2.fejezet
Nem félünk az idegentől...

Mit tehet ilyenkor egy férfi? Elújságolja legjobb haverjának, mi történt. Így hát nyakamba szedtem a lábam, és siettem Yugihoz, hogy elmondjam, láttam Mait. Idióta számokat dúdoltam, közben, mint egy hiperaktív kiskölyök, ugráltam, forogtam, meg minden. Pár ember meg is nézett, hogy ki ez az idióta. Volt, hogy néhány csaj összesúgott előttem, és mikor eljöttek mellettem, rájuk kacsintottam, mire vihogva, újra összesúgva mentek tovább. Mikor megérkeztem Yugihoz, becsöngettem, a hatalmas vigyort persze még mindig nem bírtam lemosni. Yugi nagyapja nyitott ajtót, és invitált be.
- A nappaliban van most, itt van egyik barátnője is.
- Barátnője? - húztam össze a szemöldököm, mire a nagypapi kacsintott egyet.
Bementem a nappaliban, és kit láttam meg? Na kit? A másik Yugit. Most gondolom felötlött a kérdés, honnan tudom, hogy ő az?! Nos, ennyi idő után már meg tudja különböztetni őket az ember. A tartásukból, még a pillantásuk is teljesen más. Na de mellette... ott ült Mai is. Nem értettem a helyzetet.
- Jounouchi. Örülök, hogy látlak - állt fel Atemu a kanapéról - Mai ma...
- Már találkoztunk. - vágtam a szavába.
- Tényleg? Mai, nem is mondtad.
Nem tudom miért, de hirtelen ideges lettem.
- Hát akkor Yugi - állt fel Mai - erről még beszélünk. Most megyek.
- Jobb lenne, ha ezt Jounouchi is tudná. - közölte Yugi - Nem?
- Én... - hebegte a lány - Hozzád jöttem. Jounouchit nem akarom újfent belekeverni.
- Hát jó. - sóhajtottam - Ha ennyire úgy érzed, hogy terhedre vagyok, elmegyek. - szóltam, majd sarkon fordultam - Bocs, Yugi.
Kirobogtam a házból. A jókedvem, mintha elillant volna egy pillanat alatt. Annyira szerettem volna újra látni, és most, hogy látom... ez történik. Nem bízik meg bennem. Előkotortam a zsebemből a cigimet, majd rágyújtottam.
- Remélem hamar sírba viszel. - sóhajtottam a füstölgő szálra nézve.
- Jounouchiiii! - kiáltott kilépve Mai a házból - Várj már gyagyás! - és futásnak eredt.
Végül is, ha már így futkos utánam...
- Teljesen félreérted a helyzetet.
- Oh, tényleg? - szívtam bele a cigimbe, mire Mai mérgesen pillantott felém.
Kikapta a cigit a kezemből, majd a földre dobta és rátaposott.
- Mégis mit csinálsz? - kiáltottam el magam.
- Mióta cigizel? Teljesen tönkreteszed a szervezeted ezzel a szarral!
- Mit érdekel az téged?! - mondtam, mire Mai értetlenül nézett rám, majd lehajtotta a fejét.
- Aggódom érted... - erre én is meglepődtem, de mire szólhattam volna, tovább is mondta - Pár hete, mikor Spanyolországban voltam, a nagy fejesek bulijára is elhívtak. Ott a már eléggé részeg emberek elkotyogtak egyet s mást. Köztük azt is, hogy van egy könyv, amivel össze akarják olvasztani a múltat és a jelent.
- Ez mit jelent? - kérdeztem.
- Még én sem tudom. - rázta meg a fejét - Megfújtam a könyvet, és egyenesen Yugihoz jöttem. Ez egy egyiptomi könyv, reméltem ő talán tud segíteni.
- Merész húzás nagyfejesektől lopni, nem gondolod?
Erre a kijelentésemre csak felhúzta a vállait, és széttárta a kezeit.
- Most mi mást csinálhattam volna?! Ne aggódj, tudok magamra vigyázni! Ilyen lúzerek nem kapnak el! - azzal a vállamba ütött.
- Áú! - nyögtem fel, mire gúnyosan elmosolyodott.
- Most már érted, hogy neked miért nem mondtam el? - kérdezte.
- Egyszerűen nem bízol bennem. Ezt vettem le belőle.
- Idióta! - kiáltotta - Csak féltelek! Előzőnek is... miattam kerültél bajba... nem akarom, hogy megint... bajod essen!
- Ne aggódj, tudok magamra vigyázni! - ismételtem el nemrég elhangzott mondatát, mire a kétségbeesés eltűnt az arcáról, és elmosolyodott.


- Tényleg itt van Mai? - faggatott másnap suliidőben Honda.
- Nah ezt meg honnan tudtad meg?!
Nekünk épp angol óránk lenne az A épületben - aminek a tetején drága tanárúr elkapott. De mivel nincs kedvünk órán unatkozni, így átköltözve a B épület tetejére lógtuk el.
- Honnan, honnan?! Yugi mondta el. Annyit mesélt, hogy voltatok nála, aztán hirtelen eltűntetek, és már nem is mentetek vissza. Szóval, mit csináltatok?
- Hát. - kaptam fel egy kavicsot a tetőről, majd messze eldobtam - Elsétáltunk a parkba, utána beültünk egy kávézóba, aztán a part szélén császkálva kísértem haza. Ennyi. - vontam vállat.
- És te csak annyit mondasz erre, hogy 'Ennyi'?? - kapta el a nyakam, és borzolta össze a hajam.
Ez a szokása az őrületbe tud kergetni.
- Nyugi már! - szedtem ki magam a karjai közül - Csak ennyi! Ne hidd már, hogy én pont vele...
- Miért ne?! Te is elhiszed. - kapott fel egy követ ő is, és eldobta.
- Ááh. - nyögtem fel egy újabb követ dobva tovább.
- Pedig már ideje lenne nőt szerezned! - vigyorodott el gúnyosan - Rád férne!
- Mi van?! - kiáltottam fel.
Honda közben lendítette a kezét, és egy újabb kavics repült. Ez viszont egyenesen az A épület egyik ablakát törte ki.
- A francba! - kaptam el Hondát pulcsijánál fogva, majd elhúztam, hogy minél előbb elhagyjuk a helyszínt.
Elől futottam, Honda botladozva mögöttem. Kivágtam az épület legalsó szintjén lévő ajtót, és szaladtam ki a szabadba, hogy elfutva megússzam ezt az egészet. De az élet nem ilyen könnyű. Kiérve, egyből drága fizika tanárom kapott el minket.
- Irány az igazgatói fiúk! - dörrent ránk.
- Ez biztosan robot! - súgtam oda Hondának.
- Hallom áám! Irány!
Így hát be lettünk lökve drága kedvenc igazgatónőnknél. A fizika tanár elregélte mit műveltünk, és várt, hogy mikor szólhat közbe, hogy halálbüntetésnél kevesebbel már ne ússzuk meg!
- Most tényleg eléggé rossz fát tettetek a tűzre! Ugye tudjátok?! Katsuya, újfent a tetőn?! És ráadásul még egy ablakot is kitörtetek!
- Az Honda volt! - szóltam.
- Jounouchi, falazhatnál egy kicsit! - súgta.
- Nem érdekel. Mindketten benne voltatok! - szólt igazgatónőnk - Két héten keresztül órák után mentek Jolanda néninek segíteni a konyhán! Aztán mikor ott végeztetek, délutáni bezárás!
- Miii?! - kiáltottunk fel egyszerre Hondával.
- Nincs vita! És többet ne forduljon ez elő! Végeztünk, mehettek!
Felálltunk a kivégzőszékről, és drága fizika tanárunk kíséretében - akinek széles vigyor futott végig az arcán - kimentünk.
- Tudja. - sóhajtottam - Olyan szép naplementében a part! Romantikus.
- Mit akar ezzel Katsuya?! - húzta össze szemöldökét a tanárúr.
- Elvihetné oda az igazgatónőt! - mondtam - És akkor még fürdőruhában is láthatná. - kacsintottam.
A tanár feje eltorzult a dühtől, ekkor iramodtunk neki, és futottunk el. Még kiabált utánunk valamit, de a nevetés közepette nem igazán értettük, mi volt az. Órák után mentünk a konyhásnéninek segíteni. Mosogattunk, és mosogattunk, végezetül feltöröltük az egész konyhát. Fájó nyakkal, és háttal vonultunk be a terembe, hogy késő délutánig itt dekkoljunk - ez rosszabb, mint a börtön. Mikor végre elszenvedtük ezt is, szinte futva mentünk hazáig. Honda motorral ment, én viszont gyalog. Ki kell szellőztetnem a fejem. Alig voltak az utcán, így elég csöndes is volt. Így a jó. Elővettem a cigit a zsebemből, és miután megállapítottam, hogy egy szálam van, holnap venni kéne még egy dobozzal, rágyújtottam. Ahogy megálltam, körbekémleltem, hogy nem néz-e valaki ismerős. Nem sokan tudják, hogy dohányzok. Ekkor vettem észre egy csuklyás embert. Félelmetes kinézete volt. Köpenyét szinte a földön húzta. Újra megindultam, szaporázva lépteimet. A köpenyes ember követett. Ahogy egy egy sikátor mellett elhaladtam, meg-megpillantottam pár ugyanilyen csuklyás embert, akik az elsőhöz csatlakozva ugyanúgy követtek. Mikor már elég közel voltak hozzám, nem bírtam tovább - futni kezdtem. Nem jutottam messzire. Egy előttem lévő sikátorból még egy csuklyás lépett elő, kezében kést tartva. Megtorpantam. Ahogy ott álltam, lassacskán körbevettek. Lehettek vagy 10en, ha nem többen. A kést tartó ember odajött hozzám, és körbe-körbe járkált engem.
- Hol a könyv? - kérdezte.
- Nem tudok semmilyen könyvről! - mondtam.
- A barátnőd is ezt mondta. - sóhajtotta.
- Mit csinált vele?! - fordultam felé, hogy behúzzak neki egyet, de ekkor szúró fájdalmat éreztem a hasamnál.
Ahogy lenéztem, megláttam az aranybevonattal csillogó kést, amint a hideg pengéje épp a hasamban merül el. Lábaim meginogtak. Az idegen, még mindig tartotta a kést, majd egy hirtelen mozdulattal kirántotta belőlem. A fájdalom még intenzívebben járta át a testem, és lábaim sem bírtak már tartani - lerogytam a földre. Ahogy támadóm leguggolt hozzám, lassan a csukjája is lecsúszott a fejéről. Rémülten néztem szemeibe, mire ő ezen boldogan elmosolyodott.
- Szóval, megismersz még? - mondta végül, aztán elsötétült előttem minden, és vállamba még érezve a földhöz csapódást - elájultam.