~.EGYpercesek.~

Roy Mustang(Full Metal Alchemist) - Vörös haj, vörös bor

1916.
- Nem ittam sokat! - bizonygattam józanságom, de amúgy lábra is alig bírtam állni.
- Persze, persze. - mondta a lány, aki noszogatott előre.
Hosszú vörös haja volt, és szürkésen csillogó szemei. Egy rikítóan piros felső volt rajta, ami kiemelte a haja színét.
- Visszamehetnénk még inni egy pohárkával. - vigyorogtam, majd a nyakát elkapva visszafelé mentem.
- Így megfulladok Mustang! - szedte ki magát a kezeim közül - Különben is, már az az utolsó bor se kellett volna! Teljesen a fejedbe szállt! - ütött homlokon.
- Kicsi rókám! Hányszor kell még mondanom, hogy nem ittam?
- Róóka?? - nézett rám dühtől átitatott szürke szemeivel.
- Ez jutott eszembe először a vörös hajadról! És addig, amíg nem vagy hajlandó elmondani, hogy hogy hívnak, addig kis róka leszel!
- Idióta Mustang! - dühöngött, majd átkarolt, hogy tovább cipeljen.
Nagy nehezen hazavitt. Mivel nem akart még egy pohárkával inni velem, bosszúból egész úton énekeltem. Ahogy hazaértem már is kitört belőlem a hiszti, hogy el akarok menni itthonról. Ámbár a kis rókám nem engedett, és lefektetett aludni. Ahogy ott ült mellettem, kicsit megnyugodtam és elnyomott az álom. Pár óra múlva ébredtem fel, egy kicsit már tisztább fejjel, de még mindig atom részegen. A kis rókám ott állt az ablaknál. Ahogy a hold bevilágított, ezüstös színbe festette gyönyörű vörös haját. Első gondolatom az volt, hogy milyen csodálatos, szinte természetfeletti, a második is, és a harmadik, hogy nekem ő kell. Feltápászkodtam az ágyról, és felé mentem. Persze ilyenkor nem tudtam csendben lenni, így fel is figyelt rá, hogy felébredtem.
- Ajj, Mustang. - sóhajtotta - Menj, aludni!
Úgy küldött most ágyba, mintha egy taknyos kölyök lennék. Elkaptam a karját, és a falhoz nyomtam.
- Az erőd az már visszatért. - mondta - De még nem tudsz józanul gondolkodni! - pöckölte meg a homlokom.
- Én ismerlek valahonnan!
- A pia beszél belőled!
- A francokat! - dühöngtem - Nem vagyok részeg!
Szédültem mint a fene, éreztem, hogy bennem van még a pia, de józanul tudtam gondolkozni.
- Tudom, hogy ismerlek! - jelentettem ki.
Kis rókám nagyot sóhajtott.
- Ha ez megnyugtat, akkor igen, ismersz. De nem beszélünk erről többet! Aludnod kellene.
- Egyfolytában azt mondod, h 'aludjak'! Nem alszom! - jelentettem ki.
Odahajoltam hozzá, hogy megcsókoljam. Már-már azt hittem engedni fogja, de az utolsó pillanatban a kezét a számra rakta, majd teljes erejéből eltolt.
- Vénember! Bűzlesz a piától!
- Még hogy vénember! - háborogtam.
Leguggoltam, majd a vállamra kaptam a kis rókát. Felállni már nehezebb volt, mert szédültem még mindig.
- Rakj le! - háborodott fel - Ha lemersz ejteni, akkor megöllek!
- Rendben. - dobtam le az ágyra.
- Roy Mustang! Most azonnal hagyd ezt abba!
- Addig nem állok le, amíg meg nem mondod, hogy honnan ismerlek!
Rávetettem magam, és bár nagyon próbált ellenkezni, megcsókoltam. El akart lökni, de mikor látta, hogy nem szabadul, nem is ellenkezett tovább, visszacsókolt. Egyre hevesebb lett a kis rókám, és mikor éreztem, hogy nem hagyja abba, a szorításán is engedtem. Erre fordult egyet, és maga alá gyűrt. Egy pillanatra megállt, a zsebébe nyúlt, majd kitudja mifenét szorítva a kezébe folytatta tovább. A fölsőm után nyúlt, és próbálta lehúzni rólam. Kinyújtottam a kezeimet, be is vágva az ágytámlába. Éreztem, hogy valamit ráragaszt a csuklómra, de gondolkodni sem volt időm, összecsapta a tenyerét, és az ágy támlájához szorította. Hideg öntött el. Ahogy felnéztem, láttam, hogy oda van fagyva a kezem.
- Te szuka! - kiáltottam, és próbáltam kiszedni a kezem, de nem sikerült.
A kesztyűm nélkül semmire nem megyek!
- Na! És hol marad a kis róka?
Belenyúlt a zsebembe, és előkotorászta a pénztárcám. Végignézte az irataim, majd félredobta. A pénzt kivette belőle, és zsebre tette.
- Örülök a találkozásnak drága lovagom! - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Ha itt mersz most hagyni, véged!
- Milyen kis tüzes vagy! - gúnyolódott - Jaj bocs, nem! Most nincs rajtad a kesztyű! - nevetett.
Leszállt rólam, és indult, hogy felvegye a kabátját.
- Nem hagyhatsz így itt! A jég lefagyasztja a kezem, és leáll a vérkeringésem... és... és...
- Nyugi Mustang! Pár perc, és leolvad. Viszlát! - intett, és kiment.
Az a szemét szuka! Wáááh! Pár percig még dühöngtem magamban, aztán tényleg leolvadt e kezemről a jég. Kirohantam a fürdőbe, és forró víz alá dugtam a csuklóm. Megtalálom én még őt, aztán nagy bajban lesz.


Alig bírtam aludni az éjjel, így késő délutánra értem be a Központba. Úgy néztem ki, mint egy mosott szar.
- Dorbézolt az este, Mustang ezredes? - piszkálódott Havoc.
- Miért dorbézoltam volna?! - morogtam rá, és a fejem fogtam.
Nagyon fájt a fejem, és a hangja még jobban hasogatta.
- Csak féltékeny vagy! - vágta hátba Havocot Breda - Te már mióta nem voltál el "dorbézolni"
- Meg hát eddig minden nődet lenyúlta az ezredes. - állapította meg Fuery.
- Kussmáár! - nyavalygott Havoc, és depressziósan az asztalt fejelte.
Ekkor kopogtattak, és egy nő jött be. Papírokat rakott le az asztalomra, és ment is kifelé.
- Megállni! - pattantam fel.
A nő összerezzent, de megállt. Megfordult és kérdően rám nézett. A kék egyenruhát viselte, vastag könyvmoly szemüvege volt, és haját kontyba fogta. Ami először feltűnt benne... hogy élénkvörös a haja.
- Megvan, honnan ismerlek! - mondtam.
- Nem értem miről beszél uram.
Kiszedtem a kontyát összefogó tűt, és a szemüvegét is lekaptam.
- Te vagy az tegnapról.
- Biztos összekever valakivel! - mondta megszeppenten.
- Mi a neved?
- Tudod Mustang, maradj inkább a rókánál. Nem kell megtudnod a nevem. - vigyorgott gúnyosan.
- Szóval akkor mégis csak igazam volt.
- Részeg voltál, csoda hogy emlékszel.
A többiek értetlenül nézték a jelenetet, de most velük nem foglalkozok.
- Te egyszerű papírmunkát végzel. Tegnap, amit műveltél... az normális alkímia volt. Az alkimisták közt a helyed.
- Felejtsd el! - húzta el a száját.
- Miért csatlakoztál akkor a hadsereghez?! Ezt viszont nem értem.
- A család kényszerített... bla bla bla... nem annyira érdekes ez.
- Azonban... - vigyorodtam el - ha csak papírmunkát végzel... én a felettesed vagyok. Úgyhogy a nevedet, ha lehetne.
- Nem hiszem, hogy...
- Egy ezredes parancsát nem követi?!
- Helen Smith. - sóhajtott.
- Nos, kis róka, örülök, hogy megtudtam a nevedet. Így legalább kényelmesebb lesz véres bosszút állni rajtad. És a pénzem kérem vissza!
- Az előző havi fizetésem nem fizette ki EZREDES. - mordult rám - Úgyhogy nem tartozok semmivel. Most viszont mennék, mert rengeteg dolgom van, az EZREDESSEL ellentétben. - hangsúlyozta ki az ezredest.
Kikapta a kezemből a szemüvegét, majd felrakta, aztán a hajtűt is, és kifelé vette az irányt.
- Tudod, ha nem álcáznád magad jelentéktelen könyvmolynak, még jól is néznél ki! - kiáltottam.
- Kapja be, EZREDES! - szólt még vissza.
Az én kis rókám. Grr. Sajnos aznap már nem láttam többet. Másnap meg az a hír fogadott, hogy átigazolt. Jó kis kaland volt ez a fél nap. Ahogy megláttam a bárban, egyből szemet szúrt. És hát utánam döglenek a nők. Sajnálhatja, hogy ő nem, sokat vesztett ezzel, hogy meglépett.


1917.
A hóban fagyoskodva állok. Az ezredesi rangom már rég a múlté. Amióta megöltem Bradleyt, még jobban gyötörnek azok a képek, amiket a háború alatt tettem. Azoknak az arca, sikolya, akiket megöltem. Azóta nem is használok alkímiát. Nem bírnám rávenni magam erre. Havoc, Breda, Fuery... egy csomó mindenki meglátogatott már, néha telefonon is beszéltünk, de lelket egyikük sem bírt belém verni. Aztán valamelyik nap furcsa személyt fújt erre a szél. Épp a tűznél melegedtem, kávét ittam, hogy felmelegítsem szétfagyott végtagjaimat. Aztán belépett ő, levette a kapucniát, és az az élénkvörös haj, amit én annyira szerettem, lehullott a vállára.
- Helen Smith. - vigyorogtam lemondóan, majd egy bögre kávét nyomtam a kezébe - Idd meg, felmelegít.
- Rosszabbul nézel ki, mint ahogy mondták. - ült le velem szemben.
- Nem akartam, hogy pont te láss így. Egyáltalán nem akartam. Te a macsó, erős Mustangot ismerted meg. Most meg csak egy szerencsétlen csődtömeg vagyok.
- Mustang. - tette le a bögréjét, majd elém guggolt - Csak az önbizalmad csúszott a nulla alá. Te még mindig az a macsó, erős Mustang vagy.
- Mit kellene tennem?
- Majd itt maradok veled. Együtt kitaláljuk, rendben?
- Itt maradnál? - kérdeztem, hangom kételkedő volt.
- Persze. Gyere ide gyagyás! - tárta szét a karjait, majd átölelt.
Szorosan magamhoz öleltem... Kapaszkodtam belé. Végül mégiscsak visszajött hozzám... Már csak ettől az öleléstől úgy éreztem, hogy az önbizalmam kezd visszatérni.
- Kis rókám. - mosolyodtam el.