~.EGYpercesek.~

Wisley(D.Gray-man) - Képesség és átok

- Wislee~~~y - búgta a fülembe az aznapi 'fogásom' és a karom simogatta.
~ Pénzes ember lehet így kinézetre. Remélem, hogy nem hiába jártatom itt a számat neki. - hallottam a gondolatait, és elfogott a hányinger.
Kimásztam a karjaiból, ki az ágyból, és öltözni kezdtem.
- Most mi a baj? - kérdezte kétségbeesetten, és közben arról agyalt, hogyan tarthatna itt.
Hiszen egy ilyen 'nagy halat' nem engedhet elúszni.
- Habb. - szóltam az akumának, aki az ajtó előtt várakozott.
Be is jött azonnal, és várta a parancsom.
- A tiéd. - mondtam elsötétedett arccal, azzal távoztam.
Még hallottam a nő halál sikolyát, aztán az akuma kuncogó hangját, ahogy széttépi, de nem foglalkoztam vele. Kimentem a poros utcára, és elindultam, nem tudom merre - magától vitt a lábam. Eléggé hideg volt. Erősen magamra csavartam a kabátomat, és a sálam. A fejemen is megigazítottam a kendőm - csak nem kéne másnak látnia, mi van alatta. És ekkor megmordult a gyomrom. Körbenéztem, és egy Pékárust vettem észre. Arra vettem az irányt, majd benyitottam. Egy 40 körüli férfi várakozott a pult mögött.
~ Milyen fura kinézetű egy pasas. - gondolta.
Erre persze elfintorodtam, és már is furán nézett rám azt gondolva 'remélem nem gondolatolvasó'. De papa az vagyok!
- Jó napot! Mit szeretne? - kérdezte végül.
- Magam sem tudom. - szóltam, és körbe néztem.
Nagyon fáradt voltam. Semmi kedvem most balhét csapni.
Ekkor egy lány rontott be a boltba. Kapkodta a levegőt, közben próbálta lehámozni magáról a meleg cuccait.
- Bocs apa, hogy késtem! - mondta mosolyogva.
- Semmi baj. De ne csinálj belőle rendszert.
A lány eltűnt hátul, majd mikor visszajött, átvette apja helyét, aki végül távozott.
- Sikerült már választanod?
- E-Egy zsömle lesz. - mondtam kicsit furcsán.
A lány a zsömlékhez lépett, majd bezacskózta, és a kezembe nyomta.
- L-Legyen inkább kettő.
A lány nem értette a helyzetet. Persze én csak húzni akartam az időt. Mélyen az elméjében kutattam, de... nem hallottam a gondolatait. Mikor a másik zsömlét is a kezembe adta, még mindig csak bámultam. Mi a fene? Ki lehet ő?
- Valami baj van? - mosolygott.
- Bocs. - ráztam meg a fejem - De te most gondolsz valamire?
- Persze. - mosolygott - Hogy miért bámul rám ilyen mereven ez a fickó.
- K-Köszönöm a zsemlét. - mondtam, majd pénzt raktam a pultra - A többi a tiéd lehet.
Azzal sarkon fordultam, és kimentem. Kavarogtam a fejemben a gondolatok. Miért nem hallottam semmit? Ez hogy lehet? Egyszer a Gróf mondta, hogy majd ha találok egy olyan lányt, akinek nem hallom a gondolatait, ő lesz az egyetlen, akit igazán fogok szeretni. De ez mekkora egy marhaság! Egy Pékárus! És ráadásul csúnya is!


Egész éjjel a történteken agyaltam, és egyre csak az járt a fejemben, amit a Gróf mondott. Így hát fogtam magam, és visszamentem a Pékárushoz. Mikor beléptem, a lány volt benn. Épp egy széken ücsörgött, és könyvet olvasott. Ahogy elindultam felé, felállt mosolyogva, én pedig próbáltam a fejébe kutakodni, elcsípni akár csak egy gondolatát is, amivel végre megnyugodhatnék - de nem sikerült.
- Jó napot! Miben segíthetek? - kérdezte.
- Két zsömle lesz. - mondtam.
Erre persze szélesebb vigyor futott végig az arcán. Gondolom emlékszik rám. A kezembe adta a két zsömlét, én fizettem, és kifelé indultam. De az ajtóban megálltam.
- Mikor végzel? - kérdeztem, magam is meglepődve ezen.
- Csak nem randira akarsz hívni?
- Ugyan dehogy! - csattantam fel.
- Ötkor végzek. - mondta gúnyosan.
- Kit érdekel. Engem biztos nem!
- Várj meg itt a bolt előtt.
- Nem érdekelsz! - hisztiztem, azzal kijöttem a boltból.
Persze ötkor már úgy álltam nem messze a bolttól, mint a cövek. Magam sem értettem, de annak ellenére, hogy idegesített, hogy nem hallom a gondolatait, valami megfogott benne.
- Szóval, mégis csak megvártál?! - rohant oda hozzám a lány.
- Csak megsajnáltalak. - vetettem oda.
- Mi a neved? - kérdezte mosolyogva.
- Wisley.
- Az enyém Naomi! Idevalósi vagy?
- Őőő... nem...
- Gyere akkor! - kapta el a karom - Mutatok neked valami szépet. - majd ráncigálni kezdett.
- Szerintem... - kaptam ki a kezem - Menj előre, én meg majd követlek. Nem kell ráncigálni.
- Tudod, eléggé morcos vagy! - állapította meg - Amikor először megjelentél a boltban, akkor is. Annyira vicces volt, ahogy nem bírtad eldönteni, hogy most hány zsömlét kérsz. - nevetett.
- Fogadjunk te is azt gondolod, hogy valami gazdag ficsúr vagyok. - mondtam szinte lelombozva.
- Gazdag ficsúrok nem járnak a boltunkba.
Elhallgattam. Próbáltam újra meg újra a gondolatai között olvasni, de megint sikertelenül jártam. Mintha nem is gondolna semmire. Persze ez hülyeség - hiszen mindenki szokott gondolkodni. Egy hiperaktív szeleburdi lány. Teljesen az ellentétem, és alapból nem az ilyen típusú kislányos viselkedésűek jönnek be... most mégis... Ahogy ránéztem, rájöttem, hogy most talán mégis.
Ahogy így elmerengtem, már a város szélén voltunk. Egy domb húzódott a végén, ahova lépcső vezetett fel.
- Fura. - szólaltam meg - Már itt vagyok egy ideje, de ezt még nem láttam.
- Nagyon szép hely. - mosolygott - A tetejéről belátni az egész várost. Bár ezt ilyenkor estefelé, sötétben érdemes megnézni.
A kiscsaj ment elől, én meg vánszorogtam utána. Nem adom fel, hogy belelássak a fejébe. És ha megvan... már itt se vagyok. Ahogy felértünk a lépcsősor tetejére, levetettem magam az egyik padra. A lány leült mellém, és várta, mit szólok.
- Tényleg szép. - sóhajtottam - De, nem félsz, hogy a város szélén... egy teljesen idegennel vagy?
- Mitől kéne félnem?! - vonta meg a vállát.
- Hát hogy mondjuk, megöllek vagy ilyesmi.
- Ugyan. - nevetett - Én sem vagyok már kislány, ha meg is akarnál ölni, megvédeném magam.
Oh. Milyen aranyosan kis naiv. Kíváncsi lennék, hogy védené meg magát mondjuk az akumáim ellen.
- Tudsz korizni? - kérdezte hirtelen.
- Tudok, mert?
- Holnap nyitják meg a jégpályát a városban. Eljöhetnél.
Hétköznapi emberi szórakozások. Hú dejó.
- Nincs abban semmi élvezet. Csak körbe körbe megy az ember... semmi kihívás...
- Kihívást akarsz? - nevetett - Akkor taníts meg engem, hogy kell korizni.
Furán néztem rá, amire csak még jobban elmosolyodott. Ma még megpróbálkozok vele, hogy belenézzek a fejébe... de holnap én már megyek is el. Nem cseszem el az időt, egy ilyen kislányra.
- Nem nehéz, menni fog az egyedül is.
Lemondóan maga elé nézett. Kíváncsi lennék, hogy miért próbálkozik ennyire a kedvembe lenni... mikor én láthatólag csont bunkó vagyok vele. Kíváncsi lennék... de nem látok a fejébe!!! És ez egyre rosszabb! Ekkor hirtelen mintha megérezte volna, hogy fagyos itt a hangulat - elkezdett esni a hó.
- Ne! - sóhajtottam fel - Most kezd el esni?!
- Télen szokása a hónak. - állt fel - Menjünk vissza. Nehogy a végén még ellepjen a hó.
Én is felálltam, majd lefelé indultunk a lépcsőkön.
- Amúgy hol laksz most?
- A Kék Virág fogadóban.
- Húú. - nevetett - Az, aki meg akart ölni engem, egy ilyen aranyos nevű fogadóban lakik?!
- Gúnyolódj csak! - mordultam rá, de ő csak tovább nevetett.
Aztán a végén a városban elváltak útjaink. Ő ment hazafelé, én meg a "aranyos nevű fogadóba". Ahogy felértem a szobámba, egy hatalmas folt szúrt szemet a padlón. Ahogy lehajoltam és megnéztem jöttem rá, hogy az vér.
- Habb! - kiáltottam, mire az akuma pár perc alatt ott is termett a szobámba.
- Igen? - hajolt meg illedelmesen.
- Nem úgy volt, hogy felsuvickolod a vért? - mordultam rá - Ha már engedem, hogy itt ölj, legalább szedd fel!
- Sajnálom uram!
- Még egy ilyen, és kinyírlak!
Az akuma elkezdte suvickolni a padlót, én meg végigdőltem az ágyon, és gondolkoztam. Adok még egy esélyt ennek. Itt maradok, és ha holnap se jönne be ez a dolog, akkor megölöm a kiscsajt. Minek gondolok ennyit erre a csajra?! Minek csinálok belőle ekkora ügyet?! Csak meg kéne ölnöm... De furdal a kíváncsiság, hogy mire is gondolhat. Végül a nagy elmélkedésben meg a monoton sikálás hangjától hamar elnyomott az álom.


Másnap, amikor felébredtem, még fáradtabb voltam, mint amikor lefeküdtem. Sötét volt a szoba. Először betudtam annak, hogy el vannak húzva a függönyök, de kiláttam az ablakon. Rémülten ugrottam fel az ágyból, és ránéztem az órára. Tíz perc múlva öt. Ilyen gyorsan még nem öltöztem... és szedtem rendbe magam. Pár perc alatt sikerült. Aztán rohantam is ki az épületből, egyenesen a Pékárushoz. Amikor odaértem, a csaj már épp az ajtót zárta be. Lihegve álltam meg előtte, amitől máris mosoly terült szét az arcán.
- Mégiscsak eljöttél?
- Örülj neki. - vetettem oda.
- Örülök is. - nevetett - Esetleg két zsömlét?
- Most jól jönne.
Kinyitotta az ajtót, majd beszaladt két zsömléért, mikor kijött a kezembe nyomta, és bezárta az ajtót.
- Gyere! A főtéren van ez a jégpálya. Már kettőkor megnyitották, de én csak most tudtam elszabadulni.
- Kettőkor úgyis zsúfoltabb lett volna. - haraptam bele a zsömlébe.
- Nocsak. Ha kaját kapsz, máris kedvesebb vagy?!
- Csittmár! - mordultam rá.
Amikor odaértünk a főtérre, már javában elpusztítottam a két zsömlét. Nem tudom hogy csináltam, hogy az egész napot átaludtam, de hulla fáradt vagyok tőle. A csaj meg egyből berángatott a sűrűjébe, így hamar korikhoz jutottunk. Sokan voltak a főtéren, de inkább csak nézelődtek. A jégen alig voltak. Ahogy bejutottam a jégre egy két fordulatot tettem, hogy azért felfrissítsem korizós emlékeimet. A csaj meg ott állt az ajtóban, és nem mert jönni.
- Gyere már! - kiáltottam oda neki - Tök egyszerű.
- Hát... - bizonytalanodtam el.
- Gyere ide! - mentem oda hozzá, és a kezemet nyújtottam.
Furcsállta, hogy ilyet teszek, de megfogta a kezem. Belépett a jégre, majd mikor behúztam elengedtem a kezét.
- Éreztem, hogy valami ilyet fogsz csinálni!
- Na megállni megtudsz! Gyerünk, indulj neki! - vigyorogtam és körbe körbe koriztam körülötte.
- Végre mosolyt látok az arcodon. - mondta, mire elkomolyodva megálltam - Csak kár, hogy kárörvendő mosoly ez.
- Nah jó. - sóhajtottam, majd megfogtam a kezét - Nem engedlek el, de ha esel, akkor egyedül fogsz!
- Rendben.
- Nézd a lábam, és csináld utánam!
Ebből a "nézd a lábam és csináld utánam"-ból egész jól meg lehetett tanítani. Persze egyfolytában belém kapaszkodott, de a végére már megszoktam.
- Na most már menni fog egyedül is. - engedtem el a kezét - Próbáld meg, menj el a végéig, és gyere vissza!
- Biztos jó ötlet ez? - kételkedett.
- Igen! Indulj!
A csaj elrugaszkodott, és nekiindult. Egész jó tanár lehetne belőlem, mert jól csinálta. Azonban a megállással még problémái vannak. Megállt, megfordult, és jött vissza - de ezt már sokkal lassabban, mert ő is rájött, hogy nem bír rendesen megállni. Ah, tuti el kell kapnom, hogy ne essen el. Ahogy megérkezett... megállt előttem.
- Te rendesen megálltál! - csodálkoztam - Mi van veled?!
- Megtanultam! - lelkendezett.
- Csak jó volt a tanárod. - vigyorogtam - Közel sem vagy még jó koris. Például mit csinálsz ilyenkor? - kérdeztem, majd meglöktem.
De gyors volt, és megkapaszkodott belém. Én is elkaptam, mert ha elesik, magával ránt engem. Csodálkozva nézett a nagy szemeivel rám. Most vettem csak észre, hogy milyen szép barna szeme van... meg azt is most vettem észre, hogy egész idő alatt egyszer se próbáltam a gondolataiban kutakodni. Igaza volt a Grófnak... megszerettem. Az összes lány, akivel találkoztam, mind az első pillanattól kezdve feldühített a gondolataival. De az övét nem hallom, és most jól esik ez a "csönd".
- Wisley...?! - zökkentett ki a gondolatmenetemből.
- Nehéz vagy! - morogtam, majd elengedtem.
Nem fogott már olyan erősen, úgyhogy nem ránthatott magával. Ő viszont végigterült a jégen. Azt gondoltam szitkozódva itt hagy, mert hogy megaláztam, de nem. Nevetni kezdett. Aztán megkapaszkodott valahogy a jégben, és... kigáncsolt. Hirtelen jött, nem is tudtam reagálni, és én is eltanyáltam a jégen. Ami még furcsább volt, h úgy reagáltam rá, hogy én is nevetni kezdtem.
- Na gyerünk! Én ezt nem hagynám! Egy lány így megalázzon! - nevetett a csaj, és felállt a jégről.
- Igen?! - ültem fel, mire a csaj megindult a kijárat felé - Csak kapjalak el! - álltam fel, és én is megindultam.
Amikor kiértem, már a cipőjét vette fel, ahogy meglátott, igyekezni kezdett, és amikor kész lett, felpattant, és elfutott. Én is gyorsan leszedtem a korit, fel a cipőt, és utána futottam. Mikor kivánszorogtam a tömegből, már nem láttam sehol. Üldözésben is mindig tök könnyű volt, hiszen aki után mentem, elbújt, és félelem árasztotta el az agyát. Így hamar megtaláltam. De őt most nehéz lesz. Egy fát láttam meg nem messze a főtértől. Teljesen egyedül volt, és a közelében egy fa sem nőtt ki. Teszek egy próbát. Elindultam a fa felé, mikor már elég közel jutottam hozzá, egy hógolyó találta el a lábam.
- Megvagy! - vigyorogtam, majd leguggoltam, és én is egy hógolyót gyúrtam.
Akkor a kiscsaj is merészebb volt, és kibújt a fa védelme alól, és elkezdett dobálni. Én is visszadobáltam, és többször is eltaláltam, mint ő engem. Fura egy emberi szórakozás. És még furább, hogy élvezem. Aztán amikor unalmassá vált a dobálás, odafutottam hozzá, elkaptam, és vele együtt eldőltem a hóba. A hóban fetrengve nevettük ki magunkat. Egyre jobban feloldódtam a csaj mellett. Csak ott feküdtünk a hóban, néztük a csillagokat, ő meg mindig egyre közelebb fészkelte magát. Amikor megfogtam, és magamhoz húztam, kicsit meg is lepődött.
- Tudod ezek az emberi dolgok... mint a jégkorizás, hógolyózás, hóban fetrengés annyira... emberi.
- Nagyon nem szoktál te ilyeneket csinálni, mi?
- Nem igazán. De most már szállj le rólam! Átázott a gatyám!
A csaj felkelt, és nevetni kezdett.
- Fura vagy Wisley. - nevetett tovább - De van egy ötletem.


Pár perc múlva már a csaj lakásán voltam.
- Itt egy nadrág. - kutatta elő a szekrényéből - Ez még apámé volt, csak jó lesz rád is! Ezt a csurom vizes nadrágodat meg vedd le, és itt egy törölköző, töröld meg magad. - nyomta a kezembe a törölközőt - Én addig csinálok forró csokit! A legjobb ilyenkor.
- Minden pasi ilyen hamar veszi le neked a nadrágját?!
- Haha! Nagyon vicces! - hallottam még, majd eltűnt a szobából.
Leszedtem a nadrágom, szárazra töröltem magam mindenhol, majd felvettem a másik nadrágot, amit kaptam Naomitól... Naomi... most hívom őt először így. Ez eddig fel sem tűnt. A nadrág egy kicsit nagy volt rám, de sebaj. A fejemre tettem a törölközőt, majd leültem a székre.
- Kész vagy már? - kopogtatott Naomi.
- Kész! - sóhajtottam.
Benyitott, és amikor bejött az egyik bögrét, amit tartott, a kezembe nyomta. Ahogy belekortyoltam a forró italba az egész testem átmelegítette. Naomi a saját bögréjét szorongatva ült le az ágyra velem szemben.
- Sokat jelent neked az a kendő? - kérdezte hirtelen.
- Mármint ez? - érintettem meg a fejemen lévő kendőt, mire Naomi bólintott egyet - Nem igazán.
- Csak mert még most sem szedted le. Meg mindig ezt látom rajtad.
- A szokás.
- Honnan jöttél?
- Messziről. - mondtam - Én olyan vándorló típus vagyok.
- Nincs családod?
- De van. - mosolyodtam el erre - De fura egy család vagyunk mi. Persze azért szoktam őket látni, nehogy azt hidd, hogy nem.
- Oh.
- Naomi...
- Igen?
- Miért érdekellek én annyira téged?
A kérdésemre elkerekedett a szeme, és elpirulva belekortyolt a forró csokiba. Zavarba jött, milyen édes.
- Tudod. - engedte lejjebb a bögrét - Egy kis városban mindenki ismer mindenkit. Mindenki úgy hiszi rólam, hogy milyen jó kislány vagyok, mert anyám halála után segítettem apámnak fenntartani a boltot meg ilyenek.
- Oh sajnálom. - hallattam most először együttérzést.
- Ugyan. - kortyolt bele újra a forró csokiban - Mindenki kedvesen viselkedik velem emiatt. És ez már marhára idegesítő szokott lenni!
- Nocsak! Előbújt a rosszkislány. - nevettem.
- Te hoztad ki belőlem! - mosolygott - Te voltál az első anyám halála óta, aki bunkó volt. És ez valahogy vonzott benned. Mert te nem a sajnálnivaló kislányt láttad bennem.
Szóval, ha kedvesen indítok, most nem is lennék itt? Fura ez a lány. De ezzel a bejelentésével még jobban megtetszett.
- Itt aludhatok? - kérdeztem.
Talán így pár nap ismeretség után meredek ilyet kérdezni, de most nem tudom mit gondol. Talán igent mond, ha meg nem, így jártam.
- Nem fogsz megölni, aranyos nevű fogadó lakója?! - nevetett.
- Ígérem zsömlés néni. - vigyorogtam, mire kitört belőle a nevetés.
Nagyon életvidám volt. Mindig mosolygott.
- Rendben. Akkor. Aludhatsz az ágyamba, én meg kiköltözök a kanapéra, jó?
Végül egész este elforrócsokizgattunk, és elbeszélgettünk. Fura, mert nővel nem igen szoktam... beszélni. De ez most valahogy jól esett. Végül, amikor már olyan álmosak voltunk, hogy egyikünk sem tudott már ülni, alvásra készülődtünk. Különféle indokokkal nyaggattam, hogy aludjon velem egy ágyba, és a végén már annyira összekuszálódott az indok, hogy magam sem értettem, de beleegyezett.
- Maradj az ágynak, annak a felén! - szóltam rá - Nehogy rám mássz vagy ilyesmi.
- Ugyan már! Nem mászok rád!
- Persze. - vigyorogtam - Minden nő ezt mondja, aztán csak úgy hirtelen rám vetik magukat.
- Mekkora nagy önbizalmad van! Csak nehogy leszakadjon tőle az ágy. - nevette.
- Grr. - duzzogtam.
- Na, most már jóéjszakát! - szólt, azzal hátat fordítva nekem helyezkedett el.
Nem bírtam aludni. Most árasztott el az aggodalom. Ha véletlenül össze is jönnénk, biztos, hogy a Noés énem nem bírnám titokban tartani előtte. Meg az is lehet, hogy veszélybe sodornám őt. Talán az lenne a legjobb, ha elmennék... mielőtt túl késő lenne.
A haját piszkáltam. Már rég elaludt, szóval kellemetlen helyzetek nélkül is megtehettem. Naomi... Aztán egy nagyon hülye ötlet jutott eszembe. Közelebb csúsztam hozzá, majd egy mozdulattal átkaroltam a hasánál, és közel húztam magam hozzá. Felébredt rá, hátra is nézett, de én persze alvást színleltem, így ő is visszafordult, és a kezét az enyémre rakva aludt tovább. Az elején még idegesített Naomi, de mostanra már örülök, hogy őt ölelve aludhatok el.


Dél körül lehetett, amikor felkeltem. Karjaim közül eltűnt Naomi. Félkómásan ültem fel, és néztem körül. Alighogy ezt tettem volna, már is benyitott.
- Na mi van Csipkerózsika, felébredtél?
- Lassan dél. Neked nem kellene abban a zsömlés izében lenned?
- Vasárnap van, ilyenkor zárva vagyunk. - mosolygott - Zsömlebajnok.
- Elmegyünk ma valahova? - kérdeztem.
- Eddig mindig én találtam ki, hogy hova menjünk. Most te jössz.
- Te jobban ismered ezt a helyet.
Aztán amikor összeszedtük magunkat, kajáltunk is, elmentünk... egyszerűen sétálni. Azonban útközben olyan alakot láttam meg, akit inkább nem kellett volna. Akit a hátam közepére nem kívánnék most. Sajnos ő is észrevett, így elkaptam Naomi kezét, és tempósabb iramot vettem fel.
- El kell innen mennünk! - mondtam.
- Mi a baj?!
- Az most mindegy.
- Wisley! Wisley. - bukkant fel hirtelen egy szemben lévő ház mögül.
Fene vigye el, hogy ilyen hamar elém került. Megállásra kényszerített. Magamat nem féltem, de most Naomi is itt van.
- Sheryl! Te mit keresel itt?
- A Gróf küldött utánad. - kuncogott - Nem tudta mi van veled, már napok óta le kellett volna jelentkezned nála. De úgy látom becsajoztál.
- Mond meg a Grófnak, hogy megyek pár napon belül. Szóval húzz el.
- Megmondtad már a kis barátnődnek, hogy ki is vagy valójában?!
- Kussolj Sheryl és húzz el! - mordultam rá, és egyre idegesebb lettem.
- A drága lovagod naponta öl embereket. - nézett Naomira - Ez a feladata, mint Noé.
- Hallottam már a Noékról. - szólalt meg ijedten a lány.
- Naomi! - fordultam meg.
- Ha te is az vagy, akkor... tudom, mit csinálsz... anyámat is egy Noé ölte meg.
- Én nem akarlak téged bántani! - szögeztem le.
- Tudom. - simította meg az arcom - Az aranyos nevű fogadóban lakó nem tenne ilyet.
- Wisley! - szólalt meg megint Sheryl - Ha nem jössz most haza, megölöm a lányt.
Naomi egyáltalán nem lepődött meg ezen a kijelentésén. Mintha tudta volna, hogy úgyis ezt mondja. Sheryl egyre undorítóbb módon tervelte, hogy hogyan öli meg majd Naomit.
~ Először a csinos kis arcát vágom le a helyéről. - kuncogott magában.
- De csak azért tennéd, mert a tiéd ocsmány, mih? - szólalt meg Naomi.
Mivan?! Ez egyértelmű, hogy Sheryl nem mondta ki... akkor meg honnan tudta...
- T-Te hallottad a gondolatait? - néztem rá ijedten.
- Igen. - sóhajtott - Tudod, már egész kiskorom óta megvan ez a képességem. Hallottam, sőt volt, hogy láttam más gondolatait. Mindig is utáltam. Most lehet hülyének nézel de ez így igaz.
- Nem, nem dehogy! ... De te hallod az én gondolataimat?
- Nem. Ezért is érdekeltél annyira. Mert nem hallottam a gondolataidat.
- És az amit tegnap mondtál? Az hogy bunkó voltam... meg ilyenek...
- Természetesen az is igaz. De ezt nem mertem elmondani.
Ledöbbentem azon, amit mondott... Akkor azért nem hallottam semmit... mert ő is olyan amilyen én?!
- Tikk takk tikk takk. - tépte az idegeim Sheryl - Nagyon tetszik a jelenetetek, meg ez az egymásra találás, de Wisley, indulni kéne.
- El kell mennem. - sóhajtottam.
- Wisley... - csuklott el a hangja, és hirtelen könnyek szöktek a szemébe
Átkaroltam a derekánál, és magamhoz húztam. Egyik kezemmel felemeltem a fejét, és megcsókoltam. Meglepte a dolog, de nem ellenkezett. Más nőnél még egy egyszerű csók is keserves volt. Hallottam, ahogy végiggondolja, hogy mi nem tetszik rajtam, hogy mit csinálok rosszul, és hallottam, ahogy magát győzködi, hogy ezzel csak jobb lesz, hiszen én egy gazdag ficsúr vagyok. Próbáltam mindig is kizárni ezeket, de nem ment. Most viszont ez tökéletes volt. Lágy, gyengéd, és... gondolatmentes. Ahogy megfeledkezett a csókba, én is végeztem, amit kellett. Pár pillanat múlva lassan abbamaradt a csók is, és ájultan tartottam a karjaimban.
- A halálos csók! - vigyorgott Sheryl - Milyen romantikus. El ne dobjam magam tőle.
- Még egy szó, és megöllek! - mordultam rá, majd a kezembe vettem Naomit - Nem elég, hogy megjelensz csak úgy, de mindent el is cseszel!
- Jól van na! - emelte fel kezeit védekezően - Elhozhatnád a csajt is hozzánk. Végül is ezzel a gondolatolvasós mizéjével még jól is jönne.
- Nem akarom, hogy nálunk veszélyben legyen. Jobb neki, ha itt marad.
Azzal elindultam, hogy hazavigyem.
- Sheryl, maradj itt, mindjárt jövök.
Egész úton néztem, ahogyan a karomban fekszik. Miért kell itt hagynom, ha már egyszer megtaláltam?! Ahogy a házához értem, rám jött az az érzés, hogy egyszerűen nem akartam elmenni. Még többet akartam vele maradni. Még többet tartani így a kezeimben. Bementem, és leraktam az ágyra. Fájt elképzelni, hogy milyen lesz neki, ha felébred, és engem nem találva rájön, hogy nem álmodott. De... jobb lesz így neki. Nekem is ezt kellett volna tennem előbb vagy utóbb, ha jön Sheryl ha nem. De attól, hogy van kötelességem, még nem engedem el őt örökre. Lehajoltam Naomihoz, majd egy puszit leheltem a homlokára.
- Visszajövök érted! - súgtam, majd felálltam az ágy széléről, és utam visszavezetett Sherylhoz.