3.fejezet
Ne szólj szám (Will&Tyki)

(Will)
július 23.
Sosem felejtem el, ahogy rám nézett. Ahogy zöld szemében a kétségbeesés, és a félelem sugárzott. Két hónapja végre találkoztam Lavival... Előző hónapban adódtak egy kis nehézségek, így nem láthattam viszont. Amikor újra magára kellett hagynom, a gyomrom szinte liftezett az idegességtől.
- Annyira félek, hogy bajod esik. - cseng a fejemben még mindig a hangja - Nem akarom, hogy visszamenj!
De vissza kellett jönnöm. Ezzel a találkozóval őt is veszélybe sodortam, ha maradtam volna, akkor meg saját kezűleg írom alá a halálos ítéletét. De annyira jó volt újra látnom. Az ablakon keresztül néztem a semmibe, reménykedve, hogy eljön... és akkor nyílt az ajtó. Egy ideig csak álltunk egymással szembe, megbizonyosodva, hogy ez nem álom. Aztán odajött hozzám, és szorosan magához ölelt. Akkor láttam először sírni.
- Te ott! - csapta ki a szoba ajtómat Road, hogy fokozza jókedvemet.
- Nem megyek sehová! - jelentettem ki.
Road odajött hozzám, majd Rerot a nyakamhoz szegezte.
- Mész, vagy átszúrom a nyakad, és hagylak kivéreztetni!
- Road-tama! Nem akarok véres lenni! - hisztizett az esernyő.
Csak ültem, és nem válaszoltam semmit. Roadban nagyon felment a pumpa. Felemelte az esernyőt, hogy megüssön vele.
- Nem venné ki magát jól, ha beszereznék pár monoklit. - mondtam még mindig nyugodtan.
- Igaz. - vigyorodott el Road, majd ledobta a földre az esernyőt.
Nem volt még ilyen, hogy csak így megadja magát... Én viszont túlságosan elbíztam magam. Ez a nap se kivétel. Megragadta a hajam, majd lehúzott az ágyról.
- Velem jössz, mert estére kész kell legyél!
Megfogtam a kezét, hogy azért lecsökkentsem a kitépett hajszálak arányát. Beráncigált a szobájába, majd kulcsra zárta az ajtót. Az ágyára egy zöld, egy sárga, egy vörös, és egy fekete színű ruha volt kiterítve.
- Hm. A zöld nem áll neked jól. Úgy néznél ki benne mint egy brokkoli. - közli.
- Köszi. - nyögöm unottan.
- A sárga túl rikító. És ahogy kinézel... nem hiszem, hogy ki kéne tűnnöd a tömegből.
- Újra kösz. - folytatom.
- Fekete vagy vörös. A fekete rövid, így a lábaid emeli ki, a vörös fűzős, így a melleidet dobja ki. Vedd ezt fel. - dobta az arcomba a fekete ruhát.
Nagy sóhajt vettem, és vetkőzni kezdtem. Road egész végig ott állt fölöttem, és nézte mit csinálok. Felerőltettem magamra a fekete ruhát, majd megálltam Road előtt, hogy véleményt mondhasson.
- Nem rossz. - mondta - A pirosat is vedd fel.
- Nem hiszem, hogy most a fűző jó ötlet lenne...
- Felveszed! - csattant fel - Nem halsz bele, ha egy kicsit leszorítunk!
Levettem a feketét, föl a pirosat. Semmi kedvem ehhez az egész cécóhoz. Miért nem védenek meg most az ikrek, amikor Tykivel kéne szembeszállniuk?!
- A fűzőt majd én meghúzom. - jött a hátam mögé, majd úgy meghúzta, hogy a tüdőm szinte kiszakadt - Fordulj!
Megfordultam, és alig vártam, hogy Road azt mondja: "A feketét!"
- Marad a vörös! - jelentette ki - Mindig is a piros állt neked jobban!
- De ebbe én megfulladok!
- Egy idő után megszokod! Itt a cipő mellé! - dobta oda.
- Magassarkú? Ne! Én nem vagyok hozzászokva az ilyenekhez!
- Abbahagynád a hisztit, és hagynád, hogy kezdjek veled valamit?
Egy szót sem szólva vettem fel a cipellőt.
- Nagyon jó! - járt körbe - Mintha csodát műveltem volna veled! Nah, most ülj le! Kezdek valamit a fejeddel is!
Igazság szerint tudatosodott bennem, hogyha engedek neki, hamarabb szabadulok, és ha egyszer kiereszt a szobából... itt se vagyok! Így hát leültem a székre. Először a számat tette vérvörössé, majd a szememet is halványan kihúzta.
- A bőrszíned így a jó. Szerintem pirosító nem is kell. - jelentette ki.
- Ahogy gondolod. - mondtam.
Road a fésű után nyúlt, majd a hajam kezdte fésülni.
- Miért csinálod ezt? - kérdeztem hirtelen - Utálsz engem, nem?
Ahogy kicsúszott a számon, végiggondoltam, hogy talán ez mégse volt olyan jó ötlet!
- Az egészet Tyki miatt csinálom! Azért vagy még életben, mert ő szerette volna, ha élsz! Nem is értem, hogy szerethet egy ilyen kis korcs Ördögűzőt.
- Miért baj ez? Úgy tudom, hogy te meg Allent szereted. Ő is Ördögűző.
Hirtelen akkorát tépett a hajamon, hogy szinte felüvöltöttem.
- Bocs, megcsúszott a fésű. - jelentette ki - Amúgy meg én nem vagyok oda annyira Allenért, mint Tyki érted. Ez a nagy probléma! És mindezek tetejére, te semmibe veszed.
- Én nem... - védekeztem volna.
- Igen? - szakított félbe - Akkor mond el, hogy mit gondolsz Tykiről! Mert kíváncsi vagyok rá.
- Hát... - szedtem össze a gondlataimat - Tyki igazi úriember. Helyes, udvarias... és sokat foglalkozik velem...
- Akkor meg mi a problémád vele? - csattant fel.
- Az, hogy ezek mögött igen is akaratos, és nagyravágyó, nem tudja mit jelent az, hogy nem!
Road megint megtépte a hajam.
- Au! Road!
- Bocs, ez a hülye fésű. - védekezett.
- Meg különben is... - folytatom nem érdekelve, hogy Road mit szól rá - Tykinek köszönhető, hogy számomra egy nagyon fontos személy meghalt, és ő volt az is, aki elszakított egy olyan személytől, akit igenis szeretek! Ezek után ne várd el tőlem, hogy megkedveljem!
- Ébredj már fel! - tette le a fésűt - Akárhogy is érzel, a helyzet nem fog megváltozni. - tolta arrébb a nyakamról a hajam - Innen már nem fogsz elszabadulni, úgyhogy úgy viszonyulj a többiekhez. - ajkait végighúzta a nyakamon.
Libabőrös lettem tőle, de nem mozdultam.
- Nehogy aztán valamelyik nap arra ébredj, hogy épp a torkodat harapják át. - majd a levegőbe megcsattogtatta a fogát.
A hideg is kirázott ettől.
- Ne hidd azt, hogy elnézünk neked mindent. Csoda az is, hogy az előző baklövésed a Gróf is, és Tyki is elnézte. Pedig simán meg kellene ölni téged. Így elcseszed az egész évet!
- Sajnálom, hogy gondot okozok! - csattantam fel - Talán tényleg jobb lenne, ha megszabadulnátok tőlem!
- Szót se többet! - csitított el.
Elővett egy csomó csattot, majd feltűzte a hajam. Végül jól szemügyre vette a végeredményt.
- Tökéletes! - elégedetten elvigyorodott, majd elkapta a kezem, és kiráncigált a szobából.
- Nyugi Road, hova sietsz? - kiáltottam.
- Az egész délutánt eltököltük! Most már indulnotok kéne! Ja igen. - állt meg hirtelen - Tykihez meg magabiztosan közelíteni!
- Mi?
- Szót se többet! - folytotta belém a szót.
Úgy érzem most magam, mint egy suta kislány, akinek az első randia előtt osztogatják a jótanácsokat. Megérkeztünk Tyki szobája elé, Road eszeveszetten dörömbölni kezdett.
- Tykiiiii!
- Egy perc. - kiáltott ki.
Most már nem menekülhetek. Csak reménykedhetek, hogy túlélem ezt a mai estét. Utána már visszaáll a világ rendje. Nyílt is az ajtó. Tyki arcán látszódott a meglepődöttség, hirtelen köpni nyelni nem tudott.
- Azt hittem, nem akarsz jönni! - mondta, és a szemét még mindig nem tudta levenni rólam.
- Meggondolta magát! - közölte Road.
- Tényleg? - vigyorgott rám Tyki.
Nem néztem Roadra, de éreztem, hogy a szemével szinte ölni tudna. Csak egy rossz válasz, és nekem végem.
- Tényleg. - szólaltam meg mosolyt erőltetve az arcomra.
- Úgy nézd meg, hogy ez az én művem! - mutatott rám.
- Nagyon ügyes vagy Road. - borzolta meg a haját a lánynak.
- Tyki! Összekócolsz! - hisztizett - Na de én most megyek! További jó szórakozást! - majd közelebb tolt Tykihez, és elrohant.
A kis perszóna!
- Na és most az igazat. Meggondoltad magad, vagy kényszerített?
- Kényszerített! - panaszkodtam - Kis dög ezt még visszakapja!
- Nyugi! Ma este csak nekem kell idegeskednem. Te érezd jól magad!
Övön aluli ütés volt, semmit nem tudok rá válaszolni.
- Mehetünk? - nyújtotta a kezét.
- I-Igen. - nyögtem ki, majd belekaroltam.


(Tyki)
Nagyon meglepődtem, hogy mégis csak velem jött. Gondolom Road kényszerítette rá. De legalább most nem én vagyok a gonosz. Majd meg kell neki köszönnöm, ha visszaértünk.
- Tudsz lovagolni? - kérdeztem tőle.
- Lovagolni? - nézett rám furán - Rég lovagoltam már...
- A bérgyilkosoknál ez nem volt követelmény?
- De igen. - sóhajtotta - Akkor még tudtam. De az Ördögűzői korszakomban egyálltalán nem ültem lóháton.
És ekkor érkeztünk meg oda, ahova kikötöttem a lovakat. Egy feketét, és egy fehéret - amit szürkének csúfolnak.
- Lovakkal megyünk? - nézett rám értetlenül.
- Miért ne?
- Milyen gyönyörűek. - járta körbe őket.
- Választhatsz. Fekete vagy fehér?
- Amelyik nem dob le a hátáról. - mosolygott, majd szó nélkül eloldotta a feketét, és felült a hátára.
Ugyanígy tettem én is a fehérrel, majd lassú léptekkel elindultunk.
- Így pont jó. A nők bálványának fehér lovon kell érkeznie.
- Pff. - nevetett.
- Most mi van?
- Csak nehogy összerogyjon szegény ló az egód súja alatt. Amúgy nem ciki nagyfejesek báljára menni lóháton? - kérdezte.
- Sokkal fejedelmibb, mint hintóban jönni.
- Ezt csak azért mondod, mert Jasdebiék rommá törték a hintót, és nem szereztél másikat.
Igaza van. De még sem ismerhetem el egy nőnek, hogy igen igazad van. Nem is kellett. Hirtelen elvágtatott mellettem.
- Gyerünk Tyki! Máris lehagytalak! - kiabálta hátra.
Mit lehet tenni ilyenkor?! Semmit. Én is megeresztettem a lovam, majd utána vágtattam. A gyors iram miatt pikk-pakk megérkeztünk. Leszálltam a lóról, majd Willt is lesegítettem, majd az egyik "csicskás fiúra" bíztam a lovakat, hogy vezesse el őket.


(Will)
Egy hatalmas nagy házbn volt ez az "ünnepség" amire mi jüttönk. Egy hatalmas terembe vezettek be minket. A terem tele volt öregemberekkel, akiket leginkább a szivar, és a politika érdekelt, életkedvtelen feleségekkel, akik a pezsgőspoharak cserélgetésével mesélték el, hogy férjük mennyire hasztalan, és lassan felnőtté váló gyerekekkel, akik szétunták a fejüket.
- Még mindig nem értem, hogy nekem miért kellett eljönnöm! - súgtam oda Tykinek.
- Még is csak ciki lett volna, ha feleség nélkül jövök. Eleget cikiztek már ezért.
- Feleség?! Cehh. Elegem van, hogy jótékony célokból mindig más nevét kell használnom. Várj... Mit mondtál? Téged cikiztek? - vigyorodtam el.
- Gyere, bemutatlak a polgármesternek! - húzott el.
- A nagy Lord Tyki Mikket cikizik a nagyok. - gúnyolódtam.
- Ezért még kapni fogsz, ha visszaértünk. - mondta mosolyogva.
Ilyenkor nagyon rossz dolgok szoktak a fejében játni. Inkább csöndben maradok. Tyki odaállított egy csupa ősz öregemberhez, aki kajmán vigyorral nézett rám.
- Jó estét Mr. Mikk. Ki ez a gyönyörű hölgy itt maga mellett?
- Ő Willhelmina, a feleségem.
- Örvendek. - biccentettem a fejemmel.
Semmi kedvem nem volt az egészhez, de muszáj játszanom a szerepem. Ez csak egy szerep... egy szerep...
- Ó! Szóval mégis csak elkötelezte magát. A lányom nem fog örülni neki.
- Gondolom.
- Hát mindenesetre gratulálok. - azzal megragadta a kezem, és megcsókolta.
Azt hittem, még le is rágja, annyit vacakolt vele.
- Willhelmina kisasszony, ha esetleg megunná a férjét, tudja kihez fordulhat. - kacsintott.
- Higyje el polgármester úr, engem nem lehet megunni! - sugárzott az egoizmus Tykiből.
- Elnézést. - állt meg mellettem egy pasas - Felkérhetem egy táncra?
Tykire néztem, hogy valyon mit tesz a felkérésre. Megöli, vagy szimplán elküldi a halálba?!
- Menj nyugodtan. - mondta.
- Rendben. Szerezz nekem pezsgőt! - súgtam.
- Elbűvölő egy teremtés. - nevetett az öregember.
Megfogtam a felkérő férfi kezét, aki a terem közepére vitt be, majd megállt, az egyik kezem a magasba emelte, a másikat meg megtámasztotta a sajátjával, ahogy az oldalamat fogta. Bécsi keringő. Végül is az egész könnyen megy. Hátra, oldalt, zár. Előre, oldalt, zár. Megpördül, hátra, oldalt, zár. Előre, oldalt, zár. A pasas akivel táncoltam, nem volt több 25nél. Csokibarna haja, és szeme volt. Vézna, a karja mégis erős. Kérdezgettem tőle, hogy honnan jött, mivel foglalkozik, ilyesmi, de nagyon szótlan volt. A tánc végén meghajolt, majd visszavezetett Tykihez.
- Parancsolj szivem. - tolta Tyki a kezembe a kívánt pezsgőmet.
- Oh, köszönöm.
Legszivesebben most lehajtanám az egészet, de inkább kis kortyokban iszom, ne nézzenek tahónak. 5-10 percet állhattam egyhelyben, mikor jött egy újabb felkérő. 35-40 körüli lehetett, kis alacsony termetű, fekete hajú, barna szemű. Táncolni azt nem igazán tudott, de legalább jót mulattam rajta. Mondta, hogy épp feleséget keres, és hogy nagy pácban van, mert ha egy éven belül nem házasodik, az apjától nem örököl semmit. A végén ő is udvariasan meghajolt, viszont ő otthagyott a fenébe. Már kullogtam volna vissza, mikor egy kis vöröshajú fiúba botlottam.
- Szia. - guggoltam le elé - Hogy hívnak?
- F-Frank. - válaszolta félénken.
- Szóval Frank. Hány éves vagy?
- Már 8! - mutatta az ujjain.
- És akarsz velem táncolni? - mosolyogtam.
Elgondolkodott egy kicsit, és zavartan gyűrögette a nadrágját.
- Aham. - bólintotta.
Felálltam, megfogtam a két kezét, és táncnak nem mondható mozgásba kezdtünk. Valahogy annyira emlékeztet Lavira. Talán a kis vörös haja miatt. Az egész estémet ő dobta fel a legjobban. Vagy négy-öt számot végigtáncoltunk.
- Nagyon ügyes vagy ám! - mondtam neki az egyik tánc végén.
- Szia! - guggolt le mellénk egy férfi.
Tejfölszőke haja volt, ami gondosan hátra volt fésülve. Jobb szeme fehér szemvédővel volt letakarva.
- Elrabolhatom a nénit egy tánc erejéig? - kérdezte.
A hangja szinte sokként hatott rám.
- Persze. - kiáltotta Frank, majd kirohant a tömegből.
A férfi felállt, majd kezét nyújtva felsegített. Az egyik kezét a magasba emelte, a másikat a csípőmre tette, és közel húzott magához. A zene indult, és ezzel a tánc is.
- Lavi! Mit keresel te itt? - suttogtam.
Megijedtem nagyon, de mégis örültem neki, hogy láthatom.
- Felismertél? - vigyorgott.
- Már hogyne ismertelek volna fel! Hogy kerültél be?
- Wanstrage báró fia vagyok.
- Wanstrage? - néztem értetlenül - Nem is hallottam még ilyenről.
- Mivel hogy nem is létezik. Most találtam ki.
- Mi? Miért jöttél ide?
- Olvastam még hónapokkal ezelőtt az újságban, hogy lesz egy bál, ahol a nagy fejesek fognak mulatni. - suttogta - Említettem Bookmannek, de elengedte a füle mellett. Két hónappal ezelőtt, mikor Skinnel harcoltunk, megtudtuk, hogy a Noék háború akarnak kirobbantani.
- Háborút? Én erről nem is tudtam!
- A legalkalmasabb hely pedig...
- A nagykutyák bálja. - felyeztem be a mondatát.
- Igen. Ezért jöttem ide. Meg kell akadályozni ezt!
- Talán én rá tudom venni Tykit, hogy menjünk el innen, és akkor nem lenne belőle semmi. De te most indulj el innen! - szóltam rá - Ha megérzi, hogy Innocence van a közelben...
- Azt nehezen. Nincs nálam az Innocencem!
- Micsoda? - rúgtam bokán, amitől feljajdult - És akkor mivel véded meg magad?
- Ne félts te engem!
A számnak vége lett. Frank már rohant is vissza hozzám.
- Menj ki a hátsó kertbe! - súgtam Lavinak - Amint tudok, én is megyek.
Lavi meghajolt előttem, majd elment. Ekkor ért ide Frank.
- Szívem. - mondtam neki - Nem tudok többet táncolni. Ugye nem haragszol?!
- Nem, dehogy is. - mondta udvariasan.
- Köszönöm. - öleltem át - Kérj fel nyugodtan egy másik nénit, jó?
- De...
- Mi a baj?
- Nem merek.
- Oh, ugyan szívem. Hisz engem is fel mertél kérni. Kivel szeretnél táncolni?
- Vele. - mutatott egy kis szőke, göndörhajú kislányra.
- Odamenjek veled hozzá?
Elgondolkodott azon, hogy melyik lenne jobb, közben a szokásos mozdulatát végezte, amikor zavarban van - a nadrágját gyűrögette.
- A-a! - rázta a fejét - Odamegyek egyedül!
- Rendben. Mindent bele.
Ebből a fiúból, még nagy ember lesz, az is biztos. Óvatosan kikászálódtam a tömegből, és Tykihez mentem. Ő még mindig a polgármesterrel tereferélt, csak annyi változott, hogy még kettő csupaősz öregember is csatlakozott.
- Valami baj van? - kérdezte Tyki.
- Felráztam egy kicsit a pezsgőt. - mondtam - Kimegyek egy kis friss levegőt szívni.
- Rendben, menj csak. - azzal egy csókot nyomott a homlokomra.
Nem sietve, szépen lassan elindultam ki. Ahogy kiértem, és már nem láthatott senki, futásnak eredtem, hogy megkeressem Lavit. Meg is találtam, és minden előzetes nélkül, a nyakába ugrottam.
- Annyira hiányoztál! - mondtam, majd megcsókoltam - Miért jöttél el egyedül, Innocence nélkül?
- Igazság szerint azért, hogy láthassalak! Most, és itt megígérem, hogy elhozlak a Noéktól!
- Lavi, mondanom kell valami nagyon fontosat! - vettem nagy lélegzetet.
- Valami baj van? - nézett rám ijedten.
- Amit most mondani fogok, lehet, hogy váratlanul ér majd... - és már a sírás kerülgetett.
- Szívem, mi a baj? - ölelt át.
- Én... - összeszedve minden bátorságom kezdtem neki, de nem bírtam befejezni.
Tyki hangja ütötte meg a körülöttünk lévő csendet.
- Wiiill!
- Ez Tyki! Menned kell!
- Addig nem megyek, amig nem mondod el mi bánt!
- Lehet, hogy a következő hónapokban nem tudunk találkozni. Majd írok egy levelet, ha gond nélkül meg tudok lépni.
- Rendben.
- Az itteni dolgokat meg majd elrendezem.
- Biztos jó ötle... - de egy kézmozdulattal beléfolytottam a szót.
- Szeretlek! - mondtam, majd megcsókoltam - Most már menj!
Lavi elvigyorodott, és elszaladt. Végigkövettem a szememmel, ahogy a ház végében eltűnik. A falnak vetettem magam, és akaratlanul is elfogott a sírás. Lekuporodtam a földre, és próbáltam elfolytani, de nem ment. El kellett volna neki mondanom az igazat! Abból a pár hónapból biztosan egy év lesz... és ő nem tud semmit. Hazudni, ez a mostni életem célja. Az egyetlen, ami őszintének mondható bennem, az a szeretet, amit Lavi iránt érzek. De milyen az, ha a kis hamis mosolyom mögé bújva mindent eltitkolok előle?! Pár másodperc múlva Tyki is megtalált.
- Will. - guggolt le elém - Mi a baj?
- Szörnyen fáj a hasam. - hazudtam - Nem értem miért voltam annyira szerencsétlen, hogy...
- Nyugi. Hazamegyünk jó?
- Nem. Neked itt kell maradnod. Majd hazatalálok én egyedül. - mondtam, majd feltápászkodtam.
- Szó se lehet róla! - jelentette ki, majd felkapott.
Egyből elvitt, letojva a bagázst, aki épp bent mulatott.

Az ágyamban fekszem, próbálok egy kicsit lehiggadni. Esélyem nyílt rá, hogy elmondjam Lavinak, hogy mi történt velem, de elbaltáztam. Tyki is itt van. Mellettem fekszik, és valami könyvet búj. Persze a cigijét most sem felejtette el elhozni, pöfékel, mint egy gyárkémény. Háttal vagyok neki, semmi kedvem még az ő fejét is nézni. De hogy minek van itt, azt nem értem. Ha szóvá teszem neki, hogy nem kívánatos személy, akkor be akarja majd bizonyítani, hogy igen is KÍVÁNATOS , és a végén még én járok rosszul. Inkább csak szótlanul szenvedős állapotba kéne maradnom.
- Jobban vagy már? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam - Most már nyugodtan elmehetsz.
- Gyönyörű vagy ebben a ruhában! - mondta, és éreztem, hogy esze ágában sincs elmenni.
- Ma este csak ezt hallottam.
- Kövér visszataszító pacákoktól, akik annyira szánalmasak, hogy ki vannak éhezve a nőkre, mert otthon az asszony semmire nem képes!
- Igazad van! - fordultam oda - Végül is te nem vagy kövér!
- Nagyon vicces! - mondta gúnyosan.
- Ja igen, a ruha Road érdeme, szóval menj, és fejezd ki elismerésedet. - fordultam vissza.
- Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen! - mondta.
Felálltam, majd az asztalomhoz mentem. Leszedtem magamról Tyki zakóját, amit még hazafelé terített rám, majd az ékszereket is leszenvedtem, és letettem. A hajamban millió kis csatt, hajtű meg egyéb dolog volt, tehát azt még nehezebb kiszedni, úgyhogy a hajtűdobáló módszerem bevetve megráztam a hajam, amitől a legtöbb hajtű ki is hullott. Tyki felállt, megkerülte az ágyam, majd felém vette az irányt. A pisztolyaim a szekrényemben, a kardom meg az ágy alatt. Veszélyes csak így védtelenül állnom, de ha hírtelen mozdulatokat teszek, a végén még félreérti, és megöl. Megállt mögöttem, majd félretolva a hajam, a fűzőm madzagját kezdte bontani. Megfordultam, közben a ruhát magamra szorítottam, hogy véletlenül se essen le.
- Ez most mi? - rivalltam rá.
- Aludnod kéne. És ebben a ruhában nem tudsz.
- Kösz, majd megoldom!
- Csitt. - majd visszafordított, és tovább bontotta a fűzőm - Ne ellenkezz annyit!
Kétségbeesetten gondolkoztam azon, hogy hogy kerülök ebből ki. A fűzőből egyre kevesebb volt, a ruha meg minél inkább csúszni akart rólam. Ekkor Tyki egy inget terített a vállamra, amin kicsit meg is lepődtem. Belebújtam a fehér ingbe, Tyki meg szép gondosan összegombolta nekem, miközben én még mindig görcsösen fogtam a ruhát.
- Engedd el. - szólt mikor kész lett.
- Dehogy engedem! - kiáltottam.
- Gyerünk már!
- Tudod Tyki. Lehet, hogy a sármod miatt eddig minden nő szívesen dobálta el a ruháit, de én nem fogom! Bármit is csinálsz!
- Azt gondolod? - vigyorgott.
- Miért ragaszkodsz hozzám ennyire? - kérdeztem, amin láthatólag meg is lepődött - Bármelyik nőt simán megkaphatnád.
- Hát ez az. Bármelyik nőt megkaphatnám, kivéve téged. Minden nő, akivel eddig találkoztam, vágyálma voltam, és bármit megtettek volna egyetlen egy mosolyomért. Te nem ilyen vagy.
- Szóval, ha engednék, megnyugodna a pici lelked, és békén hagynál?
- Meglehet.
Tyki az az igazi macsó, szóval lehet, hogy igazat mond. Bár minek szenvedett volna velem ennyit, egyetlen éjszakáért?!
- Mielőtt még meggondolnád magad!
Hirtelen Tyki magához húzott, és beleerőltette a nyelvét a számba. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen is engedett el.
- Mi a fenét csinálsz?
Lendült is a kezem, hogy jól arcon töröljem, de ő gyorsabb volt, és elkapta a csuklóm.
- Most még játszod a nehezen megkapható nőt.
Másik kezét újra ráfűzte a derekamra majd megint megcsókolt, de most hosszabban. A kezem elernyedt az övében. Tyki a másik kezem után nyúlt, amivel a ruhát tartottam. Sosem gondoltam volna, hogy ezt teszem valaha, de engedtem neki. Elengedtem a ruhát, ami lecsúszva rólam lehullott a földre. Tyki megfogta a lábaim, majd feltéve az asztalra, végigfektetett rajta, miközben lesöpörte a felesleges cuccokat. A karomat a szememre raktam, hogy véletlenül se lássam, hogy mit művelek.
- Hé! - szedte le a kezemet, majd felhúzott - Nem lehetsz most mással! - jelentette ki.
- Ehh?! - hirtelen csak ennyit tudtam kinyögni.
Erős dörömbölés hallatszott kintről. Az ajtóm majd kiszakadt.
- Hime, itt vagy?! - kérdezte Debitto.
- Az ikrek! - és már toltam is arrébb Tykit, de ő nem engedett.
- Majd elmennek! - mondta, majd megfogta az állam, és újra megcsókolt.
Mivel válasz nem érkezett felőlem, így az ikrek elmentek. Nem értem mi van velem. Mondják, hogy az utálatot és a szerelmet egy hajszál választja el egymástól... de én nem szeretem Tykit. Sőt, még valahol haragszom is rá. Igaz, hogy mostanság máshogy viszonyulok hozzá, de csak azért vagyok vele kedves, és megértő, mert ha ő megutál, akkor nem lesz ki megvédjen a többi Noétól. Még az ikrek se tennék tűzbe a kezüket értem, de Tyki igen. Jó, ez aljas dolognak tűnik, de ha csak belegondolok, hogy ő mit tett ellenem, egálban vagyunk. Tehát nem szeretem Tykit! Most, hogy pangnak a hormonjaim, sokkal inkább hajlamosabb vagyok ilyesmire.
Tyki gombolni kezdte rajtam az inget, és közben a nyakam csókolgatta, harapdálta. Én a nyakánál karoltam át, és a fejem a vállába furtam. Mikor végzett a gombokkal, szinte letépte rólam az inget, majd átkarolt a derekamnál, és felkapott.
- M-Mit csinálsz? - lepődtem meg.
De a kérdésem csak úgy lógva maradt, mikor az ágyra dobott. Leszedte Tyki magáról az inget, majd a földre dobta, és felém támaszkodott. Most, hogy engedek neki, ki is használja, és annyiszor amennyiszer csak tud, újra meg újra megcsókol. Lavi... hol vagy ilyenkor, amikor ilyen hülyeségeket csinálok?! Dördülések sorozata hangzott el, majd az ajtó nagy hangzavarral kiszakadt a tokjából, és széttörve a földre hullott.
- Tudtuk, hogy itt van! - szóltak az ikrek.
- Ti meg mi a francot csináltok? - rivallt rájuk Tyki, de esze ágában sem volt leszállni rólam.
Debitto és Jasdero odajött az ágyhoz, majd megfogva a két kezemet, kihúztak Tyki alól.
- Épp valami közepén voltunk. Nem mennétek el? - kelt fel Tyki is.
- Nem érdekelnek a piszkos kis nő ügyeid... - kezdte Jasdero.
- De Himét nem ronthatod meg! - fejezte be Debitto.
Életemben nem döbbentem még meg ennyire. Az ikrek megvédtek! Szembeszálltak Tykivel... miattam! Ez annyira boldoggá tett. Debitto fogta, leszedte magáról a kabátját, majd az arcomba dobta.
- Vedd fel, rossz rádnézni!
Most jöttem rá, hogy én egy száll fehérneműben vagyok. Gyorsan felvettem a kabátot, és magamra szorítottam. Olyan hosszú volt, hogy a térdemig mindent tökéletesen takart.
- Nem vihetitek csak úgy el! - magasodott Tyki az ikrek fölé.
- Válaszon Hime, hogy mi legyen. - mondta Jasdero - Végül is róla van szó.
Mindhárman rámmeredtek, és várták a válaszomat.
- Az ikrekkel megyek. - mondtam határozottan.
- Szóval még sem tudod elengedni a férjed. - mondta Tyki.
- Hülyeség. Daisuke halott.
- Egy idő után az irántad való ragaszkodás mindenkiből el fog tűnni. Akiket te a szeretteidnek, barátaidnak tartasz... el fognak felejteni!
- Nem is várom el, hogy bárki is ragaszkodjon hozzám! - mondtam kissé lehangolva.
- Milyen önfeláldozó Mrs. Walker.
Átjárt a hideg. Eddig sosem tudtam kit féltsek jobban Tykitől. Allent, vagy Lavit. Úgy látszik eldőlt. Hirtelen Tyki a hasamba mélyesztette a kezét. Debitto pisztolya  a kabátjában volt, így előkaptam, majd Tyki torkának szegeztem.
- Vedd ki a kezed! - kiabáltam - Most! Vedd ki!
- Melyikhez látogattál el egy hónapja? A Walker fiúhoz, vagy a kis vörös Bookmanhez?
A szívem kihagyott egy ütemet, és hirtelen lélegezni is elfelejtettem annyira megdöbbentem. Tudtam, hogy tudni fogja, hogy találkoztam valakivel, de hogy megmondja ki is volt az... Mostantól már biztos, hogy nem lesz ilyen szabad kijárásom, és Tyki mindig a sarkamba fog lihegni.
- Ehhez nekik semmi közük! - kiáltottam.
- Engedd el! - tartotta Tyki fejéhez a pisztolyát Jasdero is.
Az ikrek eddig mindig őt védték meg ha rátámadtam, de most hirtelen engem védenek. Ez furcsa. Tyki sóhajtott egyett, majd szép óvatosan kivette a kezét.
- Az a szerencséd, hogy nem tudok rád haragudni!
- Sajnálom. - nyögtem.
- Hát még én. - mondta, majd arrébb állt - Vigyétek!


(Tyki)
Mérgemben kirontottam a szobából. Ha azok az átkozott ikrek nem jelennek meg, minden simán ment volna. Főleg most, hogy nagy erőfeszítéseim árán, még engedett is. Ahh. De nem baj, aki egyszer már nem tudott nekem ellenállni, az másodjára se tud majd.
- Időben értek oda az ikrek? - vigyorgott rám Road, a nagyterem ajtóinak támaszkodva.
- Szóval te küldted őket?! - háborodtam fel.
- Igen. - jelentette ki - Az oké, hogy szórakozol vele, de ne süllyedj le az ő szintjére.
- Mi? - néztem értetlenül.
- Gyere. Mutatok neked valakit. - azzal kinyitotta az ajtót, és mikor bementünk, bezárta.
- Nocsak, nocsak. Egy Ördögűző? - vigyorogtam - És nem is akárki. Talán a halála majd ki fog engesztelni a kis magán akciód miatt, Road.


(Will)
- Mekkora egy... ááh! - vertem a fejem a falba - Mégis mit akartam csinálni? Elment az eszem?
- Most festettünk újra! - mondta Jasdero.
- Úgyhogy ne vérezd össze a falat! - folytatta Debitto.
- Ülj le egy kicsit és nyugodj már meg! - ültetett le Jasdero az ágyra, mert már unták, hogy fel le járkálok, és a falat fejelem.
- Mekkora egy ringyó vagyok! - dőltem végig az ágyon.
Az ikrek mocorogni kezdtek. Jasdero a mellkasomra feküdt, Debitto meg a hasamra.
- Hallom ahogy ver a szíved. - szólt Jasdero.
- Én is. - vigyorgott Debitto.
- Ah. Legalább ti fel tudtok vidítani. - mosolyogtam.
Pár perc múlva az ikrek úgy ahogy vannak, benyomták a szunyát. Bár egy kicsit kényelmetlen volt így, de hulla fáradt voltam, így pár perc múlva már én is aludtam.

Ahogy felébredtem, az ikrek már sehol sem voltak. A karom még zsibbadt, szóval nemrég léphettek meg. Felálltam, és kutakodni kezdtem a szekrényükben. Egyre extrémebb cuccokat találtam, és mind feszült volna rajtam, mint a fene. Végül találtam egy egész normális fekete rövidnadrágot, és egy fekete BŐ - hálelúja - pólót. Leszedtem magamról Debitto kabátját, majd felvettem a talált cuccokat. Az ikrek mindig is rám akarták tukmálni az ízlésüket, hát most örüljenek. A kabátot azt visszavettem, mert piszkosul fáztam. Ahogy kinyitottam az ajtót, az ikrekkel találtam szembe magam.
- Himee! - mondta izgatottan Debitto - Elkaptak egy Ördögűzőt!
- Hogy mi? - sápadtam el.
- Road hozta ide. - jelentette ki Jasdero - A nagyterembe vitte!
Lélekszakadva futottam végig a folyosókon keresztül, be a szobámba. Gyorsan előkutakodtam a pisztolyaimat, majd a derekamra csatoltam, és folytattam az utam a nagyterembe. Az ikrek követtek. Gondolom látni akarták mit reagálok rá. Ahogy megérkeztem a nagyterembe, máris mentem volna be, de zárva volt az ajtó.
- Van kulcsotok? - kérdeztem az ikreket, de ők csak rázták a fejüket.
Előkaptam az egyik pisztolyom, és az egész tárat belelőttem a zárba, majd kirúgtam az ajtót. Az nyikorogva lendült el, majd a falnak csapódott. Road és Tyki volt benn, a falhoz láncolva, ájultan meg...
- Allen! - csuklott el a hangom.
Kezén Tyki pillangói voltak, ha esetleg úgy gondolja, hogy megmozdul.
- Nem szabadott volna ide bejönnöd! - szólt Tyki, és felém indult.
Rohanni kezdtem Allen felé, kikerülve Tykit. De egy méterre előtte Road állított meg az esernyőjét a lábamra vágva.
- Ne olyan hevesen!
- M-Mit keres itt? - éreztem, hogy remeg a hangom.
- Rossz helyen volt rossz időben. - mondta Road - De nem kell aggódnod MRS. WALKER! - hangsúlyozta ki - Egyenlőre még nem öljük meg.
- Azt gondoltuk, - kezdte Tyki - hogy ugyanolyat csinálunk belőle, mint belőled. Félnoévá tesszük.
- De rájöttünk, hogy ő örökölte a 14.képességét. - folytatta Road - Talán még hasznunkra lehet.
- De nem lesz kellemes az itt tartókodása. - jelentette ki Tyki - Nagyon nem lesz kellemes.