2.fejezet
babaBAJ (Crowley&Miranda)

(Crowley)
- Nos akkor itt vannak a papírok. Az úgy jó lesz, ha Mirandával mész? - kérdezte Komui.
- Persze. - mondtam.
- Rendben, akkor menj, nagy valószínűséggel még ő sem alszik. Sok sikert! - mondta vigyorogva.
- Viszlát, Komui! - álltam fel magabiztosan, majd kirobogtam az ajtón.
A papírokat kezdtem el bújni. Nem sokat értettem belőle, de hátha majd Miranda segít. Út közben annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy hirtelen nekimentem valakinek.
- Áhh. Ez forró! - kiáltotta.
- Lavi?! - csodálkoztam - Hogy hogy te ilyen későn fenn vagy?
- Épp a teámat akartam nyugodtan meginni! - panaszkodott - De az összes rajtam landolt.
- S-Sajnálom. - mondtam lehangolva.
- Ugyan. Kicsit feszült vagyok. - mondta zavartan - Te amúgy mit csinálsz? - vette ki a kezemből a lapokat.
- Mivel még nem aludtam, Komui elküldött küldetésre. Mirandával megyek, szóval érte indultam.
- Ez két napi vonatozásra van innen. Szóval, ha ma 19.-e van, akkor én is megyek! - jelentette ki.
- Már 10 perce 20.-a van!
- Akkor meg pláne megyek! Irány Miranda!


(Miranda)
Dominó. Érdekes és bonyolult szerkezet. Felvidító, ugyanakkor az ember idegeire megy. Mivel mást nem igazán tudok tenni a szobámba, és másokat nem akarok felkelteni a bénáskodásommal, dominózok.
- 833. - tettem le a többi mögé a dominót, majd újra meg újra pakolásztam utána - 834... 835...
Hirtelen kopogtatás zavart meg a kis "játékomba". Átlépdeltem a dominókon, majd ajtót nyitottam. Crowley és Lavi volt az.
- Miranda! - kezdte Crowley - Megyünk... - döbbent meg - ... küldetésre. - majd szétnézett a szobámba - Ezt te csináltad?
- Öhm. Igen.
- Azta. Jó sokáig tarthatott, amíg felépítetted.
- Áh, dehogy. Reggel kezdtem csak neki.
- Khm. - krákogott Lavi - A küldetés.
- Bocsánat. Bocsánat. Megyek gyorsan összepakolok.
Ahogy fordultam meg, a lábam beleakadt a küszöbbe, és egyenesen a dominókra zuhantam. Amiket eldöntöttem, csörömpölve döntötték el a következő dominókat, majd végül pár másodperc múlva egy sem maradt állva.
- Ez jó volt! - mondták a fiúk, majd tapsolni kezdtek.
Gondolom lelkesíteni akartak ezzel, de nem sikerült.


(Crowley)
A vonaton ülünk a saját kabinunkban. Külön szobák voltak a vonaton, hatalmas ágyakkal, és volt kajás kocsi is. Lavi is végül velünk jött. Egyből be is támadta a kajás kocsit, mikor megtudta, hogy olyan is van. Mirandával maradtam kettesbe. Nem értem, miért érzem magam ennyire feszülten mellette, de úgy néz ki, ezzel nem csak én vagyok így.
- N-Nem sokat beszéltünk eddig. - nyögtem ki végre.
- I-Igen. Igazad van.
- Pedig már mióta Ördögűzők vagyunk.
- I-Igen.
- Az is lehet, hogy a munka terelte el a figyelmünket.
- Igen... az is lehet. C-Csodálkoztam is, amikor Komui küldetésre küldött veled.
- I-Igen, én is.
- Te Erdélyből jöttél, nem? - kérdezte.
- De igen.
- É-És szép hely?
- A legszebb hely a világon. - mosolyogtam.
- Oh, és sokat esik az eső?
- Hát, elég sokszor, de hozzá lehet szokni. - mondtam.
- Úgy hallottam hurrikánok is vannak arra. Forgószelek!
Értetlenül néztem az egyre lelkesebb Mirandára.
- Dehogy. Semmi ilyesmi. Néha néha esik, de legtöbbször jó idő van.
- Ti most tényleg, az időjárásról beszéltek? - jelent meg hirtelen az ajtóban Lavi, majd levágódott a muffinnal megtömött tányérjával az ágyra - Húú, egy csomó kaja van! Ti nem kértek?!
- Nem. - mondtuk egyszerre Mirandával.
- Megyek - álltam fel - kiszellőztetem a fejem.
Azzal kivágtam az ajtót, és kimentem.


(Miranda)
- Miről beszélgettetek? - kérdezte vigyorogva Lavi.
- H-Hát Erdélyről. Leginkább. - mondtam.
- Mirandaa~~ - nézett rám még szélesebb vigyorral.
- I-Igen? - kérdeztem remegő hangon.
- Kérsz muffint? - tolta az arcomba a tányért - Mintha elsápadtál volna egy kicsit.
- N-Nem, köszönöm. - mondtam kicsit elszégyellve magamat.
Azt hittem, valami gonosz dolgot fog kérdezni. Megráztam a fejem. Milyen csúnya gondolatok jutottak most eszembe. Hirtelen egy hatalmas dörrenés rázta meg a vonatot.
- Akuma lenne? - kérdezte Lavi arrébb vágva a tányért - Gyerünk Miranda! - azzal kirobogott.
Felpattantam az ágyról, és utána futottam. A vonaton az emberek sikítozva futottak az ellenkező irányba, kis híja volt, hogy fel ne lökjenek. Az utolsó előtti kocsi teteje hiányzott! Hatalmas szelet kavart a helyiségben. Az utolsó vagonon meg Crowley harcolt több egyes és kettes szintű Akumákkal!!
- Miranda! - kiáltott rám Lavi - Vidd az utasokat a vonat elejébe! - majd felvett egy földön kuporgó kislányt, és a kezembe adta.
- De... - ellenkeztem volna.
- Miranda! Indulj! - mondta hangosabban, amitől összerezzentem, majd futásnak eredtem.
Szorosan tartottam magamhoz a kislányt, közben az utasokat tereltem előre.
- Meery! - kiáltott egy nő, átvágva magát a tömegen - Meery kicsim, merre vagy?!
Felé vettem az irányt. Lehet, hogy a kislány a kezemben Meery.
- Anyuu! - kiáltotta a kislány.
A nő odaszaladt hozzám, és átvette a lányt - Meeryt - és könnyeit törölgetve magához ölelte.
- Köszönöm, hölgyem! - fordult hozzám.
- Nincs mit. Most szaladjanak a vonat elejére. Mondja ezt meg másoknak is!
- Rendben. - azzal futni kezdett.
Benyitottam minden kabinba, hogy mindenki elmenekült-e. Egy két gyereket még találtam, őket is előrébb tereltem. Mindenki az első kettő - három kocsiba tömörült be, én pedig siettem vissza, hogy megnézzem hogy állnak a fiúk. Még mindketten tartották magukat, de tele voltak sérülésekkel.
- Innocence, aktiválás! - kiáltottam.
Visszaállítottam az idejüket, ezzel eltüntetve rajtuk a sok sérülést.
- Miranda! - szólt Crowley - Ne velünk foglalkozz! Az utasok fontosabbak!
- De...
- Miranda! - szólt rám Lavi is.
- Nem hagyhatlak itt titeket! - kiáltottam.
Hirtelen egy férfi jelent meg a vonat tetején. Nagy darab izmos. Barna kabát, fekete nadrág, a hajában egy lila hajpánt... a szájában pedig egy hatalmas színes nyalóka. Korom szürke bőre volt, és a homlokán... stigmák!
- Egy Noé! - csodálkoztam el.
A két fiú odakapta a fejét, és ugyanazt a hatást keltette bennük, mint bennem.
- Nem bocsátok meg az Ördögűzőknek, és az Innocencenek! - mondta a Noé - Mind meg fogtok halni! Skinnel nem lehet packázni. - elvigyorodott - Szóval... az utasok elől vannak... - majd elindult a vonat elejére.
- Gyerünk Miranda! - szólt Lavi - Az utasokhoz!
- Mi addig feltartoztatjuk! - szólt Crowley is.
Rohanni kezdtem. Fölöttem egyszer egyszer hallottam, hogy a Noé észt vesztve kiabálva fut utánam, de egy idő után az üvöltése hátramaradt. Hirtelen egy hatalmasat fékezett a vonat, amitől elvesztettem az egyensúlyom, és végigterültem a padlón. A kezemmel védtem magam, így az ütöttem meg. Rettenetesen fáj. Föltápászkodtam, majd újra futni kezdtem. Végre eljutottam az utasokhoz.
- Innocence, Idő Visszaállítás. - majd a védelmem alá helyeztem őket - Most már biztonságban vannak! - mondtam.
Újra hallani lehetett a közeledő üvöltést. Mindenki nagyon félt. Egyre közelebb ért, majd a fejünk fölött hirtelen elhallgatott. Lélegzet visszafojtva figyeltem. Egy nagy csattanással átszakadt a tető szerkezet... Lavi a földre hullott. Támadója követte. Még hatalmasabb volt, és rikító sárga a bőre, de a hangjából így is felismertem. Az előző Noé, aki utánam eredt. Lavi eszméletlenül feküdt a padlón, és a fejéből dőlt a vér.
- Lavi! - kiáltottam, majd négykézláb elindultam felé.
Ekkor egy anyuka elkapta a kezem.
- Ha maga elmegy, a varázslat eltűnik. Ne hagyjon minket itt.
Gondolom az Innocencem képességére értette ezt. Erre többen is buzgón lefogtak, hogy ne tudjak elmenni, és kérleltek, hogy ne szüntessem meg a "varázslatot". Lavi közben ébredezni kezdett. A Skin névre hallgató Noé a fölsőjénél fogva felemelte Lavit, majd nem tudom mit tett vele, Lavi összerezzent, és fájdalmasan felüvöltött... Áram! Áramot vezet belé!
- Lavi! - kiáltottam.
Skin ledobta a földre Lavit, majd felénk vette az irányt. Az utasokon kitört a pánik. Sikítozni kezdtek. Viszont Skin nem tudott átjutni az Innocencemen, ami nagyon feldühítette. Ütni kezdte az akadályt, hogy át tudjon jutni. Alig bírtam megtartani, nagyon erős! Ekkor ugrott be Crowley, és ledöntötte a lábáról a Noét. Az szitkozódva felállt, és áramot, hosszú lila csóvákat futtatott végig a padlón, amitől kigyulladt a vagon. Crowley elugrott előle, majd megrémülve a tűz látványától, oltani kezdte. Skin akkorát ütött Crowleyba, hogy kirepült a vagonból, majd diadalittas mosollyal utána futott. A tűz egyre terjedt. Lavi erőt vett magán, és felállt.
- Víz Pecsét. - mondta alig érthető hangon.
A pecsét jele megjelent Lavi alatt, majd a semmiből folyni kezdett a víz, és elárasztotta a kocsit, ezzel eloltva a tüzet. Crowley közben Skinnel harcolt. Ugrott, majd a hátán landolt, és kezét szó szerint átdöfte Skin sárga testén. A Noé felüvöltött, és kapálózni kezdett, hogy lerázza magáról Crowleyt.
- Átkozott vámpír! Nem bocsátom ezt meg neked! Megöllek! Megöllek!
- Crowley! - ment oda Lavi a vagon végébe.
Crowley látta mi a szándéka, így leugrott Skinről.
- Tűz Pecsét. Tomboló Tűz! - kiáltotta.
Hatalmas tűz tört elő, és kígyó formájában cikázott előre. Felperzselte Skint, akinek már csak üvöltözni volt ideje, majd hirtelen elnémulva eldőlt a földön. A maradék Akuma, amelyik még ott maradt, ijedtében elszelelt. Ekkor aludt el a tűz is. Lavi erőtlenül huppant le a földre, hogy kifújja magát. Crowley odament hogy közelebbről is megnézze, hogy tényleg meghalt-e. Megbökdöste Skin sárga bőrét, mire hirtelen Skin utolsó erejéből megragadta a csukóját. Crowley hamar kapcsolt, és kezét újra átdöfte a mellkasán, mire végleg elhallgatott.
- M-Meghalt? - lihegte Lavi.
- Igen. - mondta Crowley, majd felállt, a véres kezét hosszú fekete ruhájába törölve.
Felmászott a vagonra, és odajött hozzám.
- Miranda jól vagy?
- S-Semmi bajom. - mondtam.
- Lavi? Téged elég durván megrázott.
- Jól vagyok. - nyögte - Egy jó kis alvás, és minden jobb lesz.
- Mindenki jól van? - nézett át a vállam fölött.
- Igen, mindenki megvan. - szólt egy férfi, majd kivágódott a tömeg közül, és kezet fogott Crowleyval - Mindent nagyon köszönünk. Nem is tudom mi lett volna velünk, ha maguk nincsenek.
- U-Ugyan, nem kell hálálkodni. - jött zavarba Crowley.
- De igen! Ennyi csak jár.
- A vonat tovább tud indulni? - kérdeztem.
- Ha a két vagont ami megsérült, lezárjuk, akkor tovább tudunk menni. - mondta a mozdonyvezető.
- Menjünk, aludjunk egyet. - állt fel Lavi - Utána ünneplünk egyet a kajás kocsiba. Miranda, felhívod majd a Rendet, hogy elmond mi történt?
- Persze. - mondtam.
Pár perc múlva mindenki szétszéledt, mintha semmi sem történt volna. Crowley és Lavi lemosták magukról a vért, majd végül én kötöttem be a sebeiket. Szerencsére nekem egy kar rándulástól nagyobb bajom nem történt.


(Crowley)
Gyorsan összekapkodtuk a cuccunkat, majd amilyen sebesen tudtuk, elhagytuk a vonatot. Egy csomó kis hálaajándékot kaptunk. Nyaklánc, karkötő, plüssmaci... ilyesmik. Alig győztük őket vinni, de Miranda és Lavi ragaszkodtak hozzá.
- Szóval el kell mennünk ezért a kehelyért? - kérdeztem, mikor végre elindultunk a kis falu felé.
- Igen. - mondta Lavi.
- És ez miért is nagy szimbólum? - kérdezte most Miranda.
- Állítólag aki hozzáér a kehelyhez... hogy is mondjam... - vakarta meg a tarkóját Lavi - túltengnek benne a hormonok.
- Hogy mi? - néztem értetlenül.
- É-Én sem értem. - mondta Miranda.
- Egek, hova kerültem! Szóval termékenyebb lesz!
- Ja, értem. - vidult fel Miranda.
- Én viszont nem értem. - tört ki belőlem - Miről is van szó?
- Hát... - kezdte Lavi - Miranda ezt jobban elő tudja adni!
- Mi? De hát én nem...
- Na jó. - sóhajtott - Úgy látszik mégis nekem kell tartani a felvilágosító órát. Aki hozzáér a kehelyhez, nagy valószínűséggel babát fog várni.
- Ja. - mosolyodtam el - Miért nem ezzel kezdted?!
- Nem akartam ennyire nyílt lenni.
Beesteledett mire megérkeztünk a faluba. Egy kis fogadóban szálltunk meg. Egy kedves nő igazított el, és adott szobát nekünk. Állítólag a kehelynek köszönhetően születtek meg egy hónappal ezelőtt fiú ikrei. Nagy becsben tartják ezt a kelyhet. Azt mondják, hogy az istenük adta ezt az ajándékot.
- Vannak itt emléktárgyak is. - mondta a fogadós - Esetleg valamelyik?
Mivel ez volt a falu fő látványossága, ezt is reklámozták a legtöbbször. Kehely volt minden emléktárgy, kis csecse becse ajándék.
- Vegyünk egyet! - mondta Lavi.
- M-Minek? - kérdeztem suttogva.
- Emlékként! - mondta, és azzal ki is fizette a kelyhet.
Elvette a fogadóstól, és elrakta a táskájába. A vonaton már aludtunk, így nem igazán voltunk álmosak. Körbejártuk a falut.


(Miranda)
- Egy tóó! - lelkendezett Lavi, majd elszaladt mellőlünk.
- Milyen lelkes! - mondtam Crowleynak.
- Talán túl lelkes.
- Gyertek, csobbanjunk egyet, mielőtt még munkához látunk! - mondta Lavi.
- Jó ötlet ez? - kérdeztem.
- De még mennyire. - azzal villám gyorsan szedni kezdte magáról a ruhát.
Rákvörös fejjel fordultam el. Ez az első olyan alkalom, hogy egy férfi szó nélkül vetkőzik előttem. Volt már rá példa, hogy véletlenül szakítottam le ruhadarabokat, de hogy magától vetkőzzön... soha!!
- Bombaaa! - hallatszott Lavi kiáltása, majd egy hatalmas csobbanás - ÁÁh de hideg ez a víz. Kuro-chan, te nem jössz?
- N-Nem, én kihagynám! - kuncogott, majd a stég végére ült - Látom már jobban vagy.
- A fejfájást leszámítva már semmi bajom! - vigyorgott - Miranda te jössz? - kiáltotta.
- É-Én inkább visszamegyek. - szóltam.
- Várj! - úszott ki a partra Lavi - Mi lenne, ha most mennénk el a kehelyért?
- Most? - nézett csodálkozva Crowley - Allen nem tud most nekünk kaput nyitni, így egész Londonig vonatoznunk kell. Szerintem pihenjük ki a fáradalmainkat, és-
- Nem. - szólt Lavi - Holnap én már nem akarok itt lenni. Visszamegyek a régi székhelyhez. Fújjuk meg most, és akkor elviszem én. Utána ti tudtok még pihenni holnap.
- Vissza akarsz menni a régi székhelyre? - néztem értetlenül - De hiszen már végleg átköltöztünk Londonba!
- Van egy kis elintézni valóm.
- Jó, hát akkor menjünk most. - mondta Crowley.
Lavi kimászott a vízből, és felvette a kabátját. Végül ő nyert, így a kehelyért indultunk. Egy kisebb, mégis agyondíszített múzeum féleségben volt. A kapu előtt egy őr ült a székén, de már jó mélyen aludt, így nem volt nagy ügy beosonnunk. Egy nagy teremből állt az egész kis múzeum. A falak tele voltak aggatva festményekkel, pár szobor, és néhány kard volt még a fal mellett, és közepén állt a kehely, amiért jöttünk. Mellette egy hatalmas szökőkút tornyosult. Odaléptünk, majd én megfogtam a védő üvegburkot, leemeltem, és letettem a földre. A fiúk tétlenül álltak, így a kezem mozdult is a kehelyért.
- Várj Miranda! - kiáltottak, majd lefogtak.
- M-Mi a baj? - kérdeztem.
- Nem emlékszel? Baba veszély! - mondta Crowley.
- Sajnálom. Sajnálom. - hajlongtam szégyenemben, hogy ilyen dolgot elfelejtettem.
- Hogy vesszük azt onnan el? - kérdezte Crowley.
- Megfogom az Innocencemmel, és beletesszük a dobozba, amit hoztunk. - mondta Lavi.
- Gyerünk! - lökte előre Crowley.
- Ne sürgess, ez rémisztő! Tartsd inkább a dobozt!
Lavi fogta, majd óvatosan belehúzta a dobozba a kelyhet. Mikor már benne volt, Crowley a kezébe tolta a dobozt, majd rátette a tetejét.
- Inkább vidd te!
Lavi elővette a táskájából azt a kelyhet, amit még ma vett a fogadóstól.
- Áh, szóval ezért vetted meg. - mondtam.
- Pontosan. - vigyorgott.
- Nem fogják észrevenni, hogy kicseréltük? - állt mellé Crowley.
- Nem hiszem.
- De ha nem fog működni...
- Ha az ember elhiszi, hogy termékeny, akkor az is lesz. - sóhajtotta, majd megfordult - Menjünk!
Épp hogy csak elindultunk, megbotlottam, és a doboz igaz megmaradt a kezemben, de a kehely elrepült. Lavi elvetődött a földön, és már kapta is elő az Innocencét, hogy elüsse.
- Ne! Így eltörik! - szólta rá Crowley.
Hirtelen lefagytunk mindannyian, de aztán Lavi nyújtotta a kezét, és az utolsó pillanatban elkapta. Remegve állt fel, közben elkerekedett szemmel nézte a kezében vészjóslóan csillogó kelyhet.
- B-Basszus. - préselte ki magából.


(Crowley)
május 23.
Másnap hajnal van. Amióta eljöttünk a múzeumból, Lavi egy szót sem szólt. Elmerült a gondolataiban. Aggódott. Bár nem tudni, hogy tényleg hatott-e rá az "átok", vagy sem. Elvileg sima érintéssel nem terjed tovább, Lavi mégis próbál tisztes távolságot tartani a nőneműektől - köztük Mirandától is.
- Nem lesz semmi baj. - próbálom vigasztalni - Lehet, hogy csak kitaláció az egész.
- Ez a kehely, 100%, hogy egy Innocence. És ha az, akkor nagy valószínűséggel nem csak kitaláció az, amit csinál.
- Te nem akarsz gyereket?
A kérdésemre egész meglepődött. Felült az ágyon, majd letette a mellette lévő kis szekrényre a kelyhet, amit eddig szorongatott.
- Nem, szó sincs erről. - mondta - Csak mégis nagy különbség van az akarok és a muszáj között. Persze, hogy akarok kis gyerkőcöket, de most még ez korai. Hiszen... nem rég szakítottak el Willtől is.
- Oh, ne is beszéljünk erről többet! A Rendnél majd kitalálnak valamit.
- Remélem. - sóhajtotta - Na de most már mennem kéne. - állt fel az ágyról - Így is egy óra vonatozás, míg a régi székhelyhez érek.
Összeszedte a cuccait, eltette a kelyhet, és már itt se volt. Én nagy nehezen vissza tudtam aludni. Délután ébredtem fel. Kimásztam az ágyból, felöltöztem, majd elindultam, hogy megnézzem Miranda mit csinál. Megálltam az ajtaja előtt, és bekopogtam. Azonnal ajtót nyitott.
- Ő... szia! - nyögtem.
- Szia... Ő... Lavi már hajnalban elment.
- I-Igen tudom. É-Ébren voltam, amikor ment.
- Értem.
- T-Talán... mi is mehetnénk már haza... nem?
- I-Igen. Összeszedem a cuccaim, és mehetünk.
- O-Oké. - azzal én is indultam, hogy összeszedelőzködjek.
A fogadóst kifizettük, majd az állomásra indultunk. Épp akkor állt be egy vonat, úgyhogy futottunk, hogy elérjük. A kalauz kedves volt, amíg nem szálltunk fel, nem indította el a vonatot. Lihegve ültünk le, de hirtelen még lélegezni is elfelejtettünk. A vonat az ellenkező irányba indult el!
- Most mit csináljunk? - esett pánikba Miranda.
- Nem tudom! - követtem a példáját - Ugorjunk le!
- Várj! É-Én n-nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. S-Szálljunk le a következő megállónál, és majd visszajövünk!
- H-Hát jó. - ültem le.
Az utunk csöndben telt. Egész végig a tájat kémleltem, és egy szót se mertem szólni. A következő állomást fél óra múlva értük el. Addigra már az eső is eleredt, úgyhogy az állomáson próbáltuk meghúzni magunkat.
- Az én hibám az egész. - szipogta Miranda - Ha leugrunk, nem itt lennénk.
- Nem, dehogy is. Ez érthető hogy nem ugrottál le. Szerintem ha megteszed, nem is éled túl.
Úgy látszik nem igazán vagyok ilyen vigasztalós típus. Nem megy ez nekem. Így hát inkább csöndben maradtam. Órák teltek el úgy, hogy vonat nem járt a közelben.
- Ti Ördögűzők vagytok? - kérdezte a mellénk álló férfi.
- Igen. - mondta Miranda.
- Csak eltévedtünk. Rossz vonatra szálltunk.
- A Londoni székhelyre mentek? - kérdezte.
- Igen... De honnan-? - kezdem, de félbeszakít.
- Megbízhatok bennetek? - kérdezte az idegen férfi.
- Persze. - mondtuk egyszerre Mirandával.
- Adam vagyok. Egy finder. Ide küldtek... csak hát... hogy is mondjam...
- Nem teljesíted a kötelességed. - szólaltam meg.
- Igazság szerint teljesítem. Meg kell figyelnem az itteni dolgokat. Csak most nincs rajtam a kötelező egyenruha. Idegesít.
- Áh, értem. - mondom.
- Szerencsétek, hogy velem találkoztatok. Sajnos vonat az majd csak reggel jön, úgyhogy addig várnotok kell.
- Ne-! - tört fel belőlünk.
- Addig is tessék! - nyomott a kezembe egy üveget - Ez felmelegít.
- Köszönöm. - mondtam, majd nagyot kortyoltam bele.
Borzalmas íze volt, de már lenyeltem, nem köphetem ki.
- Mi a franc ez? - köhögöm.
- Vodka. - vigyorog - 50%-os. Nagyon ütős. Kisasszony? - nyújtja Miranda felé.
- N-Nem köszönöm, én nem iszom.
- Tényleg, még nem is mutatkoztatok be. - mondta.
- Miranda vagyok. - mosolyogta.
- Én meg Crowley.
Leült mellénk, és rácsavarta az üvegre a kupakot.
- Mesélek nektek egy olyan történetet! 4 évvel ezelőtt oroszlánok, és tigrisek támadtak rám! Én viszont ezzel a kis ujjammal legyőztem mindet, aztán....


(Miranda)
Megérkezett a vonatunk, amit őszintén, nem is bánok. Ez az Adam egész éjjel ott ült mellettünk, és mesélte, hogy végzett ki tigriseket, oroszlánokat egyetlen ujjával. Persze egy szavát nem hittem el neki, de Crowley elég lelkesen fogadta. Két napi vonatozás után, végre hazaérkeztünk. Lavi már a Rendnél volt, mikor mi bementünk. A Tudományos Részlegen szenvedtették, hogy kiderítsék, milyen változást okozott nála az Innocence. Mi Komuinál vagyunk. Lenalee is most hozott be testvérének egy bögre kávét.
- Ügyesen teljesítettétek a küldetést. - mondta Komui - Az ottaniak nem is vették észre a cserét. - kortyolt bele a kávéjába - Amúgy hallottam, hogy összetűzésbe keveredtetek egy Noéval.
- Egy Skin nevű Noéba botlottunk. - mondtam.
Lavi rontott be. Kezében egy papírt lóbálgatott.
- Hát ti is előkerültetek? - mosolygott.
- Igen, nagy nehezen. - mondtam, amire mindketten elszontyolodtunk.
Lavi fogta, és Komui elé csapta a papírt. Komui figyelmesen olvasni kezdte.
- Semmi hatása nem volt? - csodálkozott.
- Nem. - vigyorgott Lavi - Semmi hatása. Mindent átvizsgáltak rajtam, és semmi. Szóval nem vagyok egy két lábon járó időzített bomba.
- Ennek örülök. - mondta Komui, majd magához ölelte Lenaleet - De akkor sem nyúlsz az én Lenalee-chanomhoz! Lehet hogy van valami mellékhatása ennek a cuccnak! Megtiltom, hogy hozzáérj!
- Ah, bátyó, ne csinálj jelenetet. - sóhajtotta Lenalee.
- Egyébként visszatérve a Noéhoz. Mondott nektek valami fontosat?
- Nem igazán. - mondta Crowley - Bár... - gondolkodott el.
- Mi az? - kérdezte Komui.
- Azt mondta, hogy inkább haljunk meg most, mert fájdalmas lesz, ha belekeveredünk a háborúba.
- Tehát, - szólt Lavi - a Noék háborút akarnak kirobbantani.