~.EGYpercesek.~
Atemu&Bakura(Yu-Gi-Oh) - Az ikonok bűvölete nélkül

A perzselő nap újra felkelt Egyiptom vidékén. Ahogy a fáraót elérték az első sugarak, álmosan kikelt az ágyból, felvette selyem köpenyét, majd kitekintett birodalmára. A régmúlt nagy uralkodói mind büszkén néztek ki, de a mostani fáraó szemében mégis kétségbeesés bújt meg. Hirtelen nyílt az ajtó, apró topogó lábak szelték át a padló köveit.
- Atemu! - ment oda a férfi, és vette fel a kezébe
A kis utód alig lehetett több 6 évesnél. Esetlenül kapaszkodott apja oltalmazó kezeiben, és egyáltalán nem is gondolta, hogy majd egyszer ő lesz a fáraó, Egyiptom uralkodója.
Eközben egy kis faluban egy ugyanakkora kisfiú szaladt hazafelé. Kezében kenyeret tartott, száján boldog, és életkedvvel teli mosoly volt.
- Anya! Anya! - rontott be otthonába.
- Bakura! - állt fel munkája mellől egy kedves, aranyos nő.
Épp szőtt. Hosszú, fekete haja volt, amiben ott-ott ősz csíkot hagyott az idő.
- Nézd mit nyertem! - újságolta a fiú, majd anyja kezébe adta a kenyeret.
- Már megint az a fránya játék?! - dorgálta meg bujkáló mosollyal.
- Hát eddig mindig bejött! - húzta ki magát büszkén a csupa fehér hajú fiú.
A nő megölelte fiát, de közben aggódóan tekintett a távolba. Nem hiába, ugyanis Egyiptomban háború dúlt. A szomszédos népek minden áron be akarták venni ezt a területet, de Egyiptom népe próbált ellenállni.

Évek óta folyt már a háború A fáraó egyfolytában betegeskedett, és a papok sem fűztek nagy reményt, hogy túléli. Így ideiglenesen Atemu vette át az uralkodói nehézségeket, mindössze 15 évesen. Még felnőtt sem volt, de már elég érett az uralkodáshoz. Nagy tehetsége volt hozzá, ez mentette meg népét.
- Elnézést. - térdelt le az egyik pap a trón előtt, ahol Atemu ült - Rossz hírt kell hozzak.
- Az apám! - szökkent fel helyéről, sejtette mi történt, de a pap szájából akarta hallani.
- Az Istenek magukhoz hívták. - hajtotta le a pap a fejét.
Kirohant a teremből, és apja szobájába rohant. Mikor benyitott, egy pap állt az ágy mellett. Ijedten arrébb lökte - bár nem akarta bántani. Leült az ágy szélére, és megfogta apja jéghideg kezét. Kiküldte a papot, és mikor az ajtó becsukódott mögötte, félredobta uralkodói büszkeségét, és könnyekben tört ki.
- Na melyik alatt van a medál? - kérdezte gonoszan vigyorogva Bakura a vele szemben ülő férfit.
- Abban! - bökött rá a bal szélső pohárra.
A fiú felemelte a poharat, és a medál - mint várható volt - nem volt alatta.
- Te kirabolsz engem kölyök! - morogta a férfi, majd a fiú kezébe nyomta maradék pénzét is.
- Ilyen a szerencsejáték. - emelte fel azt a poharat, amely alatt a medál volt.
Felkapta cuccait, majd hazafelé indult.
- Ennyi volt?! - kérdezte gúnyolódva a férfi.
- A jóból is megárt a sok! - kiáltotta vissza Bakura, majd hazafelé futott.
Bakura hazaért, és mikor benyitott vidáman újságolta mit nyert ma.
- Bakura! Nem szeretném, ha valami bajod esne emiatt!
- Ne aggódj! - ölelte át anyját - Én vigyázok rád! Ha már apám nem tette!
- Bakura! Szívem! Ne a múlt foglalkoztasson! - borzolta össze a haját, majd odaadta a pénz felét - Menj a városba, kapcsolódj ki egy kicsit!
Bakura boldogan vette át a pénzt, és már szaladt is a közeli városba, hogy elüsse az időt. Ahogy menetelt előre, eszébe jutott mit meséltek neki a faluban! Apja állítólag a fáraó katonája volt, és mikor megpihent abban a kocsmában, ahol anyja dolgozott, kihasználta gyengeségét, és végül otthagyta. Így született meg ő. Elhatározta, hogy mindent meg fog adni anyjának, és próbálja a férfi szerepét betölteni a családban.
Shimon csak magyarázott, magyarázott, de az ifjú fáraó gondolatai már nem ott jártak.
- Figyelsz rám egyáltalán?! - kérdezte hirtelen Shimon.
- Persze, persze. - nyögte Atemu.
- Hagyjuk ma abba a tanítást. Mi bánt?
- Igazság szerint nem tudom. - állt fel, majd kiment az erkélyre.
A lemenő nap narancssárgára festette az egész eget, és beterítette a vidéket. Minden ember gyönyörűnek látta volna, de Atemu rosszat sejtett.
- Mintha a nap vérben úszna! - szólalt meg.
- A háború miatt aggódsz? - kérdezte Shimon mellé lépve.
- Nem csak amiatt. - sóhajtotta - Félek, hogy Egyiptom miattam fog szenvedni.
- Ne aggódj! - tette a vállára a kezét - Jó uralkodó vagy! Csak még tapasztalatlan! Idővel belejössz.
Atemu bólintott, Shimon pedig magára hagyta. Fáradt volt. Fiatalon már egy egész birodalom sorsát kézben tartani nem kis feladat, de Atemu próbált büszke maradni, és nem mutatni, hogy lefárad tőle. Levette ruháit, majd végigdőlt az ágyán. A selyem takaró simogatóan ért a bőréhez, így hamar lenyugodott, és elnyomta az álom.
Bakura élvezte a nyüzsgést. Többször is végigjárta a piacot, de persze semmit nem vet... mármint pénzért nem. "El" azt annál inkább. Anyja többször is próbálta elmagyarázni neki, hogy ne lopjon, de Bakura sosem fogadta meg ezt. Talán, mert mélyen a vérébe ivódott ez a tulajdonság. A nap már lemenőben volt, kapkodta hazafelé a lábait. Mikor meglátta a faluját ledöbbenve állt meg. A házak égtek, a falu nyüzsgése eltűnt. Mikor feleszmélt döbbenetéből, első dolga az volt, hogy rohanjon, megnézze anyjával mi van. A faluban mindenhol véres tetemek hevertek, és nem csak a falubelieké, hanem a fáraót szolgáló katonáké is. Odaért a házukhoz, és benyitott. A látvány, amit akkor látott, mélyen a tudatába égte be magát. A nő, akit minden áron meg akart védeni, most halott volt. A bánat arra akarta kényszeríteni, hogy sírjon, de valahogy nem bírt. Egy könnycsepp sem gördült le arcáról, viszont testét lassacskán átjárta a düh, és a gyűlölet. Hamar összerakta a képet. Soha senki nem szerette, hogy Kuru-Erunában tolvajok élnek, a fáraó embereinek meg épp erre akadt dolguk. Úgy gondolták, ha már erre járnak, kiírtanak mindenkit. Csak hát a falu lakói sem voltak elveszettek, így a fáraó emberei velük haltak. Bakura még elbúcsúzott anyjától, majd kiment. Ki a házból, ki a faluból, közben bosszút forralt a fáraó ellen, akit most annyira gyűlölt.