°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Yusei írásai
Yusei írásai : Yugioh 5D's - A sors keresztútjai

Yugioh 5D's - A sors keresztútjai

  2010.03.28. 17:38

http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/yugioh-page/icons/s11283136.jpg 1. fejezet


1. Fejezet

Az apokalipszis után


  Már kitudja milyen régen volt, és ki tudja milyen sok minden vezetett el a negyedik nagy világégésig… Nem is lehet tudni, mert olyan régen történt, hogy senki nem emlékszik már, még a legöregebbek sem. Sokan azt mondják, hogy valami nagy csata zajlott a földön, ami miatt az egész föld káoszba süllyedt, és bár a jó győzött, mégis az események végzetes láncreakció során söpörtek végig a földön, szinte minden életet és zöld flórát elpusztítva a föld kerekén.
  Gyakorlatilag csak apró falvak és az egykori nagy városok romjai maradtak, amik között még élnek itt-ott toprongyos, elszegényedett, éhező emberek, akik talán a holnapot sem érik meg. Egy ugyanilyen kis semmit érő falu áll valahol Japán közepén, egy országban amit valaha minden felől tengerek és óceánok vettek körül. Valaha a kis falu helyén egy virágzó város állt, a párbajkártya nevű legendás és még a mai napig is fentmaradt játék fővárosa volt valaha, ahol a világ legjobb játékosai élték mindennapjaikat. A régi legendák és néhány fentmaradt irat szerint a város neve Domino volt, így az itt lakó valamivel több, mint 150 ember így keresztelte el a falucskát, aminek fából és mindenféle szemétből összetákolt házacskái szinte minden nap ki vannak téve a természet mostoha bánásmódjának. Homokviharok rombolnak végig a kietlen pusztaságon ami a falut körülveszi. A föld szinte minden tája kies, poros pusztává vált a leírhatatlan háború még szörnyűbb borzalmai után. A tengerek, és óceánok szinte eltűntek, csak itt-ott látni a föld felszínén néhány kék foltot, minden más puszta szárazföld. A falut mindenhol senkiföldje veszi körül, itt-ott romos épületek és egy öreg autóút bukkannak ki a por alól, de minden más eltűnt a valaha gyönyörű városból.
  Most is hatalmas porvihar tombol a falu körül, és az összes kis viskó csak úgy dülöngél közben, mintha kártyákból épült volna, és éppen összedőlni készülne. Ilyenkor a falu viskói minden csak nem biztonságosak. A falu középpontjában egy még nagyjából ép épület áll, amit valószínűleg kiástak a homok alól. A falu kihalt, de az épületben fények villódzanak, és emberek hangja szűrődik ki, ha közelebb érünk. A nagy bejárati ajtón túlérve egy nagyobb aula szerű terembe érünk, ahol vagy 100 ember áll, ül, vagy fekszik és vár, hogy a vihar elcsendesüljön. A terem közepén egy kisebb csoport ember áll, nagyjából középkorú, vagy még idősebb emberek csoportja, és éppen nagy vitát folytatnak valamiről egy sokadik személlyel. A csomó közepén egy majd 2 méter magas szőke fiatal férfi áll, és próbál a tömegben mindenkivel szót érteni, de nem mindig sikerül. Félhosszú szőke, bozontos hajába nem is egyszer beletúr beszélgetés közben, vagy idegességében szakadt hosszú fehér kabátja szélét gyűrögeti. Láthatóan ideges már, kék szemei idegesen járnak körbe, időnként kivillannak egészséges fehér fogai az ajkai közül. Kabátja ujjai már régen eltűntek, több folt is van rajta, ami csak rontja az összképet, mert amúgy a fiatal férfi nagyon jóképűnek mondható, de ez a szakadt öltözet lerontja a dolgot.
  Hirtelen kinyílik az egyik ajtó és egy fiatal nő lép be rajta. Kb. 17 éves, hosszú vörös haja néhol az arcába hullik. Valószínűleg fésűt nem nagyon látott még. Barna szemei élesen vizsgálódva tekintenek végig a töegen, mintha keresne valakit, aztán amikor meglátja a keresett személyt, egy halvány mosoly jelenik meg ajkain, és szép lassan odasétál a tömeg közepén álló feérfihoz. Megtapogatja a vállát és mikor emez megfordul, közelebb vonja magához, és a fülébe súg valamit. Emez megcsóválja a fejét és csak ennyit mond:
  - Megyek, amint szabadulok!
  A fiatal nő megfordult és aggodalmas arccal sétált ki a teremből. Miközben kiment az ajtón, ami egy lépcsőházba vezetett, szembetalálkozott egy harmadik személlyel, aki kb. Vele egyidős volt, vagy valamivel idősebb. Egy fiatal férfiról van szó, aki mélykék szemeivel nézett a lányra a fekete haj mögül, amiben aranysárga csíkok díszelegtek. Borzos és piszkos volt, mint általában mindenki más is. Kopott köpenyt viselt, aminek ujján már amúgy is jókora lyuk tátongott, de most beakadt a lépcsőkorlátba, és még tovább szakadt, egészen a végéig. A fiatal férfi káromkodott egyet, de csak halkan. A fiatal lány mosolygott egyet rajta, és görcsöt kötött a szakadt anyagra, hogy kitartson még egy ideig. A saját kék és vörös ruhájából tépett egy darabot, azzal kötötte össze az amúgy is eléggé rongyos állapotban lévő ruhadarabot.
  - Igazán szép tőled Aki. – jegyezte meg a fiatal férfi, miközben mosolyogva nézett a lányra. – Mi van a bátyáddal?
  - Jack nem jön… - jegyezte meg Aki halkan. – Még nem. De ha nem jön hamar, még elveszítjük azt a szerencsétlent. Most mit csináljunk Yusei?
  - Nem tudom. – morogta Yusei fintorogva. - De majd én elrángatom Cincinatust az eke szarvától!
  Aki mosolyogva nézett a távozó Yusei után. Szerette, ha ilyen metafórákban beszél. Yusei, lévén, hogy tanult emberek fia volt, maga is nagyon művelt volt, és gyakran beszélt szóvirágokban. Miután a szülei meghaltak egy rejtélyes betegségben, Jack és Aki szülei vették őt szárnyuk alá. Yuseinek volt egy bátyja is, Kyosuke, de ő eltűnt egy D-Raider támadás alkalmával. Aki és Jack Szülei orvosok voltak, és Jack is megtanulta amit csak tudott tőlük. Most, bár még fiatal volt, ő volt a falu vezetője, és orvosa is egyben. Valamivel több, mint 20 gyerek élt a faluban, főleg mert nagyon kevés volt a fiatal felnőtt lakos. A betegség, ami végig fertőzött az egész falun, csak a fiatalokat, és a szerencséseket kímélte meg. Yusei és fogadott testvérei megúszták, de Jack és Aki szülei ugyanabban a betegségben haltak meg, amiből még Yuseit kigyógyították. Most már mindannyian a falu melletti temetőben nyugodtak.
  Beszélve a D-Raiderekről, a D-Raiderek sivatagi banditák, akik úgy nevezett D-Wheel-eken lovagolva fosztogatják a falvakat, és a falvak legjobb párbajkártya játékosait hívják ki, és aki veszít, azt elhurcolják. Így járt Kyosuke, Yusei bátyja is.
  Hogy mi az a D-Wheel? Nos ez egy egészen egyedi jármű. Általában egy motorbicikli formáját ölti magára, és több funkcióval is bír, ami egyedivé teszi, főleg az úgynevezett párbajgyorsulásra is, ami egy olyan különleges párbajtípus, amit csak ők tudnak megfelelően űzni, miután senki másnak nincs meg a megfelelő felszerelésehozzá, sem a kellő kártyái.
  Szóval Yusei belépett a terembe, és egyenesen a körközepébe tartott. Ott félrevonta Jack-et, váltott vele pár keresetlen szót, amit a többiek is hallottak, majd miután nagy nehezen megegyeztek, Jack bólintott, és már fennhangon harsogta:
  - Jól van emberek! Mára elég volt a panasz napból! Más dolgom is van amit el kell intéznem!
  Ezzel hátrahagyták a tömeget, és hamar felsiettek a lépcsőkön a második szintre, ahol a tiszta szobában egy sérült férfi feküdt. Fiatal volt még, valamivel fiatalabb Jacknél és Yuseinél, de nem a falu lakója volt, hanem valahonnan a távolból érkezett. Először D-Raidernek nézték, de a bukósisakján kívül semmit nem találtak nála. Valahol baleset érhette, és akkor botorkálhatott el a falu határáig, ahol megtalálták, de a sebei az elfertőződés határán voltak, így nem sok esélye volt a túlélésre.
  - Reménytelen! – jelentette ki Jack, miután megvizsgálta. – Nem fogja megérni a hétfőt sem ha nem kapja meg a megfelelő gyógyszert!
  - Biztos, hogy nem segíthetünk neki? – kérdezte Aki, aki mot is mellette volt, szinte vigyázva az épségére.
  - Csakegy megoldás lenne. – Mondta Yusei miközben a bukósisakot vizsgálgatta. – Ha a falun kívülre mennénk.
  - Dehát nem lehet! – kiáltotta Aki aggódva, mert szinte érezte, hogy Yusei erre készül.
  - Csak ott vannak olyan épületek, ahol talán találunk megfelelő gyógyszereket és mást, ami kellhet. – Jelentette ki Jack aki láthatóan egyet értett Yusei-el. – De egyedül nem lehet kimenni oda!
  Yusei bólogatott, de a szemét nem vette le a sisakról. Különleges formatervezésű darab volt. Kissé megkopott, de zöldes-feketés festése lehetett valamikor. A sisak oldalán madár szárnyakra emlékeztető díszelemek voltak felerősítve, az eleje pedig egy ragadozó madár horgas csőrére hasonlított, emellett Aranysárga sisakplexi egészítette ki. Csak a fej tetejét és a tarkót védte elsősorban, és valamiféle mikrofon szerűség volt a sisak belsejében, belülről pedig integrált elektromos áramkörök voltak láthatóak benne. Nem mindennapi darab volt.
  Yusei és Jack egy időre félrevonultak tanácskozni ezután, várták a vihart, hogy elüljön, és arról vitáztak, hogy hogyan jussanak ki a faluból anélkül, hogy megtámadnák őket útközben. Aki nem hallott mindent, de azt ki tudta venni, hogy komoly vitában vannak. Tartott tőle, hogy esetleg a vesztükbe rohannak. Vagy egy óra múlva végre elült a vihar, és csak enyhe szellők fújdogáltak, ekkor aztán eldöntötték, hogy elhagyják az épületet és friss levegő mellett beszélgetnek tovább. Mikor elindultak kifelé, akkor is a részleteken vitatkoztak, és éppen elmentek egy eléggé toprongyos öregember mellett, aki a földön szunyókált eddig, de most felkelt, és utánuk bicegett, hogy aztán az ajtón kívül utolérje őket.
  - Fiatalurak! – kiáltotta utánuk reszelő hangján. – Várjanak Fiatalurak!
  - Mi az? – kérdezte Jack ingerülten. – Nem mondtam? A tanácskozás véget ért!
  - Nem-nem! – nyöszörögte az öreg halkan nevetve. – Nem arról van szó! Csak hallgassanak meg!
  Yusei és Jack megálltak és megvárták az öregembert, aki szép lassan odabicegett hozzájuk. Fura szerzet volt mitagadás. Hosszú, hófehér hajánál csak a térdig érő hófehér szakálla volt hosszabb, vastag szemöldökétől a szemei is alig látszottak. A haj és szakáll alól a karjai látszottak csak ki, amint egy mankóra támaszkodva bicegett mindenfelé. Az egyik lába fából volt. Halványkék szemei élesen sandítottak ki a haj és szemöldökvadon alól, és csak a hangját lehetett hallani, de a száját nem lehetett látni.
  - Ha jól hallottam… - folytatta akadozva. – Maguk egy elveszett D-Wheelt keresnek. Ugye így van!?
  - Igen így van öregapám! – mondta Yusei elcsodálkozva, hiszen ő maga is alig hallotta a nagy zajban mit mondott bent a házban. – Jól hallotta! Miért?
  - Nos, talán és segíthetek! – mondta az öreg sejtelmesen. – Csak kövessenek!
  Az öreg intett a mankójával, és ment előre a kis viskója felé. Jack és Yusei csak vállat vontak és követték. Nem sokára egy egészen érdekes helyre értek. A kis öregember egy régi garázs romjai között élt, ami elég biztonságosnak látszott ugyan, de az öreg mindig a főépületben tötltötte az idejét. Talán a legfrissebb pletykákat akarta hallani, vagy csak jobban érezte magát társaságban, mert általában egyedül üldögélt otthon.
  Mikor bevezette őket a házikóba, bent koromsötét fogadta őket, de egy pillanat múlva az öreg meggyújtott egy régi elemlámpát, ami ritkaság volt, mert ilyen helyen nem nagyon lehetett ilyet találni. Még Jackéknek sem volt. Amint enyhe világosság lett, Jack és Yusei körülnézett, és elámultak, micsoda csodák voltak ott. Egy kivénhedt Hűtőszekrény állt az egyik sarokban, aminek ugyan ajtaja nem volt már, de jó szekrényként szolgált. A polcai tele voltak könyvekkel és ősrégi újságokkal. Yusei leemelt egy könyvet a polcról, ami éppen Alexandre Dumas műve volt. Elámulva figyelte, milyen ép volt még most is, aztán rájött miért: A könyvet gondosan újrakötötték. Az öregember amolyan ezermester lehetett, mindenhez értő mesterember. Sok minden más is volt még ott: egy működésképtelen TV, villanykörték, csavarok, szerszámok, egy régi könyvprés, és még sok más, amiről Yuseinek halvány fogalma sem volt, hogy mi.
  Mikor aztán alaposan körülnéztek, az öregember kinyitott egy csapóajtót a padlóban, hogy aztán elindulhasson lefelé egy létrán, ami egy amolyan alagsorba vezetett. Yusei és Jack követték, és mikor leértek, a lélegzetük is elállt a látványtól:
  Nem csak hogy egy, de négy D-Wheel is volt az alagsorban, méghozzá elsőrangú állapotban. Na jó, talán nem mindegyik volt ilyen jó állapotban, mert az egyik elég alaposan le volt strapálva. Yusei közelebbről is megnézte, és észrevette, hogy egy elég komoly balesetben törhetett össze. Zöldes-Fekete és aranysárga, kopottas festése sokban hasonlított a talált bukósisakéra. A két oldalára összecsukható szárnyak voltak erősítve, ami akár siklórepülésre is alkalmassá tehette. Az oldalán a BlackBird felirat volt olvasható, akárcsak a sisak hátulján egy kis arany plaketten.
  - Ez lesz az! – kiáltotta vidáman. – De elég szépen össze van törve.
  - Igen… - mondta az öregember köhintve egyet. – Már dolgozom a helyreállításán. De nézzetek nyugodtan körül, van itt más is!
  Yusei odalépett az egyik D-Wheelhez, ami éppen mellette állt letámasztva. Vörös és fehér festése igazán tetszett neki. A formaterve igazán egyedi volt, olyan volt, mint egy sportmotor, a hátulja felfelé kunkorodott, és a faridom vége egészen a motoros feje fölé hajlott. Egyszerű felépítvénye ellenére igen sok és aprólékos munka volt benne. Jack is kinézett magának egyet, ami olyan volt, mint egy nagy kerék, és a kasztni és a kerék egybe volt építve. A kasztni egy Torziós inga segítségével egyensúlyban maradt és nem forgott, de a külső kerék forgott és ez hajtotta előre. Jacknek nagyon imponált a színezete és az, hogy illett a fehér öltözetéhez.
  - Látom tetszenek nektek. – mondta az öregember valószínűleg széles mosollyal a szakálla alatt.
  - Igen… - mondta Yusei lenyűgözve. – Szinte hihetetlen micsoda csodák ezek. De vajon…
  - Vajon működnek-e? – egészítette ki az öreg szinte kiolvasva a fiú gondolatait. – Természetes!
  Yusei elámulva nézte a csodás festésű D-Wheelt, és elképzelte magát, amint a nyeregben ülve motorozik, és a szél az arcába fúj. Az öreg hirtelen átnyúlt a válla fölött és egy gombnyomással életre keltette a motort, ami hangosan búgva életre hördült. Egy szemvillanás, és már Jack is motorzajban fürdött. Szinte hihetetlen örömmel töltötte el mindkettőjüket a hangzás.
  - Tetszik? – kérdezte megint az öregember. – Akkor ez még jobban fog tetszeni!
  Ezzel az öreg egy ajtót nyitott ki, ami a jobboldali falon nyílt, és amikor fényt gyújtott, Jack és Yusei szinte szájtátva bámult befelé. A szoba valójában egy szekrény volt, ami tele volt mindenféle ruhadarabokkal, kezdve a legszebb és legelegánsabb szmokingoktól, és estélyiktől, a legegyszerűbb hétköznapi ruhákon át egészen a motoros ruhákig.
  - Ide el kell hozzuk Akit is! – nyögte végül Jack. – Ez egyszerűen fenomenális!
  Yusei is egyetértett, és mindketten bevetették magukat a rhák közé és ugyancsak szépen felruházkodtak. Jack egy térdig érő hosszú köpenykabátot választott magának, ami fehér és lila volt, mint a két kedvenc színe, mellé egy kényelmes pár csizmát és levágott ujjú motoros kesztyűket, amiknek alumíniumból voltak a bütykei. Yusei egy nagyon szép kék bőrdzsekit választott ki magának, aminek narancsszínű válltömései voltak, és zipzárral összezárható volt. Emellé járt egy kényelmes Szürke motoros nadrág, barna csizmák, és egy pár barna hosszúszárú motoros kesztyű. Jack kiválasztott Akinak egy ugyancsak szép Vörös rózsára emlékeztető színű ruhát, ami rózsás fodrozású alsószoknyával járt együtt, hozzá szürke, térdig is felhúzhatóü selyemharisnya, a hozzá ilő színű kesztyűkkel, és vörös cipellők. Miközben Yusei éppen átöltözött, a rossz köpenye zsebéből kihullott a párbajkártyapaklija. Yusei utánakapott, de az öregember a mankójával gyorsabb volt, és magához rántotta, és egy ügyes mozdulattal felkapta majdnem fejmagasságig, majd szépen megvizsgálta. Kissé ütött-kopott kártyák voltak, de szépen rendben voltak tartva egy kis skatulyában.
  - Nahát… - mondta az öreg. – Látom te is egyik vagy azok közül a játékosok közül… Olyan… Párnyavalygó vagy mi…
  - Párbajozó! – szólt közbe Jack, aki már készen volt. – Igen.
  - Igen… Igen az… - jegyezte meg az öregember. – Nos… Igazán derék… Én…
  - Igazán szép, de mennünk kell, valaki életveszélben van odakint! – fakadt ki Jack hirtelen. – Ki kell mennünk a faluból, hogy gyógyszert szerezzünk neki!
  - Oh, hát csak ennyi? – kérdezte az öreg nevetve. – Hiszen akkor induljatok! Mire vártok!?
  - Csak segítségre lenne szükségünk! – jegyezte meg Yusei. – De legalábbis valamilyen járműre!
  - Hát akkor vigyétek a D-Wheel-eket! – kiáltotta az öreg vígan és hirtelen egy eddig láthatatlan garázsajtót, és nyitva állt az út kifelé. Yusei és Jack nyeregbe pattantak, és kigördültek az útra. Már indulni akartak, amikor az öreg utánuk bicegett. Először is átnyújtott nekik egy-egy bukósisakot, ami színében és stílusában is a D-Wheeljükhöz hasonlított, aztán átnyújtotta Yuseinek a paklitartóját.
  - Köszönjük mégegyszer! – mondta Yusei hálásan. – Amint lehet, visszahozzuk a D-Wheeleket.
  - Oh… - mondta az öreg nevetve, ne is aggódj emiatt, tartsátok csak meg! Sőt, ha kész lesz, eljöhettek a madárkáért is!
  - Köszönjük! – kiáltotta még vissza Yusei és búcsút intett.
  Az öreg nevetve integetett utánuk és csak akkor nyúlt a rongyos ruhája zsebébe, amikor már nem látta őket a mögöttük kavargó portól. A zsebéből egy pakli kártyát vett elő és amikor megfordította a lapokat, és kiderült, hogy Yusei paklija volt az. Tehát elcserélte egy másikra.


 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/y_60nm2.jpg?t=1254437556Yu-Gi-Oh! DM manga

Következő: 292. fejezet
Fordítás: 100%
Szerkesztés: 100%
Feltöltés: 100 %
Letöltés itt: Projektek

 

http://www.webwallpapers.net/wp-content/uploads/2011/04/yugioh+anime+wallpaper-150x150.jpgYu-Gi-Oh! DM anime

Magyar felirattal
Visszatöltés: 1-224. rész
Töltés állapot: 30%

Elérheted itt: Online anime


 

http://i597.photobucket.com/albums/tt57/D-Grayman/th_2nvrzsw.jpg?t=1277311688

Yu-Gi-Oh! DM anime

Vágatlan verzió / Angol felirattal
Visszatöltés: 1-224. rész
Töltés állapot: 40%

Elérheted itt: Letöltések

 

 

 

 


Chat-szabályzat:
- Ne reklámozz!
- Ne káromkodj
- Ne követelőzz!
 


 
 
 


Jelentkezhetsz de nem biztos hogy kikerülsz.
Ha az oldalad már nem aktív, akkor leveszünk az elitek közül.

http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/th_ygo-1.jpg?t=1276212179http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/th_ygo-1.jpg?t=1276212179http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/th_ygo-1.jpg?t=1276212179http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/th_ygo-1.jpg?t=1276212179http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/th_ygo-1.jpg?t=1276212179http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/th_ygo-1.jpg?t=1276212179

Függőben lévő csere: 0 db

 

CSS Codes

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!