°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kegyes hazugság
Kegyes hazugság : Kegyes hazugság

Kegyes hazugság

  2010.04.06. 20:57

http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/atemu%20x%20anzu/1gihhff.gif?t=12705808481-2. fejezet


1-2. fejezet
1. fejezet
Yugi?

Atemu szörnyek nélkül állt a párbajtéren. Már órák óta párbajoztak Yugival, a tét pedig… Atemu jövője volt. A fáraó lefordított lapja lassan felemelkedet. Az Újraélesztés kártya… Atemu egyik kedvenc lapja.
-Nyertem Yugi. –hallatszott a hangja. Rendíthetetlen volt, mint mindig, és biztos magában. A feszült pillanatoknak vége! Atemu nyerni fog! Végre! Velünk maradhat!
Legalábbis ezt hittem. A mosoly viszont hamar letörlődött az arcomról, mikor Yugi aktiválta az elrejtett kártyáját.
-Nem lehet! –döbbentünk le egy személyként Hondával.
-Yugi tudta... –suttogta meglepetten Jounouchi.
Osiris teste lassan gőzölögni kezdett. A nagy egyiptomi isten megsemmisülni látszott így semmi nem védte már Atemut ellenfele támadásától. Yugi habozott. Azokban a percekben imádkoztam, hogy ne tegye meg. Ne támadd meg Yugi! Ne szakítsd el tőlünk!
Ám Yugi erősebb volt, mint én.
- Támadj! -adta ki szörnyének a támadó parancsot. Atemu életpontjai viharos sebességgel estek le nullára.
A párbajnak vége.
Yugi tehát győzött…
Könnyek csordultak ki a szememből. Megtörtént az, amitől mindig is rettegtem. El fogom veszteni őt! El fogom veszíteni Atemut!
Lesokkolva figyeltük a térdre rogyott Yugit, ahogyan zokogva ejti el kártyáit.
A kapuk dübörögni kezdtek és lomhán szétárultak. Vakító fény szabadult ki mögülük.
Az ott… a túlvilág?
-Ne menj! Maradj! –sikítottam utána, ám hiába kérleltük, Atemu nem maradhatott.
Egy mosollyal búcsúzott tőlünk. Békés, ám szomorú mosollyal.
Könnyes szemekkel néztük végig, ahogyan lassan hátat fordít nekünk, majd utolsó mozdulatával is bíztatva minket, átsétál a fénybe, és örökre bezárult mögötte a kapu.


-Mazaki Anzu!- csapott a tanár az asztalra.- Mi lenne, ha idefigyelne végre az órára!
Egykedvűen ültem az iskolapadban és bámultam ki az ablakon. Újra és újra csak erre a napra tudtam gondolni. Atemu elment. Örökre.
Egyiptom ősi múltja, immáron lezárult. Vége. Nekünk pedig a jövőben kell élnünk. Előre néznünk. Ám mit tegyek, ha csak a magam mögött lévő dolgokat látom? Ha csak hátra tudok nézni? Hátra, Atemura.
-Héj, Anzu! –bök meg a mellettem ülő Jyonouchi óvatosan. –A tanár nagyon pipa.
Ekkor eszméltem fel én is.
-Oh, bocsánat. –vakartam szégyenemben a fejemet.
-Már megint hol jár az esze, Mazaki? –teszi fel a tanár ugyan azt a kérdést, amit minden órán megkapok. Egyszerűen nem tudok figyelni.
-Elnézést. –kérek sokadjára is bocsánatot, mire végre megenyhül.
Atemu már két hónapja, hogy elhagyott minket. Olyan furcsa nélküle minden. Idegen a környezetem, idegen az otthonom.
Yugiék tudják, hogy miért vagyok ilyen szétszórt mostanában.
Mikor végre kicsöngettek az iskolából, együtt sétálunk hazafelé. Yugi, Jounouchi, Honda, Bakura és én.
-Ma nagyon idegbeteg volt a sensei. –sétált Jounouchi unottan az utcán, karjait a feje mögé csapta és az eget figyelte, mintha várna onnan valamit. Jól tudom hogy csak vigasztalni próbált. Nem a tanár volt ma dühös, hanem én megint szétszórt.
-Te.. Anzu.. hogy haladsz a szakdogáddal? –fordul felém Bakura mosolyogva. Furcsa az arcát nézni és tudni, hogy a gonosz énje már nem létezik.
-Remekül. –hazudtam. –És ti fiúk?
-Hát …
-Én…
-Öm…
Honda, Bakura  és Jounouchi mindössze ezt a pár értelmetlen szót tudta kinyögni, de már ebből is tudtam, hogy valószínűleg hozzá sem fogtak. Yugi elégedetten mosolygott tehát az övé készen van. Szorgalmasan tanul. Mintha a tanulásba menekülne amióta Atemu nincs velünk. Igaz is, nélküle az átlaga is leromlott. Elvégre egy 3000 éves szellem könnyebben írt házit, mint egy 16 éves diákfiú.
-Tényleg Jounouchi, mi van Mai-sannal? –érdeklődött Bakura a fiútól. Erre a témára én is kíváncsian hegyeztem a fülemet.
-Hát.. elvagyunk… tegnap találkoztunk.. –csak képzelődök vagy tényleg vörösödik a feje?
-Szóval randiztatok? –kérdezett rá kerek perec Honda.
-Mondom, hogy csak találkoztunk! –ütötte hátba a táskájával Jounouchi a barátját rák vörös arccal.
-Ja, ja na igen persze. –kontrázott Honda széles mosollyal.
Kuncogva figyeltem őket. Ilyenkor Atemut el tudtam felejteni. Ha Yugiékkal voltam… akkor ki tudtam verni az emlékeit a fejemből.
Végül Bakuráék elváltak tőlünk, és Yugival ketten sétáltunk az utcán.
-Csodaszép tavaszi idő van. –szippantottam egy mélyet a levegőbe.
-I-igen az. –dadogta zavartan Yugi. Mióta csak ismerem, mindig zavarban volt ha kettesben voltunk.
-Mo-mond csak Anzu… öm…
-Igen?
-Hát arra gondoltam, hogy.. –egyre vörösödött az arca miközben a megfelelő szavakat kereste. –Szóval… holnap suli után.. nem lenne kedved.. vagyis… nem.. semmi… inkább semmi.
-Hová szeretnél hívni? –segítettem neki kedvesen mosolyogva.
-Hát... holnap lesz egy jó film a moziban… de aztán rájöttem, hogy te már voltál abban a moziban Atemuval szóval nem akartam… rossz emléket kavarni.
-Jó emlékem van csak arról a mozizásról. –merengtem. –Mehetünk. –vágtam rá.
-Komoly? –derült fel az arca.
-Persze. Miért is ne? A többieknek szóltál?
-Öm… noshát... –Yugi hirtelen nagyon zavarba jött és ekkor esett le, hogy kétszemélyes mozizásra próbál elhívni.
-Oh. –döbbentem meg. –Értem.
-Így már nem vagy benne, ugye? –rúgdosott lehangoltan egy kavicsot.
-De, benne vagyok szívesen. –mosolyogtam. Úgy éreztem, hogy Yugi jó hatással van rám. Ha vele voltam, közelebb éreztem magam Atemuhoz is.
-Eh, komoly? –ugrott egyet boldogan. –akkor holnap suli után a bejáratnál!
-Pontos leszek. –ígértem.
Közben elérkeztünk Yugiék házához. A nap már lassan lemenőben volt és én sem laktam már innen messze.
-Nincs kedved bejönni egy teára vagy forrócsokira? –kérdezte feldobva Yugi. –A nagypapi remek forrócsokit tud készíteni.
-Nem köszönöm, sietek haza. Még szakdolgozatot kell írnom.
-Oh, rendben. –bólintott Yugi. A pírt az arcáról le sem lehetett törölni.
-Akkor holnap. –köszöntem el, majd elindultam a kereszteződés felé. Furcsa… izgulás és szorongás fogott el, ha a holnapra gondolok. Holnap… randim lesz Yugival? Akarom ezt? Miért mentem bele? Szeretek Yugival lenni, főleg mert ő az aki kiráncigál a magányomból, de vajon mint egy barát vagy több ő nekem? Atemu már nincs itt, tovább kell lépnem és úgy éreztem belekapaszkodok mindenkibe, aki tovább tud rántani.
Sietősre vettem a lépteimet.
Izgulva gondoltam a holnapra. Mit vegyek fel? Hihetetlen hogy ilyesmire gondolok. Régen Atemu miatt öltöztem csinosan, de most Yugi az, aki miatt ki szeretnék tenni magamért.

Sietve léptem be a házunkba. Gyorsan köszöntem a szüleimnek majd szórakozottan felsiettem a lépcsőn. Kinyitottam a szekrényem ajtaját, amiben tornyosultak a különféle ruhák. Mióta Atemu elment egyiket sem húztam fel. Csak pár kijárt ruhámban jártam. Nem volt kinek tetszeni, kinek megfelelni... nem volt ki észre vegyen. Olyan személy nem, akit érdemesnek tartottam rá. De most itt van Yugi.
Előhalásztam egy rózsaszín miniszoknyát, hozzá hosszú harisnya zoknikat és egy hosszú sárga felsőt. Mellé kerestem egy fekete övet… Végül leterítettem az ágyra és végig néztem rajta. Jó összeállításnak tűnt. Ezt fogom holnap felvenni.
Mosolyogva dőltem be az ágyamba. Fáradt voltam de nem tudtam elaludni. Fürdéskor is a holnapon járt az eszem. Vajon milyen lesz? Vajon mi fog történni? Yugi mer kezdeményezni? És ha igen akkor én szeretném, hogy lépjen?
Lehunytam a szememet. Atemu megigéző, szigorú arca villant át az agyamon. Aranykoronát viselt, és hosszú palástja csendben hullott le a hátán.
Hirtelen nyitottam ki a szememet. Nem! Az nem lehet. Ma nem álmodhatok vele. Ha vele álmodok, akkor holnap Yugit el fogom utasítani.
Túl kell lépned rajta Anzu! -bíztattam magam.
Gyorsan előhalásztam pár nemrég készült képet és azt nézegettem. Jounouchi és Honda teli szájjal vigyorgott rajta. Yugi szelíd mosollyal nézett a kamerába, és Bakura pedig épp valami halat rágcsált.
Ha ezeket a képeket nézegetem, akkor a jelenben maradok. Nem szabad elkalandoznom Atemu felé. Ő már nincs. A teste meghalt, a lelke tovább lépet. Megnyugvást lelt a túlvilágon. Vajon, az egyiptomi fáraók más túlvilágra jutnak, mint mi földi halandók? Jó lenne egy helyre kerülni, mert akkor találkozhatnék vele halálom után. Akkor elmesélhetném neki mi minden történt az elmenetele után.

Ezekkel a gondolatokkal nyomott el az álom, a nélkül hogy észrevettem volna. Ma is vele álmodtam, így összezavarodottan keltem fel az ágyból. Tátongó űr volt a szívemben és alig vártam, hogy találkozzak Yugival. Az ő jelenléte megnyugtat.
Kiugrottam az ágyból gyorsan rendbe kaptam magam a fürdőszobában, közben ügyelve hogy egy percre se gondoljak Atemura, mert csak elfog a keserűség.
Felhúztam a tegnap este gondosan kiválogatott ruhát majd egy gyors reggeli után elsiettem a suliba.
Péntek van. Ma nem lesz a fiúkkal órám. Jounouchi, Honda és Yugi, egész napos Kendo edzése vannak, Bakura meg külön órákat vesz angolból. Nekem meg táncórára kell sietnem.
Az egész napom nélkülük fog eltelni, és így csak még idegesebben vártam a suli végét. Vajon Yugi is izgul? Őt ismerve biztosan.
Nagyon lassan haladtak az órák, végül elérkezett a délután 4 óra. Sietve léptem ki a suliból. Átsétáltam az udvaron. Páran megnéztek és füttyögtek, de nem érdekelt. A nagykapuban egy kis alakot pillantottam meg. Yugi már ott állt és várt, egy rózsával a kezében. Megdöbbentem. Nem kaptam még virágot senkitől. Habár... belegondolva Atemun kívül nem randiztam még senkivel sem. És azt is Yugi hozta össze nekünk.
Széles mosollyal az arcomon igyekeztem feléje. Vártam a mai mozit, vártam hogy Yugival tölthessem az időmet. Valamiért megnyugtatott. Mellette nem éreztem kiszolgáltatottan magamat. Tudtam, hogy nem fog semmi olyat művelni, amit nem szeretnék. Yugi egy úriember.
-Szia Anzu! –köszönt előre. Az arcán lévő pírt olyan érzésem volt hogy tegnap óta nem lehetett letörölni.
-Szia! –siettem oda hozzá. Határozottan nem voltam már olyan ideges, mint reggel. Lenyugodtam. Az izgulásom mintha egy pillanat alatt elszállt volna.
-E-ezt neked hoztam. –nyújtotta át bizonytalanul a virágot.
-Oh, köszönöm. –fogadtam el mosolyogva.
-A-akkor mehetünk? –nézett fel rám rák vörösen.
-Persze, már alig várom. –indultunk el. –Milyen filmet nézünk?
Próbáltam oldani Yugi feszültségét. Úgy látszik, ő kényelmetlenül érezte magát mellettem. Mintha most mennénk először ketten valahová…
-Most adják a mozikba „A király és a trónfoglaló” filmet. –mesélte lelkesen Yugi.
-Izgalmasan hangzik. –tűnődtem. Yugit ismerve lesz benne párbajkártya is.
-De… de előtte… beülhetnénk a közeli kávézóba… persze csak ha... ha van kedved.
Az utcán ácsorgó fa és a köves talaj között vándoroltatta a szemét és néha, néha felnézett rám egy kevés pillanatra. Aranyos volt a megszeppentsége.
-Nagyon jól hangzik. –értettem egyet. Úgy tűnik mindent előre kigondolt már. Talán nem is aludt ez miatt?
Egymás mellett sétáltunk és onnantól nem szóltunk a másikhoz. Yugi rettenetesen izgult és lefogadom hogy semmi nem jut most eszébe. Sokáig gondolkoztam, hogy megtegyem –e de végülis nem lehet gond belőle. Szóval úgy döntöttem, hogy finoman előrenyújtom a kezemet és megfogom az övét.
-Először megdöbbent de aztán éreztem az ujjait ahogyan az enyémek köré fonja és úgy sétáltunk tovább. Valami hiányzott. Valami rettenetesen hiányzott és Yugiban próbáltam megtalálni ezt a valamit.
Hirtelen úgy éreztem ezer szem szegeződik ránk. Furcsa párosnak tartanának minket? Meglehet de... kit érdekel?
-Milyen .. volt.. ma a napod? –tette fel kissé felbátorodva a kérdést.
-Nagyon jó. –feleltem lelkesen. –Habár a tanár, túlzásba esett és agyon hajszolt a végére minket. De nagyon jól ment a táncpróba. Tuti izomlázam lesz holnapra. –Demonstrálóan megmasszíroztam az egyik vállamat. Yugi ezen jót kuncogott.
-És neked? –érdeklődtem.
-Jounouchi jól fejbevágott Kendo-n. –mesélte nagy levegővétel közepette. –persze véletlen volt, mert rögtön utána el is esett. Megbotlott valamiben.
-Uf. Akkor fájhatott mindkettőtöknek. –nevettem, de azért aggódó pillantásokat vetettem a homlokán lévő méretes púpra.
-Fáj is. –simította végig a homlokát. –De végül jót nevettünk rajta. –mosolygott. –De.. nem mertem elmondani nekik.. vagyis Jounouchi-éknak hogy mi.. meg mozi…
Kérdően néztem rá.
-Nem akartam hogy ezért cukkoljanak. –vallotta be a kérdő pillantásaimat látva.
-Értem. –mosolyogtam. –Nos… Szerintem nincs közük hozzá.
Yugi egy hálás mosollyal jelezte, hogy örül a válaszomnak. Végül elértünk a kis kávézóba. Elengedtük egymás kezét mikor besétáltunk. Így is sok iskolatársunkkal találkoztunk odabent és úgy tűnt (többek közt a fiúk) nem vetnek túl szép pillantásokat ránk.
Yugi próbálva nem figyelni a háttérben kurjongató és be-be szólongat alakokra, leült egy asztalhoz, én pedig vele szemben foglaltam helyet.
-Ne is figyelj rájuk. –nyugtattam meg szegénykét. Alig mert felnézni.
-Téged nem zavarnak? –lepődött meg.
-Nem. –vontam vállat. –Had irigykedjenek.
-Mikor.. mikor Atemval voltál itt.. akkor is cukkoltak? –tette fel bizonytalanul a kérdést de rögtön meg is bánta. Látta a reakciómat az arcomon és tudta hogy korai volt még őt megemlíteni.
Atemuval senki nem cukkolt és nem is szóltak be a háttérből, de úgy gondoltam, hogy Yuginak ezt nem kell tudnia.
-Yugi, -kezdtem bele, és az asztalon pihenő kezét óvatosan megérintettem. –jól érzem magam veled. Ne foglalkozz velük.
Yugi volt az, akivel Atemu óta jól érzem magam. Nem vehetik el őt is tőlem. Atemut már elvették, Yugit nem adhatom…
-Köszönöm Anzu. –mosolygott.
A pincér szerencsére nő volt. A hátam közepére sem hiányzott volna még egy idióta fiú, aki beszólongat.

Végül egész jól belejöttünk a beszélgetésbe, és úgy elment az idő hogy a moziról is lekéstünk, anélkül hogy észrevettük volna. Yuginak végül támadt egy remek ötlete. Kiálltunk a folyópartra nézni a naplementét. Egyikünknek sem akaródzott menni.
Volt ott egy fehérre festett pad. Leültünk rá és figyeltük a csendes tájat.
Nem szóltunk egymáshoz csak csendben figyeltük a vízen ugráló narancssárga, álmos napsugarakat.
A Nílus jutott eszembe. A tükörsima, mély vize. Mikor még Atemu velünk volt, akkor vele is jártam itt. A folyóparton kötött belénk egy idióta punk és hívott ki táncpárbajra. De Atemu átvállalta a párbajt, rendes párbajszörnyekkel.
A gondolataimból egy kéz érintése zökkentett ki. Yugi kezét éreztem a lábamon pihenő kézfejemen. Döbbenten néztem rá, de ő csak elpirultan bámulta a vizet. Aranyos volt így nézni őt. Olyan sok éve ajándékoz meg a szerelmével. Talán most viszonozhatom én is.
Nem tudom miféle gondolat vezérelt. Lehet hogy csak a kétségbeesés, annak a gondolata, hogy minnél előbb  elmúljon ez az üresség belőlem, de… akármilyen gondolat miatt is volt… közelebb hajoltam hozzá, és óvatosan a szájára tapasztottam az ajkaimat. Csak egy pillanat volt az egész. Egy apró kis puszi, de elég, ahhoz hogy Yugi fülig piruljon. Még sosem láttam ilyen vörösnek.
Megdöbbenve figyelt, szinte lenyíló állal.
-Sajnálom. –sütöttem le a szemeimet. Túl gyors voltam. Nem tudom mi ütött belém, de túlságosan elhamarkodtam ezt most. Össze vagyok zavarodva. Azt hittem ez az apró csók után elmúlik de még mindig bennem tátong az üresség. Mi az, ami elmulaszthatná?
-Nem, nem baj. –hadarta gyorsan Yugi. –Kö-köszönöm. Én… nem mertem volna….
Aranyos volt ahogyan összezavarodottan próbált mentegetőzni.
-Menjünk haza. –javasoltam. –kezd lehűlni az idő.
-Fázol? –ijedt meg, mintha magát okolná hogy erre előbb nem gondolt.
-Kicsit. –vallottam be majd mind ketten felálltunk és kéz a kézben elindultunk haza.

2. fejezet
Atemu...?


Az elkövetkező napok ugyan így teltek. Minden nap találkoztam Yugival, és úgy éreztem, hogy kedvemet lelem az együtt töltött időben. Habár a szívemen tátongó ürességet még Yugi sem volt képes betapasztani.
Jyonouchiék baráti cukkolásával indult a nap, és azzal hogy szurkoltak Yuginak. Ez mellett volt árnyoldala is a dolognak, amivel igyekeztem nem foglalkozni. A suliban egyre jobban irigykedő fiúk piszkálódása. Sokak nem nézték jó szemmel hogy „egy olyan kis mitugrásznak, mint Yugi” előbb van „barátnője”, mint nekik. Féltettem tőlük Yugit, és Bakurát is, aki rendszerint velünk sétált a folyosókon, és próbált bevédeni minket. Jounouchinak és Hondának máshol voltak az óráik így ők csak nap végén értesültek a hírekről.

Szerda délelőtt volt. Töri órára csengettek be. Egyiptom történelmét vettük… még mindig. Nekünk négyünknek unalmas volt hallgatni a száraz tananyagot, mikor jól tudtuk, hogy ennél sokkal izgalmasabb dolgok történtek az ősi Egyiptomban. Aznap viszont különös dolog történt. A 18dik dinasztia volt terítéken, köztük egy titokzatos fáraó is, akinek a nevét nem ismerte a történelem. Nagyot dobbant a szívem. Tudtam, hogy Atemu lesz az, akiről most hallani fogunk.
-Ez egy újfajta tankönyv. –emelte fel a vastag könyvet a tanár úr, megmutatva az osztálynak a borítót. –Szinte frissen jött ki a nyomdából. Új adatokat tudtunk meg Egyiptomról, így azokkal kibővültek a történelemkönyvek.
Elégedetlen morajlás jelezte hogy „remek, most még többet tanulhatunk” ám én ezúttal lélegzetvisszafojtva figyeltem. Kérlek Istenem, mond, hogy Atemuról bővült ki az a tankönyv!
-Két fáraóról szerzett tudomást a történelem. Akunumkanon fáraó nagyhatalmú király volt, hosszú uralkodása alatt mindössze egy fia élte csak meg a felnőtt kort.
A szívem félrevert. Láttam a szemközti padban, hogy Yugi ugyan ilyen izgatottan figyel.
-A fia nevét homály fedi ám az kétségtelen, hogy nem élt olyan hosszú életet mint az apja. Mind két fáraó halála rejtélyes, ám a névtelen fiú… akarom mondani: fáraó, életét mégis sokkal részletesebben jegyzik fel a hieroglifák. Sírjára sose leltek rá, ám azt mondják egy egész város épült sírhelyéül, hogy élő személyekkel óvja őt az idők végezetéig. Nos, ez nyílván valóan túlzás, és amíg rá nem lelünk a sírra csak ezekre a legendákra támaszkodhatunk.
Szinte láttam magam előtt Atemu sírjának részleteit. A számtalan csapdát, árnyakat, szörnyeket. Malikot és Ishizut, ahogyan a sírőrzők sokadik dinasztiájaként éltek a föld alatti sírban.
Türelmetlenül nyitottam ki az új tankönyvet és lapoztam az Egyiptomot taglaló oldalakra, Atemu és a 18dik dinasztia után kutatva. Hátha megtalálom, hátha megláthatom. Rövid életet élt? Honnan tud a történelem Atemu haláláról?
-Látom Mazaki kisasszony, már alig várja, hogy belekezdjünk. –jegyezte meg a tanár, elégedetten mosolyogva rám.
-A 165-dik oldalon nyissák ki a tankönyveket. –kerülte meg a tanári asztalt és ült le a székére. –Anzu kisasszony, kérem olvassa fel, ha már így belelendült.
Összerezzentem. Nem szerettem az osztály előtt felolvasni, de most mindennél jobban vágytam arra hogy Atemu múltjának egy kis szeletét olvashassam. Buta vagyok, hiszen ismerem a múltját… mégis… a tudat hogy egy kis információt olvashatok róla olyan volt, mintha ezzel közelebb kerülne hozzám.
Remegő lábakkal álltam fel, kezemben tartva a könyvet.
-Látja az idézőjeles részt? –bökött felém az újjával a tanár. –Azt kérem felolvasni.
-I-igen. –bólintottam, majd szemem a papírra vándorolt.
-A nagy fáraó, kinek oldalán az istenek álltak, -felpillantottam a lapról. Atemu-t nevezték így. A 3 istenség állt az ő oldalán.
-Tovább Mazaki. –kérte a tanár.
Szemem visszavándorolt a papírra majd folytattam:
-A legendás névtelen fáraó sok csatát vívott az árnyak ellen. Visszatért a halálból, hogy újra és újra megvívhassa a sötét elleni küzdelmet.
-Itt minden bizonnyal az ellenséges Hettita haderőt érti az ősi szöveg. –magyarázta közben a tanár. Persze... hiszen ő mit sem tudhatott az árnyakról….
-Csata csatát követet. –folytattam. –és az ifjú fáraó férfivá serdült az évek során. Istenek oltalma tarolta le az ellenfél sötét erőit. Mikor eljött az idő, a fáraó magához szólította isteneit, és legyőzte a sötétség királyát örökre. –bevillant Zork gusztustalan és félelmetes arca, ahogyan elkeseredetten vívtuk ellene a párbajt.
-Ám a birodalom harcai ezzel nem értek véget. A fáraó kiegyenesedve győzelme után megfordult hogy szembenézhessen a…
Felnéztem a papírról.
-Megszakadt a szöveg tanár úr. –suttogtam.
-Igen igen. –vette el az álláról a kezét a tanár, feleszmélve a gondolataiból.
-Ott van egy kisebb ugrás. –magyarázta. - Nem tudjuk mi történt abban az időben, a papír azon része elveszett. Menj a papír aljára, ott folytatódik tovább.
Ismét belenéztem a könyvbe és lélegzetvisszafojtva folytattam.
-Egyiptom sivatagait sötét sereg lepte el. Sorra és sorra jöttek, mint a sáskák tarolták le a környéket. Díszes, aranyba öltözött sereg vonult fel a fáraó oldalán, szembe a megromlott ellenséggel. Királyunk arcára kiültek a gondok. Nyomasztotta szívét a bánat és félt, hogy az istenek elpártoltak mellőle.
-Na igen ez egy érdekes rész! –szólt közbe a tanár. –itt magát a fáraót, mint embert írják le. Ezért is példátlan ez a szöveg. Mint tudjuk a fáraók félistenek. Legalábbis annak voltak tartva. Arra, hogy ilyen realistán leírják az írnokok még nem volt példa. Ez is..
-Kérem tanár úr! –szóltam közbe izgatottan. –Had olvassam tovább.
A tanár meglepődött „buzgóságomon”, elismerő biccentéssel is jutalmazott, majd intett hogy folytassam inkább.
Nagy levegőt vettem és újra a szöveget figyeltem.
-Felfegyverzett ellenség leste az egyiptomi katonák díszes seregét. Napok, hetek lettek oda. A fáraó kimerült, a katonák sérülései nem gyógyultak olyan hamar, mint ahogyan rajtuk ütöttek. Az istenek védelme tán meggyengült a fáraó feje fölött? Ám Egyiptom mégsem adta föl. „Az istenek velünk vannak!” kiáltotta ékes hangján a legendás névteln király. Katonái oly mélyen tisztelték, hogy fáradalmukban is lelkesen kiáltottak fel. Dübörögve söpört végig az egyiptomi díszes sereg a sivatag kopár homokján, nekirontva ellenfeleik sötét katonáinak.
Remegett a tankönyv a kezemben, és hirtelen megmagyarázhatatlan dolog történt velem. Láttam... láttam magam előtt a sivatagot. A sötét eget, az égből sugárzó, zaklatott fénysugarakat. Ré szárnyas sárkánya ontotta magából, a sötét felhők által beburkolt eget, megvilágító fénysugarakat. A hatalmas szörny nyugtalanul lebegett a katonák fölött, láthatóan parancsra várt
A csata tombolt. Rengeteg egyiptomi katona rohant egy irányba. Arany karpereceket, lándzsákat és vérteket láttam megcsillanni testükön, Ré fényében. Lovas és gyalogos katonák tucatja futott ordítva az ellenség felé.
Zavartan kapkodtam a fejemet jobbra és balra. Hogy kerültem ide? A kezeimre néztem. Átlátszóak voltak. Hallucinálok vajon? Lovak dübörögtek el mellettem, majd láttam a sötét ellenfelet. Sikítva tettem számra a kezemet. Oszló fekete lovakon ülő, hallhatatlan katonák. Ugyan azok, akiket Zork küldött ellenünk.
„Gyerünk emberek! Az istenek velünk vannak! Támadás!” –hallottam egy régen hallott, szeretett hangot. Remegve fordítottam a fejemet a hang irányába. Atemu… ő volt az. Hófehér lova helyenként koszos volt a rá tapadt vértől. Atemu arca is sáros, piszkos volt. Megviselten vetette bele magát a küzdelembe, az ellenség közé szökkenve lovával. Kardja kíméletlenül vágta le az ellenfelet, de azok újra és újra felkeltek.
„Uraaam!” –ordította Seto pap kétségbeesetten miközben ledöntött két ellenfelet –„nem bírunk velük! Vonuljunk vissza!”
„Fel kell tartanunk őket!” –tagadta meg a pap kérését Atemu. –„Amíg ide nem hozzák az ikonokat! Nincs más esélyünk!”
Mi folyik itt? Mi ez a harc? Ez nem volt Atemu emlékeiben! Zork után történik mindez? Atemu tovább élt volna? De vajon mennyivel? Mennyi idő telt el? Az arca nem tűnt jóval idősebbnek, talán csak 1-2 évvel. De az is lehet, hogy a gondok, és a csata kosza öregítette csak.
Az ellenség jóval kisebb létszámban volt jelen, mint az egyiptomiak. Van esélyük nyerni.
-Hajrá Atemu! –kiabáltam, habár jól tudtam hogy semmit nem hall az egészből. Azt sem tudom mi ez itt, mit keresek itt. A múlt egy szeletében…
A hófehér paripa izgatottan nyerítve kerülgette az ellenfelet, gazdáját hűen víve a csata mélyébe. Atemutól nem volt idegen a kard, ez látszott a mozdulataiból. Lélegzet visszafojtva figyeltem, ahogyan hajszálak választják el attól, hogy megsérüljön. Hűen harcoltak mellette a papok is. Sebek, vágások tarkították őket, mégis mintha meg sem éreznék a fájdalmat úgy tizedelték az ellenfelet.
Sosem láttam még csatát közelről. Sosem álltam dübörgő paták, és egymásnak feszülő harcosok közt. Félelmetes volt benne lenni. Látni mit élt át egykor Atemu.
Láttam, ahogyan az egyiptomi sereg sikeresen szorítja vissza az ellenfelet. Hiába voltak hallhatatlanok a sötét szörnyetegek, mégis hátrálásba kezdtek.
-Ez az! Ne hagyjátok magatokat! –ugrottam nagyot örömömben.
Atemut körbekerítette a temérdek sötét katona, de úgy tűnt képes elbánni velük. Féltem, rettegtem mi lesz a vége ennek a felfordulásnak, de bíztam abban, hogy ekkora fölénnyel az egyiptomiak fognak nyerni.
„Amíg a tábornok lován ül, nem veszít egy sereg sem” –hallottam egy mély, zaklatott hangot. A semmiből szólt, a fekete felhők közül. Ki az? Ki beszél vajon?
Miközben a hang forrását kerestem tekintetem megakadt egy távoli alakon. Sötét volt, nem láttam, ki lehet az, de nem is volt időm sokáig töprengeni rajta. A másodperc töredéke alatt nyílt ki a szemem a döbbenettől és eszméltem rá mi is folyik itt. Az alak megfeszítette íját. Atemura kaptam a tekintetemet. Az íjász ő rá célzott.
-Atemu menekülj!!! –sikítottam, ahogyan a torkomon csak kifért. Atemu döbbenten kapta fel a fejét, mintha meghallotta volna a hangomat, de késő volt. A másodperc tört része alatt elhagyta a nyílvessző a húrt, és halálos sebességgel süvített át a levegőn. Fájdalmasan csapódott be a fáraó hátába. Atemu szemei tágra nyíltak, légzése azonnal elakadt. Lova még mozgásban volt, ő viszont már képtelen volt megmoccanni. Feje fájdalmasan csuklott hátra, kezeiből kicsúszott a kard markolata, és mintha egy lassított felvételben lettem volna, láttam ahogyan hátraesik lováról. A ló tovább szaladt, a király pedig kíméletlenül esett a földre.
-URAAAM! –ordította Seto torkaszakadtából, majd Mahado és Shada is észrevette a történteket. Azonnal indultak királyuk felé, ám ekkor megtörtént, amitől rettegtek. A csata menete megfordult. A fáraó elesett, a sereg pedig megrendült. A katonák lesokkolva álltak a látványtól.
„Amíg a tábornok lován ül, nem veszít egy sereg sem”
Egyre többen álltak meg a csatában és néztek mind egy pont felé. Látták királyukat megsebezve. Azt az embert, akit az istenek védtek. Most ez az ember a sivatag homokjában feküdt, nyílvessző által megsebezve, vérben ázva….
Térdre rogytam a látványtól. Ez nem lehet…
-NEE! –sikítottam.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/y_60nm2.jpg?t=1254437556Yu-Gi-Oh! DM manga

Következő: 292. fejezet
Fordítás: 100%
Szerkesztés: 100%
Feltöltés: 100 %
Letöltés itt: Projektek

 

http://www.webwallpapers.net/wp-content/uploads/2011/04/yugioh+anime+wallpaper-150x150.jpgYu-Gi-Oh! DM anime

Magyar felirattal
Visszatöltés: 1-224. rész
Töltés állapot: 30%

Elérheted itt: Online anime


 

http://i597.photobucket.com/albums/tt57/D-Grayman/th_2nvrzsw.jpg?t=1277311688

Yu-Gi-Oh! DM anime

Vágatlan verzió / Angol felirattal
Visszatöltés: 1-224. rész
Töltés állapot: 40%

Elérheted itt: Letöltések

 

 

 

 


Chat-szabályzat:
- Ne reklámozz!
- Ne káromkodj
- Ne követelőzz!
 


 
 
 


Jelentkezhetsz de nem biztos hogy kikerülsz.
Ha az oldalad már nem aktív, akkor leveszünk az elitek közül.

http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/th_ygo-1.jpg?t=1276212179http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/th_ygo-1.jpg?t=1276212179http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/th_ygo-1.jpg?t=1276212179http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/th_ygo-1.jpg?t=1276212179http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/th_ygo-1.jpg?t=1276212179http://i638.photobucket.com/albums/uu105/Merina/th_ygo-1.jpg?t=1276212179

Függőben lévő csere: 0 db

 

CSS Codes

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?