ikonok mindenki életét megváltoztatták.” Nézett körbe a távolban álló ismerősökön töprengve. –mindenkiét, akinek valaha is köze volt hozzájuk. Valami különös kapocs alakult ki az ikon és a kiválasztottai között.” –üres tenyerére nézett. –Én sem érzem másképp. Amióta nincs nálam a puzzle... fél embernek érzem magam.
Atemu összeszorította a tenyerét és fölállt a fa tövéből. Körbenézett a távolban beszélgető egykori papokon.
„Senki nem mondja ki, de… mindenkinek hiányoznak az ikonok. Még ha káoszt is hoztak ránk. Mintha függővé váltunk volna tőlük.”
Az ezeréves könyv segítségével készültek el még annak idején az ikonok. És Bakura faluja volt az alapanyag hozzá.
„Vajon Bakura hová került a halála után?” –töprengett Atemu. „Az árny birodalomban rekedt volna? De hisz az Zork halálával bezárult.
-Nem merem kimondani… -suttogta. –De… bármit odaadnék azért, hogy ismét a birtokomban lehessen a puzzle. Ha csak egy kis ideig is.
Fáradtan huppant vissza a fűben. Karjait szétvetve hevert ott.
-Üresnek… üresnek érzem magamat. –tépelődött, majd szemét lehunyta. –Vajon meddig kell még itt maradnom? Örökké?

Egyiptom egy lezárt sírjában, mélyen a föld alatt, létezett egy kamra. Az ezeréves Könyvet évezredek óta őrizte ez a lezárt kamra. Még az ősi egyiptomiak előtt is rejtély volt, hogy ki és mikor készítette el ezt a könyvet. Titok övezte felbukkanása óta az ikonok készítéséről szóló írást.
Léptek zaja hallatszott a hosszú évezredek óta háborítatlan helyen. Senki ma élő nem tudott már erről a kamráról és a könyvről sem. Á most mégis eljött valaki. Sötét aura kezdte belengeni a helyet. Odalent már levegő sem volt, csak az árnyak. Valaki mégis tudott itt lent mozogni.
Rozsdás kattogás hallatszott, és a kőtömbből készült ajtó, ami a könyv kamráját zárta le, nyikorogva kinyílt.
-Végre. –vigyorgott a kamrába belépő alak. –Megtaláltam.

    Atemut elnyomta az álom. Szellő szaladt végig a füves réten, végigsimítva a fáraó arcát. Majd a szellő abbamaradt. A fa susogása is elhalkult. Atemu hirtelen puha dolgot érzett a háta és feje alatt. Fáradtan nyitotta ki a szemét, majd hirtelen megfagyott ereiben a vér. Tágra nyílt szemekkel ült föl. Falak vették körbe, és egy ágyon ült.
-Ez… -dadogta döbbenten. Ismerős szoba volt.
-Yugiék háza… de… hogyan lehetséges ez?
Amint kimondta vijjogásra lett figyelmes. A hang irányába kapta a fejét. Egy sólyom ült az ablakban. Természetellenesen ragyogott és a szemei emberiek voltak.
-Egy sólyom? –kérdezte döbbenten Atemu.
-Hald hát szavam nemes király. –szólalt meg a madár, távoli hangon. –Jó úton haladsz, hogy az istenek közé emeljelek. Ám előtte egy feladat vár még rád.
-Miféle feladatról van szó? –állt fel az ágyról Atemu.
-Az ikonok fénye ismét pislákolni kezdett. Hiába vannak aranyból kiöntve, fényük mégis fekete szurokba burkolózik, hiszen a sötét árnyakat tartják magukban. Akadályozd meg, hogy ismét bekövetkezzen a hiba. Ne hagyd felbukkanni az ikonokat.
-Az ikonok ismét élnek? –kérdezte kissé reménykedő és döbbent hangon a fáraó.
-Pusztítsd el őket, és vezesd elém a bűnöst, aki újjá kívánja teremteni őket! Ha ezt megteszed, isteni rangra emellek. –a sólyom nem várta meg Atemu válaszát. Kitárta szárnyait, majd fényleni kezdett és egy villanással eltűnt.
Atemu csöndben állt a szobában. haja árnyékot vetet szemére. Szája mosolyra húzódott.
-A ikonok… ismét létezni fognak?

Ugyan eben az időben egy alak lépett ki Egyiptom egy elfeledett kamrájából. Kezében az ikonok megalkotásához szükséges Ezeréves könyvet tartotta. Kilépett a szabadba. A sivatag tűző napsugarai a szemébe sütöttek. De őt ez láthatóan nem zavarta. Vigyorogva nézte az eget.
-Csodás nap az ikonok újjászületéséhez… Ám ezúttal nem Kuru-Eruna lesz az alapanyag…