1.fejezet

1.fejezet
A rejtélyes levél (Lavi&Will)

(Lavi)
Végigmarta a vodka a torkomat, és végig az egész gyomromat. Lecsaptam a pultra a poharat, majd intettem Marienak - a kocsmárosnak.
- Még egyet!
- Nem lesz ez sok fiatalember? - kérdezte.
- Nem. Főleg, ha ilyen szép nő szolgál ki. - vigyorogtam.
- Oh, ne bolondozz már, az anyád lehetnék.
Teletöltötte a poharamat, majd odébb állt. Végül is nem foglalkozhat csak velem. A nő, szegény, bűn ronda, és ahogy azt már éreztette, sokkal idősebb is. Nálam meg úgy néz ki hat a pia, hogy ilyeneket mondok neki. Sok minden történt mostanság. Azt hittem, könnyű lesz elengednem Willt, hogy egy csapásra el tudom felejteni, de nagyon nem. Nem vagyok részeges vagy ilyesmi. Általában akkor jövök inni, ha rosszul vagyok, vagy teljesen elegem van az életből. És hát olyan nem sűrűn van.
- Tessék fiam. - törte meg a gondolatom Marie, mikor egy pohár pezsgőt rakott le elém.
- Ez mi? - néztem értetlenül.
- Ott a sarokban a hölgy küldi. - mutatta.
Odanéztem. Rövid sötét a haja, és vörös ruhában van. Nem kocsmába való megjelenés ez. Fogadjunk férjnél van, és gyereke is van egy pár. Ez süt róla, de végül is elég szemrevaló hölgyike.
- Nem mintha pezsgővel sokra mennék. - sóhajtottam, majd felálltam a pult mellől - Azért egy köszönömöt megér.
- Lehet nem jó ötlet. - súgta Marie.
- Ne aggódj! - vetettem be a lehengerlő mosolyomat - Mindig is te maradsz a kedvencem!
- Helyes! - mosolygott - Na, indulj kölyök!
Nagy levegőt vettem, majd elindultam a nő felé. Kajmán vigyorral figyelt, ahogy a sok részeg fazont kerülgetve próbáltam eljutni hozzá.
- Szabad? - kérdeztem tőle.
- Csak tessék.
Leültem mellé, majd a pezsgőm kezdtem inni.
- Köszönöm a pezsgőt!
- Nincs mit.
Az tetszett benne, hogy egyfolytában mosolygott. Ha beszélt, ha nem, mosolygott.
- És, miért kaptam? - kérdeztem.
- Már párszor láttalak itt. És megtetszettél nekem.
- Igen? - mosolyodtam el - Mi a neved?
- Jennifer.
- És a férjed hol van?
- Ennyire látszik, hogy férjnél vagyok?
- Igen. - mondtam.
- Remélem a korom azért nem találod ki.
- 32?
- Majdnem. 35. Jó emberismerő vagy. - nevetett.
- Ez a munkával jár. - hangolódtam hirtelen le.
- Na és? Neked van valakid, aki otthon vár?


(Will)
- Himee! Hime! - szaladtak felém az ikrek.
Félretettem az újságom, majd feltápászkodtam a padról.
- Himeee! - ugrott a nyakamba Jasdero.
- Mondtam már, hogy Willnek hívjatok! - torkoltam le őket - Végeztetek?
- Igen. - nevetett Debitto - Sok lóvét kaszáltunk most ezzel.
- Akkor talán futni kéne? - szedtem le magamról Jasderot.
- Hát... - gondolkodtak el.
- Ti semmirekellők! - rohant felénk a boltos dinoszauruszölő puskájával.
- Igen, futni kéne. - ragadta meg Debitto a kezem, majd rohanni kezdett.
Végighúztak az egész fő úton. A pacák végül kifáradt, így le tudtuk őt hagyni.
- Nem értem minek jó ez. - lihegtem.
- Csak mert! - számolgatta a pénzt Debitto - Ha már Crosst nem találjuk sehol, valami örömünk legyen.
Fura egy szokásuk van az biztos. Néha rájuk jön, hogy raboljunk ki egy boltot. Nem tudom mire jó ez. Na jó oké, pénzszerzésre, de akkor is.
Lassan fél éve jöttem el a Fekete Rendtől, és lettem félNoé. Nem is annyira szörnyű mint gondoltam. Jó, persze szívesebben lennék Ördögöző, de most nem volt más választásom. Azt a feladatot kaptam először, hogy az ikrekkel együtt keressük meg Cross Mariann tábornokot, és iktassuk ki. Mivel Cross nem igazán a kedvencem, így szívesen lelőném. Csak hát mint mindig meglépett a Fekete Rendtől, és most sehol nem találni. Ami végül is szerencsének is mondható, hiszen eddig miatta nem kellett más Ördögűzőket - volt társakat - bántanom.
- Min gondolkoztál el ennyire? - kérdezte Debitto.
- Nem. Semmin. Menjünk vissza a székhelyre. - mondtam.
Székhely. Amit nagyon furcsálltam amikor a Noékhoz csatlakoztam, hogy van székhelyük. És nem is akárhol. A föld alatt. Az épület tele van szobákkal. Oda vittek engem is legelőször, és másodszorra is, és most meg ott lakom. Ott van az a hatalmas orgona is, ami annyira elbűvölt, és ahol már a haláltusámat is vívtam. Nem sokára 23.-a. Ami azt jelenti, hogy a Noék összeülnek egy vacsorára, és megvitatják bajaikat. Minden hónapban összeülnek. Eddig még egyszer sem hagyták ezt ki.
- Mit fogsz csinálni 23.-án? - kérdezte hirtelen Jasdero.
- A szokásosat. Ellátogatok Daisuke sírjához. - hazudtam.
- Minek egyáltalán ez a családias szarság? - csattant fel Debitto.
- Nem halsz bele, ha egy hónapban egyszer összeülsz a többiekkel.
- Szar az egész. - folytatta.
- Te nem jöhetnél be? - kérdezte Jasdero.
- Nem. - mondtam - Én nem vagyok a család tagja.
- Nem baj! - mondta Debitto - Megoldjuk, hogy bejöhess.
- N-Nem hinném, hogy jó ötlet lenne. - védekeztem.
- Pár akuma is simán bejutott. Te is biztosan jöhetsz. - vigyorgott Jasdero.
- Nem, nem. - mondtam - Ez már nálam megszokott. Mennem kell. Különben sem sülne el jól a dolog, ha én is benn lennék.
- Szokás... de szar... Tyki úgy is fel fogja rúgni a kis "szokásodat". - mondta Debitto.
- Mi? Mert? - néztem értetlenül.
- Három hónap múlva 23.-án el akar vinni téged. - kezdte Jasdero.
- Hova és miért?
- Azt nem tudjuk. - szólt Debitto - De mondtuk neki, hogy vigye inkább Lulubellt. Téged nem engedünk.
- Na és?
- Lulubell is azt mondta, hogy te mész. - folytatta.
- Tyki Mikk. - dühöngtem.
Mivel az ikrekkel nagyrészt távol voltunk, és nem is aludtunk sokat a székhelyen, így keveset találkoztam a többi Noéval. És úgy látszik, hogy ez Tykit felidegesítette. Azóta sem tudtam neki megbocsátani, de viszont már letettem arról, hogy megöljem, és úgy döntöttem, adok neki még egy esélyt. Ha megérkeztünk, jól le is fogom teremteni a fejét.


(Lavi)
Őrültségre készülök. Nagy marhaságra. Minden ellenkezés nélkül feljöttem Jennifer szobájába. Ez a nő férjnél van, ráadásul 14 évvel idősebb is - igen okosak vagytok 21 éves vagyok.
- Biztos akarod? - kérdeztem, mikor már leszedte a felsőm.
- Hát persze. - lökött rá az ágyra. - A férjem be van savanyodva. Te pedig nagyon tetszel. - mondta, majd rám mászott, és a nyakamat kezdte csókolgatni - Lazulj el! - szólt rám - Ne félj, nem harapok.
Becsuktam a szemem, és próbáltam ellazulni. Nem mintha ment volna. Egyfolytában az keringett a fejemben: Miért csinálom ezt? Miért vagyok még mindig itt? Fel se kellett volna jönnöm. Gyorsan elhessegettem a gondolataimat, majd lefordítottam magamról, és a nő fölé kerültem. Végigsimogattam a combját, felhúzva a ruhát rajta. Közben a mellkasát csókolgattam. A levegő vételéből ítélve élvezte a dolgot. De többet akart. A nadrágom után nyúlt, és kigombolta.
- Várj! - fogtam meg a kezét - Nekem ez nem megy.
- Ugyan már! Ne csináld!
- De én-
Nem bírtam befejezni. Egyből a számra tapasztotta az övét, és fulladásig  nyomta a nyelvét. Feltápászkodtam az ágyról, majd öltözködni kezdtem.
- Nekem ez tényleg nem megy!
Felvettem a felsőm, és a kabátom, majd olyan gyorsan, amilyen gyorsan még ember nem rohant, kirobogtam az ajtón.
- Mekkora egy lúzer vagy! - kiáltott utánam.
- Még igaz is lehet. - nevettem magamban.
Visszavágtattam a kocsmába, hogy ott nyalogassam sebeimet. Mikor beestem, Marie már épp pakolta fel a székeket. Üresen kongott a még pár órája nyüzsgő kocsma.
- Na fiacskám, nem ment valami jól a "randi" igaz-e? - kérdezte Marie.
- Nem. - sóhajtottam - Most valami erős kéne.
- Épp zárni készültem fiacskám. - rivallt rám - De kíváncsi vagyok a részletekre. - mosolygott.
A pult mögé ment, majd wiskyt öntött nekem. Én addig felmásztam a székemre, majd végigterültem a pulton.
- Neked van férjed? - kérdeztem.
- Oh, most nincs. De három is volt. Kettő meghalt, egy pedig elhagyott.
- Oh. - kortyoltam bele a poharamba.
- Értem már! - csapott rá a pultra, amitől úgy megijedtem, hogy majdnem félrenyeltem, és a szívem is ki akart szökni.
- Mi? Mit értesz?
- Kocsmázol, nőzöl. Neked Cross Mariann az apád! - jelentette ki.
Teljesen másra számítottam.
- Hogy miii? - álltam hirtelen fel a döbbenettől - Ismered Cross Mariannt?
- Igen. A lányomat is elcsábította... Szóval a fia vagy?
- Mi? Nem. Az kéne még.
- Pedig még a vörös haj is stimmel.
- Szőke vagyok eredetileg! - hazudtam.
- Oh értem. - gondolkozott el.
- És Cross Mariannhoz sincs semmi közöm! - jelentettem ki.
- Rendben! Rendben! Ne támadj le azonnal. Csak sok bennetek a közös.
- Micsoda? - dörögtem.
- Szerelmes vagy igaz-e?! - kérdezte.
- Miért lennék az? - ültem le durcizva.
- Lehet, hogy te okos vagy, bármit meg tudnál mondani, de... ha valaki szerelmes... - lelkendezett - azt még az egyszerű ember is meg tudja állapítani. Mi történt, elmondod? - nézett rám együtt érzően.
- E-Elszakítottak tőle. - mondtam lehangolva, és magam elátkoztam legbelül, hogy egy kocsmárosnak panaszkodom - K-Kerestem. Sokat kerestem... de nem találtam. Egy Bookmannek nincsenek érzései. Eddig így is gondolkodtam. A nőkre sem úgy néztem, hogy hosszabb távon akarok tervezni velük. Egyszerűen csak könnyebb volt őket elhagyni. De mégis ő más. Vele el tudtam képzelni a jövőmet.
- Gyerekek, meg ilyenek?!
- Végül is, igen. - emeltem fel a poharamat, de Marie kikapta a kezemből - Hé, mi a-
- Ha csak itt ülsz, és sajnáltatod magadat, akkor biztos nem jutsz egyről a kettőre! - rivallt rám - Ne legyél ilyen nyámnyila töketlen! Indulj keresni a kiscsajt, és ne mások bugyijában kutakodj!
- I-Igen is.
Felálltam, majd kifelé indultam. Az ajtóban még megálltam, és visszafordultam.
- Mindent köszi Marie!
- Nincs mit fiam! De sose feledd...
- Mindig is te leszel a kedvencem! - vágtam a szavába.
- Helyes! - mosolygott.
Azzal elindultam vissza a Fekete Rendbe, hogy rendezzem gondolataimat.


(Will)
Tyki szobája előtt állok. Azon filózok, hogy bemenjek-e, vagy ne. Talán hagynom kéne a francba az egészet... De akkor is, kéne kölcsönkérnem tőle egy inget. Nagyot sóhajtottam, majd bekopogtattam.
- Nem érek rá! - kiabált ki Tyki.
- Akkor visszajövök később. - mondtam, de egy tapottat sem mozdultam.
Pár másodperc múlva nyílt is a zár. Ahogy sejtettem.
- Téged itt is látni? - kérdezte vigyorogva.
- Igen. - mondtam - Egy ingért jöttem csak. - mentem el mellette.
- Szolgáld csak ki magad. - csukta be maga mögött az ajtót.
Sokszor hordtam Tyki ingeit. Amikor idejöttem, ruhát nem hoztam, így abból kellett élnem, ami itt van. Néha egyszer kétszer meglógtam, szereztem pár ruhát, de nem sokat. Roadnak elég fura ízlése van ruhák terén, az ikreknek túl extrém, így maradtak Tyki ingei, mert Skin alapból kilőve, Lulubell pedig eltörné a kezem, ha a cuccaihoz nyúlnék. A többi Noét nem ismerem. Van rajtuk kivűl még pár, de soha életemben nem találkoztam többel. Kiszedtem egy hosszú fekete inget Tyki szekrényéből. Tyki mindent megengedett nekem, sosem volt egy hangos szava rám, amit értékelek is. Csak hát van egy rossz tulajdonsága is. Ha túltengnek benne a hormonok, elkap, és az ágyába akar cipelni. Eddig még megmenekültem tőle... eddig...
- Hova akarsz engem vinni 23.-án? - kérdeztem.
- Eljárt a szájuk az ikreknek! - csattant fel.
- Még szép!
- Nem akartam elmondani, mert tuti, ha hamarabb megtudod, akkor elszöksz vagy nem tudod.
- Bizony.
- Lesz egy bál. - mondta - És ha ellenkezel, ha nem, velem jössz.
- Na szép. Hol itt az igazság?!
Kikerültem Tykit, majd az ajtó felé vettem az irányt.
- Kösz az inget.
Tyki megragadta a kezem, majd az ágyra lökött.
- Ezt máshogy kell megköszönnöd.
Rám mászott, majd vigyorogva a felsőm alá nyúlt.
- Tyki! - próbáltam eltolni magamtól, de nem ment - Engedj el hallod?!
- Megvagy! Nem engedlek el!
Azzal odahajolt hozzám, hogy megcsókoljon. A szájára tettem a kezem, majd eltoltam.
- Nyugodj már le!
Ekkor lépett be Road az ajtón.
- Gyertek, megvérezzük Joshuát.
Nem is igazán zavarta, hogy Tyki rajtam fekszik. Pedig Road általában allergiás arra, ha egy nő akárcsak hozzászól Tykihez.
- Noé vért kap Joshua? - hűltem el - Szállj le rólam! - toltam le Tykit.
- Igen, ő akarta. - mondta Road.
- Az nem lehet.
Azzal felkaptam az inget - amiért amúgy is jöttem volna - és elindultam megkeresni Joshuát. A folyosón ütköztem belé. Szó nélkül akkora pofont vágtam le neki, hogy szinte hátraesett tőle.
- Még is mit képzelsz?! - kiabáltam vele.
- Belőlem is Noé lesz. - fogta meg az arcát - Nem leszek többé vacak kis Ördögűző! Nagyobb erőre vágyom!
- Ne vágyj ilyen erőre! Hülye vagy!
- Ha te, nőként kibírtad, nekem is sikerülni fog!
Lendítettem a lábam, majd kigáncsoltam Joshuát, aki hátraesett, és végignyúlt a földön.
- Ez nem erről szól! Én parazita típusú vagyok! És így is alig, hogy túléltem! Te felszerelés típusú vagy, nem fogod túlélni, értsd már meg. - üvöltöttem vele.
- Egy próbát megér. - vigyorgott bárgyún.
Azt hittem, hogy most helyben megölöm. Hirtelen valaki elkapta a kezem, majd elrántott Joshuától. Tyki volt az.
- Ő döntött így. Meg lesz csinálva a megvérzés. Ha nem akarod, akkor nem muszáj megnézned.
- Ha nem tudom lebeszélni róla, akkor meg szeretném nézni. - mondtam elszontyolodva.
Tyki átkarolta a derekam, majd magához húzva egy puszit nyomott a homlokomra. Azzal el is engedett, majd elment.
- Hát akkor Will. - tápászkodott fel Joshua - Menjünk! - azzal megfogta a csuklóm, és elhúzott.
Elfogott a rosszullét. 100% hogy Joshua belehal a megvérzésbe, mégis reménykedem benne, hogy túléli. Nem volt túl jó a kapcsolatunk, de azért nem is utáltam. Amikor jókedvében volt, el lehetett vele hülyéskedni.
- Tudod, nem sokat beszélgettünk a Takahashi klánban. - mondta - Ha túlélem, bepótoljuk, jó?
- Ha túl szeretnéd élni, akkor ne csináld ezt. Meg fogsz-
- Badarság! - rivallt rám.
És onnantól nem is szólt semmit. Az ilyen "nagyobb eseményeket" abban a bizonyos orgonás szobában bonyolítjuk le. Már mindenki ott volt, mikor beértünk. Joshua elment mellőlem, majd az ikrek akaszkodtak rám. Úgy csüngtek rajtam, mint almák a fán.
- Na hát akkor kezdhetünk is. - mondta Road, majd Debittora mutatott - Adj neki vért!
- Én? De hát én adtam Willnek is! - kapaszkodott belém görcsösen.
- Épp ezért, ebben már profi vagy! Gyerünk!
- Majd én adok! - ment oda Roadhoz Lulubell, majd kikapta a kezéből a fecskendőt.
Jól ismert jelenet következett. Lulubell a karjába vágta a fecskendőt, majd mikor vért vett, belenyomta Joshuába. Joshua először még nem érzett semmit, aztán láthatólag szédülni kezdett. Eddig semmi komolyabb baja nincs. Talán sikerül neki. Aztán hirtelen lerogyott, és a mellkasát fogva felüvöltött. Pár percig tartott ez, majd némán végigterült a földön. Elállt a lélegzetem egy pillanatra, majd kivágódtam az ikrek közül, és odafutottam Joshuához. A hátára fordítottam, majd a mellkasára tettem a fejem. Nem lélegzik. A szíve is leállt. Könnyek gyűltek a szemembe.
- Joshua! Meg ne halj itt nekem! - mondtam, de úgy néz ki inkább csak magamnak.
A mellkasára tettem a két kezem, majd próbáltam újra éleszteni. A többiek továbbszéledtek, gondolták itt már nincs remény. Kétségbe estem, próbáltam nem feladni, lelket verni belé, de nem ment. Pár perc próbálkozás után már én is feladtam. Most már vége. Joshua meghalt.


(Lavi)
április 23.
- Vettük a bátorságot, és kinyitottuk a levelet. - mondta Leverrier, és a hangján lehetett hallani a gonoszságot.
Igen. Ahogy visszaértem, már is elkaptak a vérszívók, és most kislámpás kihallgattatás van. Ezek azóta itt vannak, hogy Willről kiderült, hogy Noé. Le nem szállnának rólunk. Fura, mert azt mondták, hogy Will küldött egy levelet, nekem címezve.
- Ez személyi jogokat sért. - szólaltam meg.
- Ha eretnekség a vád, nem számít! - csattant fel.
- És biztos Will írta?
- Igen. Összevetettük a címzettben írt betűit egy régebbi jelentésével, és egyezik.
- Na és, mi volt a levélben? - kérdeztem aggódva.
- Egy fa levele, és egy iránytű rajza. - mondta, majd felmutatta a lapot, és a már száradt összepréselt levelet - Ismerős valahonnan?
- Nem igazán.
- Miért akart volna egy ilyen levelet elküldeni önnek Willhelmina Walker?
- Sejtelmem sincs.
- Volt valami maga és Willhelmina között?
- Ez hogy tartozik i-
- A kérdésre válaszoljon! - csapott az asztalra.
- Nem. Semmi. - hazudtam - Will olyan volt nekem, mintha a lányom lenne.
- Nem korai ez, Ifjú Bookman?
- Ki tudja?! - mosolyodtam el.
- A szemtanúk szerint, amikor Walker kisasszony elment, maga átadott neki egy iránytűt. Mit mondott akkor neki?
- Hogy remélem egyszer majd hazatalál.
- Lehet valami köze annak az iránytűnek ehhez?
- Meglehet. - mondtam.
- Úgy tudom, hogy a távozáskor elég szorosan fűződő búcsút kapott. Szóval ismét megkérdezem. Volt valami maga és Willhelmina között?
Ezt a pechet.
- Nem volt semmi. - válaszoltam - És búcsúzáskor sem. Will férjnél van, ugye tudja?!
- Rendben. - sóhajtott - Egyenlőre ennyi. Elmehet.
Huh, most az egyszer megúsztam. Felálltam a székről, majd kimentem a teremből. Bookman az ajtó előtt várt rám. Most tőle is fogok kapni, hiszen szó nélkül tűntem el.
- Mi volt? - kérdezte nyugodtan.
- Semmi különös. Willről kérdezgettek.
- Hogy lehettél ilyen idióta! - vágott le nekem egy taslit.
Igen, erre számítottam.
- Ha nem habarodsz bele abba a nőbe, most nem tartanál itt! - kiabált velem - Te egy Bookman örökös vagy! Nem lenne szabad, hogy ilyen balhéba beleártsd magad!
Én csak álltam, és vártam, hogy mikor hagyja abba.
- És ez, a mostani viselkedésed. Van, hogy napokra eltűnsz! Miért csinálod ezt Lavi?
- Ki kell engednem a gőzt. - válaszoltam - Igaz több ideig fog most tartani, de el fogom felejteni.
- Idő? Mennyi időt akarsz még? Fél év telt el!
Nem válaszoltam semmit, csak magam elé bámultam. Bookmanben most nagyon felment a pumpa. Egy könyvet vágott hozzá a fejemhez.
- Ezt tanuld meg holnapra! - szólt, azzal elment.
Gondolom így akarja lekötni a figyelmemet. Ránéztem a könyvre. Dinasztiák, uralkodó házak. Húú de nagyon izgi lesz. Nagyot sóhajtottam, majd a szobámba vettem az irányt. Mindenki pakolt. Dobozok halmozódtak fel a folyosón.
- Lavi! - rohant felém Allen, a kezében feltornyosulva a sok doboz - Mi volt?
- Willről kérdezgettek, ennyi.
- Tényleg küldött neked egy levelet?
- Igen. De nem volt benne semmi használható, amin elindulhatnék.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Miért ne lennék?
- Hát, csak mert úgy eltűntél.
- Meglátogattam egy ismerőst.
- Ismerőst látogattál? Te? Hisz nem is szoktál...
- Hova viszed ezeket a dobozokat? - tereltem el a témát.
- A másik központba. Neked is ki kéne pakolni már a szobádat! - jelentette ki.
- Mindent átpakoltam már. Csak az ágyam van.
- Rendben. Akkor én megyek. - mondta, azzal arrébb állt.
Költözködünk. Átmegyünk Londonba, így most minden a feje tetejére áll. Bementem az üres és hideg szobámba. Végigborultam az ágyon, majd teljesen a nyakamig betakarózva a könyvet keztem olvasni.
- Az Óbirodalom az az időszak, amikor Egyiptom először alakult ki, és maradt fenn hosszabb ideig magas szintű civilizációként.
Érdekes témákat választ mostanság Bookman. Fordultam egyet, és olvastam tovább.
- Az Óbirodalom uralkodóházai a harmadik dinasztiával kezdődtek és a hatodik dinasztia zárta a sort.
Miért küldte nekem azt a levelet? Mit akart nekem ezzel mondani? Hogy bírt a Noéktól egyáltalán levelet küldeni?
-A főváros Memphisz, ókori nevén Mennefer vagy Hut-Ka-Ptah volt. Utóbbi névből származik görög közvetítéssel az Egyiptom szó.
Talán azzal a levéllel el tudnék jutni hozzá... De mit akart mondani? Mit?
- A francba is! - fogtam, és a földre dobtam a könyvet - Tudok is én ilyenkor gondolkozni.
A nyakamban lógó sálamat kezdtem piszkálni. Egy egyszerű narancssárga sál, még is mennyi mindent túlélt már. Will imádta, amikor ezt hordtam. Át kell gondolni ezt logikusan. Az iránytű. Adtam neki egy láncot, amin egy iránytű függött. De azt akkor odaadtam. Előtte és utána sem volt szó róla. Nem fűződik hozzá semmilyen emlék. Nézzük csak. Mit mondtam akkor neki. "Nekem már sokszor segített, hogy hazataláljak. Remélem egyszer majd neked is segít."
Felálltam az ágyról, és kiindultam. A szobámban hidegebb van mint alapból kint. Járkáltam fel alá a folyosókon. "Nekem már sokszor segített, hogy hazataláljak. Remélem egyszer majd neked is segít." Haza... a Fekete Rendet tartotta az otthonának. Mesélt róla, hogy előtte hol lakott, de azokról a helyekről nem tudok sokat. És biztos azért írta nekem, mert tudom, hogy hol kell keresnem. De ha tudnom kellene, miért nem tudom? Valahogy nem áll össze a kép. És akkor ugrott be. Én hülye. Hiszen még ott a levél. Ha jól vettem ki, akkor az egy diófa levele volt. Amikor Willt még eretnekséggel vádolták, és eltiltották az Ördögűzőktől, párszor megszöktünk, és egy kis mezőn ütöttük el az időt. Egy diófa árnyékában. Ha jobban meggondolom, akkor lehet, hogy az iránytű igazából egy irányt mutat. Meg kell néznem azt a diófát. Végigfutottam a Fekete Renden, majdnem mindenkit fellökve magam mögött. Kapni fogok megint Bookmantől, de annyi baj legyen.


(Will)
Bementem a fogadóba, majd az öreg hölgyhöz siettem.
- Jó napot. - mondtam.
- Oh, már vártuk magácskát. - mondta, majd a kezembe nyomta a megszokott kis kulcsomat.
- Köszönöm. - mosolyogtam - Keresett valaki? - kérdeztem.
- Nem, senki.
- Szép kis lánc. - szólt egy fiatal lány.
- Ne legyél szemtelen! - szólt rá az öreg hölgy, majd rám nézett - Bocsásson meg, úgy látszik az unokám nem tudja mi az, hogy jó modor.
- Ugyan, ne kérjen ezért bocsánatot! - mondtam - És köszönöm a dicséretet. - mosolyogtam a lányra - Ez a lánc nagyon fontos nekem. Olyantól kaptam, aki nagyon fontos számomra.
- Remélem egyszer nekem is lesz egy ilyen személy az életemben.
- Úgy legyen. - azzal fogtam, és elindultam a szobámba.
- Miért, én nem vagyok neked ilyen fontos? - hallottam még ahogy veszekednek.
- De, de, mama, igen!
Majd elfordultam a folyosón, és elhaltak a hangok. Kinyitottam a szobám, majd levettem magamról a felesleges cuccokat. Az ablakhoz álltam, már sötétedik. Sajnos későn bírtam elszabadulni. Sokkolt, ami Joshuaval történt. Nem is hittem volna, hogy ennyire meg fog rázni. Hogy lehetett ekkora barom. Odamentem az ágyhoz, és bebújtam a takaró alá. Kimerültem. Az ikrek is, meg Tyki is kiszívta az energiámat. Így pár perc, és már aludtam is.


(Lavi)
Megérkeztem a diófához. Rég jártam erre. Nem messze van innen a folyó. Will mindig is szeretett császkálni a folyóparton. Nem tudom mit szeretett benne annyira, de szerette, és az a lényeg. Körbejártam a fát, hátha találok rajta valami olyat, ami nyomra vezethet. Semmi. A rajzon ha jól emlékszem dél felé mutat az iránytű tűje. Este van már, a napból nem fogom megtudni, hogy hol van észak és dél. Viszont a folyó irányából nagyjából meg lehet állapítani. Nagy valószínűséggel, északról folyik a folyó. Akkor a fa másik oldalán lesz dél. Megkerültem a fát, és a déli részén észrevettem egy nagy kavicsot. Ott kezdem. Elkezdtem kiásni a kavicsot. Nagy nehezen kiemeltem a helyéről. A kő alatt egy levél volt. A vér is megfagyott bennem. Remegő kézzel nyúltam felé. A boríték nem volt megcímezve. Kibontottam. Egyetlen egy papír volt benne, és azon egy madár rajza, az összes hónap felsorolva egymás alá, és egy név. Mrs. Swalt.
- Mrs. Swalt? Az meg ki? - kérdeztem magamtól.
A dátumok. Minden hónap egy napra mutatott. 23.-ára. Ma is 23.-a van. A madár pedig... egy közeli kis fogadó, a neve Vörös Sólyom. Talán itt az esély. Visszaraktam a helyére a követ, a zsebembe a levelet, majd rohanni kezdtem, amilyen gyorsan csak tudtam. A fogadó 20 percnyi sétára van innen, de én simán végigfutottam 10 perc alatt. Ahogy beestem a fogadóba, furán néztek végig rajtam, hiszen már majdnem éjfél van.
- Segíthetek valamiben? - jött hozzám oda egy kedves öreg néni.
- Egy Mrs. Swalt nevű hölgyet keresek. - lihegtem.
- Gyere kedveském. - indult előre - Megnézzük a könyvben. Mi ügyben keresi?
Utánamentem, majd a néni kinyitva a könyvet kereste a nevet.
- A bátyja vagyok. - hazudtam.
Remélem azért Kanda nem tudja meg, mert lenyakal.
- Igen, egy Mrs. Swalt nevű hölgy. - mondta - A 19-es szobát foglalta le, minden hónap 23.-ára.
- Tényleg? - hűltem el - É-És hogy nézett ki?
- Nem emlékszem mindenkire kedveském. - mondta.
- Hosszú fekete kabátot, és fekete sapkát viselt. - szólalt meg egy lány, nem messze tőlem, miközben söprögetett - Hosszú vörös haja volt.
Vörös haja... minden reményem most omlott össze. Bár lehet, hogy álcázta magát.
- Emlékszem, meg is dicsértem a láncát.
- Milyen lánca volt? - kérdeztem.
- Egy kis iránytű lógott a nyakában.
- Igen. - szólt a néni - Emlékszem már rá. Pár órája ment el.
- Elment?
Nem. Nem mehetett el. Az nem lehet.
- Kérem a 19-es szobát. - vágtam pénzt a pultra.
- Sajnáljuk, de a 19-es szobát, még nem takarítottuk ki. - szólt a néni.
Még több pénzt raktam le a pultra, majd könyörögve néztem a nénire.
- Rendben. - adta a kezembe a kulcsot - Parancsolj kedveském. Első emeleten balra a harmadik ajtó.
Felfutottam a lépcsőkön, balra fordultam, majd az ajtókon a számokat kezdtem kémlelni. 17... 18... 19... Megálltam a 19-es szoba előtt. Beraktam a kulcsot, majd tétovázva kinyitottam. Lenyomtam a kilincset, és belöktem az ajtót. Egy átlagos szoba volt, mégis minden porcikám remegett. Az ágy szét volt túrva. Leültem, majd végig is terültem rajta. A takaró, a párna, minden az ő megszokott kis édes illatát árasztotta. Görcsösen szorítottam a takarót magamhoz, és már a bőgés kerülgetett. Will itt járt... és én elkerültem...