6.fejezet
Hirtelen halál (Kanda & Lavi)

(Kanda)
Ahogy átléptem az ajtón, hideg csapott meg. Esik a hó. Pár méterrel előttem megláttam Willt. A hóban feküdt, körülötte minden vörösen izzott. Vér!
- Will! - szaladtam felé.
Lerogytam mellé a hóba. Az ájulás határán volt már. Ki volt fehéredve, és fázott is. Sosem gondolkodtam el azon, hogy milyen és egyáltalán mi értelme van, ha valaki más miatt áldozom fel magam. Az emberek mind egyformák. Próbálnak erősen kapaszkodni az életbe, és nem eldobni maguktól. Én is ilyen vagyok. Soha senki miatt nem áldoztam fel magam, kivéve Willért. Ő volt az első, és egyben utolsó személy, akiért megtettem. Ő volt az, aki megváltoztatta az életem. Most így elnézve őt, sokkal jobb lenne, ha nekem kéne elszenvednem ezt, és nem neki.
- Will! - tettem rá a kezem az arcára, hogy életet leheljek belé.
- Kanda! - mondta alig érthető hangon - Menekülj!
- Nem hagylak itt. - mondtam neki.
Erős fájdalmai voltak. Sok vért vesztett. Nem hagyhatom csak így magára.
- Pár perc... és vagy meghalok... vagy teljesvérű... Noévá válok... és akkor... bántani foglak... Nem akarom... hogy bajod essen... Menekülj...
Tudtam, hogy igazat mond, tudtam, hogy az lenne a helyes, ha itt hagynám, hiszen már nem tudok rajta segíteni. Mégis minden porcikám üvöltött ellene.
- Kanda-? - hallottam a fülemben lévő adón keresztül az idióta hangját.
Recsegett, de próbáltam elcsípni belőle pár mondatot.
- Kanda- hallasz-?
- Lavi?! - tettem a fülemre a kezem.
- Yuu-chan-! - üvöltötte - Merre vagy-?
- Nem tudom. - néztem körül.
Még letolni sem volt kedvem a 'Yuu-chanozás' miatt.
- Mindenhol csak hó van!
- Látsz a közelben valamit amivel be tudnád határolni hogy hol vagy-?
- Ha azt mondom mindenhol hó van, akkor azt értsd is úgy, félkegyelmű! - üvöltöttem - Sehol semmi! Hó! Vetted? HÁ Ó! HÓ!
- Jól van értem ne kiabálj-!
- Vagy várj! - álltam fel - Mintha... mintha a közelben lenne egy épület.
- És akkor én vagyok a félkegyelmű - dünnyögte - Mindenesetre nem megyünk sokra vele-.
- Kanda. - nyújtotta felém a kezét Will.
- Itt vagyok. - guggoltam vissza.
- 70, 40. - mondta - Volt itt... egy... központja a Noéknak... az az épület... amit láttál...
- Nyugodj meg, ne beszélj!
De szegénykém nem is tudott többet. Elájult.
- Lavi. - tettem újra a fülemhez a kezem - Volt itt a Noéknak egy székhelyük. Úgy néz ki, hogy nem messze vagyunk tőle. Will mondott két számot. 70, és 40. Mond ez neked valamit?
Néma csönd, semmi válasz.
- Lavi...?!
- Megvan! - üvöltött hirtelen fel - Szélesség, és hosszúság. Ezek koordináták. A 70. szélességi kör az valahol a jeges mezők határán van. Biztos, hogy az északi félgömbön vagytok valahol, mivel hogy az Antarktiszon megfagynátok, szóval-...
- Ne nagy okoskodj itt nekem! - üvöltöttem - Inkább derítsd ki, hogy hol a francban vagyunk!
- Azon vagyok-.
- Ajánlom is! - morogtam.
- Road ott van-?
- Nem láttam még.
- Rendben. Próbáld ellátni Will sérüléseit, és melegen tartani. Én próbálom beazonosítani az adód jelét a Tudományos mókusokkal, és kezdünk valamit a koordinátákkal is, rendben-?
- Rendben.
- Majd jelentkezem-.
Megfogtam Willt, majd felemeltem a hóból. Meg kell néznem azt az épületet. Alig, hogy pár lépést megtettem, a vállamba állt valami nagyon forró. A lökéstől előre estem Willel együtt a hóban. Első dolgom az volt, hogy kiszedjem azt a dolgot. Egy hegyes végű gyertya volt. Ahogy hátrafordultam, Roadot pillantottam meg.
- Na na! - vigyorgott - Ne vidd el, hisz már csak pár perc az átalakulás.
Felálltam, és előhúztam a kardom. Aktiváltam Mugent, majd megvetéssel, és dühvel Roadra néztem.
- Wáó! - lelkendezett - Ennyi dühvel gyönyörű szépek a szemeid. - nevetett.
- Akkor legyen ez az utolsó, amit látsz.


(Lavi)
- Komui. - szóltam az adón keresztül.
- Itt vagyok. - válaszolt.
- Elmúlt a veszély a Renden belül. Küldjetek valakit, hogy lássa el Allen sérüléseit. Ezen kívül, kéne még pár ember a Tudományos Részlegről, aki beméri Kanda adójának jelét. Meg van még egy koordinátánk. Azzal is kezdeni kéne valamit.
- Rendben. - szólt - Azonnal ott vagyunk.
Amíg ők erre felé tartanak, én próbáltam felmérni Allen sérülését. A seb a lábán a legdurvább. De szerencsére, ahogy ideértem, elszorítottam, így a vérzés is abbamarad. Pár perc és meg is érkeztek. Pár orvos, Komui, Reever, és Johnhy. Allen még mindig eszméletlen volt, remélem nem esik komolyabb baja.
- Mond azokat a koordinátákat! - guggolt le mellém Reever és kiterített a földre egy térképet.
- 70, és 40 volt a két szám. De biztos vagyok, hogy a 70 az északi szélesség.
Végigfuttattam az ujjam a térképen, a nyugati hosszúságon. Reever a keletit nézte.
- Itt tenger van. Az nem lehet. - szólt.
- Itt viszont Grönland. Ez stimmel is. Kanda azt mondta, hogy esik a hó. Itt kell, hogy legyenek. Mérjétek be Kanda adójának jelét, hogy pontosabb helyszínt kapjunk!


(Kanda)
Roadnak is most kell itt lábatlankodnia. A gyertyáival támadt először, de azokat két, három, négyfelé szeltem, amitől egyből leesett a földre mind. Egy kettőt azonban nem bírtam kikerülni, de azok is csak karcoltak. Szerencsére Willt nem bántotta, hiszen elmondása szerint, még szüksége van rá. Mikor elfogytak a gyertyái, gondoltam, bekeményítek.
- Második Illúzió. Vedd az élet erőm, és adj nekem hatalmat! Tabu, harmadik illúzió!
Az erőm megnövekedett, majd szét feszített. Elrugaszkodtam a földtől, és Road felé siettem, de ekkor egy hármas szintű elé ugrott, és megvédte őt. Visszahuppantam a földre, de még gondolkozni sem volt időm, a hármas szintű fület süketítő nevetéssel már támadott is. Lendítette a kezét, hogy majd jól megüt, de én újra elugrottam előle, és a kardom a vállába döftem. Az Akuma felüvöltött, és még mielőtt reagálhattam volna, úgy gyomron rúgott, hogy azt hittem ott pusztulok meg. Végigterültem a hóba, és a hidegtől szinte éreztem, hogy mindenem zsibbad. Az Akuma leérkezett, egyenesen a mellkasomra ugrott rá, belepasszírozva a földbe. Majd nagy erővel elrugaszkodott, és hátrébb ugrott. Levegő után kapkodva fordultam az oldalamra. Köhögtem, iszonyúan fájt a mellkasom. Az Akuma elröhögte magát ezen - mint azt elég sokszor tette - és újra megindult felém, szépen lassan. Leguggolt, és az ujjával bökdösött.
- Na mi van? - gúnyolódott - Ennyit bírtál? Akkor viszont most már meg kell hogy--
De a torkán akadt a szó. Közelebb jött hozzám, és ezt rosszul tette. Csak erre vártam. A kardom mélyen a mellkasába fúródott be, és még meg is csavartam egy párszor a sebben, hogy biztosan kárt okozzak benne. Az Akuma még felkiáltott egyszer, amikor látta mi történt, aztán porrá lett... megsemmisült.
- Most már jó lenne, ha nem másokat küldenél, hanem megküzdenél velem rendesen!
- Rend~ben~ - vigyorgott, majd lehuppant az esernyőjéről.
Odaugrándozott Willhez, én meg reflexszerűen már mentem is volna oda, de Road felemelte a kezét, és a fejét ingatta, hogy maradjak.
- Mi a frászt akarsz?!
- Nyugi~ Te sem akarod, hogy meghaljon, igaz? Így viszont meg fog fagyni! Ha meg akarsz halni, csak gyere utánam! - azzal felemelte Willt, felpattant a kis esernyőre, majd az épület felé vette az irányt.


(Lavi)
Megvoltak a koordináták, Kanda jelét is bemértük, így pontosabb helyszínt tudtunk kapni. Már csak Allen segítsége kellett. Ott ültem mellette, amíg fel nem ébredt.
- Allen. - mondtam - Sajnálom, hogy most kérlek erre, de most segítened kellene.
- Hova nyissam a kaput? - kérdezte egyből.
Tudta, hogy Will és Kanda bajban van, és bármilyen módon is, segíteni akart.
- Ha koordinátát mondok, akkor úgy tudsz kaput nyitni? - kérdeztem.
- Nem tudom. Megpróbálom.
- Északi szélesség 70°, és nyugati hosszúság 40°. Grönland.
Allen becsukta a szemeit, és koncentrált. Aztán hirtelen a bárka bejárata tornyosult előttem.
- Megpróbálom fenntartani addig, amíg vissza nem értek. - nyögte.
- Nem kérnélek máskor ilyenre, de ez most jó lenne. Köszönöm Allen. - álltam végül fel, majd Reeverék felé fordultam - Vigyázzatok rá! És ha túlerőlteti magát, csukja be a kaput!
Azzal beléptem a bárkába. Ahogy kiléptem, egyből a havas, hideg szél csapott meg. Mindenhol hó volt, minden csupa fehér, ameddig a szem ellát. Elővettem a kis térképet, amit még Reever adott, hogy el tudjak találni oda, ahol Kanda jelzését fogták. De mielőtt még eligazodtam volna, hatalmas csattanást hallottam. Elindultam a hang irányába, és megpillantottam az említett épület tetejét a domb másik oldalán. Ahogy csak tudtam, rohantam oda. Ekkor vettem észre, hogy Kanda tápászkodik éppen fel a hóból. Körülötte minden csupa üvegszilánk, előtte egy kitörött ablak. Szóval ez volt az amit hallottam...
- Kanda! - rohantam oda hozzá.
- Mi tartott ennyi ideig, félkegyelmű? - gúnyolódott.
- Itt van Road? - kaptam elő az Innocencem.
- Igen. Az épületben.
- És Will merre van?
- Az épületben.
- Micsoda? - sikítottam szint fel, majd elkaptam Kanda karját, és futni kezdtem be az épületbe, ahogy csak tudtam.
Ahogy benyitottam, egy hatalmas nagy, mégis üresen álló tér tárult elénk. Onnan vezetett fel egy lépcső a felső szintre, ahol egy erkély szerűségen lehetett bejutni a többi helyiségbe. Ezt az erkélyt hatalmas oszlopok tartották.
- Még egy Ördögűző! - kiáltott fel Road mikor megpillantott minket - Jó muri lesz.
Will egy oszlop mellett feküdt, teljesen eszméletlen volt. Egy pillanatra kalandoztam el, de Kanda már is elrohant mellettem, és Road felé vette az irányt. Ahogy lesújtott rá kardjával, Road az esernyőjével védekezett, majd el el ugrált előle. Nem támadott! Ezt viszont furcsálltam. Ahogy Road hátrált, hirtelen falnak ütközött. De nem is próbált meg menekülni onnan. Kanda a kiscsaj nyakához szegezte a kardját, majd megvetően ránézett. Ekkor állt össze a kép.
- Kanda vigyázz! Ne nézz a szeméébe! - kiáltottam, de már késő volt.
Megdermedt, majd erőtlenül csuklott össze. Road kegyetlenül felnevetett, majd az esernyőjét Kanda nyakához rakta, készen rá, hogy átdöfje vele a torkát. Ekkor léptem viszont közbe én. A kalapácsom megnőtt, és Road kénytelen volt elugrani onnan.
- Úgy látszik téged nem lehet becsapni Ifjú Bookman. Ki bírod állni, hogy nem nézel a szemembe?
- Mi az hogy! - vigyorogtam.
- Csak vigyázz. Mert akkor másik dimenzióba kerül az elméd. Csak úgy mint a hosszúhajúé.
De nem is hagyta, hogy reagáljak erre, már is ugrott, hogy végezhessen Kandával. Hiszen ő most kiszolgáltatott. Rohanni kezdtem Kanda felé, és pár másodperccel igaz, de előbb odaértem mint Road. Az Innocencemmel ütöttem, és ahogy eltaláltam Roadot, elveszítette az egyensúlyát, és elesett. Lendítettem a kezem, hogy most pontot teszek ennek a végére, de Road elgurult, majd valahogy útközben fel is állt. Elvétettem. Kanda, és Will ki van ütve... én meg nem tudom, hogy védem meg most őket egymagam.


(Kanda)
Kezdtem magamhoz térni. A talaj alattam ringatózott. Ahogy feleszméltem, jöttem rá, hogy ez nem is talaj, hanem víz! Azaz... elsőre azt hittem, de ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy... vér! Persze ilyenkor az emberek nagy része sikítófrászt kapna, de mindenki itt rontja el. Lenyugodtam, és elkezdtem úszni benne előre, mivel hogy a lábam az nem ért le. Ekkor gondoltam át, mi is történt. Roadal harcoltam... épp jól torkon szúrni akartam... amikor valami lila anyag terjedt szét a háta mögött... és képszakadás...
- Az a szuka! - dühöngtem egy száll magamban.
Ekkor észrevettem magam előtt egy fekete fát. Arrafelé úsztam, ki tudja, hogy mikor pihenhetek meg újra. Amikor elértem, belekapaszkodtam, és felmásztam rá. Leültem az egyik ágra, hogy ki tudjam fújni magam, és körbe is néztem. Sehol semmit nem láttam. Mindenhol csak a sötétség. A Hold tükröződött vissza a vértengerben, de ahogy felnéztem az égre, sehol nem volt.
- Ez lenne Road dimenziója, huh?
Ahogy azon merengtem, hogy is juthatnék ki, egy kis ajtót vettem észre a fán! Odamásztam ahhoz az ajtóhoz, megfogtam a kilincsét, majd kinyitottam. Denevérek repültek ki belőle ezerszámra. A kezeimet a szemem elé kaptam, hogy ne sértsenek meg nagyon, de így is volt egy két olyan példány, ami a ruhámba, a hajamba akadt bele, és csak úgy tudott kiszabadulni, ha rángatta magát. Ahogy minden denevér eltűnt, benéztem a lyukba. Egy lépcső vezetett lefelé. Végül is, nem ülhetek itt tétlenül, így hát elindultam lefelé. Kicsi volt a tér, csak négykézláb tudtam haladni. De pár perc múlva a végére is értem, ahol újabb ajtó volt. Azt is kinyitottam, és egy fekete-fehér négyzet díszítésű szobába csöppentem. De végre itt kényelmesen elfértem.
- Basszus, úgy érzem magam, mint Alice csodaországban. - nyögtem, majd nagyot sóhajtottam.
Szemközt egy ajtó volt, gondoltam, ha már idáig eljöttem, akkor bemegyek. És ekkor is tűnt fel, hogy igaz, vértengerben úsztam, még sem vagyok sehol véres. De még akár nedves se.
- Egyre jobban frusztrál ez a hely.
Beléptem az ajtón, még egy szoba tárult elém. De az sötét volt. Azonban ebben két ajtó volt. Egy 'Willhelmina' és egy 'Kanda Yuu' feliratú.
- Ez most valami vicc?
A saját nevem alatti ajtón kéne bemennem, hiszen lehet, hogy ezzel jelzi, oda kellene mennem. De mi van, ha épp ott a csapda, és Will ajtaját kellene választanom?! Ekkor sikítást hallottam. Willét. Nem is kellett tovább hezitálnom, melyik ajtón menjek be. Az ő nevével elátottba. Benyitottam, és hirtelen a vér is megfagyott bennem. Will a földön feküdt, és mellette egy csuklyás ember állt, kezében kardal. Az oldalamhoz kaptam, de nem volt nálam Mugen. Eddig fel sem tűnt. A csuklyás alak felém közeledett, de ekkor simán gyomron rúgtam, amitől leborult a földre, és elejtette a kardját. Gyorsan felkaptam, de valahogy úgy éreztem, hogy ez túl könnyű volt. Nem hiába. A csuklyás alak felállt, majd letolta fejéről a takaró csuklyát. A levegő belém szorult, nem bírtam elhinni, amikor megláttam ki van alatta.
- Ez... én lennék?
- Te bizony. - vigyorogtam saját magamra.
Összezavart ez az egész.
- Tudod. - szólalt meg hasonmásom - Mindig is gyenge voltál, mikor a húgodról volt szó. Csak hátráltatott.
- Fogd be!
- A másik ajtót kellett volna választanod. De te nem... Túlságosan is nagy foltot hagyott a lelkiismereteden az, hogy nem törődtél vele gyerek korotokban.
- FOGD MÁR BE!! - kiáltottam, de nem hagyta abba.
- Ez a kis fruska, nem képes magát megvédeni. Hadd haljon meg! Akkor esetleg nem kevered magad bajba!
- Érte élek! - kezdtem neki, magam sem tudom miért - Mikor meghalt... már semmire nem voltam képes... Szükségem van rá! Legalább a tudatra, hogy jól van, és él!
Ezen csak kuncogott. Majd kinyújtotta a kezét, és a semmiből egy újabb kard jelent meg.
- Akkor. Öld meg saját magad, ha meg akarod őt védeni. - mondta, és le akart sújtani Willre.
Tudtam, hogy ez csak egy illúzió. Hogy igazából nem ez történik, de a testem magától mozgott, és leszúrtam a hasonmásom... saját magam...
- Milyen kis naiv vagy! - súgta a fülembe, de már nem a saját hangomon.
Ahogy lenéztem átdöfött áldozatomra, vettem észre, hogy igazából Willen ment keresztül a kard.
- Miért? - kérdezte - Hisz én szerettelek. Azt akartam, hogy mindig velem maradj. Miért ölsz meg? Kanda, miért?
A kezem remegett a kardon. Éreztem, ahogy elönt a kétségbeesés. Tudtam, hogy ez csak egy illúzió, de az, hogy a saját húgomat ledöftem - életem egyetlen értelmét - összerogyasztotta önuralmamat.
Nagy szerencsémre azonban nem tartott sokáig. Egy villanás volt az egész, és visszacsöppentem a fagyos kis házba - ami régebben a Noék központja volt - ahol Lavi harcolt éppen Roadal, Will pedig még mindig eszméletlenül feküdt az oszlopnál. Éreztem kezemben Mugent, így erősen megszorítottam, és felpattantam.
- Kandaaa! - kiáltotta Lavi.
Bajban volt. Most már bele kell kapaszkodnom a valóságba, és segíteni azon az idiótán.


(Lavi)
Road elugrott a csapásom elől, de még mielőtt gondolkodási időt hagyhattam volna neki, a kalapácsom újra megnőtt, és Road felé süvített. A Noé későn vette észre, és az eltalálta, a falhoz csapta, majd átmenve a bőrén, a húsán, és a falhoz is szegezte. Road hevesen ellenkezett, próbálta a sebéből kitolni az Innocencem. Tartottam, amíg próbáltam kiötleni, mi is legyen. Ekkor pattant fel Kanda. Úgy néz ki Road véletlenül elengedte kis világából.
- Kanda! - kiáltottam, mert alig bírtam már megtartani a kiscsajt.
Kanda csak fordult egyet, majd eldobta a kardját. A kard pörögve indult meg Road felé, akinek a száját sikoly hagyta el. Aztán hirtelen elnémult. A kard egyenesen a fejébe állt bele, rögtön meghalt. Kihúztam sebéből az Innocencemet, majd újra normális méretére zsugorítottam. Road teste tompán puffant a csempézett talajon. Kanda odasétált hozzá, és kihúzta a kardját a Noéból. Letörölte róla a vért pulcsijának ujjával, majd elrakta vissza a tokjába.
- Végre. - sóhajtottam.
- Amúgy... Hogy kerültél ide?
- Allen nyitott kaput nekem. Sietni kell vissza. Ki tudja, hogy meddig bírja még.
Ekkor Will semmi szó nélkül, felült a földön, majd fel is állt. Kandával aggódva néztünk rá. Szemei üresek voltak, egy szót sem szólt, csak bámult ránk vissza.
- Csak azt ne... - csuklott el Kanda hangja, majd a szájához kapta a kezét.
- Mi-Mi van? - kapkodtam a tekintetemet Willtől Kandáig.
Aztán Will előkapta a pisztolyát, majd felénk célzott, és lőtt is! Kanda elém ugrott, majd a pillanat egy töredéke alatt előrántotta katanáját, és rendesen kettészelte a golyót.
- W-Will? Mi történt? - kérdeztem.
Egyáltalán nem értettem a helyzetet. Miért lőtt ránk? Mi történt?
- Elterelem a figyelmét. Te valahogy próbáld őt leütni!
- M-Mit csinálni?
De ekkor már ott sem volt. Előrerohant, Will pedig rá figyelve lőtte a golyókat a fegyverből. Nem hagyhattam, hogy lelője Kandát, de még sem akartam Willt bántani. Végül megnövesztettem a kalapácsom, és lendítettem rajta. El is találtam Willt, aki hatalmasakat bukdácsolva terült el a földön, majd nekiütközött a falnak is. Összeszorult a gyomrom, mikor láttam mit csináltam. Kanda rohanni kezdett felé, majd a nem messze heverő fegyvereket szedte föl a földről. Will újra feltápászkodott, majd szaltókat nyomva, eltávolodott bátyjától. Mereven nézett ránk, tekintete dühös volt, és... és ölésre szomjas.
- Kanda! Mi a franc történt?! - kiáltottam el magam.
- Willből... teljes vérű Noé lett... - nyögte ki végül.
- Micsoda?
- Hallottad. Road azért vitte el, hogy azzá tegye. Sikerült neki.
- És most mit tegyünk?!
- Honnan a francból tudjam? - csattant fel, majd hangja ellágyult, és lehajtott fejjel folytatta - Ő már nem tudja kik vagyunk... elködösítette az agyát az ölés iránti vágy... És ezt már sehogy sem bírjuk visszacsinálni.
- Csak lehet valamit tenni! Kanda!
Ki fognak engem végezni! Mi lesz így Willel és Davidel? Ezek a gondolatok futottak át az agyamon. Nem bírtam tovább tartani magam. Könnyeim megeredtek, elhomályosították látásomat. De így is tisztán ki tudtam venni, hogy Kanda arcra kétségbeesés rajzolódik. Ekkor Will a semmiből termett Kanda előtt, és úgy arcon vágta, hogy a földre esett, és még csúszott is pár métert. Ekkor rám nézett, és lassan elindult felém. Ha így is úgy is meghalok, legalább akkor ne a Varjúk által legyen az. Megálltam, kezem leeresztettem, és vártam, hogy ideérjen. Elém állt, a tekintetemet fürkészte.
- Will. - öleltem hirtelen magamhoz - Térj magadhoz!
Nagy meglepetésére ő is átölelt, szorosan magához húzott.
- Most pedig... halj meg! - súgta a fülembe, de ez annyira nem ő volt.
Aztán éreztem, ahogy egy hideg penge fúródik a hátamba, majd a mellkasomon bukik ki. Egy pillanatig bennem hagyta, majd kirántotta a hosszú hullámos pengéjű kis kést a hátamból, és ellökött magától. Végigterültem a földön, és már mozdulni sem bírtam. A vérem kibuggyant a sebemből. Próbáltam elszorítani, de már nem volt erőm hozzá.


(Kanda)
Már csak arra eszméltem fel, hogy Will Lavi hátából rántja ki kését, majd a vörös összeesik. Próbáltam feltápászkodni a földről, de sajgott minden csontom, és Mugen is elég messze volt tőlem. Will ugyanolyan gyors mozdulatot használva előttem termett, és leguggolt hozzám. A mellkasa fel volt sértve, patakokban folyt belőle a vér. Gondolom hosszú volt a kés, és amikor Lavit leszúrta, saját magába is beleszúrta. De úgy látszott, hogy nem nagyon érdekelte a dolog. Nem foglalkozott a sebbel. Felemelte a kést a feje fölé, majd épp lesújtani készült rám, mikor hirtelen Allen ugrott elő a semmiből, és elsodorta őt. Lenyomta Will kezeit is, meg a lábait is.
- Mi ütött beléd, hogy csak így fekszel? - kiáltott rám.
Hosszú fehér köpenyében volt, álarca hátul lengett a hátánál, és a testét fehér szalagok fonták körül. Tehát az Innocencével mozgatja magát. De ahogy felálltam, és épp visszaszóltam volna neki, Will megint eltűnt, és Allen háta mögött jelent meg. Kését megint lendítette, de a tökmagnak sikerült tovább gurulnia.
- Teleportál! - jöttem végül rá.
Ez nagyon nem jó. Így bárhol meg tud jelenni. Nem bírjuk majd lefogni se. Allen kezében a kardja, majd Will felé futott, és próbálta leszúrni vele. Talán az még segíthet. Én... most először... földbe gyökerezett lábbal álltam, és néztem.
- Lavi! - jutott hirtelen eszembe, majd odasiettem megnézni mi van azzal a hülyével.
Felemeltem a fejét, és lehúztam a nyakáról a narancssárga sálat.
- Ez a sál már másodszorra játssza ezt a szerepet. - vigyorodott el, majd köhögni kezdett.
- Ne beszélj! - szóltam rá.
- Figyelj Kanda!
- Mondtam, h ne beszélj!
Ekkor durcásan nézett rám, majd belekapaszkodott a lelógó hajamba, és meghúzta.
- Te kis... - hámoztam ki a kezéből a hajam, de nem volt nehéz, alig volt már ereje - Mond!
- A szobámban, az ágy melletti kis szekrény jobb felső fiókjában van egy levél, azt tedd majd el. És... szeretném... ha vigyáznál Davidre...
- Mi? Te hülye vagy! - csattantam fel - Majd te vigyázol rá! Willel együtt! - majd rátettem a sálat a sebre, és próbáltam elszorítani.
De aztán megláttam a csempék között lassan haladó vért, és rájöttem, ha elől sikerül is, hátul még ugyanúgy vérezni fog. Körülnéztem, hogy mit tudnék csinálni. Allen még mindig harcolt. Nem bírta elérni Willt a kardjával, mert ő vagy elugrott előle, vagy elteleportált. Ruhája már tiszta vér lett, a mellkasán lévő sebtől. Aggódtam, hogy ő is túl sok vért veszít majd. És ekkor megláttam egy hegyes gyertyát, ami még égett. Odarohantam a gyertyához, Will még egy pillanatra rám is nézett, de úgymond "több baja volt annál, mintsem velem foglalkozzon". Tudom, szemét dolog tőlem, hogy nem segítek Allennek, de én nem bírnám bántani őt, és a végén úgy járnék, mint Lavi. Allen viszont még így is józanul gondolkozik. Leguggoltam Lavi mellé, és előhúztam a kardom, majd melegíteni kezdtem a gyertyával.
- Ez fájni fog! - szóltam neki, majd a forró pengét a sebre nyomtam.
- A picsába! - üvöltötte, de összeszorított foggal próbálta tűrni a dolgot.
Ahogy végeztem a mellkasán lévő sebbel, az oldalára fordítottam. Csupa vér volt alatta minden.
- Oh jaj. - futott ki véletlenül a számon.
- Nem túl biztató. - nyögte.
- Nem olyan borzalmas, mint ahogy hangzott. - szóltam, és már tettem is rá a sebre a kardomat.
Így hát mindkét oldalról elállt a vérzés. Ekkor Will nem messze teleportált tőlünk. Erősen zihált, a mellkasát fogta. Pont amitől féltem. Allen futott felé, de mielőtt odaért volna hozzá, megállítottam.
- Kanda! - dünnyögött, de én nem engedtem.
Will lerogyott a földre, kapkodta a levegőt rendesen. Majd felnézett ránk. Szemébe visszatért az élet.
- M-Mi a fene történt? - dadogta, mikor körbenézett.
Aztán meglátta Lavit, és könnybe szökött a szeme. Feltápászkodott, majd elindult felénk. Odarohantam hozzá, és átkaroltam, segítve neki a lépésekben. Mikor visszaértünk, leült Lavi mellé, nem tudta, hogy mi történt, de arcán láttam, hogy sejtette.
- Én tettem igaz? - adott a gondolatnak hangot.
- Ne foglalkozz ezzel. - szólt Lavi, majd a kezét nyújtotta.
Will zokogva a vállára hajtotta a fejét, Lavi meg átölelte őt.
- Nem akarlak elveszíteni! Hallod?! - kiáltotta.
- Ne aggódj! Nem lesz semmi baj.
Will felemelte a fejét, majd aggódóan Lavira nézett. Lavi átkarolta a nyakát, majd odahúzta, és megcsókolta. Más helyzetben hisztiznék ezért, de ez most nem a legjobb idő rá.
- Szeretlek! - mondta Lavi miután ajkaik elváltak, majd keze elernyedt, és mint egy krumplis zsák, a földre hullott.
- Nee! - kiáltott fel Will, majd szorosan magához ölelte.
- Will! - fogtam meg a vállát - Will!
Meg szerettem volna vigasztalni Willt. Nem akartam, hogy ilyen szomorú legyen. Végül elengedte Lavit, és zokogva átölelt. Szorosan tartottam, nyugodjon le. Aztán fuldokolva a mellkasához kapott.
- Mi az? Mi az? - hadartam.
- A Noé vér... felülkerekedik rajtam... - mondta, én meg rendesen elsápadtam.
- A kést! - szóltam rá Allenre, és a kis hullámos pengéjű késre böktem.
Allen felpattant, és már hozta is oda.
- Mit akarsz az--
De a kérdése fébe maradt, mikor látta, hogy Will combjába vágom a kést. A húgom - hm sose szólítottam még így - felkiáltott, és erősen kapaszkodott belém.
- Még is mi a jó francot csinálsz? - csattant fel Allen.
- Will megszúrta magát a késsel, és így a sebből kifolyt a Noé vér, amit Road fecskendezett belé. Úgy látszik, még nem keveredett el rendesen. Azért tért magához. Ki kell szedni belőle a vért!
- Így sok vért fog veszíteni!
- Majd... valahogy pótoljuk... - mondtam, de még én sem láttam értelmét - Nem akarom, hogy megint meg kelljen küzdeni vele.
Willt néztem, lassan lenyugodott, talán túlságosan is.
- Szédülök! - mondta, amire kiszedtem a hajamból a madzagomat, és elszorítottam a sebet.
És hogy még fokozódjon nagy szerencsék, az épület hirtelen össze akart rogyni. Hullott a vakolat a falról, és egyre nagyobb téglák estek alá.
- Gyorsan nyitok kaput. - szólt Allen.
Én felálltam, és felsegítettem Willt. Egyszerűen azt mondta, tud járni, és nem engedte, hogy ölbe vegyem. Pár másodperc múlva nyílt is a kapu. Allen felemelte a földről Lavit, majd egy halvány mosoly húzódott a száján.
- Még él. Alig igaz, de él.
Will szeméből is megkönnyebbülés, öröm sugárzott. Nem sokáig. A tető megadta magát, és leszakadt. A cserepek, vastag fagerendák zuhantak - egyenesen felénk. Már csak azt éreztem, hogy Will meglök, aztán a Rend padlójára puffanok le. Törmelékek estek át a kapun még, majd be is zárult. Will, Allen, és Lavi... nem ért át.


- Szóval maga a nagyterembe igyekezett, és amikor látta, hogy húgát - Willhelmina Walkert - épp egy Noé viszi el, a megmentésére sietett. - nézett rám sátáni szemeivel Leverrier.
- Igen. - bólintottam.
- Utána megküzdött a Noéval, és a harc közben megjelent az ifjú Bookman, mivel hogy Allen Walker a bárka kapuját nyitotta neki.
- Úgy van. - helyeseltem megint.
- A Noét elintézték. A csata közben viszont az ifjú Bookman életét vesztette. Ezután jelent meg Allen Walker, hogy segítsen maguknak kijutni, így van?
- Így.
- Mi történt ezután pontosan?
- Az épület összedőlt. Engem még át tudtak lökni, de ők már nem menekültek meg.
- Tehát meghaltak?
- Minden bizonnyal. Walkernek is, és Willhelminának is súlyos sérülései voltak. Nem élhették túl.
- Mikor megérkezett a terembe, csak egyedül volt? Hol voltak akkor a Tudományos Részlegről küldött emberek?
- Engedelmével. - állt fel Komui - Mielőtt Walker útnak indult volna, visszaküldte őket az óvóhelyre, hogy ne essen bajuk, ha esetleg újabb támadás érné a Rendet.
- Walker még sokat számított volna nekünk. - szólt Leverrier - Így elveszítettük a bárka felett az irányítást. És persze sajnálatos, ami Willhelminával, és az Ifjú Bookmannal történt, de ők úgy is kivégző osztag elé kerültek volna. Megkönnyebbítették a dolgunkat.
- Hogy micsoda? - pattantam fel dühömben a székről.
- Nyugalom Kanda! - fogta meg Bookman a karom, majd visszanoszogatott a székre, aztán a vallatók bizottsághoz fordult - Beszéljük meg, hogy mi legyen a kis Daviddel!
- Mit javasol, mit tegyünk vele? - nézett Linkre Leverrier.
- Nem jelent veszélyt a Rendre nézve, mivel hogy Noé vér jelét nem találtuk benne. - állapította meg Link.
- Jó Bookmant tudnék belőle faragni. - szólt az öreg.
- Na, na, álljunk meg egy pillanatra! - vágtam közbe - Itt az unokaöcsémről van szó!
- És még is mit kezdene vele? - nevetett Leverrier - Bookman, magára bízzuk a kicsit.
- Nem! - álltam fel újra - Will és Lavi is azt akarta, hogy David a Rend befolyásától messze nőjön fel.
- Majd esetleg, ha bizonyítékot szolgál, újra beszélhetünk! - szólt Leverrier, majd intett két Varjúnak, hogy vigyenek el.
- Van bizonyítékom! - kaptam ki a zsebemből Lavi levelét, amit a szekrényében találtam.
- Micsoda? - sápadt el Bookman, majd kikapta a levelet a kezemből.
Ekkor ért oda a két Varjú, és elém tornyosultak.
- Lavi nem akarta, hogy Bookman legyen Davidből! Se azt, hogy Ördögűző, Finder, vagy esetleg Varjú! Will is az ő véleményén volt. Él pár rokonunk Japánban, hozzájuk el tudnám juttatni a kicsit.
- Kérem a levelet! - szólt Leverrier, és fenyegetően Bookmanra mutatott.
Bookman odament, és átadta a levelet.
- Legyen. - sóhajtott Bookman - Tiszteletben tartom Lavi kérését - Kanda! Vigyázz rá!
Azzal sarkon fordult, és kiment a teremből. Végül Leverrier is beleegyezett a dologba, és így kaptam pár napot szabadon, amikor is elvihetem Davidet. Összepakoltam minden cuccot, és még indulás előtt mindenki elbúcsúzott tőle. Vonatra szálltunk, és végül egy eldugott mezőn lévő kis házikóhoz jutottunk ki.
- Na megérkeztünk! - sóhajtottam, és a karomban fekvő Davidre néztem - Hallod, kisember, tőled tiszta nyálas lettem! - állapítottam meg, amitől talán önkéntelenül is mosolyra húzódott a pici szája.
Gonosz akartam lenni, már csak azért is, így berontottam a házba. Lavi ott feküdt az ágyon, de mikor becsaptam az ajtót, feleszmélt, és idenézett.
- Yuu~chan~ - kelt fel, és már ugrott is volna a nyakamba, de én jól nyakon vágtam, lássa hol a helye - Örülök, hogy egyben látlak.
- Cöh. Te beszélsz, hisz majdnem otthagytad a fogad!
- Igen?! Nah és te? Ha Will nem lök el, már palacsinta lennél! Még szerencse, hogy Willben még volt annyi Noé erő, hogy elteleportáljon minket a leomló épület alól.
- Szerencse mih?!
- Kérem Davidet~~! - lelkendezett, de mikor végignéztem bekötött mellkasára, kezére, fejére, vette a lapot, hogy miért nem adom - Már jobban vagyok! - állapította meg.
- Igen? - ütögettem egy kicsit hátba, amitől elég erősen feljajdult.
- Te szemét! - nyögte.
Leraktam Davidet az ágyra, így biztos nem adom az unokaöcsémet ennek a szerencsétlennek a kezébe. Ekkor lépett ki a fürdőszobából Will. Hosszú, vizes haját törölgette éppen.
- Kandaaa! - ugrott a nyakamba, majd mikor meglátta Davidet, felé hajolt - Istenem... de rég láttalak, kicsim. - majd egy puszit nyomott a kicsi homlokára.
- Nem is akarom zavarni tovább ezt a családias légkört. Mentem!
Will ellépett az ágytól, majd megint a karjaiba zárt. Én is átöleltem őt, és próbáltam nem figyelni Lavi nagyon sunyi mosolyára. Aztán megragadtam Will csuklóját, és kihúztam magammal az ajtón.
- Nem akarok a vörös előtt nyálas lenni! - jöttem hirtelen zavarba, amit amúgy én sose szoktam csinálni - Amúgy, jobban vagy már?
- Persze. - bólintott - Bár igaz fél Noé maradtam, de legalább a teljes Noé váláshoz szükséges vér, kikerült belőlem. Most már jól vagyok. Köszönök neked mindent Kanda.
- Nah jó, elég legyen az érzelmességből!
- Biztos nem maradsz itt? - kérdezte Will.
- Nem maradhatok. Kanda Yuu a küldetéseknek él. Vigyázz magadra húgi, jó?
- De te is. - vigyorgott, és a vállamba ütött.
- Na spuri vissza! - biccentettem a fejemmel.
- Aztán tessék meglátogatni minket, kedves nagybácsi!
Vigyorogva hátrálni kezdett, majd visszament a házba.
- Ki élted nagybácsikai szerepedet? - szólt gúnyosan egy hang.
A ház oldalának volt támaszkodva, arcán gúnyos vigyor volt.
- Cöh! Tökmag! Menj, búcsúzz el te is, és induljunk!
- Allen vagyok! - szólt durcásan - Különben is, én már elbúcsúztam. Egész idáig a nyakukon lógtam. Szóval, felőlem mehetünk!
- Cöh. - vágtam oda neki, majd el is indultam.
Ő odarohant mellém, és még mindig sunyi vigyorogva rám nézett.
- Mit nézel?!
- Elgondolkodtam, hogy milyen is lesz, ha lesz egy kedves, szerény, nagyon elnéző lány, aki beléd szeret. Születik majd gyereketek...
- Mi van?
- Kanda tedd már el azt a kardot!
- Halj meg te szemét!
- Csak fáj az igazság, igaz?!
- Kussolsz!!!
Hosszú út áll még előttem, már előre látom.

.V.É.G.E.