5.fejezet
Kettő Tizennégy (Allen & Lenalee)

(Allen)
Nyílt a kapu. Megjött a küldetésről a kis csapat. Crowley, Miranda, Marie... és Will? Kezében ott volt ájultan Timothy.
- Will? - futottam oda.
- Timothy vagyok. - jelentette ki - A csaj az kidőlt.
Timothy letette a testét a földre, Will testével végigfeküdt a padlón, majd a sajátjával állt már fel. Igaza volt... Will pedig kiütötte magát.
- M-Mi történt? H-Hogy hogy ide hoztátok? - dadogtam.
- Egy Tyki Mikk nevű Noéval futottunk össze. Vele volt. - szólt Marie - És Miranda meg Crowley ragaszkodtak hozzá, hogy ne öljük meg őt, és hozzuk el.
- Nem akarunk elkeseríteni Allen. - mondta Crowley - De annak ellenére, hogy ismert minket, megtámadott. Teljes erejéből harcolt. Még az is lehet, hogy végül teljesen átállt az ő oldalukra.
- Nem! Ott volt vele Tyki Mikk. - próbáltam védeni - Ha nem harcol, őt ölik meg. Mindenesetre, most a legjobb ötlet volt, hogy elhozzátok. - guggoltam le Will elé - Tykivel mi lett?
- Elég súlyos sebet kapott. - szólt Miranda - Road közbelépett és elvitte, de szerintem azt a sebet nem fogja túlélni.
Willt néztem. A ruhái szét voltak szaggatva, bőre tele volt sebbel. Felvettem a földről, hogy valahova máshova vigyem, mielőtt még Link...
- Allen Walker! - szólalt meg az emlegetett személy a hátam mögött - Add át Willhelmina Walkert.
- A testvéred? - súgta nekem Timothy.
- Nem. - szóltam letörten - A feleségem.
Timothy meglepetten nézett rám, széles mosolyra húzta a száját, majd jól kiröhögött. Link odajött elém, és újra megismételte, hogy adjam át Willt.
- Mi lesz vele? - kérdeztem.
- Egyenlőre biztonságba helyezzük. Aztán megtárgyaljuk, hogy mi legyen a sorsa.
Nem tehettem mást. Már amúgy is rosszul áll a szénám, ha most Willt védeném, az maga lenne a kivégzés. Így hát átadtam Linknek. Mikor elvitte, ahogy tudtam szaladtam fel Lavi szobájába. Kopogtatás nélkül rontottam be. Kanda is itt van. Szuper. Legalább nem kell kétszer rohangálnom.
- G-Gyertek gyorsan. - ziháltam - Crowley, Miranda, Marie, és Timothy idehozta Willt! Itt van! Itt van a Rendben!
Megdöbbenten néztek rám, majd mikor észbe kaptak megmozdultak végre.
- Én elviszem Davidet Bookmanhez, hogy vigyázzon rá. Ti addig menjetek előre. - szólt Lavi.
- Láttam melyik szobába vitte be Link. Igyekezz! - szóltam Kandára, és előre futottam.
Kanda követett. Mikor odaértünk az említett szobához, Link jött ki egy vérrel teli fecskendővel.
- Nem mehettek be oda, előre szólok. - jelentette ki Link.
Kanda feje elsápadt a dühtől. Én megfogtam a karját, és mikor rám nézett, a fejemet ráztam, hogy inkább ne csináljon semmit.
- Szarok bele a szabályba! - fogta, azzal Linket arrébb lökve benyitott.
- Sajnálom. - mosolyogtam ártatlanul, majd Kanda után mentem, és becsuktam az ajtót.
Egy orvosi szobában kötöttünk ki. Rémes látvány volt. Will szemei le voltak kötve, kezei és lábai meg leszíjazva. Kandán is látszott, hogy nem tetszik neki ez. Will cuccai egy nem messze lévő kis asztalra lettek lerakva. Két fegyver, és egy hullámos pengéjű hosszú kés.
- Nem jöhettek ide be! - rontott be Link.
- Ne nekem mondja meg, hogy mit tegyek és mit nem. - dühöngött Kanda, azzal leszedte a lány szeméről a kendőt.
- Rendben. - szólt Link - Maradhattok egy feltétellel.
- Mi lenne az? - nézett rá Kanda.
- Leszíjazva marad. Nem nyúlhattok hozzá.
Akár akartuk, akár nem, el kellett fogadnunk. Leültünk egy székre, és vártuk, hogy felébredjen.
- Most elmegyek, leadom a vért. - szólt Link - Semmi őrültséget ne csináljatok, ha lehet. Küldök ide egy őrt is.
Nyitotta az ajtót, de abban a pillanatban Lavi viharzott be, letarolva majdnem Linket.
- Most már elég! Több ember nem jöhet be! - jelentette ki, majd becsapta utánunk az ajtót, és - esküszöm - kulcsra zárta.
Lavi ledöbbenve állt, és csak állt... majd mikor észbe kapott, odament Willhez, és az asztal szélére ült. Egyáltalán nem szóltunk semmit. Még Kanda sem morgott, hogy Lavi csak úgy "odapofátlankodta" magát Willhez. Fél óra telt el, Will még mindig eszméletlen volt.
- Bookman Junior. - jött be Link hirtelen - A Felügyelők már várják önt.
- A Felügyelők? Engem? Mert?
- A vád: árulás! Jobb ha siet!
- Árulás? - pattantam fel gyorsan ülő helyzetemből.
- Igen. De ez az Ifjú Bookmanre tartozik. Jöjjön velem, ne várakoztassuk meg a Felügyelőket.
Lavi Willre nézett, majd végigsimogatta az arcát, és homlokon puszilta.
- Mnn... Lavi... - kelt fel végre Will.
- Most egy kicsit el kell mennem. - mondta Lavi - De sietek vissza, jó?
Will nagyon el volt kábulva. Azt se tudta szegény, hogy hol van.
- Adott be neki valamit, igaz? - kérdezte hirtelen Lavi Linkre nézve.
- A Rend által kifejlesztett Angel szérumot. - jelentette ki.
- Az narkotikum! Képes volt elkábítani?
- Az a szérum csak lelassítja. Nem lesz tőle semmi baja. Most arra van a legkevésbé szükség, hogy csetepatét verjen a Renden belül.
- Ki engedélyezte ezt?
- Leverrier felügyelő.
- Na majd beszélek én azzal a Leverrierrel, ha már úgyis meg kell jelennem előtte. - dühöngött, majd kirobogott a szobából.
- Mi ez az Angel? - kérdeztem.
- A Rend kifejlesztett három szérumot. A DNA hármast. Ez olyasmi mint a méreg, a DNSedet variálja át. Persze külön-külön nem halálosak, egybe viszont igen. Az Angel elkábít, a Noise vallatásra bír, és végül a Dizzy szérummal az ember meghal.
- Ez szörnyű! - sápadtam el.
- Igen az. - ment Willhez közelebb - Jól vagy Will?
- K-Kanda... hol... vagyok...?
- A Rendben.
- Emlékszem... - mondta - El... kell innen... mennetek... mindenkinek. Road... tudja... el fog... jönni...
- Ne aggódj, te csak pihenj! - fogta meg a kezét Kanda.
- Ki... kell hogy... tisztuljon... a fejem... - csukta le erőtlenül a szemeit.
Tényleg nagyon szörnyű volt így látni. Régebben annyira életvidám volt, most meg... rá se lehet ismerni.


(Lenalee)
Épp kávét osztogattam a Tudományos Részlegen, mikor Johnny odajött, és ijedt arccal mesélte az új híreket.
- Elkapták Willt. - súgta - Lent az egyik orvosi szobában tartják.
- Mi? - kérdeztem vissza, hátha rosszul értettem.
- Jól hallottad. - bólintott - Figyeld meg, itt még nagy csetepaté lesz.
Nem akartam hinni a fülemnek. Belegondolva ezt az egész balhét én indítottam el, csak mert féltem. Én hülye. Will a kezdetektől fogva jó barátnőm volt. Sokat beszélgettünk, mindig meghallgatott, megértett. Én meg képes voltam elárulni őt. Ha nem mondom el, akkor talán nem veszítjük el.
- Lenalee! - jött felém Bookman a pici Davidel a kezében - Tudnál rá vigyázni, ha megkérlek?
- Öhm. Persze. - vettem át a picit.
- Vigyázz rá kérlek!
- Hát persze. - mosolyogtam - Történt valami?
- Az az idióta kölyök, már megint bajba keveredett! - azzal kiviharzott az ajtón.
Én pedig leültem a kanapéra, és a kis csöppséget figyeltem, ringattam. Talán egyszer majd nekem is lesz férjem, esetleg gyerekeim is. De persze ezen csak akkor gondolkodhatok, ha már legyőztük az Ezeréves Grófot, a Noékat, és az Akumákat. Ekkor jutott eszembe Allen. Amikor aznap éjjel megcsókolt. Allenből biztosan jó férj válik majd. Én szeretem őt, de mint társat, és jó barátot. Azt hiszem mégis csak a bátyám lesz az egyetlen férfi az életemben.


(Allen)
Lavi már vagy egy órája ment el a Felügyelőkhöz. Link azóta már visszatért, és minden egyes mozdulatunkat figyeli.
- Kezd kitisztulni a feje. - szólt Link - Leverrier engedélyezte a második szérum beadását.
- Azt már nem! - kiáltottunk egyként Kandával.
- Ki kell belőle szednünk a Noék tartózkodási helyét, hogy mennyien vannak, milyen erejük van. Ezt mind a Rend érdekében tesszük.
- Talán ha simán kérdezgetné, elmondaná, nem? - vetettem oda - Minek ide igazságszérum?
- A szérummal viszont nem tud hazudni.
- Amióta rátaláltak a székhelyükre, - szólalt meg Will - azóta nincs állandósított támpont. Hetente változtatják a helyüket. Nem fogja megtalálni őket senki.
- Legutóbb hol volt?
- California. De mielőtt eljöttünk onnan, költöztek át.
- Hova?
- Azt nem tudom. - kinyújtotta a kezét, majd becsukta a szemeit - Nekem sosem mondják el, hogy hol vagyunk. Talán azért, mert már nem bíznak bennem. Nem mintha eddig bíztak volna.
- És hányan vannak?
- Ez egyértelmű, nem Link Felügyelő?! - nevette Will.
- Maga most szórakozik? - kelt ki magából.
- Css! - csitította el Will.
Értetlenül nézett rá Link.
- Válaszoljon, vagy különben beadjuk a...
De nem bírta befejezni, hirtelen eldördült mellettem az asztalon lévő fegyverei, és a következő pillanatban már azt vettem észre, hogy Will kezei szabadok. Mikor felült, hogy kicsatolja a lábait, Link már ellenkezett is volna. De Will kinyújtott a kezét a pisztolyok felé, amik szó szerint a kezébe repültek.
- Akar még ellenkezni...? - szegezte rá a fegyvert.
Link támadott volna, de ekkor Will fejbe lőtte. Link erőtlenül csuklott össze. Will mikor meglátta hulla sápadt fejemet, elmosolyodott.
- Nyugi, nem öltem meg! A Fekete Méreg képességem még Noéként is megmaradt, szóval csak egy ideig megmerevedett.
Kicsatolta a lábait, majd felállt.
- Nem lenne jó, ha most rohangálnál. - szólt rá Kanda.
- Sietni kell biztonságba kell vinni az embereket!
- Az Angel szérum nem játék! - aggódott Kanda - Maradj nyugton!
Will szorosan magához ölelte Kandát. Kanda is megölelte. Rég volt már, mikor így együtt láthattuk őket.
- *Minden Ördögűzőnek! Minden Ördögűzőnek! Egy Noé tűnt fel a laborban! Ismétlem egy Noé tűnt fel a laborban! Azonnal menjen oda minden Ördögűző!* - rikácsolta egy kis fekete gólem.
- Ez ő... Talán ha most átadom magam, lenyugszik... - mondta Will.
- Még mit nem! Többet nem engedlek el!
- Kan~da~ - ütött a vállába - Mikor jössz már rá, hogy nekem így is úgy is befellegzett?
Will pár lépést hátrált, majd lábon lőtte Kandát. Meglepődött. Nagyon meglepődött Kanda. De nem csak ő, őszintén én is majdnem összepisiltem magam. Erőtlenül terült végig a földön, és akárhogy próbálta segíteni magát kezeivel, nem bírt lábra állni.
- Ez is csak lebénít egy időre. - mondta - Nem okoz sérülést...
- Nem teheted megint ezt velem! - kiáltotta - Egyszer már elmentél miattam. Még egyszer nem fogom ezt hagyni! Érted?!
- Menj, majd én lenyugtatom. - szóltam Willnek.
Ő csak rábólintott, majd kétségbeesetten Kandára nézett.
- Szeretlek Kanda. - azzal összeszedte a másik fegyverét, és a kést, majd kiment a szobából.
- Te meg minek engedted el? - kiáltotta le a fejem Kanda.
- Azért, mert ha marasztalom, akkor engem is lelő. És akkor nem tudok utána menni. Te próbáld meg kizsibbasztani magad, hogy később segíthess, ha elmérgesedik a helyzet!
Azzal felálltam Kanda mellől, és Willt kezdtem követni. A szérum még mindig hatott nála. Bár futni tudott már tőle, viszont meg-meg állt hosszabb szünetekre. Amikor berontott a Tudományos Részlegre, minden szem rá szegeződött. Az összes Ördögűző már körbeállta a Noét, aki feltartott kézzel állt, és nem csinált semmit. De nem Road volt.
- Debitto? - kiáltotta el magát Will, majd átfurakodott a meglepett Ördögűzőkön, és a Noé nyakába ugrott.
Ekkor mentem be én is utána. Lavi is ott volt, de tök nyugodtan állt a tömeg mögött. Az Innocencét sem vette elő. Így hát hozzá futottam oda.
- Mi az? Hogy hogy nem támad? - suttogtam.
- Willt várta. - mondta lelombozva - Beszélt velem, amikor ideértem. Tudja, hogy ki vagyok. Will mesélt rólam neki. Nem lesz semmi baj. - sóhajtotta - Vagyis remélem.
- Mit keres Walker kisasszony szabadlábon? - üvöltötte túl a nyüzsgő Ördögűzőket Leverrier, mikor belépett - És mit ácsorognak itt? Két Noé szabadlábon van! Öljék meg őket!
- Szerintem először meg kellene hallgatni, hogy miért van itt. - szólt közbe Lavi.
- Nincs időnk ilyesmikre! - kiáltott újra.
- Rendben. - szólt a Noé - Akkor elmegyek, és nem szólok, hogy Road nem sokára idejön, hogy milliónyi Akumával szétzúzza ezt a helyet.
- Micsoda? - súgtak össze az Ördögűzők - Az nem lehet.
- Hát persze, hogy nem! - nevetett fel Leverrier - Biztos csak pánikot akar kelteni. Vagy csak drágalátos társát jött kiszabadítani. - mutatott Willre - Ne is bízzunk meg a Noékban! Megölni őket!
- Ha ez lenne a célja, akkor nem egyedül jön, hanem Akumákkal. - szóltam közbe - Mi van ha Road tényleg ide tart?
- Road tényleg ide tart. - szólt Will - Akár itt is maradhattok feltartóztatni az életetek árán... vagy, szeditek a lábatokat, hogy biztonságos helyre menjetek, és hagyjátok, hogy ezt én intézzem el.
- Na persze. Mióta bízzunk meg egy Noéban? Egy helyre akarsz minket terelni, hogy könnyebb legyen lecsapni ránk.
- Hime, kérlek hallgattasd el, vagy én hallgattatom el, de akkor örökre. - sóhajtotta Debitto.
Will előkapta a fegyverét, majd ugyanúgy mint Linknél, fejbe lőtte Leverriert, aki erőtlenül csuklott össze. Persze az Ördögűzők mind azt hitték, hogy megölte őt, így nem is akartak rá hallgatni.
- Elég legyen! - kiáltotta el magát Komui.
Azt hiszem erre nem csak én lepődtem meg. Még nem volt soha, hogy felemelte volna a hangját.
- Will. Neked semmi okod nem lenne, hogy pusztulásba vidd a Rendet, így hát bízom benned... és ezért a te szádból szeretném hallani. Road tényleg el fog jönni?
- Minden vágya Roadnak az, hogy engem megölhessen. Egyedül Tyki miatt vagyok még életben. De ő, mint már gondolom mindenki tudja, megsérült. Talán belehal, talán nem, de nem tudja visszafogni Roadot. Ő biztosan ki fogja ezt az alkalmat használni. Mivel a Ördögűzőkkel harcoltunk akkor, azt is tudni fogja hol vagyok. Szóval biztosra vehetem, hogy pár perc, és itt is lesz.
- Ennyi elég. Hiszek neked. Az Ördögűzőkön kívül mindenki menjen az óvóhelyre. - kiáltotta.
- Nem! - szólt közbe Will - Ez az én harcom! Menjen minden Ördögűző is.
- De... - kezdte volna Komui.
- Nincs de! A Rendet nem érheti veszteség miattam. Gyerünk!
- Hallottátok! Mindenki az óvóhelyre! - kiáltotta Komui.
- Komui! Komui! - kapta el Lavi - Én itt maradok. Vigyázzatok Davidre, jó?
- Hát persze. - mosolygott - Allen?
- Én is maradok. - jelentettem ki határozottan.
- Hát jó. Legyetek óvatosak, és ha kritikusra fordul a helyzet, akkor ne hősködjetek, hanem meneküljetek, rendben?
- Rendben. - mondtuk egyszerre.
- Jobb lenne, ha most Daviddel maradnál. - szóltam Lavinak.
- Ha már úgy is meghalok, szeretnék úgy, hogy Willt védem. - mondta keservesen.
- Miről beszélsz? - nevettem zavartan - Ha az óvóhelyre mész, biztosan nem halsz meg...
- Allen. - szakított félbe - A tárgyaláson megtudták, hogy Will az anyja a picinek. Így azzal a váddal, hogy én szövetkeztem vele, eretneknek nyilvánítottak, és holnap reggel ki is végeznek.
- Micsoda? E-Ehhez nincs joguk. - sápadtam el.
- De sajnos van. Figyelj Allen. Ne mond el ezt Willnek. Van bőven min aggódnia.
- De hisz ezt neki is tudnia kell! - támadtam le - Meg különben is. Elszöksz innen! Nem engedhetjük meg, hogy meghalj ilyen könnyen!
- Allen! Most ne ezzel foglalkozzunk! Tartogasd az erőd Roadra.
A terem kiürült. Csak négyen maradtak ott.
- Debitto. - szólt Will - Jobb lenne, ha elmennél. Nem lenne jó, ha kitudódna, hogy nekem segítesz.
- Én már nem tartozom a Noék közé.
- Hogy mi?
- Eldöntöttem! Egyszerű ember leszek. Jasdero nélkül nehéz nagyon. És te ébresztettél rá, hogy sokkal jobb lesz ez így. Lehet, hogy rossz lesz megszoknom, de még mindig jobb, mint a Noéknál!
- Akkor viszont meg pláne menj! - szólt - Nem tudhatod, hogy olyan rossz-e, ha nem is próbáltad ki.
- Hát jó. - sóhajtott - Vigyázz magadra Hime!
Azzal átölelte Willt, ajtót nyitott a bárkára, és eltűnt.
- Ti mit kerestek itt? - jött felénk fenyegetően Will - Pucolás az óvóhelyre!
- Még mit nem. - nevetett Lavi - Semmi esélyed egyedül, főleg, hogy be is lőttek.
- D-Daviddel mi van? - kérdezte félénken.
- Ne aggódj. A többiek vigyáznak rá.
Will elmosolyodott, majd Lavi nyakában kötött ki. Ekkor nyílt a bárka ajtaja, és több tucatnyi egyes, kettes, és hármas szintű Akuma jelent meg. Road viszont sehol.
- Innocence aktiválás! - mondtuk egyszerre Lavival, majd egy egy nagyobb csapással próbáltuk az egyes szintűeket célozni, hogy kiiktassuk a sűrűjét.
Will is fegyvert töltött, majd szétlőtte a többit. Olyan sokan voltak, hogy észre se vettem, mikor egy hármas szintű belém jött oldalról, és a falhoz vágott.
- HiBan! - kiáltott Lavi, majd elborította a tűz a hármas szintűt - Most Allen!
Lendítettem a kezem, majd eldobtam a kardomat, ami keresztül ment a hármas szintűn, és azonnal megsemmisült.
- Kösz Lavi. - lihegtem, és most már próbáltam jobban figyelni.
Az egyes szintűeknek hamar annyi volt. A kettes szintűek igaz fürgék voltak, de ők sem tudtak menekülni. A hármas szintűekkel gyűlt meg a bajunk. Azoknál kombináltuk a támadásunkat. Lavi a HiBanal elkapta a hármas szintűt én átszúrtam a Crown Clownommal, Will pedig a végén szétlőtte. Lassan haladtunk így, ráadásul, a hármas szintűeknél kockázatosabb, hogy az egyik épp hátba támad. De végül mi nyertünk. Az utolsó Akuma is megsemmisült, és már épp 'pihenésen' gondolkoztunk, mikor valaki tapsolni kezdett. Roadra számítottam, de ahogy a hang irányába fordultam, a korláton ülve mást láttam meg.
- Egy... négyes szintű...? - döbbentem meg.
- Egész ügyesek vagytok. - lelkendezett a négyes szintű - Most játszatok velem!
Azzal leugrott a korlátról, és könnyedén huppant le a földre. Feszülten álltunk, és csak meredten néztünk. A négyes szintű meg vigyorogva repült körbe minket.
- Nocsak. Road ilyen mélyre süllyed, hogy magadfajta szemét Akumákkal végezteti a piszkos munkát? - mondta Will, amire én is, és Lavi is csodálkozva kaptuk fel a fejünket.
A négyes szintű is megállt, Willre meredt.
- Nocsak. Noé-sama. - libbent elé - Hohóó. - tapsolt mint egy ötéves gyerek - Te vagy az a félvérhercegnő, akit meg lehet ölni, mert nem is igazi Noé.
- Próbáld meg te szemét. - azzal lőtt egyet kettőt hármat.
Az Akuma kettőt kikerült, egyet viszont mellkasba kapott. Erre annyira feldühödött, hogy elkapta Will kezét, és szó szerint a falhoz vágta. Aztán előre tartotta a kezét, és egy nagy labdaszerű lila fénycsóva gyűlt a kezébe. Védekezni sem volt időnk, engem is Lavit is elsodort magával.
- Nőjj! - szólt Lavi, és a kalapácsa előresüvített.
Mivel az Akuma pont azt élvezte, hogy mi a fal felé repülünk, észre se vette, csak akkor, amikor a kalapács, már átszakította a hasfalát, és a hátán jött ki. Nekivágódtunk mindketten a falnak, és az Akuma őrjöngeni kezdett.
- Utálom az Innocencet. - és kaparta Lavi Innocencét, hátha ki tudja szedni.
Közben fel alá repkedett. Lavi alig bírta megtartani, így hát melléugrottam, és segítettem fogni neki.
- Tartsátok erősen! - kiáltott Will.
Kezeit kinyújtotta, és a pisztolyok, mintha cseppfolyóssá váltak volna, terültek el a bőrén, hegyes kés szerű alakzatban. A négyes szintű megijedt, és még jobban kalimpálni kezdett. Will ugrott is volna, de ekkor a négyes szintű úgy döntött, ha hátra nem megy, akkor felénk tart. Nem érdekelte, hogy az Innocence a gyomrában van, a kalapács nyelén csúszva tartott felénk. A Crown Clownom tartottam felé, de ő hajthatatlan volt. Újabb lila gömb gyűlt a kezébe. Ekkor Will előttünk termett. A nagy villanásba nem láttam semmit, hogy mi történt. De az Akuma szaltókat dobva ugrált a levegőben. Will pedig térdre rogyva támasztotta a földet. Fegyverei újra a régi alakjukban estek le a kezéről.
- Félnoéként nehéz megtartanom ezt a képességet. De most csak ezzel tudjuk elintézni. - szólt Will - Próbáljátok meg elkapni, és egy helyben tartani.
- Mi ez a képesség? - kérdezte Lavi.
- Bármi is az, nem kaptok el még egyszer! - dünnyögte a négyes szintű, és egy újabb labdával próbált kedveskedni.
- Lélekvágó penge. - állt fel Will - Ahányas szintű az Akuma, annyiszor kell ugyanarra a helyre döfni, és akkor elválik a lélek a testtől.
Azzal lőni kezdte a felénk süvítő gömböt, ami aztán pont mellettünk haladva el a falba csapódott.
- Szóval akkor kapjuk el? - vigyorogtam, majd megindultam az Akuma felé.
Lavi is futni kezdett, Will pedig próbált erőt gyűjteni a következő csapásra. Akárhányszor próbáltuk megsebezni, nem sikerült. Az előző akciónk miatt már sokkal jobban figyelt. Hátraugrottam, és próbáltam elemezni a helyzetet. Talán ha megpróbálom... Lavira néztem, ő is épp azon gondolkozott, hogy mit csináljunk. Amikor rám nézett megdörzsöltem a fülcimpám, és kétszer megütögettem a combom. Ez volt a jelünk. Értetlenül nézett rám, de hagyta, hadd csináljam azt, amit akarok. Nekirontottam a négyes szintűnek, aki viszont próbált elsodorni. Eldobtam Crown Clownt, ami a szemközti falba állt bele. Az Akuma nagyot ütött rajtam, amitől én is falnak ütköztem, és úgy tettem, mintha már semmi erőm nem lenne. Csak ültem a földön. Lavi levette, hogy mit akarok, ezért próbált a fal mellett kicsit közelebb jönni hozzám. De semmi hirtelen mozdulatot nem tett.
- Nem tudtok legyőzni! - nevetett a négyes szintű - Az emberi élet túl kevés ahhoz.
- NEM! - kiáltottam fel, hogy elnyomjam a kardom hangját, ahogy a falból kitépte magát, és egyenesen a négyes szintű felé süvített.
- Oh, dehogynem. - nevetett, de aztán arcára fagyott a mosoly.
Át lett szúrva újfent, és a falhoz lett tűzve. A kardom a vállamat is elérte, de ugyebár nekem az nem okoz sérülést. Will rohanni kezdett, majd a kardom végére ugrott.
- Nem győzhettek le! - üvöltött a négyes szintű, és kapálózni kezdett.
Will viszont nem kímélte. Négy szúrást ejtett az Akuma hátán, ami mint egy rongybaba lehelte ki a lelkét, majd porrá vált. Éreztem, hogy fájdalom ömlik szét a vállamba. De nem értem, hogy miért. Az egész testem beleremegett ebbe az érzésbe. Ekkor Will és Lavi kihúzta a kardot a falból, és a fájdalom elillant. De hirtelen ezen most nem tudtam agyalni. Hiszen kész. Nincs több. Erőtlenül terültünk végig mind a hárman a földön. Szinte mozdulni sem bírtunk.
- Várjunk! - ült fel hirtelen Will - Kanda az orvosi szobában maradt! Lehet, hogy baja esett! Lavi!
- Nem hagyhatlak itt! - mondta, mielőtt még Will szóra nyitotta volna a száját - Mi van, ha még Road is felbukkan?
- Kérlek! Én nem mehetek most hozzá! Azok után, hogy rálőttem...
- Mit csináltál? - sápadt el.
- Egy kicsit meglőttem. Most na puff. - vont vállat - Létszíves Lavi. - nézett rá könyörgően.
- Hát jó. De meg ne merészelj nekem halni! - jelentette ki.
Szorosan magához húzta, megcsókolta, majd feltápászkodott, és futásnak eredt. Ahogy Lavi elment, hirtelen megszédültem, majd teljesen váratlanul elájultam.


(Lenalee)
Mindenkit az óvóhelyre küldtek. Davidet végül Bookman átvette ott. Ahogy nekikezdtek a harcnak, hallani lehetett. Az egész épület beleremegett. Mindenki félt, talán egy kicsit még az Ördögűzők is.
- Én nem tudok tétlenül ülni itt! - álltam volna fel, de a bátyám visszarántott.
- Nem mehetsz most ki!
- De bátyó! - hisztizem!
- Nem, Lenalee. Emlékezz rá mit mondott Will. Ne avatkozz közbe!
- De ha valami bajuk esik...
- Akkor nem tartalak majd vissza. Addig viszont maradj itt!
Féltett a bátyám. Nagyon is féltett. De én is féltettem Allent, Lavit, és... Willt is. Talán őt a legjobban. Körbejártam a szemem az itt maradtakon.
- Kandát nem láttad? - kérdeztem a bátyám.
- Nem. - rázta a fejét.
- Lenalee~chaan~ - jött felém görkorcsolyáján Timothy, majd nagyot ugorva a nyakamban landolt.
A bátyám persze nagyon csúnyán nézett rá, de Timothy csak fél, hisz még gyerek. Így hát magamhoz ölelve próbáltam megnyugtatni.
- Ennek a kölyöknek a szeme se áll jól! - suttogta a bátyám.
- Na de bátyó! - dorgáltam le.
- Biztos csak teteti, hogy fél. Hogy az én Lenaleem kebleire hajthassa a fejét! Gyalázat! - bőgte el magát.
Végül aztán Timothy inkább arrébb ment félni, minthogy a bátyám féltékenységi jelenetét hallgassa. Én pedig csak reménykedni tudtam, hogy a többiek jól vannak.


(Allen)
Ébredezni kezdtem. Ahogy felültem, körbe néztem. Semmi nem volt ott. Semmi az ég világon. Mindent beborított a fehérség. Felálltam. Egyáltalán nem fájt már sehol. Mintha nem is harcoltam volna! Egy seb sem volt rajtam, és a ruhám is ép volt.
- Hol a fenében vagyok? - tettem fel magamnak a kérdést.
- Allen! Allen! - hallottam a hátam mögül egy suttogó hangot.
Ezt a hangot milliónyi közül is felismerném. Még évek elteltével is.
- Mana! - fordultam hátra - Manaa!
- Allen! - suttogott tovább - Allen!
- Mana! - könnyek szöktek a szemembe, és nem értem miért, de kétségbeestem - Merre vagy? Mana!
Eszeveszettül rohangáltam erre arra. Próbáltam megtalálni a hang forrását. De a nagy semmibe mégis hogyan?!
- Itt vagyok! Allen! - szólalt meg újra a hátam mögött a hang.
Újra megfordultam... és akkor megláttam Manát... Bohóc jelmezben volt, felém nyújtotta a kezét, és mosolygott.
- Gyere velem Allen! - hívogatott.
- Talán álom lenne? - gondoltam - Piszkosul gonosz álom! De újra mosolyogni látni...
- Allen! - hallottam most Will hangját.
- Will? - néztem körül.
- Ne foglalkozz vele! Gyere velem! - nyújtotta a kezét Mana.
- Én... - nyújtottam a kezem, de megtorpantam - Hol vagyok?
- Itt vagy velem! - mosolyogta.
- Én... - motyogtam újra - Willnek... segítettem... Az Akumák ellen harcoltam... hová kerültem?
- Most már nem kell többet Akumákkal harcolnod! Gyere!
Elöntött az öröm vágya. Habozás nélkül nyújtottam is a kezem, de mielőtt megfogtam volna Manáét, újra hallottam Will hangját.
- Segítenem kell Willnek! - szóltam és hátrálni kezdtem.
Mana arca eltorzult, majd köddé vált. Fekete füstgomolyagként közelített felém, majd körbe körbe járt.
- Gyenge vagy! Hogy lennél képes megvédeni?
- Nem! - remegett a hangom.
- De igen az vagy! - suttogta gonoszul - Gyenge vagy!
- Nem vagyok az! - mondtam határozottabban.
- Tényleg? - gúnyolódott a hang - Még Manát sem voltál képes megvédeni! Szörnyet csináltál belőle!
- NEEM! - üvöltöttem, majd szétcsaptam a fekete füstbe.
Azon voltam, hogy minél gyorsabban szét tudjam oszlatni. Amikor eltűnt, és a gúnyolódása is abbamaradt, erőtlenül huppantam le, és ahogy csak tudtam, zokogni kezdtem. Miért?! Miért történik ez most velem?!
- Allen! - hallottam újra Will hangját.
- WILL! - kiáltottam a semmibe - Hol vagy? Merre keresselek?
Kétségbeesetten próbáltam kutakodni a nagy semmibe. Majd hirtelen észt vesztő fájdalom nyilallt bele a fejembe. Még felordítani sem volt időm, visszacsöppentem oda, ahol eddig voltam.
- Allen! - szólt Will - Engedj mert megfulladok!
Akkor eszméltem rá, hogy Willt fogom a nyakánál fogva, és a falhoz szegezem.
- Allen! - szólt újra - Allen!
Ujjaim elernyedtek a nyakán, majd kétségbeesetten néztem, hogy mit műveltem. Remegett a kezem is, a lábam is.
- Mi a fene ütött beléd? Így hirtelen elkapni a torkom!
- Én nem értem ezt. Miért tettem én ezt?
Éreztem, ahogy elszáll a lábamból minden erő. Ha Will nem kap el, összecsuklom.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Nem tudom mi van velem. - tört ki belőlem a sírás.
Kétségbeestem. Amikor a mesterem elmondta, hogy bennem lakozik a 14. valahogy nem bírtam elhinni. Az én sorsomat én irányítom. Minden amit eddig éreztem valakiért, az én voltam, és nem a 14. Minden amit tettem, én voltam! Én egyedül! Bár azt nem tudom, hogy Mana engem szeretett-e, vagy a testvérét. Amikor azt mondta 'szeret' akkor kit látott bennem? Azt nekem mondta egyáltalán? Kavarognak a fejembe a gondolatok. A 14. átvette felettem az irányítást... és kis híján megöltem Willt. Ha ez tényleg így megy, akkor kárt fogok másokban is tenni.
- Will! - öleltem át.
- Semmi baj! Túl vagyunk rajta!
Ahogy léptem előre egyet, megcsúszott a lábam, és előre dőltem, Willt magammal rántva. Szegény háttal a padlónak érkezett, én meg egyenesen ráestem.
- Aú. - simogatta végig a nyakát.
- Jól vagy? - néztem le rá.
- Egyenlőre még egyben vagyok.
Feltápászkodtam róla, majd nyújtottam a kezem neki, és felhúztam. Átkaroltam, majd magamhoz húztam, és hirtelen magam sem tudom miért, megcsókoltam.
- Allen! - fogta meg az állam.
Elengedtem, majd lehuppantam a földre.
- Sajnálom. Most kavarognak bennem az érzelmek. Kitört rajtam a 14. és nem tudni mikor fog eluralkodni rajtam teljesen. Bántani fogok másokat. Nem akarom!
- Semmi baj. - mondta, és leguggolt elém.
- Ez az én formám. - nevettem keservesen - Mindenkinek ez volt eddig a reakciója. miután megcsókoltam.
- Tudod, - kezdte - sokat köszönhetek neked Allen!
Azzal fogta, és most ő csókolt meg. Feltérdeltem, és magamhoz húztam. Ez az első olyan csókom, amit nem szakítanak félbe. Ez az első igazi. Gyengéden öleltem, és ő is gyengéden húzott magához.
- Köszönöm Will! - súgtam ahogy elváltak ajkaink.
Hálás vagyok neki. Hálás, hogy megtette ezt értem.
- Látom, már élitek házastársi életeteket! - szólalt meg Road a hátunk mögött - Egyszerűen undorító!
Ijedtünkben mindketten felpattantunk a földről. Nem volt vele több Akuma. Csak ő volt egyedül az esernyőjével. De mindketten kifáradtunk, semmi esélyünk nem lenne most, egy Noé ellen. Hol lehet most Lavi?! Lehet, hogy Kanda nem engedi addig el, amíg ki nem zsibbad a lába. De most nem támaszkodhatok másokra. Bár félek, hogyha újra harcba keveredek, előtör belőlem a 14.
- Tudod Allen szeretlek, még úgy is, hogy benned van a 14. - kezdte Road - Nem ölted meg egyik testvéremet sem. Így hát leszek olyan elnéző, hogy nem öllek meg.
- Mi? - néztem rá értetlenül.
Ezt mondja azok után, hogy milliónyi Akumát sózott ránk.
- Mármint csak akkor nem öllek meg, ha balhéverés nélkül a kis Ketteske velem jön! - mutatott Willre.
- A rossebet megyek veled! - kiáltotta Will.
Road gyertyái mozdultak, és pár centire álltak meg Willtől.
- Nem akarok lyukakat vágni beléd! Hiszen még a teljes Noésításon is túl kell esned.
- Nem leszek olyan mint te!
- Igaz! - nevetett - Nem olyan leszel mint én. Hisz te kezdetektől fogva egy kis korcs voltál. Tyki is miattad van olyan állapotban...! Tudod mit?! Visszavonom amit mondtam!
Azzal egy gyertya repült, és egyenesen a lábamba fúródott bele.
- Allen! - kiáltott fel Will, de a gyertyáktól mozdulni nem tudott.
Lerogytam a földre, és próbáltam kihúzni a gyertyát, de nem sikerült. Éreztem, ahogy a forró viasz égeti a lábamat, és egyre mélyebb sebet ejt rajta. Üvöltenem kellett a fájdalomtól.
- Hagyd abba Road! - kiáltotta Will.
- Te elvetted tőlem Tykit. Én miért ne vehetném el tőled a drága kicsi férjedet?
- Elég! Veled megyek!
- Tessék?! Nem értettem mit mondtál! - gúnyolódott Road.
- Veled megyek Road, csak hagyd abba!
A forró gyertya szinte kitépve a húsomat szabadult ki a lábamból. A sebemből ömlött a vér, és még mindig égett mint a fene.
Road leszállt a magasból egyenesen Will elé. Elkapta hosszú fekete haját, majd lehúzta magához. Egy vérrel teli fecskendőt vett elő.
- Emlékszel erre mi? - kérdezte majd belevágta Willbe.
A lány fájdalmasan felüvöltött, majd mikor a fecskendő tartalma már teljesen eltűnt benne, üres tekintettel a földre rogyott. Mélyeket lélegzett, és látszott rajta, hogy szédül is. Görcsösen szorította a mellkasát is.
- Na hát akkor, viszlát Allen! - integetett, majd ajtót nyitott.
Elkapta Will karját, majd lábra állítva áttuszkolta az ajtón. Ekkor jelent meg Kanda. Úgy néz ki, hogy kigörcsölt a lába. Amikor ezt meglátta, amilyen gyorsan csak tudott, az ajtó felé vette az irányt.
- Kanda várj! - kiáltott mögötte Lavi, és ő is futásnak eredt.
Kanda még sikeresen át tudott menni, de utána az ajtó eltűnt.
- A francba! - hallottam Lavi szitkozódását - Ha ez a hülye Kanda elengedett volna! A franc essen belé!
Odarohant hozzám, és megvizsgálta a sebeimet.
- Allen, jól vagy?
Még válaszolni sincs erőm. Szédülni kezdtem, majd elsötétült minden, és képszakadás.